Az alapvető jogok biztosa és a jövő nemzedékek szószólója szorgalmazza a környezetvédelmi törvény azon pontjának módosítását, amely lehetővé teszi a települési önkormányzatoknak, hogy rendeletekkel eltérjenek a zöldhulladék égetésére vonatkozó szabályoktól.
A Nemzeti Hulladékgazdálkodási Koordináló és Vagyonkezelő Zrt. teljes vezetését menesztették, miután a társaság mérlegéből jóval több pénz hiányzik, mint a hivatalosan kimutatott hiány összege. A Miniszterelnökséget vezető miniszter szerint a hulladékgyűjtésnek és a számlázásnak is hatékonyabban kellene működnie.
400-600 ezer forintos pénzbüntetést kapott Bangóné Borbély Ildikó, Kunhalmi Ágnes, Szabó Sándor, Tordai Bence, Tóth Bertalan, Varju László és Harangozó Tamás.
Azt viszont egyáltalán nem vizsgálták ma, hogy hogyan lehetett például kártya nélkül szavazni, vagy egyáltalán tarthatott-e volna ülést szerdán a parlament.
Egy kilőtt, valamint egy elhullottan talált vaddisznóból származó mintából mutatta ki az afrikai sertéspestis (ASP) vírusát a Nébih laboratóriuma 2018. december 6-án. Az állatokra a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Tiszavasvári külterületén találtak, amely – a korábbi, tarcali eset miatt kijelölt – fertőzött területen található. Az újabb esetek miatt
"Kövér László házelnök puccskísérletről beszélt a tegnapi parlamenti események kapcsán. Én meg feljelentést teszek rémhírterjesztés miatt" – írja Tordai Bence Facebook-bejegyzésében.
Elfogadta a parlament a rabszolgatörvényként elhíresült javaslatot, de valószínű több szempontból is szabálytalanul – erről beszélt Bárándy Gergely az ATV Start című műsorában.
Idén tovább nőtt a karácsonyi ünnepekre szánt kiadások mértéke, amit 10-ből 8-an az aktuális havi jövedelmükből fedeznek - derült ki egy reprezentatív kutatásból. Az eredményekből az is látszik, hogy bár a többség ajándékként...
Tóth Bertalan pártelnök azt mondta, ők szervezték a szerdai parlamenti akciót, a szocialista képviselők vállalják tetteikért a felelősséget, mert jogellenesnek, törvénytelennek tartják azt az eljárást, mellyel átverték a túlóratörvényt az Országgyűlésen.
„A Fidesz tényleg nagyon fél! Elkezdték a Kossuth térre szállítani a kordonokat. Az első kocsik megérkeztek” – írja Facebook-posztjában Oláh Lajos. A Demokratikus Koalíció képviselője képet is csatolt:
Októberben a külföldi vendégek által eltöltött éjszakák száma 1,8 százalékkal, a belföldi vendégek által eltöltötteké 9,4 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest. A kereskedelmi szálláshelyek - folyó áron...
Matyi Dezsőék családi vállalkozása egy nyilatkozat szerint egyenesbe jött idén, az összesen 3 milliárd forintnyi mínuszban lévő kiadók viszont felkapták a fejüket erre az információra.
Jövőre 22 százalékkal emelkedik a minimálbér Spanyolországban; a BBC tudósítása szerint ez a legnagyobb éves növekedés az elmúlt 4 évtizedben. A minimálbér összege 736 euróról 900 euróra emelkedik januártól.
Az ellenzéki pártok szerint nem volt jogszerű a héten tartott parlamenti ülés, így szerintük nem is volt ülés. A házelnök azonban már ki is szabta a hétfői rendzavarásért az MSZP, a DK és a Párbeszéd képviselőire a pénzbüntetést.
Tóth Bertalan, az MSZP elnöke összehívta az ellenzéki vezetőket és független képviselőket csütörtökön, hogy továbbra is közösen lépjenek fel a szerdán a parlamentben elég kemény körülmények között elfogadott túlóratörvénnyel szemben. Az egyeztetések első eredménye egy levél a köztársasági elnöknek.
A tél beköszöntével az influenzás megbetegedések száma is rohamosan nő. A szakemberek szerint pedig az egyetlen megbízható védekezés a védőoltás. Igen ám, csakhogy Magyarországon a leginkább veszélyeztetett korosztályban (65 év...
Megkezdődött a Magyar Máltai Szeretetszolgálat jótékonysági akciója, december 18-ig tartós élelmiszert gyűjtenek a rászorulóknak a Spar és az Interspar üzletekben országszerte.
Folytatódik a tüntetés a rabszolgatörvény ellen, a demonstrálók a Kossuth téren gyülekeztek, majd vonulni kezdtek. Először lezárták a Margit hidat, majd a Lánchíd felé vették az irányt. Később az Oktogon érintésével visszatértek a Kossuth térre, ahol eldurvultak az események: a tüntetők füstgránátokkal dobálják a rendőröket és tűzijátékokat gyújtan