A SsangYong az utóbbi pár évben rengeteg koncepciót mutatott már meg nekünk, és az idei Genfi Autószalonon sem lesz ez másképp. Tavaly a Rexton utódjának előfutárát vitték el Párizsba a LIV-2 képében, amelynek szériagyártású verziója ígéretük szerint hamarosan megérkezik. Ezúttal a 2015-ös XAV tanulmányhoz nyúltak vissza, és XAVL néven alkották meg annak továbbgondolt változatát – az újdonságról…
A sportautók világában nem ritkák a különböző limitált szériás példányok, sőt, a legtöbb gyártó esetében külön részleg foglalkozik az ilyen változatokkal. Így van ez az Aston Martinnál is, ahol a Q névre keresztelt csapat már eddig is több látványos modellt alkotott meg, ezúttal pedig a Red Bull Racinggel való együttműködésüket ünneplik, méghozzá két egyedi újdonsággal – íme, a V8 és V12 Vantage S…
Eddig is volt némi mozgásterünk, ha az átlagosnál különlegesebb Opel modellbe ültük volna be (elég csak az Insignia finom indián nyár bőrkárpitjára vagy az Adam kiegészítőire gondolni), ám mindez Exclusive néven gazdagabb választékkal új magasságba emelkedik a villámos márkánál. Az Insignia Grand Sport ennek köszönhetően minden eddiginél jobban személyre szabható lesz.
Kedden délután bemutatta vadonatúj, 2017-es versenyautóját a nagyközönségnek a Renault csapata. Az R.S.17-es modellel Nico Hülkenberg és Jolyon Palmer száll harcba idén. Tovább »

A vadonatúj Fiat Tipót, ami az olaszok legfrissebb reménysége, első ízben tavaly márciusban volt alkalmunk hazai körülmények között próbára fogni, és szinte mindenki elégedetten szállt ki az autóból, hiszen a négyajtós Tipo nem csak tetszetős, de tudását tekintve is rendben van, továbbá a vásárlók nagy örömére ár/érték aránya igencsak kedvező, a habot a tortán pedig a széria ötéves garancia…

Szerdán tovább folytatódik a Forma-1-es autóbemutatók sorsa, délután ugyanis a Force India csapata is lerántja a leplet vadonatúj versenyautójáról. Tovább »
Bár a hivatalos bemutatót csak holnap tartják, a Mercedes csapata már szerdán közzétette az első sejtelmes fotókat új, W08-as kódjelű versenyautójáról. Tovább »
A Dacia ‘crossoveres’ megjelenésű Stepway sorozatait már régóta ismerjük, hiszen a gyártó a Sandero, a Dokker és a Lodgy modellekhez már évek óta kínálja az opciót. A csomag rendszerint egyedi könnyűfém keréktárcsákból, a terepes megjelenést hangsúlyozó műanyag karosszériavédő elemekből, egyedi kialakítású, alsó védelemmel és szürke betétekkel ellátott lökhárítókból, masszív tetősínekből, szürke…
Bemutatta 2017-es versenyautóját a nagyközönségnek a Sauber Forma-1-es csapata. A svájci istálló hétfőn tette közzé az első fotót az új, C36-os kódjelet viselő versenyautóról. Tovább »
A Dacia ‘crossoveres’ megjelenésű Stepway sorozatait már régóta ismerjük, hiszen a gyártó a Sandero, a Dokker és a Lodgy modellekhez már évek óta kínálja az opciót. A csomag rendszerint egyedi könnyűfém keréktárcsákból, a terepes megjelenést hangsúlyozó műanyag karosszériavédő elemekből, egyedi kialakítású, alsó védelemmel és szürke betétekkel ellátott lökhárítókból, masszív tetősínekből, szürke…
Ami korábban még csak feltételezés volt, mára bizonyossággá vált: a Land Rover új taggal bővíti a Range Rover családot. Ráadásul az újdonság nevét tekintve sem tévedtek a korábbi hírek, ugyanis az angolok a hajdanán már prototípusok esetében használt Velar típusjellel látják el az autót, ami a Range Rover Sport és az Evoque közé sorol majd be, kitöltve az eddig tátongó űrt a kínálatban – ráadásul…
Tegnapelőtt reggel azt írtuk, hogy a vadonatúj Hyundai i30 kombi változatáról heteken belül lehull a lepel, de még ennyit sem kellett várni, hiszen a koreai gyártó máris bemutatta a koreai márka sikeres kompaktjának második karosszériaváltozatát. A kiváló európai szereplés nem véletlen az i30 kapcsán: az autót Európában fejlesztették, és itt is gyártják.
Komoly fegyverkezési verseny lesz majd a Forma-1 nagycsapatai között 2017-ben, így a kisebb csapatok lemaradhatnak majd az évad során – így vélekednek a Renault-nál. Tovább »
Magyar idő szerint 15 órakor kezdődik a Force India Forma-1-es csapatának 2017-es autóbemutatója, melyet a Sky Sports F1 televízió az interneten keresztül is élőben közvetít. Tovább »
Évek óta várjuk már, de hamarosan végre eljön a pillanat: a Genfi Autószalonon az Alpine végre leleplezi az A120 végleges, sorozatgyártású változatát. A franciák a nagy eseményt már javában hirdetik, hiszen nemrég két álcázott példánnyal rótták Párizs útjait, és megosztottak egy ízelítő fotót is, amelyen a genfi bemutatót teszik hivatalossá.
Ami korábban még csak feltételezés volt, mára bizonyossággá vált: a Land Rover új taggal bővíti a Range Rover családot. Ráadásul az újdonság nevét tekintve sem tévedtek a korábbi hírek, ugyanis az angolok a hajdanán már prototípusok esetében használt Velar típusjellel látják el az autót, ami a Range Rover Sport és az Evoque közé sorol majd be, kitöltve az eddig tátongó űrt a kínálatban – ráadásul…
Tegnapelőtt reggel azt írtuk, hogy a vadonatúj Hyundai i30 kombi változatáról heteken belül lehull a lepel, de még ennyit sem kellett várni, hiszen a koreai gyártó máris bemutatta a koreai márka sikeres kompaktjának második karosszériaváltozatát. A kiváló európai szereplés nem véletlen az i30 kapcsán: az autót Európában fejlesztették, és itt is gyártják.
Évek óta várjuk már, de hamarosan végre eljön a pillanat: a Genfi Autószalonon az Alpine végre leleplezi az A120 végleges, sorozatgyártású változatát. A franciák a nagy eseményt már javában hirdetik, hiszen nemrég két álcázott példánnyal rótták Párizs útjait, és megosztottak egy ízelítő fotót is, amelyen a genfi bemutatót teszik hivatalossá.
Szerdán bemutatta a nagyközönségnek 2017-es versenyautóját a Force India Forma-1-es csapatai is. A VJM10-es kódjelű modellel idén Sergio Pérez és Esteban Ocon áll rajthoz a királykategóriában. Tovább »
Szerdán a Force India 2017-es autójáról is lehullt a lepel - a VJM10-es versenyautóval az előttünk álló idényben Sergio Pérez és Esteban Ocon állhat rajthoz a Forma-1-ben. Tovább »
Rajongóira bízta 2017-es sisakjának megtervezését a háromszoros Forma-1-es világbajnok Lewis Hamilton – a brit versenyző pedig szerdán ki is hirdette a győztest. Tovább »
A Ford Fiesta legújabb generációjának érkezésére nagy szüksége volt a Fordnak, hiszen a gyorsan frissülő kisautószegmensben kissé elavultnak számított a leköszönő Fiesta. Az újdonságot tavaly novemberben be is mutatta a Ford, az autó pedig már kapható hazánkban, mégpedig a listaárak szerint 4 millió forintos beszállóáron, és a relatíve magas alapárhoz méltó módon már alapból is remek…
A McLaren mérnökei, tesztelői gőzerővel dolgoznak a márka legfrissebb csodaautóján, vagyis a népszerű, és egyben kiváló 650S modell utódján, aminek nevét egyelőre homály fedi, de azt már tudjuk, hogy a britek az újdonságot március 7-én szeretnék leleplezni a Genfi Autószalonon.

