A hipermarketek zöldség- és gyümölcskínálatának ellenőrzésekor főleg az ömlesztett áruk gondatlan kezeléséből, és a hiányos jelölésből adódtak gondok - közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) csütörtökön az MTI-vel.
Trócsányi László kerülhet a Fidesz-KDNP EP-listájának az élére, az igazságügyminiszter egyben esélyes az uniós biztosi posztra is - mondták kormányközeli források. Szájer, Hölvényi, Balog Zoltán, Gyürk, Deutsch, Gál Kinga, Hidvéghi Balázs is a listán lehet. Tőkés László és Schöpflin György fideszes képviselők azonban búcsúznak Brüsszeltől májusban
Szinte értelmezhetetlen az a migrációról szóló dokumentum, amelyet az ENSZ közgyűlése elfogadott. A zavaros elképzelésről egyet biztosan tudni: az illegális migrációt akarja legálissá tenni.
A Pesti Központi Kerületi Bíróság 2018. december 19-én bíróság elé állítás során egy év, négy évre felfüggesztett börtönbüntetésre, valamint a bűnügyi költségek megtérítésére ítélte hivatalos személy elleni erőszakért azt a férfit, aki a Kossuth téri tüntetés után rátámadt a vele szemben intézkedő rendőrökre.
Sorsdöntő a jövő évi európai parlamenti választás Magyarország és Európa számára - jelentette ki Rogán Antal, a miniszterelnök kabinetfőnöke a Magyar Hírlap csütörtöki számában megjelent interjújában.
Puzsér Róbert független főpolgármester-jelölt Facebook oldalán osztotta meg, hogy közös nyilatkozatot adott ki Karácsony Gergellyel, a Párbeszéd társelnökével és Molnár Zsolttal, az MSZP budapesti elnökével.
Az MSZP EP-képviselője szerint súlyos büntetésre számíthatnak a Fidesz európai parlamenti képviselői, ugyanis az EP legutóbbi plenáris ülésén olyan jelentés elfogadását támogatták, amelynek egyes megállapításai megfelelnek az általuk „Soros-tervnek” tartott állítólagos összeesküvés állítólagos céljaival. Ujhelyi István úgy látja: a képviselők vagy
Noha Magyarország nem számít kifejezetten sínagyhatalomnak, ehhez a földrajzi adottságai nem megfelelőek, jó pár sípálya működik hazánkban. Nem is feltétlenül kell mélyen a zsebünkbe nyúlni, siklani szeretnénk: van, ahol 4-5 éve...
Útfejlesztésre 2500 milliárd forintot fordít a kormány 2025-ig, a fejlesztések két legfontosabb célja, hogy minden megyeszékhely elérhető legyen gyorsforgalmi úton, illetve minden autópálya elérje az országhatárt - közölte Palkovics László, az innovációs és technológiai miniszter csütörtökön Berettyóújfaluban, az M35-ös autópálya befejező, és az M4
A néhai George H. W. Bush amerikai elnök álnéven 10 éven át szponzorálta egy fülöp-szigeteki fiú tanulmányait és megélhetését – számolt be csütörtökön a BBC News.
Hatalmas a torlódás a 11-es úton, a főváros irányába. Az autósok csak nagyon lassan, lépésben tudnak haladni a jeges úton való csúszkálás miatt. Nehezen tudnak megállni, ezért nem mernek gyorsan menni a forgalmas főúton.
Az idén január-októberben a bruttó átlagkereset 324 400 forint, a nettó átlagkereset 215 700 forint volt, mindkettő egyaránt 11,6 százalék nőtt az előző év azonos időszakához viszonyítva – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) csütörtökön az MTI-vel.
A Fidesz kommunikációs igazgatója szerint nem tervezik a törvény módosítását, de bármelyik döntést módosíthatja a kormány, ha az nem működik jól. Hidvéghi Balázs szerint bármelyik gimnázium színjátszóköre jobb előadást nyújtott volna, mint az ellenzék a köztévében.
Az alacsonyabb ár erős kísértés, főként, ha nem veszünk tudomást az aggodalomra okot adó jelekről. Megúszhatjuk az átverést - íme a "gyanakvási kisokos" a HENT-től.
Már csak néhány nap és itt az ünnepi időszak, így nem csoda, ha a bevásárlóközpontokban is egyre nagyobb a tömeg és forgatag. Sokan ekkorra időzítik a nagyobb összegű műszaki cikkek beszerzését, amiket sokszor részletre vásárolnak...
Trócsányi László a listavezető, Hidvéghi Balázs befutó helyen – a Mandiner információi szerint így fog kinézni a Fidesz-KDNP pártszövetség európai parlamenti listája.
„Most fogadtuk el és működni fog” – ezt mondta Orbán Viktor miniszterelnök a polgárok házából távozóban arra a kérdésünkre, hogy Hidvéghi Balázs azt nyilatkozta az ATV Startban, hogy a puding próbája az evés. Módosítják a "rabszolgatörvényt", ha nem működik?
Egyre többen kerülnek a zombidrog hatása alá, ilyenkor egészen szörnyű, horrorfilmekben tapasztalható látványt nyújtanak a bódult állapotban levő, öntudatlan emberek. Most egy férfiról készítettek felvételt a magyarok lakta Aradon.
Közösen lépnek fel a munkaidő-beosztás önkéntes megváltoztatásáról szóló, általuk "rabszolgatörvénynek" nevezett jogszabály ellen a Jobbik, az MSZP, a Lehet Más a Politika (LMP), a Párbeszéd és a Demokratikus Koalíció (DK) fővárosi képviselői - jelentették be közös sajtótájékoztatón Budapesten csütörtökön.
A világon megtermelt élelmiszer egyharmadát senki sem eszi meg, kidobják a kukába – mondta a Magyar Élelmiszerbank Egyesület elnöke az InfoRádió Aréna című műsorában. Az egyesület 2018-ban 10 ezer tonna élelmiszert oszt szét a nélkülözőknek. Ez 100 ezer tonna is lehetne, ha minden cég felmérné és átadná a felesleges készleteit – tette hozzá Cseh Ba
Karácsonykor változik a vonatok közlekedési rendje. A könnyebb eljutás érdekében mentesítő vonatok is indulnak, az InterCity-vonatokhoz pedig a helyjegyek igénylésének figyelembevételével plusz kocsikat kapcsol a vasúttársaság. December...
Közösen lépnek fel a munkaidő-beosztás önkéntes megváltoztatásáról szóló jogszabály ellen a Jobbik, az MSZP, az LMP, a Párbeszéd és DK fővárosi képviselői.
Akik az elmúlt két hétben megkóstolták Zing új burgerét, automatikusan jótékonykodtak is, hiszen minden vásárlás után plusz egy hamburgert egy rászoruló kapott meg az akció végén.
Elkerülhetik az influenzajárványt, akik a napokban megkapják a védőoltást - mondta a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) helyettes országos tisztifőorvosa az M1 aktuális csatornán csütörtökön.
A magyar kormánynak az az álláspontja, hogy a migráció veszélyes, és meg kell állítani - mondta a Külgazdasági és Külügyminisztérium tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkára csütörtök reggel az M1 aktuális csatornán az ENSZ migrációs csomagjával összefüggésben.