Az új Volvo S90/V90 páros bemutatkozása óta sokan arra várnak, hogy elérhető legyen hozzájuk az XC90-ben T8 néven elérhető konnektoros hibrid hajtás. Ez kétségtelenül bekövetkezik, de legfrissebb hírek szerint a kétmotoros kivitel a 2018-ban érkező Polestar modellek alapját adja majd.
A Volkswagent gyakran éri az a kritika, hogy autóik formáiba túlságosan kevés izgalmat csempésznek. Ennek eldöntését mindenkinek a saját vérmérsékletére bízzuk, de annyi bizonyos, hogy a németek következő, Genfben érkező újdonságával kapcsolatban senki nem állíthatja majd ezt. Az ugyanis már korábban kiderült, hogy a CC utódjaként érkező Arteon esetében nem fogták vissza magukat a formatervezők,…
Azt követően, hogy Lewis Hamilton pályára vitte, csütörtökön bemutatták a nagyközönségnek a Mercedes 2017-es versenyautóját. A W08-as modellt Hamilton mellett Valtteri Bottas terelgeti idén. Tovább »
Bármennyire is fiatalnak tűnik a Mercedes-Benz C-osztály, s valóban mintha nemrégiben mutatták volna be a csillagosok új hullámjának második tagját, lassan három éves kort ünnepelhet, ami egyet jelent a frissítéssel. Ennek apropóján lelkes autórajongók lencsevégre kapták a stuttgarti középkategóriás elmaszkírozott tesztpéldányát, amiről azért már tudhatunk egy s mást.
A sportkompaktok évek óta licitálnak egymásra, aminek csak a vásárlók örülhetnek - az elérhető árú modellek ugyanis mára csaknem olyan motorteljesítményt és futóművet kapnak, amivel sok esetben a méregdrága sportmodellek orra alá is borsot törnek. Napjainkban pedig minden kétséget kizáróan a Renault Mégane sportverziója az egyik leginkább várt újdopnság a szegmensben.
Miután az Octavia is megkapta a saját ráncfelvarrását, ideje volt, hogy a nála kedvezőbb árazású Rapidot is felfrissítse a Škoda. A költséghatékony modell esetében óvatosabb kezekkel jártak el az illetékesek, de a változás szemmel látható, miközben a modellpaletta is alaposan megújult.
Rendszeres olvasóink számára a NanoFLOWCELL márkanév már nem ismeretlen. A liechtensteini központú gyártó szinte minden évben felvonul a Genfi Autószalonon, és egy elképesztően innovatív megoldással rukkoltak elő évekkel ezelőtt. Korábban már két modellt is bemutattak, és bár azt ígérték, hogy hamarosan érkezik a sorozatgyártású verzió, azóta sem lehet kaphatóak az autók. A hamarosan kezdődő…
Az új Volvo S90/V90 páros bemutatkozása óta sokan arra várnak, hogy elérhető legyen hozzájuk az XC90-ben T8 néven elérhető konnektoros hibrid hajtás. Ez kétségtelenül bekövetkezik, de legfrissebb hírek szerint a kétmotoros kivitel a 2018-ban érkező Polestar modellek alapját adja majd.
A Volkswagent gyakran éri az a kritika, hogy autóik formáiba túlságosan kevés izgalmat csempésznek. Ennek eldöntését mindenkinek a saját vérmérsékletére bízzuk, de annyi bizonyos, hogy a németek következő, Genfben érkező újdonságával kapcsolatban senki nem állíthatja majd ezt. Az ugyanis már korábban kiderült, hogy a CC utódjaként érkező Arteon esetében nem fogták vissza magukat a formatervezők,…
Bár reménykedik a sikeres folytatásban, Lewis Hamilton szerint mindaddig korai konkrét célokról beszélni, amíg pontosan nem tudják, mire is képes a ma bemutatott W08-as versenygép. Tovább »
2017-ben a világbajnok csapatnál, a Mercedesnél vághat neki a Forma-1-es bajnokságban Valtteri Bottas, aki természetesen izgatottan várja már „pályafutása új szakaszát”. Tovább »
Bár jó eséllyel a riválisok tiltakozni fognak a Mercedes és a Red Bull felfüggesztésrendszerei ellen az évadnyitó Ausztrál Nagydíjon, előbbi istálló főnöke, Toto Wolff nem aggódik. Tovább »
A BMW által újjáélesztett, kultikus brit MINI márkának nagyon szépen szalad a szekere az elmúlt években, tavaly például önmagában is az 5. legnagyobb prémium márka volt. A szuper eredmény nem véletlen, ugyanis a BMW Group rengeteget foglalkozik a MINI-vel a siker érdekében. A gyártó palettája például az elmúlt 3 évben gyakorlatilag teljes egészében megújult, s a jelenleg öttagú modellkínálat nem…

