A Jobbik-frakcióból kizárt politikus Facebookon közzétett írásában keményen támadja Gyöngyösi Mártont, Hegedűs Lórántnét és Balczó Zoltánt is. „Ciki, hogy bizonyíthatóak a Soros-kapcsolatok? Igen. De az igazság utat tört magának!” – írja.
Dől a pénz a sportszövetségekhez, mégis több sportág finanszírozási problémákkal küzd. Egri Viktor, a Digi Sport kommentátora az ATV Start című műsorában elmondta, hogy konkrétan a tenisz-, a sakk- és az ökölvívó-szövetséget is érinti ez a gond.
A CSOK átlagos összege a használt lakások vásárlóinak vidéken akár egy extra félszobát, az új lakások esetében kapható 10 millió forintos támogatás pedig a fővárosban egy szobával nagyobb ingatlant is eredményezhet. A vidéki...
Egy egyetemista önkéntesekből álló szervezet az elmagányosodástól leginkább veszélyeztetett gyermekekkel szeretne foglalkozni Szeged után még egy vidéki városban, erre gyűjtenek most.
„Nekünk az a dolgunk, hogy barátokat gyűjtsünk, ne pedig ellenségeket”, Magyarországot eddig is távol tartotta attól, hogy „rossz nyugat-európai tempót” vegyen fel, és megpróbáljon kioktatni más államokat, hogy „ejnye-bejnye, nem így kell ám viselkedni” – nyilatkozta a kormányfő a Kossuth rádió reggeli műsorában.
A ráckevei rendőrök gyors helyzetfelismerése és összehangolt intézkedése megmentette egy hölgy életét, aki péntek hajnalban egy hídról a Dunába ugrott.
A Hős utcai lakótelep lakói állítólag év végéig maradhatnak, ám biztos információkat még nem kaptak. A Kontúr Egyesület csütörtökön kerekasztal-beszélgetés tartott a helyzet megoldására.
Orbán Viktor tegnap egyeztetett Kásler Miklóssal az EMMI-ről - tudtuk meg. A miniszternek az egészségügyre kell összpontosítania, arról viszont, hogy a kiegészítő biztosítási rendszer peremfeltételeinek a kialakítása lenne az "első számú küldetése", egy magas rangú kormányzati forrás munkatársunknak azt mondta: nem tud ilyesmiről. Az viszont már cs
Az MSZP azt javasolja Puzsér Róbertnek, ha komoly az elhatározása, hogy elindul a főpolgármesteri posztért, akkor vegyen részt az ellenzéki előválasztáson.
A Mirotvorec nevű szélsőséges ukrán szervezet a hét elején hét elején feltette személyes adataikat a kettős állampolgárságú kárpátaljaiakat listázó weboldalára.
Az MSZP azt javasolja Puzsér Róbertnek, hogy ha komoly az elhatározása, hogy elindul a főpolgármesteri posztért, akkor vegyen részt az ellenzéki előválasztáson.
Összeegyeztethető-e Magyarországon a család és a karrier? Reális-e, hogy a háromgyerekes édesanyák életük végéig SZJA-mentességet kapjanak? Milyen tényezők növelik a párok gyerekvállalási kedvét? Novák Katalin Fidesz-alelnökkel a Hetek készített interjút.
Orbán Viktor miniszterelnök felkérte Tarlós István főpolgármestert, hogy a következő önkormányzati választáson induljon el ismét a főpolgármesteri tisztségért. Tarlós vállalta a jelölést. A jelenlegi főpolgármesternek azonnal akadtak kihívói is, Puzsér Róbert függetlenként, míg Sermer Ádám a Liberális Párt színeiben jelentkezett be a posztért.
Demeter Márta az egyedüli jelölt a Szél Bernadett távozásával megüresedő LMP- társelnök posztra, személyéről az október 20-ai részleges tisztújító kongresszuson dönt a párt - mondta az MTI-nek a jelöltállítás lezárulta után az LMP országos elnökségének titkára.
Egyetlen jelölt van a kilépett Szél Bernadett helyére, és bár a jövő hét végén esedékes kongresszus dönt a leendő társelnök személyéről, több jelölt híján vélhetően egyértelmű lesz a végeredmény.