Kórházba került négy gyerek, miután rossz hatóanyaggal kikevert kúpot kaptak egy helyi patikában. Információink szerint az elhibázott szer többek között kihűléses állapotot idézett elő a kicsiknél.
Erre nem készültek: meredek emelkedőn akadt el a hóban egy kamion Zirc és Akli között szerda este. A jármű elállta az utat, így az utána érkező menetrend szerinti busz is az úton ragadt.
A fővárosban és a regionális központokban az utóbbi időszakban olyan magasra emelkedtek a lakásárak, illetve az albérleti díjak, hogy az már akadályozza a munkaerő mozgását - mondta a Magyar Nemzetnek Petz Raymund, a GKI Gazdaságkutató Zrt. ügyvezetője.
Nemzetközi akcióban elfogtak három szíriai állampolgárt, és lefoglaltak csaknem százötvenmillió forint értékű készpénzt kedden - közölte honlapján csütörtök reggel a rendőrség.
Akkora lóláb lógott ki, hogy nehéz lett volna eltussolni – mondta Szigetvári Viktor az Egyenes Beszédben arra reagálva, hogy vádemelés történt az izsáki polgármester ellen, költségvetési csalás gyanújával.
- Nemzetközi akcióban elfogtak három szíriai állampolgárt, és lefoglaltak csaknem százötvenmillió forint értékű készpénzt kedden - közölte honlapján csütörtök reggel a rendőrség.
Az Országgyűlés ma hallgatja meg az igazságszolgáltatás vezetőinek beszámolóját a Kúria, az Országos Bírósági Hivatal (OBH) és az ügyészség 2016-os tevékenységéről.
Az autósok fele még nyári gumival közlekedik, pedig megjött a téli idő. Sokan nem tudják: ha nyári vagy kopott téli gumi van az autón, nem csak az életüket, hanem a pénzüket is kockáztatják!
A miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója szerint szó sincs a migráció megszűnéséről, bár a szíriai, iraki háborús övezetekből Európába érkezők száma csökken, többen jönnek Pakisztánból, Bangladesből és Fekete-Afrika sok országából.
Brüsszel folyamatosan erőlteti a Soros-terv végrehajtását, ami ellen a magyar kormánynak fel kell lépni – mondta Tuzson Bence kormányzati kommunikációért felelős államtitkár csütörtök reggel az M1 csatornán.
Sajtóhírek szerint Molnár Gyula december 1-jén bejelenti, hogy megszületett a megállapodás az MSZP és a DK között. Ezzel kapcsolatban Mesterházy Attila az ATV Egyenes Beszéd című műsorában azt mondta, „csodák még vannak.”
Az Alkotmánybíróság (AB) részben megsemmisítette az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnökének integritási utasítását, mert az több ponton is alkotmányellenes – olvasható az AB honlapjára csütörtökön feltett közleményben.
Sokan jelentkeztek szerkesztőségünkben saját történetükkel, miután a Ripost megírta: tízezreket rémítenek halálra a mobilos szívatással. Egy telefonos applikáció ugyanis arra ajánlkozik, hogy megtréfálja ismerősünket - csakhogy a tréfa nagyon rosszul is elsülhet!
Az InfoRádió – együttműködésben a Nemzeti Emlékezet Bizottságával – október 26-tól, 56 napon keresztül egy-egy portréval tiszteleg a hősök és mártírok emléke előtt. Most Sörös Imrét mutatjuk be.
Felmerült, hogy elmaradhat az MSZP december 9-ére, jövő szombatra tervezett kongresszusa – írja a Magyar Nemzet. A lap értesülései szerint a párt országos vezetésében többen is vannak, akik szerint nem lenne értelme most megtartani a rendezvényt, hiszen lényegében semmilyen személyi kérdésről nem tudnának döntést hozni.
Szép csendben zajlik az MSZP és a DK háttértárgyalása az egyéni körzetekben közösen támogatott jelöltekről – írja a Figyelő. A cikk szerint vélhetően már megvannak a budapesti indulók, az újpesti DK-s jelölés miatt ki is lépett a szocialistáktól a mostani egyéni képviselőjük
Öt gyanúsítottat hallgattak ki a nyomozók a napokban az úgynevezett soltvadkerti hűtlen kezeléssel kapcsolatban, amelyet a Quaestor-ügytől még 2015 decemberében különített el a nyomozó hatóság – közölte a Fővárosi Főügyészség csütörtökön az MTI-vel.
Az Országgyűlés csütörtökön hallgatja meg az igazságszolgáltatás vezetőinek beszámolóját a Kúria, az Országos Bírósági Hivatal és az ügyészség 2016-os tevékenységéről. A nap további részében a nemzetiségek bizottságának két törvénymódosító javaslata kerül terítékre. A parlament jövő hétfőn, az uniós pénzek felhasználásáról szóló vitával fejezi be a
Öt gyanúsítottat hallgattak ki a nyomozók a napokban az úgynevezett soltvadkerti hűtlen kezeléssel kapcsolatban, amelyet a Quaestor-ügytől még 2015 decemberében különített el a nyomozó hatóság - közölte a Fővárosi Főügyészség csütörtökön az MTI-vel.
Szerda óta főként az ország északi részén, éjjel óta nyugaton is havazik, ma reggelre néhol már 20 cm hó is hullott. Havazik a Mátrában, Bükkben, Börzsönyben és a Bakonyban is. Fehérek a sípályák és folyamatosan gyarapodik a hómennyiség. Cikkünket és a hójelentéseket napközben is frissítjük!
Az Alkotmánybíróság (Ab) részben megsemmisítette az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnökének integritási utasítását, mert az több ponton is alkotmányellenes - olvasható az Ab honlapján.
Az MSZP–DK-megállapodásról készült, nemrégiben nyilvánosságra került listából kiderül, hogy 55-45 arányban osztanák el a 106 egyéni választókerületet, és Budapesten már az Együtt és Párbeszéd is számíthat két körzetre. A DK szóvivője szerint abba kell hagyni a pártokon belüli vitákat.