„A legjobb módszer egy házfal letakarítására ma Magyarországon, hogy ha Orbán Viktorral kapcsolatos graffiti jelenik meg rajta” – mondta Kovács Gergely.
A kormány 2013-ban tűzte ki a teljesíthetetlen, irreális célt maga elé. Azóta sikerült szétverni a prevenciót és az ellátást is. Hogy, hogy nem, ez nem vezetett sikerre.
„Az árvaságnak nincs nemzeti identitása, ha egy gyerek segítségre szorul, mindegy, hogy magyar vagy ukrán nemzetiségű” – hangsúlyozza Gui Angéla, az Egy vérből vagyunk! elnevezésű 500 kilométeres jótékonysági futás főszervezője. Idén Kárpátaljára futottak el, hogy egy ottani magyar gyermekotthont támogassanak. A célban a magyar államfő felesége mel
Ma még több helyen beborul az ég, és sokfelé várható eső, zápor, néhol zivatar is. Reggel 13, délután csak 20 fok körül alakul a hőmérséklet. Az északi szél megélénkül. Csütörtökön erősen felhős, vagy borult lesz az ég, és többfelé alakul ki újabb eső, zápor, zivatar. Több helyen lehet kiadós mennyiség. 19 és 26 fok közötti értékeket mérhetünk. P
Esze ágában sem volt visszatérni a börtönbe Z. Sándornak, aki eltávozáson végzett 19 éves barátnőjével. A Zsaru magazin információi szerint a nagyecsedi férfi hazament a családjához, szerettei körében töltötte engedélyezett távollétét. Azonban folyamatosan az motoszkált a fejében, hogy nem akar visszatérni a rácsok mögé. Szerelmének azt mondta, ho
Több vidéki nagyvárosban, vasúti pályaudvarok mellett nyílnak majd kormányablakok, ez jelentősen megkönnyíti az ügyintézést - nyilatkozta a Magyar Időknek Tuzson Bence közszolgáltatásért felelős államtitkár annak kapcsán, hogy Orbán...
Bebizonyítjuk, hogy a PSD-ALDE koalíciónak az RMDSZ nélkül is többsége van és a magyarok támogatásával sem tudná a jobbközép megbuktatni a kormányt – mondta Kelemen Hunor szerdán.
Vizsgálatot indított a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) a Fonyódi Ásványvíz Kft. által forgalmazott Jana eper- és guavaízű üdítőitallal kapcsolatban. Ez lett az eredmény...
A kormányhivatal megváltoztatta korábbi álláspontját, és elismerte, hogy a magyar jog szerint a bejegyzett élettársakra is vonatkoznak a házasságra vonatkozó szabályok.
Orbán Viktor miniszterelnök szerda délelőtt az Országházban megbeszélést folytatott Meir Ben-Sabattal, Izrael nemzetbiztonsági főtanácsadójával - tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.
Már az elmúlt hétvégén sem volt igazán strandidő, 22 fok volt a maximum, a Balatonban pedig csak a bátrabbak merészkedtek be. A hosszú távú előrejelzések szerint a következő egy hónapban minden hétvégén esni fog, csupán egyetlen szombaton lehet 30 fok.
Nincs helye alkunak – mondta Ludovic Orban, a román liberális párt vezetője Kelemen Hunornak néhány, a magyar kisebbség számára fontos ügyről a Főtér szerdai cikke szerint.