2018. október 11. csütörtök

okt. 11
20:39
Hidvéghi felfedte, miért lobbizik újabban a világmegváltó milliárdos (HírTV)
A brüsszeli elit a Soros György által pénzelt NGO-kon keresztül vinné véghez veszélyes tervét.
okt. 11
20:51
A következő két napban világszerte leállhat az internet (ATV)
Napjainkban már milliárdnyian függenek az internettől, legyen szó munkáról vagy szabadidős kikapcsolódásról, ám az elkövetkező két napban van rá esély, hogy rövid időre meg kell tapasztalnunk a világháló nélküli életet.
okt. 11
20:51
Közvetlen veszélyben vannak a kárpátaljai magyar családok (HírTV)
Az EU-ban szövetséges országok szolidárisak lehetnek velünk.
okt. 11
21:15
Puzsér: nem vagyok porszívóügynök! (ATV)
Budapesti vagyok, ez a szülővárosom, itt tervezek megöregedni és meghalni. Az ember igényes az otthonára, és ez a város az otthonom. Ezzel indokolta az ATV Egyenes beszéd című műsorában Puzsér Róbert, hogy elindul a jövő évi főpolgármester-választáson.
okt. 11
21:33
Újfajta tüntetésekkel készülnek október 23-ára a baloldalon? (ATV)
Ennek lehetett egyfajta tesztje, amikor Erdogan látogatása idején néhány tucat fiatal komoly rendőri kísérettel közlekedett a városban mindenfelé.
okt. 11
22:03
KEH-igazgató: A migrációban fontos szerepet játszik az éghajlatváltozás (Igényesférfi.hu)
A hosszú távú migrációt kiváltó események után – a természeti erőforrások pusztulása, a vízforrások elapadása, a mezőgazdaság összeomlása – az emberek többé már nem térnek vissza oda, ahonnan elindultak – mondta Kőrösi Csaba, a Köztársasági Elnöki Hivatal (KEH) Környezeti Fenntarthatóság Igazgatóságának igazgatója.
okt. 11
22:33
Tuzson: Nem lehet különbség életminőség szempontjából a falvak és a városok közt (Igényesférfi.hu)
Azért indította a kormány a Magyar falu programot, hogy a magyar falvakat élhetővé tegye – jelentette ki a Miniszterelnökség közszolgálatért felelős államtitkára.
okt. 11
22:57
A Jobbik hangoztatta, a Fidesz megvalósította (HírTV)
Rendszerszintű problémák az ellenzéki pártban.
okt. 11
23:21
A Liberálisok Sermer Ádámot indítják a 2019-es főpolgármester-választáson (Igényesférfi.hu)
A Liberálisok jelöltje Sermer Ádám, akinek célja a főváros önállóságának és függetlenségének megerősítése, Budapest modernizálása és gazdasági fellendítése – közölte a párt csütörtökön.
okt. 11
23:33
Azért tüntethettek Erdogan rajongói az Mta előtt, mert nem szóltak előre a rendőrségnek (444.hu)
A DK pedig azért nem tüntethetett ugyanott, mert előre bejelentette.

2018. október 12. péntek

okt. 12
0:03
Orbán Viktor az év vállalata díjjal tüntette ki az őt megreptető Garancsi István cégét (444.hu)
Minden út a sikerhez vezet.
okt. 12
3:03
Lincselés Encsen: retteg a visszatéréstől a kislányt elgázoló Éva (Blikk)
Több térfigyelő kamera is rögzíthette azokat a perceket, amikor tucatnyian estek neki egy női sofőrnek Encsen, miután elsodort egy, az út szélén futkározó gyereket.
okt. 12
3:15
Halálos járvány és hőhullám: katasztrofális következményekkel járhat a klímaváltozás Magyarországon (Blikk)
– Végső figyelmeztetés egy esetleges „éghajlati katasztrófa” előtt: az évtized legfontosabb ENSZ-jelentését adták közre, amelyben a tudósok kongatják a vészharangot: sürgősen és érdemben cselekedni kell!
okt. 12
3:21
Ne dőljön be: több mint a kétszereséért árulják a jegyeket a jubileumi táncdalfesztiválra, a szervezők tehetetlenek (Blikk)
Jegyüzérek tették rá a kezüket a táncdalfesztivál 50. születésnapját ünneplő sztárparádé jegyeire.
okt. 12
5:45
Emelkedik a szmogkoncentráció Magyarországon (Infostart)
Az egészségügyi határértéket több mérőponton elérte a szálló por koncentrációja. A száraz, szélmentes időben a levegőminőség további romlása várható a fővárosban.
okt. 12
6:21
Mit tehetünk a poloskainvázió ellen? (ATV)
Poloskainvázió van országszerte. Mezőfi László, a Szent István Egyetem PhD rovarszakos ösztöndíjasa elmondta az ATV Start című műsorában, hogy az ázsiai márványos poloska 2013-ban bukkant fel Magyarországon, elsősorban a globális kereskedelemnek köszönhetően.
