Az elektromos autók vásárlásának állami támogatására szánt keret legutóbb rekordgyorsasággal merült ki, így várható volt, hogy érkezik majd egy második kör. Úgy tűnik, elérkezett az idő, ráadásul aki legutóbb lemaradt, az most még jobb feltételekkel tud majd pályázni, ugyanis bővült a támogatható járművek köre – persze valószínűleg ezúttal is sietn
Miközben a járműipar megszenvedi a koronavírus-járványt, a lakóautók és a lakókocsik szegmense soha nem látott forgalmat ért el - írta meg a Világgazdaság.
Időről időre le kell számolni a régi beidegződésekkel, ezt követeli tőlünk az állandó változásban lévő autóipar. Az új technológiai megoldások néha fájdalmas mértékben növelik a gyártási költségeket, amiket ráadásul tovább srófolnak a fogyasztói igények, illetve a gyártókat nyomasztó megfelelési kényszer: az emberek ugyanis egyre többet és többet a
A Transport & Environment szerint szigorítani kell a kibocsátási célokat, másfél évtized múlva pedig már csak tisztán elektromos furgonokat szabadna értékesíteni az EU-ban.
Mostantól regisztráció nélkül, mindenki számára elérhető az autopro.hu cégkatalógusa, melyből termék és technológia alapján kereshet a Magyarországon tevékenykedő jármű- és gépipari vállalatok között!
Vasárnap volt a Bentley első győzelmének századik évfordulója. Brooklands, 1921. május 16. A gyártó történetének második autója (egyben a legidősebb fennmaradt példány) várja a rajtot. Az EXP2 gyakorlatilag egy kísérleti autó, ami alig egy héttel korábban mutatkozott be.
Az állami tulajdonú Nemzeti Ipari Park Üzemeltető és Fejlesztő (Nipüf) csoport tatabányai ipari parkjában megkezdte egy 10 ezer négyzetméteres raktárcsarnok építését. A beruházás értéke hárommilliárd forint - közölte a társaság.
Időről időre le kell számolni a régi beidegződésekkel, ezt követeli tőlünk az állandó változásban lévő autóipar. Az új technológiai megoldások néha fájdalmas mértékben növelik a gyártási költségeket, amiket ráadásul tovább srófolnak a fogyasztói igények, illetve a gyártókat nyomasztó megfelelési kényszer: az emberek ugyanis egyre többet és többet a
Új funkciók, jobb minőség: mostantól a Ford-tulajdonosok rendelkezésére áll a Power-Up szoftverfrissítés, melyek javítják az autók minőségét és képességeit.
A Robert Bosch Energy and Body Systems Kft. a Széchenyi 2020 program keretében elnyert 170,28 millió forint vissza nem térítendő európai uniós támogatás segítségével Vállalati Képző Központ rendszerének kialakítása és működtetése, GINOP-6.1.8-17 nyertes projektet valósított meg.
Az Országos Rendőr-főkapitányság statisztikái megmutatják: 2020-ban közel 2000 személysérüléssel járó gyalogos baleset történt Magyarországon. 2019-ben és 2018-ban egyaránt 1000 körüli
Tovább ösztönözheti az elektromos autók iránti növekvő érdeklődést az idei ártámogatási pályázat, az állami támogatás miatt az év végére 20 ezer darabra bővülhet a hazai zöld autópark a Használtautó.hu szerint.
Internetes videókban, a kormányt nem fogva dicsérte autója önvezető funkcióját az a Tesla-tulaj, aki nemrég aktivált Autopilot mellett szenvedhetett halálos balesetet.
A nem mindennapi ötlethez egy tízfős fejlesztőcsapatot verbuváltak, vezetőjének pedig a futóműspecialista Kyle Steinkampot nevezték ki, ő korábban már részt
A hétvégén rendezték meg a Mercarius Rally Országos Bajnokság Ózd-Eger futamát. A kétnapos viadal elképesztően szoros versenyt hozott a magyar rali elitje és a nemzetközi sztárok között. A szombati Ózd környéki szakaszok még Turán Frici sikerét jósolták, aki a versenynap folyamán magabiztos előny épített fel az őt üldöző Hadik András, Jan Kopeczky
Mirco Brodthage követi Rábai Dánielt a Continental délkelet-európai gumiabroncs kereskedelmi üzletágának vezetői pozíciójában. Mirco Brodthage 2021. július 1-jével kerül a délkelet-európai abroncscsere üzletág élére. Rábai Dániel a Continentalnál eltöltött 20 éves karrierje után döntött a visszavonulás mellett.
