2017. december 10. vasárnap

dec. 10
5:51
Exkluzív: Újabb titkokat mesél el Kim Ir Szen magyar masszőre (ATV)
Munkaidőben üres a parlament, egész frakciók nem járnak be dolgozni. Ők miért kapnak fizetést? Ön kötelezővé tenné-e a képviselőknek, hogy részt vegyenek a parlamenti üléseken? Ez a Heti Napló eheti kérdése.
dec. 10
6:21
Bükk: négy pályán lehet síelni Bánkúton (Síelők)
Ezen a hétvégén ismét fogadják a síelőket Bánkúton. A pénteken mért 22 centiméteres hóvastagság a szombati havazás után 28 centiméterre hízott. A közelben lakóknak érdemes felkeresni a Bánkút Sícentrumot, hiszen igazi télies körülmények között tölthetik el a napot.
dec. 10
6:27
"Nagyságrenddel több ember lehet érintett a lakáskiürítésekben" (ATV)
Ebben az évben tovább emelkedett a kilakoltatások száma. Már 3600 esetben raktak utcára embereket, rendőri segédlettel. A tartozásrendezéssel foglalkozó Széchenyi Hitelszövetség szerint ennél nagyságrenddel több ember lehet érintett a lakáskiürítésekben. Becslésük szerint ugyanis a végrehajtás előtt álló devizahitelesek többsége önként, felszólítás
dec. 10
6:57
Erős széllökésekre figyelmeztetnek (hirado.hu)
Este akár 75-85 km/h-s lökésekre is lehet számítani.
dec. 10
6:57
Még a Fidesznek is jó most, ha Karácsony beugrik az MSZP-be (444.hu)
Karácsony is jól járhat, ha egy nagyobb párt kampányában lesz főszereplő. Már az ellenzéki oldalon is az a kérdés, hogy lehet-e a Fidesz által irányított világon jutni valamire.
dec. 10
7:03
Szórakozzon velünk a legextrémebb bűnözői bénázásokon! (ATV)
Trafiktámadás laposkúszásban, kartondobozzal álcázott benzinkútlátogatás vagy a homlokrakodóval történő pénzfelvétel. A Heti Napló riportja.
dec. 10
7:33
Halál Mindszenty védelméért (hirado.hu)
Hatvan éve végezték ki Pálinkás-Pallavicini Antal honvéd őrnagyot, az 1956-os forradalom mártírját.
dec. 10
7:33
"Engem mindig csodabogárnak tartottak" - Egy hatgyermekes roma anyuka vallomása (ATV)
Hatgyermekes roma nőként Tímea leérettségizett, majd környezete megrökönyödésére szociológiából diplomázott. Ma már mindenki büszke rá: „Cigány és okos” – hajtogatja egy idős férfi, akárhányszor meglátja Tímeát az egyik kecskeméti szegregátumban.
dec. 10
7:48
Az Ötöslottó 49. heti nyerőszámai (Pénzcentrum)
Kihúzták az Ötöslottó 49. heti nyerőszámait, a sorsolást ezúttal is élőben közvetítette a Pénzcentrum. Mivel ezen a játékhéten sem volt telitalálat, így az 50. héten 440 millióért izgulhatnak majd a játékosok. Az Ötöslottó...
dec. 10
8:00
Megkezdődött az időközi választás Solymáron (HírTV)
Kárpáti Zsuzsannát a teljes baloldali ellenzék támogatja – a Jobbik és a Momentum nem indított ellene jelöltet.
dec. 10
8:03
„Magyarországon nem futball van, hanem luftball” (ATV)
Labdarúgó válogatottunk leszerepelt a világbajnoksági selejtezőkön, a hazai bajnokság résztvevői üres stadionokban játszanak, a magyar futball tetszhalott állapotban leledzik. Vajon miért? Az okokat pedzegeti néhány idézet a legutóbbi negyedszázad médiájából.
