Az Egyetemisták és Főiskolások Országos Turisztikai Találkozója már 1976 óta töretlen sikernek örvend, így nem csoda, hogy évről évre egyre több embert szólít meg az esemény. Idén július 10-16. között várja Velencén a szórakozni vágyó közönséget a fesztivál, amely mindenkinek ad legalább egy okot, amiért érdemes elnéznie!
Június utolsó hétvégéjén ideiglenesen engedélyezhetik a bicikliszállítást a 4-es metrón. A teszt sikerességétől függ a későbbi engedélyezés - mondta az InfoRádiónak Bolla Tibor, a BKV Zrt. elnök-vezérigazgatója.
A polgármester magára öltött egy piros-fehér-zöld, azaz zöld-fehér piros szalagot, ugyanúgy, ahogy nálunk az anyakönyvvezetők szokták. Amúgy egy összedőlt templom ügyében érkezett, népes küldöttség élén.
A régi pártjukat elhagyó jobbikosok már csak lélekrablóknak nevezik Vona Gábort és maradék híveit. Utalva arra a gőgös pártelnöki nyilatkozatra, miszerint ő maga adta és ő is vette el a Jobbik igazi lelkét. A hét végén zászlót bontanak a "megalázottak és megszomorítottak".
Idén is tátva marad a szánk a hétvégi műrepülő-világbajnokság budapesti állomásán. Igaz, odajutni, meg egyáltalán közlekedni szép kis kihívás lesz a fővárosban.
Kampányára költötte a Jobbik azt a pénzt, amit az Állami Számvevőszék bírsága nyomán adakoztak támogatói. A párt elnöke ígéretet tett arra, hogy visszafizetik a támogatói forrásokat azoknak, akik az csak az ÁSZ-bírságra adakoztak.
Nem lehet mindent emberi jogként elismerni ̶ állítja Michael Horowitz jogász, emberi jogi szakértő. A nők munkahelyi diszkriminációja, vagy a bevándorlás nem emberi jogi kérdések szerinte. A valódi emberi jogok életveszéllyel, kínzással vannak összefüggésben. Horowitz vallja, a konzervatívoknak is kéne foglalkozniuk az emberi jogokkal, nem szabad á
2019-ben több mint 2000 milliárd forintot fordítanak majd családtámogatásokra, ez az ideinél 75 milliárddal több – jelentette be Novák Katalin, az Emmi család- és ifjúságügyért felelős államtitkára pénteki sajtótájékoztatóján.
Minden eszköz, amely az ország megvédéséhez szükséges migrációügyben, a kormány és a parlament rendelkezésére áll, „fel vagyunk szerszámozva” – mondta Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában.
Rekordgyenge a forint, jelenleg 326 Ft-ba kerül 1 euró. Pogátsa Zoltán közgazdász arról beszélt az ATV Start című műsorában, hogy az árfolyam nem mindenki számára egyformán rossz. Annak aki most megy külföldre nyaralni, nyilván rossz a gyenge forint, hogy többet kell fizetni 1 euróért, de az exportőröknek és azoknak, akik a hazai turizmusban érdeke
A kárpátaljai magyar nemzeti közösséget mindig olyan erőforrásnak tekintettük, amely segít minket abban, hogy Magyarország és Ukrajna között egy kölcsönös tiszteleten alapuló együttműködés jöjjön létre – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Beregszászon.
A Soros-alapítvány dróton rángatja az Európai Bizottságot - mondta Hollik István, a Fidesz-KDNP frakciószövetség szóvivője pénteki budapesti sajtótájékoztatóján.
Szombaton Ásotthalmon találkoznak egymással a Jobbikból kizárt, illetve kilépett, Toroczkai Lászlóval szimpatizáló politikusok és szimpatizánsok. A résztvevők terveivel kapcsolatban Toroczkai az M1-en azt mondta, a tervek szerint mozgalomként bonthat zászlót a Mi Hazánk, de ha lesz "kellő akarat és támogatás", akkor bejelentik programpontjaikat és
Élőben jelentkezett be Hódmezővásárhely képviselő-testületének üléséről Lázár János. Mint mondta, az ülésen volt egy kis csetepaté, de élvezte, mert már kezdett kicsit berozsdásodni, ezért „muszáj néha fellépni ilyen vitákban”.
Visegrád - Biztosan kétségbeestek annak a 12 éves kislánynak a szülei, aki a visegrádi Fellegvár felé vezető erdei úton kószált el családja mellől. A gyermek lemaradt családjától az egyik ösvénynél, majd eltévedhetett az erdőben. A gyermek szülei segítséget kértek a rendőröktől.