A folyton dugót és szenvedést okozó budakalászi, az M0-ás hídra is felvezető körforgalom erősen átalakult. Jobb ötlet volt, mint egy egyszerű többsávos körforgalom?
Tassi Attila vezetésével kettős magyar győzelem született a TCR magyarországi versenyén – Michelisz Norbi vendégpilótaként a második helyen kísérte célba a fiatal versenyzőt. Tovább »
Itt volt az ideje, hogy a Honda apró egyterűjét összekapják, most friss arcot és hozzá új felszereltségi szintet is kap, sportos kiegészítőket és modern vezetéstámogató rendszereket hoz.
Az idei Le Mans-i 24 órás verseny is az embertelen erőfeszítésről, valamint a meglepetések tömegéről szólt. Az LMP1-es csúcskategória hibridjeit folyamatosan meghibásodás sújtotta, ám végül az utolsó helyről induló kettes számú Porsche versenyautó hódította el az összetettbeli győzelemért járó trófeát.

Tassi Attila fantasztikus versenyzéssel megnyerte a második hungaroringi versenyt is, ezzel átvette a vezetést a bajnoki tabellán – álomszerű hétvége a magyar versenyzőnek és a M1RA csapatának. Tovább »
Kombik közül eddig a legcsábítóbb az Optima SW, minden jóval megtömve kényelmes, és már-már prémiumban érezhetjük benne magunkat. Imádni való, főleg akkor, ha kevesebbet költünk rá.
A Mercedes világbajnok versenyzője, Lewis Hamilton nagyon reméli, a folytatásban már nem alakul olyan hullámzóan számára a Forma-1-es idény, mint eddig. Tovább »
A korábbi futamgyőztes, Robert Kubica azt mondja, a Renault által biztosított teszten bebizonyosodott, hogy mindenféle fizikai korlát nélkül újra tud Forma-1-es versenyautót vezetni. Tovább »
Mindössze 500 példány készül a valaha gyártott legerősebb - és leggyorsabb - Porsche 911 Turbóból, így valójában rettentően szerencsésnek mondhatjuk magunkat, ha az Exclusive Series birtoklására esély nyílik a számunkra. De még ezt követően sincs könnyű dolgunk: rögtön három színből választhatunk.
A Mercedes versenyzője, Valtteri Bottas elárulta, pontosan tudja, mire lesz szüksége ahhoz, hogy a Mercedes a szezon végén meghosszabbítsa szerződését. Tovább »
Mint derült égből a villámcsapás, olyan hirtelen jelentette be a Ford a Mustang ráncfelvarrását januárban. Azóta tudjuk: csak a képekkel voltak ilyen gyorsak a gyáriak, az információra és a modellfrissítés megvalósulására még várni kell. Addig is a belső térről készült legfrissebb fotó elárulja, hogy akár 7500-ig is foroghat a modell alaposan átdolgozott szívó V8-asa.
Hivatalos forrás, egészen pontosan Hideki Matsumoto, a Civic fejlesztéséért felelős vezető mérnök árulta el, hogy az új Type R csak a kezdet: a későbbiekben fokozott teljesítményű variánsokra is számíthatunk.
Elsőként a Forza Motorsport 7 premierjén vált láthatóvá a vadonatúj Porsche 911 GT2 RS, de a kiállított és digitalizált formában megjelenő modellről azóta is szigorúan titkolóznak a gyárnál. Az első újságírói tesztvezetések viszont lezajlottak a gondosan álcázott modellel és onnan már tudhatjuk: minden idők leggyorsabb 911-ese 700 lóerős csúcsteljesítményt fog felmutatni.
Mindössze 500 példány készül a valaha gyártott legerősebb - és leggyorsabb - Porsche 911 Turbóból, így valójában rettentően szerencsésnek mondhatjuk magunkat, ha az Exclusive Series birtoklására esély nyílik a számunkra. De még ezt követően sincs könnyű dolgunk: rögtön három színből választhatunk.
Mint derült égből a villámcsapás, olyan hirtelen jelentette be a Ford a Mustang ráncfelvarrását januárban. Azóta tudjuk: csak a képekkel voltak ilyen gyorsak a gyáriak, az információra és a modellfrissítés megvalósulására még várni kell. Addig is a belső térről készült legfrissebb fotó elárulja, hogy akár 7500-ig is foroghat a modell alaposan átdolgozott szívó V8-asa.
Elsőként a Forza Motorsport 7 premierjén vált láthatóvá a vadonatúj Porsche 911 GT2 RS, de a kiállított és digitalizált formában megjelenő modellről azóta is szigorúan titkolóznak a gyárnál. Az első újságírói tesztvezetések viszont lezajlottak a gondosan álcázott modellel és onnan már tudhatjuk: minden idők leggyorsabb 911-ese 700 lóerős csúcsteljesítményt fog felmutatni.
Hivatalos forrás, egészen pontosan Hideki Matsumoto, a Civic fejlesztéséért felelős vezető mérnök árulta el, hogy az új Type R csak a kezdet: a későbbiekben fokozott teljesítményű variánsokra is számíthatunk.
Látványos megújuláson ment keresztül az elmúlt években a Renault palettája, ehhez pedig a márkaszalonok is igazodnak, van hely, ahol már Renault Store egységben ismerkedhetünk a modellekkel.
A Fiat tulajdonában lévő Abarth-tól nem szokatlan, hogy különböző különleges, akár limitált szériás példányokat dobnak piacra, amelyek alapját legtöbbször az olaszok legnépszerűbb modellje, az 500-as adja. Így történt ez most is: az Abarth 695 Rivale a luxusjachtokkal foglalkozó olasz cég, a Riva tiszteletére készült el, és az alapváltozatok mellett rögtön megkapta a 175th Anniversary különkiadást…