dec. 10
8:18
Tüntettek a szientológusok (HírTV)
Egy kiáltványban arra kérték a köztársasági elnököt, hogy segítse ügyükben a társadalmi beszédet.
dec. 10
8:36
Tüntettek a szcientológusok (HírTV)
Egy kiáltványban arra kérték a köztársasági elnököt, hogy segítse ügyükben a társadalmi beszédet.
dec. 10
8:42
Kiállt a Jobbik mellett a roma egyesület elnöke (HírTV)
A szervezet csongrádi elnöke szerint elfogadhatatlan lenne, ha egy pártot megszüntetnének a választás előtt.
dec. 10
9:03
Szijjártó: A bevándorláspolitikánk miatt volt a brüsszeli meghallgatás (hirado.hu)
Ha a magyar kormány nem ilyen politikát vinne a bevándorlás tekintetében, akkor nem került volna sor az Európai Parlament (EP) belügyi, állampolgári jogi és igazságügyi bizottságának (LIBE) csütörtöki meghallgatására - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a Kossuth Rádió Vasárnapi Újság című műsorában.
dec. 10
9:03
Borbély Alexandra a legjobb európai színésznő (ATV)
Borbély Alexandra kapta a legjobb női főszereplőnek járó Európai Filmdíjat a Testről és lélekről című filmben nyújtott alakításáért szombat este Berlinben, a legjobb filmnek járó elismerést pedig A négyzet című alkotás nyerte el.
dec. 10
9:18
Százmilliók ragadtak ezen számlán: mindenkit kifizetnek, csak jelentkezni kell (Pénzcentrum)
645 millió forintnyi jogdíj és közel 65 ezer magyar zenemű keresi gazdáját. Az úgynevezett függő számlán maradt - azonosítatlan művek után járó - jogdíjak három év elteltével a közös kasszába kerülnének. 645 millió...
dec. 10
9:21
Ezen a vasárnapon is jár egy szakaszon a 3-as metró (hirado.hu)
Kőbánya-Kispest és a Lehel tér között este fél kilencig közlekednek a szerelvények.
dec. 10
9:24
Százmilliók ragadtak ezen a számlán: mindenkit kifizetnek, jelentkezni kell (Pénzcentrum)
645 millió forintnyi jogdíj és közel 65 ezer magyar zenemű keresi gazdáját. Az úgynevezett függő számlán maradt - azonosítatlan művek után járó - jogdíjak három év elteltével a közös kasszába kerülnének. 645 millió...
dec. 10
9:48
Nyoma sincs a sertéshús áfája csökkentésének (HírTV)
A kormányzati kampány ellenére nem nevelkedik több állat az ólakban sem, mert a gazdáknak nem éri meg.
dec. 10
9:57
A Közbeszerzési Hatóság jogsértőnek találta a római-parti mobilgát tervezését (444.hu)
Eljárást indítottak a Közbeszerzési Döntőbizottságnál, mert a Fővárosi Csatornázási Művek közbeszerzés nélkül szerződött a tervező Tér-Team Kft.-vel.
dec. 10
10:00
Arcok 1956-ból - D. Szabó Károly (Infostart)
Az InfoRádió – együttműködésben a Nemzeti Emlékezet Bizottságával – október 26-tól, 56 napon keresztül egy-egy portréval tiszteleg a hősök és mártírok emléke előtt. Most D. Szabó Károlyt mutatjuk be.
dec. 10
10:06
Csóró nyugdíjaskorra készülnek a magyarok: innen várják a pénzt (Pénzcentrum)
Ismét rekord mélyen van a megtakarításokkal rendelkezők aránya - derül ki egy friss banki elemzsből. A kutatás rávilágított, a magyarok közül kevesebben takarékoskodnak és fektetnek be, mint 5 éve. Bár az átlagkeresetek nőnek, az emberek...
