- Mintegy 700 milliárd forintot takaríthat meg az állam, ha a tervek szerint 2021-től szinte minden adóbevallást, a vállalkozásokét és a magánszemélyekét is a Nemzeti Adó és Vámhivatal (NAV) készíti el, és megszűnik a papíralapú bevallás – közölte Izer Norbert, a Nemzetgazdasági Minisztérium adószabályozásért és számvitelért felelős helyettes állam
Ungváry Krisztián történész hozta nyilvánosságra a könyvében azoknak a politikusoknak a névsorát, akik az Antall-kormány minisztereként, illetve az akkori parlament tagjaiként szerepeltek az 1990 előtti állambiztonsági nyilvántartásban.
A romániai tejfeldolgozó üzemek az országban megtermelt tejnek csak a negyedrészét vásárolják fel, az importált tejnek pedig közel fele Magyarországról érkezik – írta hétfői összeállításában a Maszol.ro erdélyi magyar portál.
Ne nyilatkozzanak a Jobbik 660 milliós számvevőszéki megbüntetéséről, ez nem Fidesz-ügy, "ez a Jobbik ügye" – az atv.hu információi szerint erre hívták fel a Fidesz parlamenti frakciójának mai zárt ülésén a fideszes honatyákat. A fideszes képviselők közül többen is azt mondták munkatársunknak: "az ÁSZ túltolta a biciklit", 330 milliós büntetés elég
A Miniszterelnöki Kabinetiroda a kormány januári ülésére intézkedéseket dolgoz ki a "Soros-terv" megakadályozása érdekében - közölte Rogán Antal, a kabinetiroda vezetője hétfőn, éves meghallgatásán, az Országgyűlés igazságügyi bizottsága előtt.
A rendőrség már elkapta azt a férfit, aki 850 eurót (ez több mint 250 ezer forintot ér) lopott el egy külföldön élő magyar állampolgártól. A pénz eltulajdonítását olyan csalafinta módon hajtotta végre, hogy a meglopott fiatal férfi csak a tolvaj távozása után fogott gyanút.
Országgyűlési határozati javaslatot nyújtottak be a kormánypártok az Európai Parlament Soros-terv végrehajtásárra vonatkozó határozatával szemben - mondta Hollik István kereszténydemokrata országgyűlési képviselő hétfői budapesti sajtótájékoztatóján.
Az ukrán oktatási törvénnyel kapcsolatban Kijevnek teljes mértékben eleget kell tennie az Európai Unió és a Velencei Bizottság elvárásainak, amennyiben "komolyan gondolja" az euroatlanti integrációs törekvéseit - szögezte le Szijjártó Péter hétfőn az uniós külügyminiszterek brüsszeli tanácskozásának szünetében.
Mátraverebély - 10-25 kilométerre járnak készpénzt felvenni a helyiek, mert a magas költségek és a rossz közbiztonság miatt nincs ATM a Nógrád megyei településen. A postán vagy a takarékszövetkezetnél csak magas díj ellenében adnak ki pénzt a kasszából.
20 millió forinthoz közeli bírságot szabtak ki egy magyarországi benzinkúthálózatra, mert az egyik töltőállomás kasszájánál a kamera mellé mikrofont is szereltetett. A Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadsági Hatóság az adatvédelmi jogszabálysértés miatt a maximális bírsággal büntette az olajvállalatot.
Határozati javaslatot fogadhat el az Országgyűlés a Soros-terv végrehajtása ellen. Egy kérdés kapcsán az is kiderült, hogy melyik ma a leggazdagabb párt Magyarországon...
De az semmiképp sem lehet valóság, hogy hétfő délelőtt összeült Pintér Sándor belügyminiszter, Domokos László ÁSZ-elnök, Handó Tünde OBH-elnök, valamint a legfőbb ügyész helyettese és az MNB alelnöke, és előadták a korrupcióellenes harc eredményeit.
Több millió forintos támogatásban részesültek a Menő menzák az iskolában című pályázat díjazottjai. A család- és ifjúságügyért felelős államtitkár az InfoRádiónak elmondta, hogy a pályázatnak köszönhetően számos menzát újíthatnak fel.
A csillagszórók és a tűzijátékok tiltott pirotechnikai eszköznek minősülnek a légiközlekedésben, ezért még feladott poggyászban is szigorúan tilos a szállításuk - figyelmeztet a Liszt Ferenc-repülőteret üzemeltető Airport közleménye.
Boldog karácsonyt kívánt a miniszterelnök az egész országnak. Kedvességével viszont kitért Demeter Márta azonnali kérdései elől. A parlament üléstermében parázs vita folyt a Jobbik és az Állami Számvevőszék között. Vona Gábor azt is bejelentette, hogy pénteken fáklyás demonstrációt tartanak Budapesten az ÁSZ büntetése miatt.
Hajdu Nóra elmondta, ha kiderül, hogy tőlük származik és ki szivárogtatta ki Karácsony Gergely szavait, az ellen etikai vizsgálatot fognak indítani. Azt is elmondta, hogy házon belülről lesz miniszterelnök-jelöltjük és több személy is esélyes a jelöltségre.
Az ukrán oktatási törvénnyel kapcsolatosan Kijevnek teljes mértékben eleget kell tennie az Európai Unió és a Velencei Bizottság elvárásainak, amennyiben "komolyan gondolja" az euroatlanti integrációs törekvéseit - mondta Szijjártó Péter hétfőn az uniós külügyminiszterek brüsszeli tanácskozásának szünetében.
Nem vagyok "főügyész", nem tudom mennyi lesz a Jobbik büntetése az eljárás végén - ezt mondta Domokos László, az Állami Számvevőszék elnöke, amikor munkatársunk a parlamenti folyosón megkérdezte, elképzelhető-e, hogy kevesebb lesz a Jobbik büntetése a már közölt 331 millió forintnál.
Nagymaros - Elfogták a rendőrök azt az 54 éves férfit, aki három hétvégi házba is betört november 25. és december 9. között. Ellene lopás, magánlaksértés és rongálás miatt indult eljárás.
Bakonyi Zoltán, a Magyar Alumínium Termelő és Kereskedelmi (Mal) Zrt. egykori vezérigazgatója úgy fogalmazott, hogy semmilyen formában nem ismeri el büntetőjogi felelősségét a vörösiszapperben, teljesen ártatlannak tartja magát.