, 2018. október 5, péntek (MTI) – Jelentős forgalomkorlátozásra, ezzel összefüggésben a közösségi közlekedés menetrendjének változására kell készülni Budapesten szombaton és vasárnap a Budapest Maraton Fesztivál miatt.
A párt szerint nem egy ukrán konzul kizsuppolásával kell válaszolni a beregszászi magyar konzul kiutasítására, hanem minél nagyobb segítséget kell nyújtani Ukrajnának a NATO és EU-csatlakozáshoz.
Halálának pontos körülményei nem ismertek. Holtteste soha nem került elő. Ő vitéz Kudar Lajos, a magyar nemzeti ellenállás egyik alig ismert, ám nagyon sok ember életét megmentő mártírja. Bátor volt, magyar hős.
Több jelzés érkezett a Gazdasági Versenyhivatalhoz (GVH) az Ékszer Tv című műsor miatt, ezért a hatóság versenyfelügyeleti eljárást indított az üzemeltető Emporia Style Kft.-vel szemben.
Komoly feszültséget okozott a Jobbikban Volner Jánosnak a Figyelő által nyilvánosságra hozott levele - értesült több forrásból az atv.hu. Olyannyira, hogy ma délután 4-kor a Jobbik-frakció rendkívüli ülést tart az ügyben.
A neves pszichológus szerint az iskola ma már képes megbetegíteni a gyerekeket: Vekerdy Tamás nincs jó véleménnyel a mai magyar oktatás helyzetéről, úgy gondolja, nem embernek való.
Kásler Miklós miniszter telefonon beszélt tegnap László Imre DK-s képviselővel Székely László szívsebész volt betegéről, aki csütörtök reggel halt meg. A miniszter állította: nem kapták meg a betegdokumentációt, így nem volt megítélhető az állapota. A szóban forgó kardiológiai intézet főigazgatója szabadságra megy.
Szabályszerű volt a 2017-es központi költségvetés végrehajtása, a hiány és az államadósság alakulása megfelelt a jogszabályi előírásoknak, valamint az uniós feltételeknek - ezt állapította meg az Állami Számvevőszék (ÁSZ) zárszámadási jelentése, amelyet a hozzá kapcsolódó makrogazdasági elemzéssel együtt Warvasovszky Tihamér alelnök pénteken adott
Pozitív változás jöhet az autófinanszírozásban. Egy uniós határozat alapján Magyarországnak lehetősége lesz azon szabályok módosítására, amelynek eredményeként a jövőben a mostaninál egyszerűbb lehet a magán- és üzleti használatban...
Az sem baj, hogy a Veritas levéltára nem szerepel a magyarországi levéltárak hivatalos nyilvántartásában, és hogy a vezetője, Szakály Sándor szerint a numerus clausus nem jogfosztó, hanem jogkorlátozó törvény volt.
Soha nem látott, történelmi összefogás jött létre Romániában a népszavazás kapcsán a különböző egyházak, politikai oldalak és civil szervezetek között – mondta Soltész.
„A Soros György által támogatott bevándorláspárti szervezetek fondorlatos, agyafúrt lépéseire a jövőben is megadják a megfelelő válaszokat” – mondta Németh Szilárd.
A kibertámadások terjedése ellenére a pénzintézeteket egyre kevesebb közvetlen fenyegetés éri, a fejlett bankbiztonsági rendszerek miatt a bűnözők egyre inkább a felhasználók figyelmetlenségét használják ki - figyelmeztet az OTP. A...
Nyomozás indított a francia rendőrség, miután az Interpol igazgatójának felesége bejelentést tett férje, Meng Hung-vej eltűnéséről - közölték pénteken hírügynökségek rendőrségi forrásokra hivatkozva.
A Magyar Honvédség (MH) a törékeny és sérülékeny békét szeretné megőrizni - jelentette ki a honvédelmi miniszter az október 1-jén megalakult MH 2. vitéz Vattay Antal Területvédelmi Ezred tartalékos eskütétellel egybekötött csapatzászló átadás-átvételi ünnepségén pénteken Nyíregyházán.
A párt elnökségének feloszlatását és tisztújító kongresszus összehívását kezdeményezte Volner János, a Jobbik alelnöke. A politikus meg akarja akadályozni, hogy a párt balra tolódjon.
Hátha most is ott van valamelyiken a nincstelen miniszterelnök, természetesen szigorúan csak a legnagyobb magyar bankvezér vagy a milliárdos pályázatokat nyerő építési vállalkozó vendégeként.