2018. július 2. hétfő

júl. 2
0:00
Veszélyes gengszter lépett meg egy francia börtönből, helikopterrel menekült (Blikk)
Franciaország - A veszélyes gengszter helikopterrel szökött meg a börtönből.
júl. 2
0:00
Horst Seehofer felajánlotta lemondását (USAracing)
A politikus pártja müncheni elnökségi ülésén jelentette be, hogy a CSU elnöki tisztségéből és a német szövetségi belügyminiszteri tisztségéből is távozna.
júl. 2
0:04
Borzalmas tragédia: egy kislány halálát okozta a felfújható gyerekjáték (Blikk)
Leesett egy part mentén felállított ugrálóvárról egy kislány vasárnap délelőtt Great Yarmouth-ban, Anglia egyik kikötővárosában.
júl. 2
0:08
Sínekre esett egy vak férfi, fiatalok menették meg (Blikk)
Kanada - Igazi hősöknek tekintik azt a három fiatalt, akik sikerrel megmentettek egy vak férfit a biztos haláltól.
júl. 2
0:12
Dinók visszahozatalán dolgoznak a kutatók: azt mondják, 5 év múlva ismét köztünk lesznek (Blikk)
Egy tudós szerint 5 éven belül újra köztünk lehetnek a dinoszauruszok, azonban nem pont úgy, ahogy azt a Jurassic Parkban láttuk.
júl. 2
0:48
Felajánlotta lemondását Horst Seehofer (ATV)
Nem tud dűlőre jutni Merkellel a határellenőrzéssel kapcsolatban. Ragaszkodik ahhoz, hogy visszafordítsák a máshol már nyilvántartásba vett menedékkérőket.
júl. 2
5:33
Trump az EU-ról: ugyanolyan rossz, mint Kína, csak kisebb (Infostart)
Kereskedelmi deficitünk van az Európai Unióval és tetejébe egy rakás pénzt fizetünk be a NATO-ba, hogy megvédjük őket - mondta a Fox televízióban az amerikai elnök.
júl. 2
6:12
Összemérték az emberek és a mesterséges intelligencia tudását (ATV)
A mesterséges intelligencia lehet az orvostudomány jövője. Kínai orvosok egy versenyt rendeztek, ahol 15 szakember mérte össze tudását a mesterséges intelligenciával, amely végül gyorsabb és pontosabb munkát végzett. Az orvosok szerint a technológia mentesíti a kórházakat az aprólékos munkától, így több idő maradhat a fejlesztésre.
júl. 2
6:12
Nem fogadunk vissza menedékkérőket (USAracing)
Orbán Viktor a távirati iroda megkeresésére tagadta a Berlin és Budapest közötti egyezmény létét, egyúttal szokásos politikai kacsának nevezte Merkel szavait.
júl. 2
6:18
A baloldali Andres Manuel López Obrador nyerte a mexikói elnökválasztást (444.hu)
Mexikóváros polgármesteréről is most szavaztak, egy 56 éves nő nyert.
júl. 2
6:24
Leváltották a hazánkat dicsérő francia nagykövetet (USAracing)
A Budapestre akkreditált Éric Fournier elismerően szólt és követendő példának nevezte Orbán Viktor bevándorlási politikáját.
júl. 2
6:42
Három napon belül távozhat Horst Seehofer, ha nem jut megállapodásra Merkel pártjával (USAracing)
A CSU elnöke hangsúlyozta, hogy az ország, a koalíció és a kormány vezetői képességének érdekében pártja megállapodásra akar jutni a határellenőrzés kérdésében.
júl. 2
6:48
Ultimátumot adott Merkelnek a belügyminisztere (Blikk)
Horst Seehofer felajánlotta lemondását a bajor Keresztényszociális Unió (CSU) elnöki tisztségéből és a német szövetségi kormány belügyminiszteri tisztségéből. Német sajtóértesülések szerint ezt pártja müncheni elnökségi ülésén jelentette be vasárnap késő este.
júl. 2
6:48
Ma még egyszer leül Angela Merkellel a lemondásra készülő Seehofer (444.hu)
Hátha sikerül közös álláspontot kialakítani a menekültek kérdésében.
júl. 2
6:54
Három nap alatt több mint kétszáz ember fulladt a tengerbe Líbia partjainál (ATV)
Három nap alatt, június 29. és július 1. között több mint kétszáz, Európába igyekvő ember fulladt a Földközi-tengerbe Líbia partjainál - közölte vasárnap a Nemzetközi Migrációs Szervezet (IOM).
júl. 2
7:00
Felakasztva találtak egy teljes indiai családot (444.hu)
A családnak két boltja volt házuk földszintjén Delhiben, a holttesteket egy vásárló fedezte fel, aki tejet akart venni.