Az utóbbi időszakban elvégzett felmérések alapján kijelenthető, hogy Magyarországon megnőtt az új autók iránti kereslet. A magyar utakon egyre több új autót lehet látni, ezek közül is rengeteg a Renault. Tovább »
Tegnap befutott ez eTour mezőnye Salzburgba. Ha voltak is út közben nehézségek, végül a teljes mezőny befutott, igaz, a C2 kategóriában csak három autó maradt versenyben.
Nyilvánosságra hozta az előzetes 2018-as Forma-1-es versenynaptárat a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) Motorsport Világtanácsa (WMSC). A tervezettel a csapatokat sem kímélték. Tovább »
Alig három hét múlva mutatkozik be a német gyártó vadonatúj zászlóshajója, az A8-as. A képek és videók folyamatosan szivárognak róla, ezúttal az automatikus parkolását láthatjuk néhány másodpercben.
Modern társadalom ide vagy oda, tegnap meglepően csattintotta fel a telefonom, vagyis azon belül egy alkalmazás, hogy bizony június 18. nem más, mint az édesapák napja. Ebből az alkalomból persze – most már – ildomos megajándékozni az apukákat is (vagyis legalább az apukáknak saját magukat), amire az autómárkák számos remek ötletet nyújtanak. Lássuk hát, mivel lehet meglepni a benzingőzt inhaláló…
A Fiat tulajdonában lévő Abarth-tól nem szokatlan, hogy különböző különleges, akár limitált szériás példányokat dobnak piacra, amelyek alapját legtöbbször az olaszok legnépszerűbb modellje, az 500-as adja. Így történt ez most is: az Abarth 695 Rivale a luxusjachtokkal foglalkozó olasz cég, a Riva tiszteletére készült el, és az alapváltozatok mellett rögtön megkapta a 175th Anniversary különkiadást…
Modern társadalom ide vagy oda, tegnap meglepően csattintotta fel a telefonom, vagyis azon belül egy alkalmazás, hogy bizony június 18. nem más, mint az édesapák napja. Ebből az alkalomból persze – most már – ildomos megajándékozni az apukákat is (vagyis legalább az apukáknak saját magukat), amire az autómárkák számos remek ötletet nyújtanak. Lássuk hát, mivel lehet meglepni a benzingőzt inhaláló…
A Mercedes motorsport-igazgatója, Toto Wolff a minap egy interjúban azt mondta, Lewis Hamilton és Nico Rosberg közül utóbbi versenyző volt az alattomosabb az elmúlt évek során. Tovább »
Jól gondoltuk, hogy kicsit optimisták voltak az ízelítő rajzok: néhány héttel a premierje előtt kiszivárgott pár kép a Kia kis crossoveréről, a Stonicról, amelyen az előzetes ígéreteknél azért visszafogottabb végeredményt láthatunk. Ez rendjén is van, hiszen merész variánsnak ott a testvérmodell Hyundai Kona, a Kia inkább a klasszikus értékekre helyezi a hangsúlyt.
Évről-évre okosíthatják Teslájukat a tulajdonosok. A hardver adott, az új frissítésekkel pedig egyre önállóbbá válnak a biztonság és a kényelem fokozása érdekében.
Jól gondoltuk, hogy kicsit optimisták voltak az ízelítő rajzok: néhány héttel a premierje előtt kiszivárgott pár kép a Kia kis crossoveréről, a Stonicról, amelyen az előzetes ígéreteknél azért visszafogottabb végeredményt láthatunk. Ez rendjén is van, hiszen merész variánsnak ott a testvérmodell Hyundai Kona, a Kia inkább a klasszikus értékekre helyezi a hangsúlyt.
Valtteri Bottas szerint az időmérőkön továbbra is előnyben van a Mercedes motorja a Ferrarival szemben, a finn azonban biztos benne, már csak egy hajszálnyi az előnyük az olaszok előtt. Tovább »
Az elmúlt években a Bugatti és a Hennessey vállvetve küzdött a világ leggyorsabb autójának járó címért, ám az amerikai nemesítő cég termékét végül az új Chiron kiütötte a nyeregből. Hamarosan azonban revansot vesz a márka: Venom F5 néven érkezik legújabb modelljük, amely nevében a tornádó erősségére használt Fujita skála legmagasabb fokát tartalmazza.
Az elmúlt hetekben szerencsére ismét kedvező irányba mozdult el az üzemanyagok ára az autósok szemszögéből nézve, a szakértők szerint pedig még egy ideig folytatódhat a tendencia - mi pedig reméljük, hogy valóban így lesz.

A Mercedes-Benz még az idén fontos premiert ünnepelhet: várhatóan a szeptemberi Frankfurti Autószalonon mutatkozik be az A-osztály új generációja, vele pedig teljesen új időszámítás kezdődik a csillagos gyártó kompakt palettáján. A hivatalos gyári álcázott fotók után a belső térre vethetünk egy pillantást, némileg meghökkentő tapasztalattal távozva.

A Cadillac egy évtizede még a magyar piacon is igyekezett vásárlókra találni, ám az amerikai márka már csak néhány kiválasztott piacon képviselteti magát Európában. Így legfeljebb csak távolról érint minket felső-középkategóriás modelljük átfogó megújulása – de néha nem árt tudni, hogy mit kínálnak a tengerentúlon.