Június 21-től létszámstopot vezetett be az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) a tárcához tartozó számos közintézménynél, így a mentőknél, múzeumoknál és a színházaknál is – írja az Átlátszó.
A kormány saját hatáskörbe vonná a támogatásokat. Sokak szerint ez sérti az akadémiai függetlenséget. Közben sorra jelennek meg olyan cikkek, amelyek a kutatási témákat kritizálják, és olyan MTA-tagok is vannak, akik tiltakoznak.
Hétfő reggel ismét 330 fölé gyengült a forint az euróval szemben, miközben a dollár is erősödéssel kezdte a hetet az euróval szemben - írja a Portfolio.hu.
Valami sosem változik: még mindig a horvát tengerpart a legnépszerűbb a külföldre vágyó magyarok körében, ugyanakkor a nyaralók elsöprő többsége itthon tölti majd a szabadságát.
Jövő hétfőn Bangladesbe indul egy magyar önkéntes orvosokból álló csoport, hogy az ottani menekülttáborban élő 1,3 millió - többségében rohingja - embernek segítsen, akiknek a monszun is nehezíti az életét - közölte a Magyar Református Szeretetszolgálat ügyvezető igazgatója az M1 aktuális csatorna műsorában hétfőn.
Riasztó hírek érkeznek a Nyugat-Balkánról, ahol a migrációs nyomás sok helyen eléri, és bizonyos esetekben meg is haladja a 2015-ben tapasztalt szintet.
Riasztó hírek érkeznek a Nyugat-Balkánról, ahol a migrációs nyomás sok helyen eléri, és bizonyos esetekben meg is haladja a 2015-ben tapasztalt szintet, és új migrációs útvonalak vannak kialakulóban, ezért Magyarország készen áll arra, hogy segítsen Montenegrónak abban, hogy megvédje magát az illegális migrációs hullámokkal szemben – hangsúlyozta S
Egyre kevesebben jelentkeznek a szakközépiskolákba, melyek érettségit nem adó, 3 éves szakmai képzést nyújtó intézmények. Pedig a kormánynak éppen az a célja, hogy sokan inkább szakmát tanuljanak az általános iskola befejezése után.
Létszámstop kizárólag a kormányhivatali jogállású szerveknél, központi hivataloknál, valamint a fővárosi és megyei kormányhivataloknál lépett érvénybe.
A párt országgyűlési határozati javaslatot nyújt be, hogy azok a magyar fiatalok, akik betöltik a 18. életévüket kapjanak ingyenes utazási lehetőséget Magyarországon.
A sajtóhírekkel ellentétben nincs létszámstop az Országos Mentőszolgálatnál - tájékoztatta az Emberi Erőforrások Minisztériuma hétfőn az MTI-t közleményben.
Három hónappal a választások után sem sikerült megkapaszkodniuk az ellenzéki pártoknak – derült ki a Medián kutatásából. A két egykori miniszterelnök-jelölt, Szél Bernadett és Karácsony Gergely népszerűsége egyaránt csökkent, Vona Gábor lemondásával és Dúró Dóra kizárásával pedig épp azokat a politikusait veszítette el a Jobbik, akiket ismertek a v
Terápiás mesekönyvet jelentetett meg a Bethesda Gyermekkórház. A gyerekeknek szóló, úgynevezett Egészségkönyvről Velkey György, a kórház főigazgatója beszélt.
A Mol Nyrt. bruttó 7 forinttal emeli a 95-ös benzin és bruttó 5 forinttal a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát szerdán - értesült az MTI piaci forrásokból hétfőn.
Szeptembertől Bogdán Tibor főtörzszászlós lesz a NATO Szövetséges Transzformációs Parancsnokságának vezénylőzászlósa. Bogdán Tibor az InfoRádiónak elmondta: a kinevezés a Magyar Honvédség munkáját is elismeri.
Új kutyus érkezett a Gyurcsány családba, amit a DK elnöke gyorsan meg is osztott a rajongókkal. Az új jövevény ötletes módon mutatkozik be a Facebookon:
Továbbra is Horvátország a magyarok egyik kedvenc nyaralóhelye, amely az ország közelsége, valamint hosszú tengerpartja lévén nem is meglepő. A nyaralás megtervezésekor azonban még a viszonylag kicsi távolság ellenére is az egyik legfontosabb...
Folytatódott az élénkülés a magyar ingatlanpiacon, az ingatlanok négyzetméterára és az adásvételek száma is emelkedett az első fél évben a Duna House elemzése szerint.