Kuga még nem volt ennyire jó – a kijelentést ezúttal háromszorosan támasztja alá a Ford tesztautónk képében. Egyrészt a középkategóriás SUV megújult, felfrissült kiadásban érkezett szerkesztőségünkhöz, ráadásul rögtön a legdrágább hajtáslánccal. A hab tetején, cseresznyeként pedig a luxus felé kacsintgató, kényeztető lehetőséggel megtömött Vignale verzió áll.

Bármennyire is fiatalnak tűnik a Mercedes-Benz C-osztály, s valóban mintha nemrégiben mutatták volna be a csillagosok új hullámjának második tagját, lassan három éves kort ünnepelhet, ami egyet jelent a frissítéssel. Ennek apropóján lelkes autórajongók lencsevégre kapták a stuttgarti középkategóriás elmaszkírozott tesztpéldányát, amiről azért már tudhatunk egy s mást.
A sportkompaktok évek óta licitálnak egymásra, aminek csak a vásárlók örülhetnek - az elérhető árú modellek ugyanis mára csaknem olyan motorteljesítményt és futóművet kapnak, amivel sok esetben a méregdrága sportmodellek orra alá is borsot törnek. Napjainkban pedig minden kétséget kizáróan a Renault Mégane sportverziója az egyik leginkább várt újdopnság a szegmensben.
Miután az Octavia is megkapta a saját ráncfelvarrását, ideje volt, hogy a nála kedvezőbb árazású Rapidot is felfrissítse a Škoda. A költséghatékony modell esetében óvatosabb kezekkel jártak el az illetékesek, de a változás szemmel látható, miközben a modellpaletta is alaposan megújult.
Benne van a pakliban, hogy a rivális csapatok tiltakoznak majd a Mercedes és a Red Bull felfüggesztésrendszerei ellen – ezt nyilatkozta a minap Andy Green, a Force India technikai igazgatója. Tovább »
Magyar idő szerint délután 13 óra körül rántotta le a leplet 2017-es Forma-1-es versenyautójáról a Mercedes. A W08-as kódjelű versenyautót már ma pályára is vitték Silverstone-ban. Tovább »
Rendszeres olvasóink számára a NanoFLOWCELL márkanév már nem ismeretlen. A liechtensteini központú gyártó szinte minden évben felvonul a Genfi Autószalonon, és egy elképesztően innovatív megoldással rukkoltak elő évekkel ezelőtt. Korábban már két modellt is bemutattak, és bár azt ígérték, hogy hamarosan érkezik a sorozatgyártású verzió, azóta sem lehet kaphatóak az autók. A hamarosan kezdődő…