Amennyiben az tartalmaz olyan javaslatokat, amelyeket fel lehet használni a jogszabályalkotás során, akkor a magyar kormány ezt megteszi – közölte az Országgyűlés külügyi bizottságának fideszes elnöke kedden telefonon az MTI-vel.
Magyarországon évente hat-hétezer olyan bűncselekményt regisztrálnak, amely kábítószerhez köthető - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési osztályának vezetője a drogellenes világnapon. A fekete gazdaság második legjövedelmezőbb piaca a világon a kábítószer-kereskedelem, amelynek évente csaknem 650 milliárd dolláros forgalma van. A
A miniszterelnök azt kérte a kormányhivatalokban dolgozóktól, hogy "azzal a testtartással végezzék munkájukat, amelyben ott van egy ezeréves magyar állam."
A Magyar Nemzeti Múzeum (MNM) József nádor-termében nyílt kiállítás kedden A Seuso-kincs címmel; a szerdától látogatható tárlat a késő római kincslelet mind a 14 jelenleg ismert darabját, valamint az egykor azokat rejtő rézüstöt is bemutatja.
Továbbra sem sikerült megegyezni a Tudományos Akadémia kutatási pénzeinek elosztásáról - bár a mai tárgyaláson kismértékű közeledés történt az Akadémia és Palkovics László minisztériuma között - áll az MTA ma esti közleményében.
Politikai motivációja volt azoknak, akik megszavazták az Európai Parlament belügyi, állampolgári jogi és igazságügyi bizottsága különjelentését - így vélekedett a család- és ifjúsági ügyekért felelős államtitkár az InfoRádió Aréna című műsorában. Novák Katalin szerint a jövő évi európai parlamenti választások a magyar kormány álláspontját igazolhat
Egy sümegi szálloda 18 vendége, köztük négy gyerek került klórmérgezéssel kórházba. A hotel medencéjénél épp karbantartást végeztek, eközben került klórgáz a levegőbe. A katasztrófavédelem szakemberei a mentőkkel közösen összesen 249 embert vittek ki az épületből. Őket a biztonság kedvéért arra kérték, hogy amíg a munkálatok tartanak, ne menjenek v
A Veszprémi Rendőrkapitányság körzeti megbízottja két, gyakorlatát teljesítő rendészeti szakgimnáziumi tanulóval vasárnap délelőtt Tótvázsony környékén, egy futóverseny közelében látott el szolgálatot, írja a police.hu.
Hová vezethet a migránsok korlátlan beengedése? Létezik politikailag támogatott és démonizált bevándorlás? Mit tennének a civilek Gulyás Gergellyel, ha Fideszként viselkedne? Ezekre a kérdésekre is választ kaphattunk Karácsony Gergely és Gulyás Gergely parázs vitaestjén, amit a Menedék Egyesület hozott tető alá.
Tanulmányozni fogja a kormány a Velencei Bizottság frissen nyilvánosságra hozott állásfoglalását a "Stop Soros" törvénycsomaggal kapcsolatban, és amennyiben az tartalmaz olyan javaslatokat, melyeket fel lehet használni a jogszabály-alkotás során, akkor ezt megteszi - közölte az Országgyűlés külügyi bizottságának fideszes elnöke kedden telefonon az
Folytatódtak kedden a tárgyalások a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) és az Innovációs és Technológiai Minisztérium vezetői között, a köztestület alternatív javaslatot fogalmaz meg a költségvetéssel kapcsolatban Palkovics László tárcavezető kérésére.
Érdemes még egy hetet várni a jelentkezéssel, ugyanis július 1-jétől a kormány megtéríti a KRESZ tanfolyam és vizsga díját is a 20 évnél fiatalabbaknak. A visszatérítés 25 ezer forintig jár sikeres vizsga esetén. Az állam az újabb sikeres nyelvvizsga árát is visszatéríti, mégpedig januártól, a 35 év alattiak számára
Legújabban a bosnyákok életét teszik tönkre a migránsok. Több városukat, például Velika Kladusát is megszállták, ahogy Bihácsot is. Itt az emberek már ki sem mernek menni az utcára derül ki az Origo helyszíni riportjából.
Példátlan bátorságról tett tanúbizonyságot Szűcs Adriána (26), aki nem hagyja, hogy rákos megbetegedése az álmai útjába álljon: bár jelenleg is kemoterápiás kezelés alatt áll, bejutott a legszebb 24 lány közé a Miss Balaton szépségversenyen.
Csökkenhet a dolgozók nettó bére a cafeteria-rendszer tervezett átalakításával a Magyar Szakszervezeti Szövetség szerint. A kormány által benyújtott törvénymódosítás kedvező adózással csak a SZÉP-kártyát akarja megtartani. A lakáscélú, a diákhitel és albérlet támogatás adómentessége megszűnik. A javaslattal a Vállalkozók Országos Szövetsége sem ért
A fideszes politikus korábban azzal magyarázta, hogy felesége 6 millió forintért vett egy 140 milliós kft.-t, hogy az súlyosan eladósodott. A cégadatok ezt nem támasztják alá.
Bizarr baleset történt tegnap a Vas megyei Vönöckön: a családi autóval a saját felesége gázolta el az idős lelkészt, aki motoron épp a szervizbe tartott.
Varga Mihály az Egyenes beszéd című műsorunkban jelentette be, hogy kezdeményezni fogja, hogy legyenek költségvetési felügyelők a kórházaknál, akik jelentősen javítani tudják az egészségügyi intézmények gazdálkodását. "Üres kamrának bolond a háziasszonya" - az MSZP-Párbeszéd szakértője ezzel a mondással válaszolt a pénzügyminiszter elképzelésére.
2014-ben a kormány még azt ígérte, családi házak modernizálására költik az EU-pénzeket. Aztán inkább mégis középületekre költenék, bár annak sokkal kisebb hatása lesz.
Évente 100-150 olyan eset fordul elő Magyarországon, ahol a mentődolgozókat komolyabb agresszió, támadás éri. A bántalmazás egyes esetekben személyi sérüléssel, máskor anyagi kárral is jár, az Országos Mentőszolgálat pedig feljelentést tesz.
Valóban felül kell vizsgálni Zimbardo híres börtönkísérletét, de ez nem vethet rossz fényt a már elkészült több tízezer kutatásra – mondta el Krekó Péter az ATV Start című műsorban. A szociálpszichológus szerint kísérletnek sem nevezhető a világhírű sztárpszichológus tevékenysége, és úgy véli, mindez felülreprezentált a szakmában.