2018. október 9. kedd

okt. 9
19:54
Negatív leleteket kapott az 1-es villamoson fecskendővel combon szúrt nő (ATV)
Több mint három hetes, idegőrlő várakozás után negatív leleteket kapott az a nő, akit még szeptember elején szúrt combon fecskendővel egy férfi az 1-es villamoson. A nő Híradónknak azt mondta: még most is retteg, ha tömegközlekedéssel utazik, az 1-es vonalat pedig messze elkerüli. A rendőrség szeptember elejéig fokozottan ellenőrizte a droggal kapc
okt. 9
20:00
Megvan, mikor kezdik a Lánchíd felújítását (ATV)
Megjelent a Lánchíd, a Váralagút és a Széchenyi István tér alatti villamos-, közúti aluljáró kivitelezésének ajánlattételi felhívása, a kivitelezés egy év múlva kezdődhet el.
okt. 9
20:00
Szigorúbbá és átláthatóbbá tennék a taxizást (HírTV)
Szándékaik szerint az új szabályozás jelentősen csökkentené a visszaéléseket és a túlszámlázásokat.
okt. 9
20:12
Becsukódott a HÉV ajtaja az édesanya előtt, miután felrakta a gyerekét a szerelvényre (SzMo)
A babakocsis gyerekével együtt nézte végig a peronról, ahogyan elmegy a HÉV a kisfiával.
okt. 9
20:18
Rovarinvázió a budapesti plázában: bezárták az éttermeket (Blikk)
Korábban zártak kedden a budapesti Corvin Plázában az éttermek, mert rovarszennyezettséget észleltek az épületben.
okt. 9
20:18
Egymásra mutogatnak az érintettek (HírTV)
Kedden 20.30-tól Lapzárta, benne a Kardiológiai Intézetben elhunyt betegről is szó lesz.
okt. 9
20:24
Már nem kell sokat várni: ekkor érkezik a nyugdíjprémium (Blikk)
– Egy hónap múlva, novemberben kapják meg az érintettek a nyugdíjprémiumokat: a bankszámlával rendelkező nyugdíjasoknak november 12-én utalják a pénzt, a postai kifizetések pedig november 15-től kezdődnek az Emberi Erőforrások Minisztériumának tájékoztatása szerint.
okt. 9
20:24
Rovarok miatt bezártak a Corvin Plaza éttermei (ATV)
Egyedül a KFC maradt nyitva.
okt. 9
20:30
Döntött az Európai Bíróság: ezért utasították el a devizahiteleseket (Blikk)
Az Európai Bizottságnak (EB) adott igazat, elutasítva több magyar devizahiteles keresetét az Európai Bíróság – közölte a luxemburgi székhelyű testület.
okt. 9
20:42
Török áramlatot és katonai fejlesztést vár Orbán Erdogantól (Blikk)
Véget ért a kétnapos közlekedési káosz a fővárosban, ma délután hazarepült Recep Tayyip Erdogan (64) török elnök, akinek a látogatása miatt lezárták fél Budapestet.
okt. 9
20:42
Eu-tagállamok tanácsa elé kerül Magyarország (ATV)
Jövő héten az európai uniós tagállamok illetékes minisztereinek tanácsa elé kerül az alapszerződés hetes cikke szerinti, Magyarországgal szemben megindított jogállamisági eljárás ügye - derült ki az ülés napirendjét ismertető weboldalra feltöltött dokumentumokból kedden.
okt. 9
20:42
Dúró: Becsapták azokat, akik hittek a Jobbikban (HírTV)
Már 800-ra tehető azoknak a száma, akik kiléptek a Jobbikból és csatlakoztak a Mi Hazánk Mozgalomhoz.
okt. 9
20:48
Lebukott a csaló magyar állatorvos: több tízezret zsebelt be kamu vizsgálatokkal és műtétekkel (Blikk)
Elítélték azt a csaló állatorvost, aki állítása szerint különböző vizsgálatokat, illetve műtéteket végzett el a jószágokon, noha sokszor ki sem vette a pacienseket a hordozójukból.
