Megszületett a javaslat: három, a számára legfontosabb téma kapcsán – bevándorlás, gyülekezési jog, bíróságok – módosíthatja a Fidesz–KDNP az alaptörvényt.
Egy félrenyelt gumicukor miatt kellett kényszerleszállást végrehajtania kedd este a Delhiből Londonba tartó repülőgépnek Ferihegyen. A Ripost megtalálta azt a mentőápolót, akinek a 70 éves indonéz utas az életét köszönheti.
Handó Tünde marad, a kormány felé hűségét, beosztottjai felé szilárd pozícióit demonstrálja, és már nem küzd látványosan a különbíróságok ellen, mint két évvel ezelőtt.
Gyengül a forint, de a nyaralásokat ez nem érinti olyan tragikusan. Erről beszélt Bakó Balázs, a Magyar Utazási Irodák Szövetségének helyettes szóvivője az ATV Start műsorában.
Újabb, csattanómaszlaggal szennyezett élelmiszert találtak. Ezúttal egy bébiételt vesznek le a boltok polcairól, az Univer által gyártott csirkehúsos brokkolifőzeléket.
Ferihegy schengeni határnak minősül. De míg az új Stop Soros javaslat szerint az illegális migrációt segítő/szervező elkövetőket kitiltják az államhatár 8 kilométeres körzetéből, a repülőtér körüli 8 kilométeres "határsáv" esetén ez nem lesz így, a Kormányzati Tájékoztatási Központ szerint Ferihegy esetében ugyanis ez "nem értelmezhető".
Idén átlagosan 165 ezer forintot költhetnek nyaralásra a magyarok. A legtöbb pénzt a középkorúak költik, akik szívesen járnak vissza a bevált helyekre – ez derült ki az egyik szállodalánc megbízásából tavasszal a nyaralási szokásokról készített online kutatási eredményekből.
Hároméves az Összkép. A HÉTFA Kutatóintézet magazinja történetekkel és elemzésekkel mutatja be a mindennapok rutinja mögötti izgalmas okokat és következményeket. A születésnap alkalmából most kerekasztal-beszélgetést rendeznek a Balatonról.
Több mint háromszáz embernek kellett elhagynia csütörtökre virradó éjjel egy hévízi szállodát, ahol tűz ütött ki, a dolgozók egyike pedig megsérült - közölte honlapján a Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság.
Tupcsia Dávid tizennyolc évesen lett rákos. De megfogadta: bebizonyítja, hogy igazi férfi, felveszi a harcot a gyilkos kórral, ehhez pedig a sportot és a művészetet hívta segítségül. Ma boldog nős ember, családalapításra készül.
A befektetőknek még várniuk kell az új Orbán-kormány jelentős fiskális gazdaságélénkítő lépéseire, mivel a közelmúltbeli piaci zavarok arra késztetik, hogy inkább a költségvetési hiány és az államadósság csökkentését helyezze előtérbe – jelentette ki Varga Mihály pénzügyminiszter a Bloomberg hírügynökségnek kedden adott nyilatkozatában.
47 különböző, Magyarországon is kapható autós gyerekülést tesztelt a Tudatos Vásárlók Egyesülete. Két gyerekülést egyáltalán nem ajánlanak a szakértők, mivel biztonsági szempontból kockázatosak. Jó hír, hogy ugyanazért a pénzért, vagy akár kevesebbért biztonságosabbat is vehetünk.
Az M1-es autópályán szerdáról csütörtökre virradóan jelentősen megnőtt az átmenő forgalom nagysága. A gyorsforgalmi úton zajló, balesetveszélyes burkolthibákat javító munkálatokhoz kapcsolódóan emiatt két helyen is lelassult a forgalom a főváros felé vezető oldalon.
Új, az eddiginél rugalmasabb tűzgyújtási tilalmi rendszer lépett életbe hazánkban. A módosított struktúrának köszönhetően gyorsabbá vált a tilalom elrendelése és visszavonása, ezáltal a rendszer hatékonyabban reflektál az időjárás...