Kivételes eljárásban, rekordsebességgel szántja be a lakástakarékokat a kormány. Hétfőn benyújtották, kedden reggel már tárgyalja is a törvénymódosítást az Országgyűlés.
Két hónapon belül megegyezésre számítanak az Európai Bizottságnál az uniós pénzek ügyében a magyar kormánnyal. Úgy vélik, miután a brüsszeli bizottság gyakorlatilag felfüggesztette három magyar operatív program kifizetéseit, a magyar fél lépéskényszerben van.
Kiskunfélegyházáról származik a magyar katonai felszerelés egy része, de nagy tervek készültek a rendőrség és a NAV ellátására - tudatta Benkő Tibor honvédelmi miniszter.
A Nemzeti Filharmonikusok idei évadának új bérlete a Pászti-bérlet. A sorozat keretében a Nemzeti Énekkar csodálatos hangversenyeit hallgathatjuk majd meg. Az összesen 5 koncertet átfogó sorozat helyszíne minden esetben az Olasz Kultúrintézet lesz. Az első hangversenyen egy klasszikus, Haydn Nelson-miséje és a Kossuth-díjas Orbán György egy műve cs
A jelenlegihez hasonló mértékben, évfolyamonként ezres nagyságrendben megmarad az ingyenes tanulás lehetősége a Budapesti Corvinus Egyetemen azt követően is, hogy alapítványi fenntartásúvá válik az intézmény - jelentette ki az Innovációs és Technológiai Minisztérium miniszteri biztosa az M1 aktuális csatorna keddi műsorában.
A hazai nagyjából négymillió lakóingatlanból 70 százalék renoválásra szorul, 10 százalékuk egyenesen életveszélyes állapotban van, menthetetlen, ezért bontásra vár. Az épületszerkezetek és a hőszigetelés tekintetében a legégetőbb...
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) tízszeresére növelte Magyarország aranytartalékát, ezzel az aranykészlet nagyságát a 70 évvel ezelőtti historikus szintre emelte - jelentette be a jegybank kedden.
A képviselő szerint Mellár Tamás szerint lehet, hogy ez az egész csak „fedősztori”, mert a kormány nagy erőkkel szeretné az oktatás és az egészségügy privatizációját végigvinni.
Borzalmas pillanatokat élt át vasárnap este Makai Viktória többszörös magyar bajnok ultramaraton futónő. Esti futóedzése közben, nem messze a saját otthonától valaki meg akarta erőszakolni.
Horváth Ildikó tüdőgyógyászt, az Országos Korányi Tbc és Pulmonológiai Intézet orvosigazgatóját nevezte ki egészségügyért felelős államtitkárnak az államfő.
Tóth József is tagja lesz a fővárosi közfejlesztési tanácsnak a főpolgármester felkérésére. A grémium Tarlós István szerint elsősorban a budapesti nagyprojekteket teszi majd gördülékenyebbé.
Kedden a parlamentben felolvasták Áder János átiratát, miszerint a köztársasági elnök a miniszterelnök javaslatára október 16-ától kinevezte Horváth Ildikót az Emmi államtitkárává. A tüdőgyógyász korábban az Országos Korányi Tbc és Pulmonológiai Intézet orvosigazgatója volt. Elődje, Nagy Anikó a hónap elején adta be a lemondását, mert állítólag nem
Október 18-án este 6 órától gyertyás felvonulást tartanak Székely doktor volt és leendő betegeiért a „Tiltakozunk Székely-doktor kirúgása ellen” Facebook-csoport szervezői.
– Horváth Ildikó tüdőgyógyászt, az Országos Korányi Tbc és Pulmonológiai Intézet orvosigazgatóját nevezte ki egészségügyért felelős államtitkárnak az államfő.
A fővárosi közfejlesztési tanács megalakulásával sokkal stabilabbá válik a budapesti kiemelt projektek finanszírozása – mondta a harmadik ciklusára készülő főpolgármester.
Anyai ágon magyar felmenőkkel rendelkezik, többek között ezért is jött az Egerhez tartozó Felnémetre tanítani Will Collins. A magyar vidéken élő amerikai tanító az American Conservative hasábjain publikál rendszeresen Magyarországról: most megkérdeztük, milyennek találja hazánkat.
A magyarok felét aggasztja, hogy nem lesz elég nyugdíja idős korára - ezt állapította meg egy friss kutatás. A megkérdezettek túlnyomó többsége úgy gondolja, hogy rosszabb anyagi helyzetben lesz, mint a jelenlegi nyugdíjasok, ennek ellenére...