okt. 9
21:00
Az öt évvel ezelőtti rekordot közelítheti az üzemanyag ára (SzMo)
Szerdától 435 forint lesz a gázolaj átlagára.
okt. 9
21:06
Döbbenet: az édesanyja szeme láttára vitte el a HÉV a kisfiút (Blikk)
Elvitte a HÉV egy édesanya fiát a Pannóniatelep állomásnál, miközben a lányát és a babakocsit próbálta felrakni a szerelvényre.
okt. 9
21:12
Az ellenzék eltörölte volna az állami vezetők kórházi VIP-ellátását, de a Fidesz-KDNP lesöpörte a javaslatot (444.hu)
A kiemelt szolgáltatás a 2010 előtti ciklusban megszűnt, az Orbán-kormány 2011-ben állította vissza, és a jelek szerint nem mond le róla.
okt. 9
21:18
A kormányfő támogatásáról biztosította a vezetőket: őket látta vendégül Orbán Viktor a török elnök után (Blikk)
– Recep Tayyip Erdogan (63) török elnök után a legnagyobb lélekszámú szíriai protestáns gyülekezet vezetőit fogadta Orbán Viktor (55) kormányfő kedden az Országházban.
okt. 9
21:24
Csak az ellenzéki képviselők hallgatták meg a letelepedési kötvényekről szóló jelentést (ATV)
Csak az ellenzéki képviselők hallgatták meg a Transparency International jelentését a letelepedési kötvényekről. A kormánypártok ugyanis leszavazták, hogy a beszámolóval foglalkozzon a költségvetési bizottság. A Transparency jogi igazgatója szerint Magyarország legalább 21 milliárd forintot bukott ezeken a kötvényeken. Az Államadóságkezelő szerint
okt. 9
21:36
Elvitte a Hév a 4 éves kisfiút, az anyukája és a testvére már nem szállhatott fel (ATV)
Elvitte a HÉV egy édesanya fiát a Pannóniatelep állomásnál, miközben a lányát és a babakocsit próbálta felrakni a szerelvényre.
okt. 9
21:54
Sargentini-jelentés: a jövő héten folytatódik a hetes cikk szerinti eljárás ügye (Blikk)
Jövő héten az európai uniós tagállamok illetékes minisztereinek tanácsa elé kerül az alapszerződés hetes cikke szerinti, Magyarországgal szemben megindított jogállamisági eljárás ügye – derült ki az ülés napirendjét ismertető weboldalra feltöltött dokumentumokból kedden.
okt. 9
21:54
Egy nappal azután mondott le az amerikai ENSZ-nagykövet, hogy amiatt kértek ellene vizsgálatot, hogy magánrepülőkön utazott ingyen (444.hu)
Tessék, ilyen ez a korrupt Nyugat, bezzeg Magyarországon sosem fordulhatna elő ilyesmi! (Mármint a lemondás.)
okt. 9
22:00
A kormány szerint a kerítést támadják, az ellenzék szerint többről szól (HírTV)
Vita volt a nemzetbiztonsági bizottságban a kormány és az ellenzék között a Sargentini-jelentést elítélő határozatról.
okt. 9
22:12
Fáklyás tüntetésen állt ki az LMP a felsőoktatás ingyenességéért (Igényesférfi.hu)
Kedd este fáklyás demonstrációt szervezett az LMP a Corvinus elé, ahol Demeter Márta, a párt országgyűlési képviselője a „fideszes gyarmatosítást” kritizálta.
okt. 9
22:39
A Corvinus Egyetem miatt vonult utcára az ellenzéki párt (HírTV)
Szerintük csak fizetős helyek lesznek az egyetemen 2020-tól. A minisztérium cáfol.
okt. 9
22:41
Megoszlanak a vélemények Orbán Viktor Törökországot támogató kijelentéséről (HírTV)
Erős vita zajlott a Hír TV Lapzárta című műsorában.
