A kormányoldal politikai filozófiája távolodott az európai konzervativizmustól. De közben ugyanilyen távolságban van a magyar baloldal az új európai baloldaltól, ahol a gondolatok ma inkább radikálisok, mint szocdemek.
Megszavazta az Országgyűlés, hogy tíz minisztériummal működjön Orbán Viktor negyedik kormánya. Tíz minisztérium volt az előző ciklusban is, elsősorban az elnevezések változtak, illetve néhány terület átkerül másik tárcához. A Fidesz-KDNP szerint hatékony és gyors reagálású lesz majd az új kormány, így követni tudja majd a világ gyors változásait. A
Ma sem ússzuk meg: kora délutánra az ország több pontján is zivatarok kialakulására lehet számítani szombaton, több megyére kiadta a vészjelzést az OMSZ
Több mint két kilogramm kábítószert - kokaint és marihuánát - foglaltak le a rendőrök és drogkereskedőket vettek őrizetbe - ismerteti honlapján a rendőrség.
Az ellenzékben “minden poszton egy bal bunkó áll” - nyilatkozta a kulturált pédát mutató házelnök, aki azt is elárulta, miről képzeleg 28 éve folyamatosan. Most nem lehet jó balos vagy liberális parasztnak lenni!
- Az elmúlt nyolc évben a válságkezelésen túljutottunk, a változás alapjait megteremtettük, a következő időszakban a miniszterelnök többet tud majd a jövőkép kialakításával, az ehhez szükséges stratégiák kidolgozásával foglalkozni, a kormányzás a kormányfő személyére szabottabb lehet - mondta az MTI-nek adott interjújában Kövér László, az Országgyű
Brüsszel lesz a legnagyobb kihívás az Orbán-kormány számára, az ellenzék egy "bohózat volt" a parlament alakuló ülésén is - mondta Kocsis Máté a Magyar Időknek adott interjúban. A Fidesz új frakcióvezetője szerint Tarlós István "kiválóan irányít", őt támogatni "jó döntés" - mondta a kormánylapnak.
Tisztújítást tart szombaton a Jobbik, miután Vona Gábor lemondott az elnökségről. A kongresszuson két-két elnökjelölt és elnökhelyettes-jelölt, továbbá 14 alelnökjelölt közül választhatnak a küldöttek.
Az elmúlt nyolc évben a válságkezelésen túljutottunk, a következő időszakban a miniszterelnök többet tud majd a jövőkép kialakításával, az ehhez szükséges stratégiák kidolgozásával foglalkozni – mondta az MTI-nek adott interjújában az Országgyűlés újonnan választott elnöke.
Magyarország jövője a fiatalságon, biztonsága a fiatal honvédtiszteken és tisztjelölteken múlik - hangoztatta az ügyvezető honvédelmi miniszter szombaton Budapesten, a Ludovika Fesztiválon.
Az idei a családok éve, amely arról szól, hogy még inkább a középpontba helyezzük a családi értékeket, még több támogatást adjunk a magyar családoknak - hangsúlyozta az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős ügyvezető államtitkára Budapesten, a Margitszigeten szombaton.
Tisztújítást tartott szombaton a Jobbik, miután Vona Gábor lemondott az elnökségről. Sneider Tamás és Toroczkai László indult az elnöki székért, a küldöttek Sneider Tamást választották a párt élére.
Sneider Tamást választotta elnökké a Jobbik tisztújító kongresszusa szombaton en - közölte Mirkóczki Ádám, az ellenzéki párt szóvivője a tanácskozás szünetében újságírókkal.
Sneider Tamást választotta elnökké a Jobbik tisztújító kongresszusa szombaton Budapesten - közölte Mirkóczki Ádám, az ellenzéki párt szóvivője a tanácskozás szünetében újságírókkal.
Befejezték a helyszínelést, a Széchenyi-hegyi gyermekvasút ismét a teljes vonalán közlekedik - közölte szombaton a Mávinform sajtóügyeletese az MTI-vel.