dec. 10
10:24
Szijjártó: boszorkányüldözés zajlik (Infostart)
Ha a magyar kormány nem ilyen politikát vinne a bevándorlás tekintetében, akkor nem került volna sor az Európai Parlament (EP) belügyi, állampolgári jogi és igazságügyi bizottságának (LIBE) csütörtöki meghallgatására - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a Kossuth Rádió Vasárnapi Újság című műsorában.
dec. 10
10:30
Ráfázhatnak, ha bedőlnek az ingatlanos átverésnek (HírTV)
Jóval a piaci ár alatt hirdetnek lakásokat újonnan alakuló cégek – az érdeklődők azonban ráfázhatnak.
dec. 10
10:51
Mindhárom unokájával fajtalankodott a Tolna megyei nagypapa, videóra is vette (Blikk)
Videófelvételt készített telefonjával egy Tolna megyei idős férfi, miközben molesztálta unokáit.
dec. 10
11:09
Horváth: Karbantartásnak hazudták a felújítást, ezért nem kötelező az akadálymentesítés (ATV)
Jó esély van arra, hogy a népszavazási kezdeményezéssel elérhető, hogy kötelező legyen az akadálymentesítés a 3-as metrónál – ebben reménykedik a népszavazási kérdés benyújtója Horváth Csaba.
dec. 10
11:12
Jogsértő volt a mobilgát tervezése (HírTV)
A tender nélküli szerződés sértette a közbeszerzési jogot.
dec. 10
11:30
Jogsértő volt a mobil gát tervezése (HírTV)
A tender nélküli szerződés sértette a közbeszerzési jogot.
dec. 10
11:36
Hétköznapi csúszópénzek: ennyire korrupt hely Magyarország (Pénzcentrum)
Megjelent az Európai Bizottság korrupcióval foglalkozó felmérése, az Eurobarométer. Az összes tagállamot vizsgáló kutatásból kiderül, hogy jelenleg korruptabbnak gondoljuk Magyarországot, mint 3 évvel ezelőtt. A korrupció elleni...
dec. 10
11:36
Még mindig nem tudni, mit csinált Orbán Svájcban (HírTV)
Azt sem cáfolták, hogy a miniszterelnöknek vagy családtagjainak van svájci bankszámlája.
dec. 10
11:42
Az LMP nem vesz részt a szappanoperában (Infostart)
Az LMP országgyűlési határozati javaslatban kezdeményezi a korkedvezményes szolgálati nyugdíjak adómentessé tételét.
dec. 10
11:45
Az LMP adómentessé tenné a korkedvezményes szolgálati nyugdíjakat (hirado.hu)
Az LMP országgyűlési határozati javaslatban kezdeményezi a korkedvezményes szolgálati nyugdíjak adómentessé tételét. Demeter Márta, az ellenzéki párt országgyűlési képviselője vasárnap, Budapesten tartott sajtótájékoztatón úgy fogalmazott, a kormány veszélybe sodorta a honvédség működőképességét, ezért az ágazatban érdemi modernizációra, versenykép
dec. 10
12:00
Nyoma sincs a sertéshús áfája csökkentésének (HírTV)
A kormányzati kampány ellenére nem nevelkedik több állat az ólakban sem, mert a gazdáknak nem éri meg.
dec. 10
12:03
Manchesterben és Edinburghban is szavazhatnak jövőre a magyarok (ATV)
Nemsokára állandó konzulátus nyílik majd a skót fővárosban, Edinburghban, és az angliai Manchesterben is – derül ki az MSZP EP-delegációjának közleményéből.
dec. 10
12:06
Belügyminisztérium: A főváros felel a folyószennyezésért (HírTV)
A szennyvíztisztító nem bírja a terhelést, ezért néha több tízezer köbméternyi szennyvíz ömlik a mellékágba.
dec. 10
12:21
Szexet kért tartozásáért cserébe a somogyi nőtől - borzalmas vége lett (Blikk)
Somogy megyei nő vert agyon egy férfit azért, mert az szexelni akart vele.