okt. 9
22:51
LMP: A felsőoktatással egy újabb társadalmi alrendszer „fideszes gyarmatosítását” készítik elő (444.hu)
Fáklyás felvonulást tartottak a mindenkinek elérhető felsőoktatásért.
okt. 9
22:57
Közel félmilliárdból újítottak fel óvodát Pécsen (HírTV)
A felújítás egy a városban zajló, több intézményt érintő milliárdos fejlesztési program része.
okt. 9
23:51
Mészáros Lőrinc a becsült ellenértéknél félmilliárddal többért vállalta el a paksi munkát (444.hu)
Ő már csak tudja, mi mennyibe kerül, hiszen ha nem nézne alaposan minden forint után, nem lenne az ország legsikeresebb üzletembere.

2018. október 10. szerda

okt. 10
5:15
Itt van néhány téma, ami kikerülhet a történelemkönyvekből (ATV)
Kevesebb lehet a tananyag történelemből az új Nemzeti Alaptanterv szerint. A Történelemtanárok Egyesülete úgy véli: azzal nincs baj, ha csökken a tananyag csak bemagolást kívánó, lexikális része. Az viszont nem mindegy, mely részek kerülnek ki a tananyagból, és mire helyeződik a hangsúly a történelemtanításban. A tervezetről még nincs végleges dönt
okt. 10
5:33
Jönnek a poloskák, nincs ellenszerünk (Infostart)
A poloskák jelenlétéhez hozzá kell szokni. A rovarirtó megöli, de tömeges irtásuk akkor lesz eredményes, ha a biológiai védekezésre használható készítményt kifejlesztik a kutatók - fogalmazott az InfoRádiónak Vétek Gábor, a Szent István Egyetem Rovartani Tanszékének docense.
okt. 10
5:39
Fillérekből is síelhet külföldön a család: ezek idén a legolcsóbb úti célok (Pénzcentrum)
Hiába süt még melegen a nap, ne feledjük, októben van és pillanatokon belül itt a síszezon. Egy tavalyi felmérés szerint nagyjából 600 ezer magyar csatolja fel télen a léceket, és 90 százalékuk az Alpok vagy a Tátra felé veszi az irányt....
okt. 10
5:51
Kétszer annyi pénzt lopnak le idén a bankszámlánkról, mint tavaly (Infostart)
Telefonon, e-mailben és a közösségi oldalakon keresztül válogatott trükkökkel kérik el adatainkat vagy szólítanak fel titkos jelszavaink módosítására.
okt. 10
6:09
Kórházi ágyon tett vallomást a feleségét felkoncoló férfi (ATV)
Kórházi ágyán tett beismerő vallomást az a szentpéterszegi férfi, M. Árpád, aki egy konyhakéssel koncolta fel párját, Rozáliát, majd amikor a kommandósok rárontottak az otthonában, maga ellen fordította fegyverét.
okt. 10
6:15
Kiszivárgott dokumentumok is bizonyítják, hogy Habony köre benne volt a kötvényüzletben (444.hu)
A Direkt36 birtokába került dokumentumok szerint Habony grúz-izraeli ismerőse feltűnt az orosz ügyfelekkel dolgozó letelepedési kötvényes cég működésében. Az egyik iratban pedig az Orbán tanácsadójának dolgozó ügyvédi iroda munkatársa is megjelent.
okt. 10
6:15
Lehet genetikai oka a gyerekkori elhízásnak? (ATV)
Nagymértékben megnőtt az elhízott kiskorúak száma. A Semmelweis Egyetem genetikai tanszéke kutatást végez, hogy lehet-e genetikai oka a gyermekkori elhízásnak. Ha találnak ilyen felelős gént, azzal tudnának külön foglalkozni.
okt. 10
6:33
Dúró: Mindenki a saját lelkiismerete szerint döntött (HírTV)
Már 800-ra tehető azoknak a száma, akik kiléptek a Jobbikból és csatlakoztak a Mi Hazánk Mozgalomhoz.
okt. 10
6:39
Rosszul indul a nap az autósoknak: újra emelkedett a gázolaj ára (Blikk)
A benzin ára nem változott, de a gázolajé emelkedett.
