Százból hat ember elégeti a ruhaneműjét, több mint minden tizedik ember pedig a háztartási szemetet gyújtja fel. Ezen felül pedig műanyag- és gumiégetők is vannak hazánkban. Valamilyen gyakorisággal a magyar lakosság harmada...
Mateusz Morawiecki eddigi kormányfőhelyettes, pénzügyminiszter váltja fel Beata Szydlót a lengyel miniszterelnöki poszton – jelentette be Beata Mazurek, a Jog és Igazságosság (PiS) szóvivője a lengyel kormánypárt vezetőségi ülését követően.
Megközelítette az LMP a szocialistákat – legalábbis ez derül ki a Závecz Research friss felméréséből, amelyet éppen az LMP megbízásából készítettek. Továbbra is határozott Fidesz-előny, a Jobbik pedig a harmadik legerősebb ellenzéki párt.
A program kísérleti jelleggel a Felső-Tiszavidéken és a Bodrogon indul meg, melyre 4,6 milliárd forintot szánnak, amelyből 20 hajót vásárolnak, kijelölik a vízi utakat és kikötőket építenek.
Szombathelyen letették az alapkövét egy több mint 2,2 milliárd forintos, főleg tao-támogatásból épülő, fedett műjégpályának, de a lényeg a volt honvédelmi miniszter és a szombathelyi polgármester közös fotói a pingvinnel.
A Fővárosi Ítélőtábla ideiglenes intézkedésében elrendelte, hogy a továbbiakban ne legyen elérhető a Nemzeti Konzultáció ötös pontja internetes oldalakon, valamint reklámokban.
Itt a megoldás az egyre égetőbb munkaerőhiány pótlására? Huszonkét éven belül 800 ezer nyugdíjas munkavállalását segítené elő a kormány a feltételek könnyítésével Kósa Lajos, a megyei jogú városok fejlesztéséért felelős tárca nélküli miniszter bejelentése szerint. A parlament feltehetően a tavaszi ülésszakon tárgyal a tervezetről.
Nyolcvan méteres kútmélységig eltörölné az engedélyezési és bejelentési eljárást több fideszes képviselő, akik pénteken nyújtották be vonatkozó javaslatukat a parlamentnek.
Hitet tett az Európai Unió mellett és méltatta a közösség értékeit az Európai Tanács elnöke pénteken a baranyai megyeszékhelyen, ahol díszdoktorává avatta a Pécsi Tudományegyetem (PTE).
A karácsonyi tömeg nagy öröm a kereskedőknek – meg a tolvajoknak. Bűnbandák vadásznak mindenkire, aki plázában, karácsonyi vásáron költekezik az ünnepekre. Agyafúrt módon próbálják megszerezni pénzünket, a Blikk szakértő segítségével mutatja be a leggyakrabban alkalmazott trükköket.
Ez bejött! Százezer forinttal támogatja Papp Mártonné Emma és családja karácsonyi bevásárlását a Blikk. A szerencsés asszony már a kezdetektől lapunk előfizetője, s mint azt elárulta: nem először nyert.
Sem postán, sem interneten nem lehet eljuttatni a nemzeti konzultáció kérdőíveit, legalábbis azt a részt, amely a Helsinki Bizottságra vonatkozik. A szervezet szerint ugyanis a feltett kérdés sérti a jó hírnévhez fűződő jogait.
Lezárják a Lánchidat és környékét szombat délután demonstráció miatt, a budai Vár körüli közlekedésben is fennakadásokra kell készülni - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) pénteken az MTI-vel.
Bármire képesek a hazai börtönökben raboskodók hozzátartozói azért, hogy illegális tárgyakat juttassanak be a rácsok mögé. Nap mint nap folyik a harc a rabok rokonai és a börtönőrök között. Az elkobzott tárgyakat a büntetés-végrehajtás mutatta be.
Nemzetközi gyűjtést indít a Jobbik. A párt így próbál meg pénzt szerezni az Állami Számvevőszék által indított eljárás végén várható büntetés befizetésére.
Orbán Viktor bevitte az Echo Tv-be a Soros-tervet. A miniszterelnök szerint az amerikai üzletember beszállt a választási kampányba és azt akarja, hogy bevándorláspárti kormány alakuljon. Propagandakampány, amely kudarcot vallott - így nevezte a nemzeti konzultációt Soros György, aki levélben válaszolt az őt ért támadásokra.
Az Együtt elnöke szomorú, mert szerinte az Együtt és a Párbeszéd szövetségében volt perspektíva, és a legnépszerűbb politikus volt a miniszterelnök-jelöltjük.
- Lezárják a Lánchidat és környékét szombat délután demonstráció miatt, a budai Vár körüli közlekedésben is fennakadásokra kell készülni – közölte a i Közlekedési Központ (BKK) pénteken az MTI-vel.
Legalább 2022-ig bérelt irodákban működik majd a Földművelésügyi Minisztérium, mert az Országházzal szembeni Kossuth téri épületből annak átépítése idejére ki kell költöznie.
Terjedelmes cikkben foglalkozott pénteken a Politico brüsszeli hírportál és a Financial Times brit üzleti napilap a Jobbik elleni állami számvevőszéki ellenőrzéssel, amely szerint a párt több mint 330 millió forint tiltott támogatást fogadott el.