Egy igazán „szexi” és „agresszív külsejű” autót mutat be vasárnap a Red Bull Forma-1-es csapata – ezt ígéri Dr. Helmut Marko, az osztrák istálló tanácsadója. Tovább »
Ha valaki jól ismeri a Teslát, jól tudhatja, hogy Elon Musk elektromos autókat gyártó cége nagyjából még soha semmit nem kezdett meg időben, igaz, a késés teljesen érthető az innovációt gőzerővel pörgető, saját növekedési ütemével nehezen lépést tartó gyártó esetében. Így nem árt az információt feltételekkel kezelni, viszont úgy tűnik, hogy a Model 3 gyártása időben megkeződik majd - ezt a közel…

A J.D. Power intézet hagyományosan már évtizedek óta végzi az amerikai autópiac monitorozását, így a legfontosabb vevőelégedettségi és megbízhatósági információk is tőlük jönnek. A Lexus már évek óta kibérelt helyen áll a kutatásban, a japán prémium gyártó mellé pedig ezúttal is felzárkózott a Porsche.
Pénteken bemutatta a nagyközönségnek 2017-es versenyautóját a Ferrari Forma-1-es csapata. Az új technikai szabályok miatt az idei versenygép jelentősen eltér elődjétől. Tovább »
Már jó ideje folynak a pletykák egy, a 462 lóerő rendszerteljesítményű Panamera 4 E-Hybridnél is izmosabb konnektoros hibrid Porsche Panamera megjelenésével kapcsolatban. Jelentjük, a híresztelések nem voltak alaptalanok, ma reggel ugyanis a Porsche bejelentette a várva-várt modellt.
A J.D. Power intézet hagyományosan már évtizedek óta végzi az amerikai autópiac monitorozását, így a legfontosabb vevőelégedettségi és megbízhatósági információk is tőlük jönnek. A Lexus már évek óta kibérelt helyen áll a kutatásban, a japán prémium gyártó mellé pedig ezúttal is felzárkózott a Porsche.
Tekintve az új generáció ritkaságát, bárki, akinek sikerül egy új Ford GT-t birtokolnia, igazán szerencsés embernek vallhatja magát. Akár befektetésnek, akár használati tárgynak vettük a 656 lóerős modellt, a Competition csomag által kínált alkatrészekre érdemes lesz ránéznünk, ha készek vagyunk kompromisszumot kötni a fokozott dinamika érdekében.
Már jó ideje folynak a pletykák egy, a 462 lóerő rendszerteljesítményű Panamera 4 E-Hybridnél is izmosabb konnektoros hibrid Porsche Panamera megjelenésével kapcsolatban. Jelentjük, a híresztelések nem voltak alaptalanok, ma reggel ugyanis a Porsche bejelentette a várva-várt modellt.
Tekintve az új generáció ritkaságát, bárki, akinek sikerül egy új Ford GT-t birtokolnia, igazán szerencsés embernek vallhatja magát. Akár befektetésnek, akár használati tárgynak vettük a 656 lóerős modellt, a Competition csomag által kínált alkatrészekre érdemes lesz ránéznünk, ha készek vagyunk kompromisszumot kötni a fokozott dinamika érdekében.
Magyar idő szerint pénteken 12 órakor mutatja be a nagyközönségnek 2017-es versenyautóját a McLaren Forma-1-es csapata. A bemutatót az F1Világ élőben közvetíti. Tovább »
Pénteken, wokingi központjában mutatta meg a nagyvilágnak 2017-es, MCL32-es kódjelet viselő versenyautóját a McLaren. Az új modell a várakozásoknak megfelelően narancssárga színben pompázik. Tovább »
Annak apropójából, hogy a Ferrari pénteken bemutatta 2017-es F1-es versenyautóját, úgy döntöttünk, egy csokorba szedjük azokat a versenyautókat, melyekkel a patinás olasz istálló az elmúlt 10 évben versenyzett a királykategóriában. Tovább »
A Lada friss fejlesztésű, mondhatni első ‘teljesen európai’ modelljének, a Vestának a fontosságáról már akkor megbizonyosodhatunk, ha ellátogatunk az orosz gyártó magyarországi importőrének hivatalos honlapjára: az oldal tetején már jó ideje egy nagy visszaszámláló trónol, ami azt mutatja, hogy pontosan mennyit kell még várni a Vesta hazai bemutatójáig.

Ahogyan a héten már beszámoltunk róla, a Genfi Autószalonon végre élőben is láthatjuk majd a Ford vadonatúj kisautójának sportváltozatát, a Fiesta ST-t. Az amerikai gyártó azonban – persze nyilvánvalóan nem véletlenül – nem tudta kivárni a svájci seregszemle március 7-én esedékes megnyitóját, és az interneten már ma leleplezte a kategória egyik legélvezetesebb tagjának utódját. Az újdonság a…

Az utóbbi időben a Volvóval kapcsolatban szinte csak a hamarosan érkező új, 40-es szériáról esett szó, pedig a svédek még a kompakt modelljeik előtt, már a Genfi Autószalonon leleplezik a középső, 60-as szériájuk legújabb tagját, amelyről már egy ízelítő képet is megosztottak velünk. Egyelőre ugyan semmilyen kommentárt nem fűztek hozzá a gyáriak a fotóhoz, de első ránézésre szinte biztosak…