okt. 10
6:45
Elmesélte, hogyan élte meg a támadást a nő, akit combon szúrtak a villamoson (Infostart)
Nem fertőződött meg az a négygyermekes nő, akit szeptember 10-én egy vélhetően bekábítószerezett férfi injekciós tűvel combon szúrt Budapesten, az 1-es villamoson. A 44 éves Rosta Anita az InfoRádiónak adott interjúban elmondta: a pánikrohamai miatt kezelésre szorul.
okt. 10
6:45
Mit mond ma a Ceu-n a Ceu-ról az amerikai nagykövet? (ATV)
Trump sorosozása miatt várhatóan nem vált a kormány stratégiát a CEU-val kapcsolatban - forrásaink szerint legalábbis a novemberi félidős amerikai választások, és a néppárti kongresszus előtt nem igazán valószínű a megállapodás aláírása. Kérdés, mit mond ma délután a CEU-n a CEU-ról David Cornstein amerikai nagykövet.
okt. 10
6:57
Tarlós ma délelőtt jelenti be az indulását (ATV)
Az előzetes várakozások szerint ma délelőtt fél tízkor jelenti be Tarlós István a Városházán Orbán Viktor miniszterelnökkel közös sajtótájékoztatón, hogy ismét indul jövőre a főpolgármesterségért.
okt. 10
7:09
Tarlós István és Orbán Viktor ma közös bejelentést tesz (Infostart)
Egy friss felmérés szerint a fővárosiak 45 százaléka ismét Tarlós István látná szívesen a főpolgármesteri székben.
okt. 10
7:09
Tovább emelkedik a gázolaj ára (ATV)
A Mol Nyrt. bruttó 8 forinttal emelte a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát szerdán, a benzin ára nem változott.
okt. 10
7:09
A Fidesz szerint nem megoldás az új választás (HírTV)
Márki-Zay Péter polgármester szeretne új választásokat a csongrádi városban az együttműködés érdekében.
okt. 10
7:21
Az uniós tagállamok jelentősen csökkentenék az új autók szén-dioxid-kibocsátását (Igényesférfi.hu)
Hosszú vita után kompromisszum született a tagállamok között, 35 százalékkal csökkentenék az új autók szén-dioxid-kibocsátását 2030-ra.
okt. 10
7:27
Megduplázódhat az ellopott összeg a tavalyihoz képest (HírTV)
Megduplázódhat az adathalászattal elkövetett bűncselekmények száma – állítják szakértők.
okt. 10
7:39
A Velencei Bizottság vizsgálja a kormány bevándorlási különadóját (ATV)
Vizsgálja a Velencei Bizottság a kormányzat által bevezetett bevándorlási különadót, amelyet a bevándorlást segítő szervezeteknek kell fizetniük arra hivatkozva, hogy az általuk okozott államháztartási többletkiadásokat fedezni kell valamiből.
okt. 10
7:41
Késely Ajna aranyérmes az ifjúsági olimpián (ATV)
Az úszó Késely Ajna aranyérmet nyert 800 méter gyorson kedden a III. nyári ifjúsági olimpián Buenos Airesben.
okt. 10
7:51
Trócsányi: Sárközy csak egyszer kiabált a tárgyaláson (HírTV)
Bemutatták Trócsányi László 2010 és 2014 közötti párizsi nagyköveti időszakáról szóló könyvét.
okt. 10
7:57
Nézőpont Intézet: Tarlós népszerűbb a Fidesznél (ATV)
A Nézőpont Intézet kutatást tett ma közzé, amiből kiderül: ha Tarlós István újra indul a főpolgármester-választáson, minden esélye megvan arra, hogy harmadszorra is győzzön. A budapestiek 45 százalékának szavazatában ugyanis biztos lehet.
okt. 10
7:57
Eredményesek voltak a bérmegállapodások (HírTV)
Eredményes volt a 2016-ban kötött hosszútávú bérmegállapodás.

Keresés