Fotó: ADAC - Német Autóklub Először is ellenőrizni kell néhány alapvető információt, például a kort és az állapotot, tanácsolja az ADAC, a Német Autóklub. Egy jól karbantartott ülés gyakran évekig használható. Azonban azokat a modelleket, amelyek már balesetet szenvedtek vagy a földre estek, nem szabad tovább használni. Ezt néha apró szakadásokról,
Csökkent az amerikai Tesla elektromosautó-gyártó nyeresége és bevétel a második negyedévben éves összevetésben, miközben a cég jelezte, hogy a "megfizethetőbb" modelljének gyártása az év második felében indul.
Aki városban sokat közlekedik autóval, annak alapélménye, hogy a közlekedési lámpák meglehetősen kiszámíthatóan működnek – esetleg napszakonként más-más ciklusokkal, de egyébként nincs eltérés a zöld és a piros változásának ritmusában. Mivel a közlekedés távolról sem ilyen kiszámítható, könnyen belátható, hogy a forgalomszervezésnek nem ez a legjob
Az SK On, amely a dél-koreai SK Csoport tagja, a CSA és az FSMS 3-as szintű tanúsítványokat a világ egyik vezető tesztelő és tanúsító szervezetétől, a TÜV Rheinlandtól kapta meg. Az SK On közlése szerint a vállalat akkumulátorfelügyeleti rendszere az első olyan autóipari vezérlőrendszer hazájában, amely megszerezte a CSA tanúsítványt, ezzel igazolv
A Hungaroring hivatalos taxiszolgáltatója, a FŐTAXI idén is kiemelt szolgáltatásokkal segíti a szurkolókat. A cég járművei a versenyhétvégén VIP-sávon közlekedhetnek az M3-as autópálya kijelölt leállósávjában, majd egy kevésbé forgalmas útvonalon érhetik el a Hungaroringet. Ennek köszönhetően az utasok elkerülhetik a forgalmi dugókat, és tervezhető
Kívül ropogós, belül légiesen puha: ez a ciabatta, az olaszok ikonikus szendvicskenyere. Mutatjuk, hogyan készül ez a rusztikus, mégis kifinomult pékáru, amely méltán vált világszerte kedvenccé.
A BYD csoporthoz tartozó almárkák közül a Yangwang áll az értéklánc ormán, megelőzve a Denzát és a Fangshengbaót, és olyan autókat tömörít, amelyek egymillió jüannál (kb. 47 mFt) drágábbak. A Denza piacra lépési ceremóniáját április elején tartották Milánóban, és a márka autóit már a jövő év elején elkezdik forgalmazni Európában, néhány hónappal ké
Fotó: Szlovák Rendőrség/Facebook A rendőrök megakadályozták, hogy a találkozóra érkezők belépjenek a Nagyszombat peremén lévő parkolóba, ezért a több száz résztvevő átvonult Somorjára. A zsaruk ott is véget vetettek a bulinak, a tömeget feloszlatták. A razzia során a rendőrség 14 közúti kihágást regisztrált, valamint elvégzett 56 alkohol- és egy dr
Közvetlen repülőjáratot indított a Nordwind nevű légitársaság Moszkvából a világ legelszigeteltebb országának tartott Észak-Koreába. Az első gépen több mint 400 fő utazott, a nagy érdeklődésre tekintettel pedig azt tervezik, hogy havonta legalább egy járat fog közlekedni a két ország fővárosa között.
Fotó: Audi Hungaria Vendégeink A6 e-tron modellekkel gördültek be gyárunk kapuján, ahol nemcsak betekintést nyertek a gyártási folyamatainkba, hanem saját kezűleg is szerelhettek PPE (Premium Platform Electric) hajtásokat – egyedülálló élmény, amely közelebb hozta őket a technológia lelkéhez. Ez a két nap nemcsak bemutató volt, hanem egy közös ünne
"Az Egyesült Államok által az autóipari termékekre is kivetett 15 százalékos vámtarifa évente milliárdokkal fogja megterhelni a német autóipari vállalatokat, és ez az átalakulás közepette további terhet ró rájuk" - mondta Hildegard Müller, a VDA (Verband der Automobilindustrie e. V.) elnöke. "Tekintettel az Egyesült Államokban további beruházásokra
Az időjárás a motorversenyzésre abszolút alkalmas volt. A szombati edzésen Rossi a 14.legjobb idővel került a Q2-be, ahol a 17. rajtrácsot szerezte meg. A kvalifikációra a beállítások nem voltak megfelelőek, ezért a csapat úgy döntött, hogy "19-re lapot húznak" és egy teljes új irány mentén alakítják át a motor dinamikáját. Az új beállítást Rossi n
"Az átmeneti tárolóterületünk dugig tele van alkatrészekkel, az automatizált szállító járművek folyamatos elmaradásban dolgoznak. Így képtelenség jó ütemben termelni!" – így foglalták össze a munkájukat nehezítő problémakört a világ egyik legfejlettebb autógyártó üzemének, a Toyota Motomachi gyárának a dolgozói. Ahelyett azonban, hogy küldöttséget
A kísértetjárta helyektől kezdve a kígyóktól hemzsegő szigetekig, olykor egészen szokatlan dolgok késztetik a turistákat az utazásra. Kréta nyugati városa, Hanía most egy igencsak tekintélyes méretekkel megáldott macska miatt került fel az utazók térképére – olyannyira, hogy sokan direkt a Chonkus Maximus névre keresztelt négylábú miatt indulnak el
Másodjára jár nálam a vadiúj Peugeot 3008, úgyhogy ebben a körben nem térek ki az olyan első élményes részletekre, hogy mennyire futurisztikus, mégis franciás a formavilág, vagy mennyire megkapó az ultramodern utastér, illetve arra se, hogy épp ott nem sikerült fejleszteni az új generációt, ahol arra a legnagyobb szükség volt: a futóművében. Érzésr
A nyár beköszöntével és a magas hőmérsékletekkel a légkondicionáló bekapcsolása az autóban teljesen természetesnek tűnik. Azonban a közúti közlekedési szabályok legutóbbi értelmezése radikálisan megváltoztathatja sok autós szokásait. Az olasz KRESZ 157.cikkeje szerint pénzbírsággal sújtható, aki a légkondicionálót a jármű álló állapotában bekapcsol
Ha a Balaton felé tartasz az M7-esen, van egy kötelező megálló, amit nem hagyhatsz ki. Egy hely, ahol az autópálya történelme összeér a kulináris élvezetekkel, és ahol a fél évszázados hagyomány a legmodernebb gasztronómiai vívmányokkal egészül ki. Ez az M7 Bisztró, Magyarország első autópálya-menti vendéglátóhelye, amely idén augusztus 1-jén ünnep
Fotó: police.hu A rendőrségre július 26-án késő este érkezett bejelentés, hogy elloptak egy gépkocsit Nagykanizsán, egy vendéglátóhely előtti parkolóból. Az ételfutár autóban benne volt az indítókulcs, ezért tudtak vele elmenni. A járőrök két órával később felismerték a járművet az egyik körforgalomnál, megállították, a sofőrt pedig elfogták. Kider
Előre bocsátom, hogy nem vagyok pszichológus, még önjelölt fajta sem. Ez egy véleménycikk, amolyan elgondolkodtató, vitaindító jelleggel. Sok kérdéssel, amelyeket, ha felteszünk önmagunknak, talán valami pozitív eredményre jutunk. A csodált türelem 1998-ban kaptam jogosítványt. Én apukámtól, aki korábban gépkocsivezető volt, mindig nagyon nyugodt é