júl. 2
7:03
Baloldali győzelem Mexikóban (Infostart)
A baloldali Andres Manuel López Obrador, a Juntos Haremos Historia (JHH - Együtt Történelmet Csinálunk) pártszövetség jelöltje nyerte a vasárnapi elnökválasztást az exit pollok szerint.
júl. 2
7:06
Csak az árvizet videózta Brassónál, döbbenet, mi történt (ATV)
Romániát hatalmas esőzés és árvíz sújtja. Brassó közelében az áradás pont akkor döntött romba egy vasúti hidat, amikor valaki a megáradt folyót videózta.
júl. 2
7:24
Veszélyben a német koalíció (USAracing)
A vita arról szól, hogy milyen feltételekkel lehet megtagadni a belépést a német határon az EU valamely tagországában már regisztrált menedékkérőktől.
júl. 2
7:30
Felrobbant a cipőjében a kamera, amivel a nők szoknyája alá akart lesni (444.hu)
Példás gyorsasággal csapott le a karmahivatal a wisconsini férfira.
júl. 2
7:42
Lemond a német belügyér, pártelnöki posztjáról is távozhat (HírTV)
A Der Spiegel ezt úgy értékelte, hogy Seehofer ultimátumot adott Merkelnek.
júl. 2
7:44
Nemzetközi populista szövetséget akar létrehozni Salvini (HírTV)
Matteo Salvini szerint 2019-ben az egyik oldalon az elit, a bankok és a migráció, vele szemben pedig a nép és a munka áll majd.
júl. 2
7:48
Senkit ne tévesszen meg Orbán sármja és kézcsókja (HírTV)
Orbán Viktor megtévesztő sármjáról ír az egyik legtekintélyesebb német újság. Nemzetközi lapszemle.
júl. 2
8:39
Az EU totális kereskedelmi háborút helyezett kilátásba Trumpnak (Infostart)
Totális kereskedelmi háborúval fenyegette meg Donald Trumpot az Európai Unió. Brüsszelben közölték, hogy 300 milliárd dollár értékű új vámokat vethetnek ki, ha az amerikai elnök beváltja fenyegetését és megdrágítja az európai importautókat.
júl. 2
8:42
Lemondta programjait a gyengélkedő japán uralkodó (444.hu)
A császárt egy ideig orvosi megfigyelés alatt tartják.
júl. 2
8:42
Olajárcsökkentést követel Trump (USAracing)
Az amerikai elnök arra kérte Szaúd-Arábiát, növelje olajkitermelését a nyersanyag piaci árának csökkenése és az olajpiaci stabilitás fenntartása érdekében.
júl. 2
9:00
Rosszullét miatt lemondta programjait a japán uralkodó (ATV)
Rosszullét, szédülés miatt lemondta és elhalasztotta programjait a 84 éves Akihito japán császár - közölte az uralkodóház hivatala hétfőn.
júl. 2
9:18
Felajánlotta lemondását a német belügyér (HírTV)
A Der Spiegel ezt úgy értékelte, hogy Seehofer ultimátumot adott Merkelnek.
júl. 2
9:24
Tűzoltó lett a párizsi Migráns Pókember (444.hu)
A 22 éves bevándorló májusban lett világhírű, miután megmentette egy kisgyerek életét.
júl. 2
10:03
Külpolitikai siker, belpolitikai kurdarc Németországban (Infostart)
Külpolitikai siker és belpolitikai kudarc – nagyon leegyszerűsítve így lehetne jellemezni Angela Merkel német kancellár az uniós csúcson elért eredményeit.
júl. 2
11:06
Nagyobb védelmet nyújtana Ausztria (USAracing)
A biztonság megerősítésére és az illegális bevándorlás elleni küzdelemre helyezi a hangsúlyt Ausztria, amely tegnaptól hivatalosan is az EU soros elnöke.
júl. 2
11:24
Kurz: a migránsok ne nyújthassanak be menedékkérelmet a befogadóközpontokban (ATV)
Sebastian Kurz néppárti osztrák kancellár egy hétfői rádióinterjúban elutasította, hogy a migránsok menedékkérelmet nyújthassanak be a közös uniós megegyezéssel létrehozandó, ellenőrzött befogadóközpontokban.
júl. 2
11:48
Kurz: az illegális bevándorlók ne nyújthassanak be menedékkérelmet a befogadóközpontokban (USAracing)
„Valóban automatikusan joga van-e a világ mintegy 60 millió menekültjének arra, hogy Európában nyújthasson be menedékkérelmet, vagy ezt máshol is megtehetné?” – tette fel a kérdést a kancellár.