Magyarország autóipari nagyvállalatai nem csak a munkahelyek teremtésével és fenntartásával, illetve a nemzeti össztermék növelésével járulnak hozzá társadalmunkhoz - óriás
Alapjaiban újítják meg a következő Mercedes-AMG SL-t. Azért is érdekes a tiszta lappal indított fejlesztés, mert a prémium szegmensben ritkul a nyitható tetős modellek száma: a kategória háttérbe szorulása miatt még a Mercedes-Benz is kénytelen nyugdíjazni az SLC-t. Az úgymond tömegmárkák pedig kevés kivételtől eltekintve már fel is hagytak a kabri
Minden korábbinál erősebb motoron dolgozik a Ferrari. Átlagos gyártó hasonló kijelentésekor elektromos, esetleg hibrid hajtásláncra lehetne számítani, de az olaszoknál sosem lehet tudni. Ahol még mindig szívó V12-est szerelnek az autókba (a 812 Competizione szenzációs, 830 lóerős és 9500-as fordulatra képes motorjára gondolunk), ott bármi lehetsége
A Lamborghini kínálatának negyedik tagja egy négyüléses villanyautó lesz. A Volkswagen konszern fejlesztéseit nézve nem lenne meglepő, ha a kétajtós Grand Tourer a Porsche Taycan és az Audi e-tron GT technikáját örökölné meg. Stephan Winkelmann, a Lamborgini elnök-vezérigazgatója (nem mellesleg a Bugatti elnöke) erősítette meg az akkumulátoros mode
Az előzetes várakozásokkal ellentétben lassulással indult a második negyedév a használtautó-piacon: belföldön 56.300 személygépkocsi cserélt gazdát áprilisban, ami 12 százalékkal marad el az előző hónap volumenétől - közölte a JóAutók.hu a DataHouse adatai alapján.
Az Opel Vivaro aktuális generációjának tisztán elektromos változatáról első ízben egy éve írtunk az Autó Pulton, időközben pedig meg is érkezett a hazai piacra az elektromos meghajtású Vivaro-e. A villámos áruszállító rögtön egy kitüntetéssel kezdte el magyarországi szereplését, a forgalmazó pedig egy kedvező ár/érték arányú változattal igyekszik k
Az SMC-nek mint a világ vezető pneumatikai gyártó vállalatának fontos, hogy olyan új termékekkel bővítse termékkínálatát, melyek által partnerei nemcsak a fellépő problémájukra találnak megoldást, de használatuk során profitorientáltabb és nem utolsó sorban környezetbarátabb termelést tudnak létrehozni.
Nyakunkon a tavasz, a jó idő és lassan, de biztosan lazítást tapasztalhatunk a koronavírus miatti korlátozásokon is, így végre nincs akadálya annak, hogy előkerüljenek a motorok és a különböző élményautók, és nyakunkba vegyünk egy-egy élvezetes útszakaszt. Az idei és tavalyi „Maradj otthon” jelszó miatt több külföldi utunk elmaradt, közöttük olyano
Online szakmai napot tart május 26-án a Knorr-Bremse R&D Center, melyen bemutatkozik a Platform SW csoport. Az esemény ingyenes, de regisztrációhoz kötött.
Az elmúlt két évben új üzemcsarnokok épültek, bővült a termelőkapacitás, fejlődött a gyártástechnológia, mindezt megkoronázva pedig egy külföldi cég megnyitotta első hazai üzemét.
Az EU-ban 218,6 százalékkal nőtt a forgalomba helyezett új személyautók száma áprilisban, melyet nagyban Olaszország hajtott, ahol 3376,8 százalékos növekedést ért el a piac.