dec. 10
12:21
Jónak lenni jó: 15 millió forint fölött a felajánlások összege (hirado.hu)
A legfrissebb adatok szerint advent második vasárnapján már 15 millió forintnál is több gyűlt össze a Jónak lenni jó kampányban; ebben a 1350-es telefonon beérkező hívások, és az ismert emberekhez kötődő tárgyakért felajánlott összeg is benne van – napról-napra egyre több különleges tárgyra lehet licitálni.
dec. 10
12:23
Felborult egy autó Ajkán, életveszélyes sérüléseket szenvedett a sofőr (Blikk)
Súlyos sérülést szenvedett egy ember az Újélet utcában Ajkán, miután autója felborult egy karambol során.
dec. 10
12:36
Elmarad a miskolci Tiszai pályaudvar fejlesztése (HírTV)
Az arra szánt 8 milliárdot átcsoportosították, de a polgármester nem árulta el, miért.
dec. 10
12:39
Politológus: Súlyos válságban van az MSZP (hirado.hu)
Galló Béla politológus szerint az MSZP súlyos válságban van a személyiségeket tekintve is, ezért kényszerül arra, hogy egy másik párttól próbáljon miniszterelnök-jelöltet „kölcsönözni”. Az elemző az M1 aktuális csatorna vasárnapi műsorában azzal kapcsolatban beszélt erről, hogy Karácsony Gergely, a Párbeszéd társelnöke lehet az MSZP miniszterelnök-
dec. 10
12:54
Új városokban lehet szavazni jövő tavasszal (Infostart)
A jövő év elején konzulátust nyit Manchesterben és Edinburgh-ban a magyar állam.
dec. 10
12:57
„Visszás és szánalmas Havas Henrik viselkedése” (hirado.hu)
Miért hallgat az ellenzéki média? – tette fel a kérdést a Pesti Srácok főszerkesztője.
dec. 10
13:15
Nemzeti konzultáció: egyértelmű a válaszadók véleménye (hirado.hu)
A nemzeti konzultáció részleges feldolgozási adatai alapján a résztvevők elsöprő többsége nemet mondott a Soros-tervre – mondta a kormányzati kommunikációért felelős államtitkár.
dec. 10
13:24
Demeter: Ha a miniszterek katonák lennének, már hadbíróság előtt állnának (HírTV)
A politikus szerint azért van többezres létszámhiány a honvédségben, mert kevés volt a fejlesztés.
dec. 10
13:33
Karácsony: A f.szért hagytam magam rábeszélni erre a miniszterelnök-jelöltségre (hirado.hu)
Exkluzív hanganyag-részlet került a Hirado.hu birtokába – próbáltuk felvenni a kapcsolatot Karácsony Gergellyel, de képtelenek voltunk elérni a politikust, Facebookon viszont reagált.
dec. 10
13:42
„Csak Rogán köre kaszált a kötvényüzleten” (HírTV)
A letelepedési kötvényekkel 155 milliárd forintot kerestek a miniszterközeli offshore vállalatok.
dec. 10
14:06
Megvannak a nemzeti konzultáció első eredményei (Infostart)
A nemzeti konzultáció részleges feldolgozási adatai alapján a résztvevők elsöprő többsége nemet mondott a Soros-tervre - mondta a kormányzati kommunikációért felelős államtitkár.
dec. 10
14:09
Felújítják a fóti plébániumtemplomot (hirado.hu)
A kormány összesen 850 millió forinttal támogatja a fóti plébániatemplom felújítását és a katolikus óvoda megépítését – mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának egyházi kapcsolatokért is felelős helyettes államtitkára vasárnap a Pest megyei településen.
dec. 10
14:12
Nem minden egészségügyi dolgozó járt jól a béremeléssel (HírTV)
Számos dolgozó ugyanakkora fizetést kapott, mint előző hónapban.

Keresés