okt. 12
6:33
Körmönfont módon akarja Ukrajna megvédeni a kárpátaljai magyarokat (HírTV)
Nem hoznak eredményt a tárgyalások.
okt. 12
6:45
Parázs vita Orbán és Erdogan az EU-nak küldött üzenetéről (HírTV)
Erről is vitáztak vendégeink a Hír TV Csörte című műsorában.
okt. 12
6:51
Még mindig kilátszik az Ínség-szikla, Magyarország "legalacsonyabb hegycsúcsa" (SzMo)
Nem sok jót jelent, tartós aszályt jelez.
okt. 12
7:03
Tállai: az áfabevétel segíti az adócsökkentést (ATV)
A magyar adócsökkentések fedezetét részben elvonná az az Európai Parlament által a napokban elfogadott javaslat, amely 25 százalékban maximálná az általános forgalmi adó (áfa) normál kulcsát, emellett egy ilyen lépés a magyar versenyelőny eltüntetését hozná magával - mondta Tállai András, a Pénzügyminisztérium parlamenti államtitkára a Magyar Időkn
okt. 12
7:21
Tartalékos szolgálatért cserében kapnak új munkát a kirúgott közszolgák (ATV)
Gyakorlatilag rákényszerítik a mintegy 9-10 ezer kirúgott tisztviselőt, hogy lépjenek be tartalékos katonának - erről ír a 24.hu.
okt. 12
7:27
Katonai központ Fehérváron, jelentős átalakulás a honvédségnél (Infostart)
Komoly átalakítást terveznek a Magyar Honvédség irányítási rendszerében.
okt. 12
7:39
2,5 milliárd darab tojást ehetünk meg idén (Menedzsment Fórum)
Egyre több tojást fogyasztanak a magyarok, a termelés 17 százalékkal ugrott meg tavaly 2016-hoz képest.
okt. 12
7:51
Nő a fogyasztás, csökkennek az adók (HírTV)
Tállai András: az áfabevétel jelentős fedezetet ad az adócsökkentésekhez.
okt. 12
7:57
Megölte szüleit, mégis felmentette a bíróság a soproni férfit (SzMo)
Nem tudta, mit csinál.
okt. 12
8:09
Újabb fejlemény az illegális kutak ügyében (Infostart)
2020-ig hosszabbítaná meg az illegális kutak bejelentésének moratóriumát a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara – nyilatkozta Győrffy Balázs elnök az InfoRádiónak.
okt. 12
8:09
Vasárnap újra Rehab Critical Mass! (444.hu)
Lesz felvonulás, zene és kaja is. Az esemény akadálymentes, ingyenes, gyermek és állatbarát.
okt. 12
8:11
Orbán Viktor: ¯\_(ツ)_/¯ (444.hu)
Nincs érdemi új üzenete a miniszterelnöknek, laza sorosozással, habkönnyű migránsozással, súlytalan ENSZ-ezéssel hozta le a szokásos pénteki rádióinterjúját.
okt. 12
8:21
Tarlós: Puzsér a szakmája egyik legjobbja (ATV)
Szerettem volna befejezni, hiszen közel 30 éve csinálom, amit csinálok. A saját életemet szerettem volna élni, és vannak pozíciók, amelyek ezt nem teszik lehetővé – ezzel indokolta Tarlós István főpolgármester az ATV Start című műsorában, hogy az elmúlt hónapokban a visszavonulását fontolgatta.
okt. 12
8:21
Kovács Zoltán: Egyre többen értik és elismerik a magyar politikát az Egyesült Államokban (Igényesférfi.hu)
A kormányszóvivő Washingtonban járt, szerinte „nincs kétség afelől, hogy a nemzetközi baloldal, a magukat liberálisnak nevezők Magyarországgal egyfajta fekete bárány szerepét próbálják meg eljátszatni”.
okt. 12
8:21
Katonai szolgálatra köteleznék a minisztériumokból elbocsátott közszolgákat (SzMo)
Csak szolgálatvállalás fejében kínálnak majd más munkát nekik.
okt. 12
8:27
Orbán: Brüsszel javaslata egy horrorgyűjtemény (HírTV)
Gőzerővel gyártják a betelepítési programokat, a humanitárius vízum elbírálásába bevonnák az NGO-kat is.
okt. 12
8:33
Orbán: Brüsszel gőzerővel gyártja a betelepítési programokat (ATV)
Brüsszelben gőzerővel gyártják a betelepítési programokat - mondta Orbán Viktor miniszterelnök pénteken a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.
okt. 12
8:33
Súlyos a helyzet: kiderült, miért hal meg idő előtt ennyire sok magyar (Pénzcentrum)
A legnagyobb veszélyben azok 40 év fölötti férfiak vannak, akik szmogos nagyvárosban élnek. Magyarországon évente közel 13 ezer ember halála köthető a légszennyezéshez, hazánkban sokkal több alkalommal emelkedik a megengedett szint fölé...