júl. 2
11:51
Bakondi György: a terrorizmus elleni harcban komolyan veszik a magyar álláspontot (Infostart)
A terrorizmus elleni harcban komolyan veszik a magyar álláspontot – hangsúlyozta Bakondi György, a miniszterelnök belbiztonsági tanácsadója, aki részt vett a New Yorkban tartott múlt heti terrorellenes ENSZ-tanácskozáson.
júl. 2
11:54
Nem az Orbán melletti kiállása miatt megy a francia nagykövet (ATV)
Hosszú cikkben foglalkozik Éric Fournier, a magyarországi francia nagykövet leváltásának körülményeivel a franciapolitika.com. Ebben azt írják, valóban lesz nagykövet-csere, de erről nem most döntöttek és nem is azért döntöttek, mert Éric Fournier nyilvánosan kiállt volna Orbán Viktor mellett.
júl. 2
12:18
Ausztriában a dolgozó nők fele részmunkaidős (444.hu)
És ezzel még nem is az elsők az EU-ban.
júl. 2
12:18
Szijjártó Péter: dermesztő hírek érkeznek a Nyugat-Balkánról (USAracing)
Magyarország készen áll arra, hogy segítsen Montenegrónak abban, hogy megvédje magát az illegális migrációs hullámokkal szemben – hangsúlyozta Szijjártó Péter.
júl. 2
12:42
Rejtélyes zajtámadás Kínában (USAracing)
Az Egyesült Államok először tizenegy, majd újabb nyolc amerikai diplomatát szállított el Kínából az úgynevezett akusztikus támadások miatt.
júl. 2
12:48
A hullaházban vették észre, hogy lélegzik a halott (444.hu)
A dél-afrikai nő valójában nyilván nem volt halott, csak a mentősök hitték azt. Már kórházban van.
júl. 2
12:51
Elérte a nagy célt a Tesla (Infostart)
Elérte a június végére kitűzött termelési célt, a heti ötezer Model 3 előállítását a Tesla - jelentette be médiajelentések szerint az alkalmazottaknak küldött belső körlevelében Elon Musk vezérigazgató.
júl. 2
13:06
Kötelezettségszegési eljárás indult Lengyelország ellen (ATV)
Kötelezettségszegési eljárást indított Lengyelország ellen az Európai Bizottság a legfelsőbb bíróságra vonatkozó törvény miatt, amelynek értelmében a héten kényszernyugdíjaznák a testület minden harmadik jelenlegi tagját - jelentették be hétfőn Brüsszelben.
júl. 2
13:09
Jól jött Putyinnak az orosz válogatott váratlan sikere (Infostart)
A szbornaja továbbjutása felett érzett eufória elterelheti pár napra a figyelmet a tervezett nyugdíjreformról, ami ellen ezrek tüntettek több nagyvárosban.
júl. 2
13:12
Horst Seehofer hétfő délután tárgyal Angela Merkellel (USAracing)
Markus Söder bajor miniszterelnök jelezte, hogy a Keresztényszociális Unió (CSU) készen áll a kölcsönös engedményeken alapuló megegyezésre.
júl. 2
13:24
Kötelezettségszegési eljárást indított Lengyelország ellen az Európai Bizottság (444.hu)
A legfelsőbb bíróságról szóló törvény miatt.
júl. 2
13:26
Mi lesz a német kormánnyal, ha Seehofer tényleg lemond? (444.hu)
Ultimátumot adott Merkelnek, erre most úgy áll a helyzet, hogy ő fog távozni. Évtizedes szövetség bomolhat fel a migránsvitában.
júl. 2
13:33
Szijjártó Péter: riasztó hírek érkeznek a Nyugat-Balkánról (Infostart)
Riasztó hírek érkeznek a Nyugat-Balkánról, ahol a migrációs nyomás sok helyen eléri, és bizonyos esetekben meg is haladja a 2015-ben tapasztalt szintet, és új migrációs útvonalak vannak kialakulóban - hangsúlyozta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.
júl. 2
13:36
Seehofer: „ez egy jóhiszemű lépés, különben már lemondtam volna véglegesen” (HírTV)
A keményvonalas bajor szövetségi belügyminiszter és CSU-elnök a lemondásával fenyegetőzik.
júl. 2
13:48
Jó hír az Angliában tanuló magyaroknak: nem emelnek a tandíjakon a Brexit miatt (Blikk)
Fellélegezhetnek az Angliában tanuló magyar diákok.
júl. 2
13:54
A svéd kormány már tárgyal Merkellel a bevándorlók befogadásáról (444.hu)
Nem mindenki képes úgy ellenállni, mint Orbán Viktor.
júl. 2
13:54
A kancellár bukásában bízik az AfD (USAracing)
Az AfD társelnöke: Akikkel együtt akarunk, sőt együtt kell működnünk, az Heinz-Christian Strache, Sebastian Kurz, Matteo Salvini és Orbán Viktor.

Keresés