– Az egyre súlyosabb tehergépkocsi- és autóbuszvezető-hiány leküzdésése érdekében 1200 hivatásos sofőr képzése kezdődhet meg 1 milliárd forintos költségvetési támogatásból a „Gépjárművezető-képzés munkaviszonyban állók számára” elnevezésű program keretében.
Energetikai rekonstrukcióra is szükség lesz, ha megjelenik a távhő a belvárosban - mondta a Főtáv Zrt. vezérigazgatója az InfoRádió Aréna című műsorában. Mitnyan György hozzátette: az energetikai tanácsadásban a távhőszolgáltató is segíteni tud.
– Varsói látogatása után Izraelbe vezet Orbán Viktor magyar miniszterelnök második hivatalos kormányfői útja. A hírt az izraeli nagykövet is megerősítette.
A népszerűségéből a magas prémiumok miatt sokat vesztett lengyel kormány megpróbálja helyrehozni a dolgokat. Mondjuk, nem a saját fizujukból csíptek le.
Egyre több diák készül az érettségi után külföldre. Az Eduline-nak az ELTE Trefort Ágoston Gyakorló Gimnáziumának igazgatója arról beszélt, hogy az iskola egyik végzős osztályának majdnem az egyharmada jelölt meg külföldi intézményt a jelentkezési lapon. Az oktatási szakértő híradónknak azt mondta: a diákok jól reagálnak a mai kor kihívásaira, és e
Az előadás alatt a vak és gyengénlátó nézők egyik fülükben a narrátortól azt hallják, hogy mi történik a porondon, a másik fülükkel viszont szabadon hallhatják a produkció hangjait, a közönség reakcióját és a zenekart.
Ahogyan eddig is, úgy a következő négy évben is számíthat Szlovénia a nyíltszívű, őszinte és kölcsönös előnyökre törekvő együttműködésre Magyarország részéről - mondta Orbán Viktor miniszterelnök pénteken a szlovéniai Lendván.
Plácido Domingo operaénekes a Virtuosos Holding Ltd. részvénytulajdonosává válásával, a Fulwell 73 produkciós vállalat a licenszjogok megszerzésével teszi nemzetközivé a Virtuózok című magyar klasszikus zenei tehetségkutatót - jelentette be pénteken a Virtuózok alapítója és vezérigazgatója, Peller Mariann New Yorkban.
Modernebb, biztonságosabb strandok és igazi programkavalkád várja a nyaralókat a Balatonont, 360 milliárdból fejlesztik a magyar tenger környékét. Ön tervez nyaralást idén a Balatonra ?
Kiemelten kezeli a kormány a népesedés problémáját, amit a családtámogatási rendszer további bővítésével kíván megoldani. A gyermekvállalási kedv viszont csak részben múlik az anyagiakon, a népességfogyás megállításához más eszközökre is szükség van. A Hetek cikke.
Ha a hazai baloldal nem akarja végleg átadni a terepet a Jobbiknak és más jobboldali pártkezdeményezéseknek, hanem önálló erőként akar megmaradni a politikai térképen, akkor három dolgot kell tennie.
Megrázó videoklippel hívja fel a fiatalok figyelmét az Országos Rendőr-főkapitányság a bulizással járó veszélyekre. Egyre több az úgynevezett diszkóbaleset, amikor a buliból hazafelé történik meg a baj. A legnagyobb gond, hogy a fiatalok bulizás előtt egyáltalán nem gondolnak a hazajutásra. További részletek a videóban.
„Ezt nem mondom meg” - így válaszolt Tarlós István arra a kérdésre, hogy újraindul-e a főpolgármesteri posztért. Azt viszont elmondta, hogy Orbán Viktor miniszterelnökkel és Gulyás Gergely miniszterelnökséget vezető miniszterrel tárgyal a kérdésről. A Jobbik még korainak tartja jelöltje megnevezését. A szocialista Horváth Csaba megmérettetné magát
A kötetet Gundel Takács Gábor és Kovács Zoltán, az Élet és Irodalom főszerkesztője mutatja be május 17-én 19 órakor A Grundon (Budapest, VIII. ker. Nagy Templom utca 30.)
Árbevétel-csökkenés, piacvesztés és bizonytalanság – ezt okozta eddig Magyarországon a sertéspestis, számolt be róla a Pápai Hús Kft. ügyvezető igazgatója. Noha csak vaddisznóban fedezték fel a vírust hazánkban, ez mégis elég volt ahhoz, hogy a sertéságazat legnagyobb export-partnerei bemutassanak a hazai szereplőknek, és tiltólistára tegyék ország