okt. 12
8:33
Színházi kulisszajárás, irodalmi borkóstolás, palócgulyás és sztrapacska - ismerd meg hazánkat, egy kicsit másképp (SzMo)
Nem is hinnéd, mennyi minden belefér egy egynapos kultur-túrába.
okt. 12
8:39
Hétfőtől nem jár a fogaskerekű (Infostart)
Hétfőtől karbantartás miatt nem közlekedik a fogaskerekű (60-as villamos) - olvasható a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) honlapján.
okt. 12
8:39
Rossz hírünk van: hétfőtől nem jár a fogaskerekű (Blikk)
Hétfőtől karbantartás miatt nem közlekedik a fogaskerekű (60-as villamos) – olvasható a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) honlapján.
okt. 12
8:39
Hétfőtől nem jár a fogaskerekű (ATV)
Hétfőtől karbantartás miatt nem közlekedik a fogaskerekű (60-as villamos) - olvasható a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) honlapján.
okt. 12
8:41
Igazi hős: elkóborolt négyéves kisfiúnak segített egy rendőr Kaposváron (Blikk)
Szolgálatból hazainduló rendőr talált rá egy magányosan bicikliző kisfiúra Kaposváron.
okt. 12
8:45
Komoly átalakítások lesznek a Honvédségnél (ATV)
Januártól átalakul a Magyar Honvédség parancsnoki struktúrája, és a hadsereg vezetését a tervek szerint a Magyar Honvédség Parancsnoksága venné át – tudta meg a Magyar Idők.
okt. 12
8:51
Hatalmas változást hozhat az új tervezet: tartalékos katonák lehetnek az egykori tisztviselőkből (Blikk)
A honvédelmi minisztérium szeretné csökkenteni a minisztériumi tisztviselők számát, egyben növelni a hivatalos katonákét, tartalékosokét.
okt. 12
8:51
24.hu: Tartalékos katonai szolgálatra kényszerítik a minisztériumokból kirúgott tisztviselőket (444.hu)
Elmehetnek műtőssegédnek vagy ápolónak, de csak akkor fizetik az átképzésüket, ha beállnak tartalékosnak.
okt. 12
9:09
Orbán Viktor fokozatot váltott: „Horrorgyűjtemény egy magyar ember számára” (Blikk)
Orbán Viktor miniszterelnök gőzerővel készül a jövőre esedékes európai parlamenti választásra. Ma reggel a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország című műsorában is hangsúlyosan szerepeltek az ezzel kapcsolatos mondatok, köztük egy elég ijesztő is.
okt. 12
9:11
Dráma és hőstett a Dunán: térfigyelőn vették észre a hídról a Dunába ugró nőt a rendőrök, egyikük levetkőzve ugrott utána (Blikk)
A ráckevei rendőrök gyors helyzetfelismerésén múlt, hogy péntek hajnalban élve megsúzta öngyilkossági kísérletét egy nő ráckevén: a Duna-hídról ugrott le, térfigyelő kamerán vették észre.
okt. 12
9:15
Orbán Viktor: egyikünk sem az a tipikus balettáncos alkat (Infostart)
A Törökországgal való együttműködésről, a jövő heti uniós csúcsról, a migrációról, a globalizmusról, Tarlós István főpolgármester-jelöltségéről és az ápolási díjról is beszélt a miniszterelnök a Kossuth Rádióban.
okt. 12
9:15
Áder János határozatot adott ki Nagy Anikó egészségügyért felelős államtitkárról (ATV)
Megjelent tegnap a Magyar Közlönyben Áder János köztársasági elnök határozata Nagy Anikó egészségügyért felelős államtitkár megbízatásának megszűnéséről.
okt. 12
9:15
Épp most jutott eszébe az Ász-nak, hogy ellenőrizni kéne a hajléktalanokat segítő szervezeteket (444.hu)
Hétfőtől büntethető a hajléktalanság, ideje ránézni azoknak a körmére, akikre még esetleg számíthatnának a nincstelenek.
okt. 12
9:15
Újabb kétéves bérmegállapodást szorgalmaz a Közlekedési Munkástanácsok Szövetsége (Igényesférfi.hu)
A Közlekedési Munkástanácsok Szövetsége (KMSZ) 2019-re és 2020-ra újabb kétéves bérmegállapodást szorgalmaz, javaslatuk szerint 2019-ben 13-15 százalékos béremelésre van szükség a Volán társaságoknál.
okt. 12
9:21
Mirkóczki Ádám lett a Jobbik kommunikációs igazgatója (ATV)
Mirkóczki Ádámot nevezte ki kommunikációs igazgatónak a Jobbik elnöksége - közölte a párt.
okt. 12
9:21
Mirkóczki Ádám lett a Jobbik kommunikációs igazgatója (Igényesférfi.hu)
A párt két szóvivője pedig Jakab Péter és Szilágyi György.

Keresés