Vezethetetlen, sokat zabáló, hangos vasak az amerikai izomautók. Persze van egy hangulatuk, de autónak nem túl jók, a Mustang sem volt az, csak kultusztárgy. Ez viszont már más, ez jó!
Próbáljanak meg elképzelni egy 2-es BMW-t, ami még az M2-nél is „M-esebb”. Szinte lehetetlennek tűnő feladat, de a bajorok megpróbálták bebizonyítani, hogy mégsem az. Nemrég szerkesztőségünk garázsában járt egy hátsókerékhajtású M240i, amely az összes elérhető M Performance kiegészítővel fel volt szerelve, amivel bizony könnyen megtéveszthette a kevésbé hozzáértő szemlélődőket.
Ismét negyedik helyen sikerült célba érni, továbbá egy csomó tapasztalattal gazdagodtunk, miközben vastagon a gyárilag megadott érték alatt fogyaszt a Focus.
Ha hihetünk a legfrissebb pletykáknak, akkor bizony nem kell a jövő évig várnunk a Dacia Duster új generációjára. A vadonatúj formanyelvvel és minden eddiginél igényesebb szolgáltatásokkal érkező típus ugyanis nem is hónapok múlva, hanem heteken belül érkezik.
Nagy premierre készül a Hyundai: várhatóan a holnapi nap folyamán mutatkozik be a Kona, amely a kis crossoverek népszerűségi hullámát meglovagolva többek között az Opel Mokka X ellenében érkezik majd. Méghozzá nem akármilyen formákkal, amelyet immár ízelítő videó is bizonyít. A modellt már videón is láthatjuk közel végleges valójában, azonban egy titokról csak most lebbent fel a fátyol vele…
Van sportos és élvezetes 5-ös BMW a hamarosan érkező M5-ön innen is, és ehhez még csak nem is kell 20 millió forint fölé merészkedni egy M550i vagy M550d segítségével. Az új M Performance kiegészítők ugyanis megmutatják, hogy már egy 540i-ből is rengeteg sportosságot ki lehet hozni.
Az új Toyota Supra ismét kémfotókon tűnt fel, ezúttal a Nürburgringen kapták lencsevégre. A japán márka sportos modellje egyre kevesebb álcázást visel, de még messze jár a teljes leleplezéstől.
Ha hihetünk a legfrissebb pletykáknak, akkor bizony nem kell a jövő évig várnunk a Dacia Duster új generációjára. A vadonatúj formanyelvvel és minden eddiginél igényesebb szolgáltatásokkal érkező típus ugyanis nem is hónapok múlva, hanem heteken belül érkezik.
Van sportos és élvezetes 5-ös BMW a hamarosan érkező M5-ön innen is, és ehhez még csak nem is kell 20 millió forint fölé merészkedni egy M550i vagy M550d segítségével. Az új M Performance kiegészítők ugyanis megmutatják, hogy már egy 540i-ből is rengeteg sportosságot ki lehet hozni.
Nagy premierre készül a Hyundai: várhatóan a holnapi nap folyamán mutatkozik be a Kona, amely a kis crossoverek népszerűségi hullámát meglovagolva többek között az Opel Mokka X ellenében érkezik majd. Méghozzá nem akármilyen formákkal, amelyet immár ízelítő videó is bizonyít. A modellt már videón is láthatjuk közel végleges valójában, azonban egy titokról csak most lebbent fel a fátyol vele…
Próbáljanak meg elképzelni egy 2-es BMW-t, ami még az M2-nél is „M-esebb”. Szinte lehetetlennek tűnő feladat, de a bajorok megpróbálták bebizonyítani, hogy mégsem az. Nemrég szerkesztőségünk garázsában járt egy hátsókerékhajtású M240i, amely az összes elérhető M Performance kiegészítővel fel volt szerelve, amivel bizony könnyen megtéveszthette a kevésbé hozzáértő szemlélődőket.
Vezetni, többnyire ismeretlen és nem ritkán pokoli erős autókat, közben meg értelmesen és tisztán beszélni róla nem egyszerű, még a legprofibbaknál is becsúszik némi baki, szerencsére Hammond ismét megúszta.
A Fisker ismét aktív és szeretnének kicsit nagyobbat durrantani, mint a Karma életre hívásával. A gyártó újdonsága az EMotion nevet kapta, és vele kapcsolatban már kaptunk is némi ízelítőt, méghozzá hivatalos forrásból. A névből is sejthetően elektromos hajtású modell a Twitteren bukkant fel.
Nem is olyan régen a PSA csoport is megindította nagy SUV és crossover hadjáratát, aminek köszönhetően mostanra már rengeteg modell közül választhatunk az immár négy márkát is összesűrítő konszern kínálatából. A legújabb üdvöske a Citroën palettájához csatlakozik, és ahogyan az különböző modelleknél a Peugeot és az Opel esetében is történt, egy korábbi egyterű helyét veszi át a kínálatban – íme, a…
Az autózás alapvető definíciója: A pontból B pontba gyorsan eljutni. Ha mindez kényelmesen, csomagokkal vagy többedmagunkkal, és még hatékonyan is történik, akkor nyert ügyünk van. Ezt a témát maxolja ki az új Land Rover Discovery, megfejelve még egy különleges képességgel: a B pontot a világtérképen lényegében bárhova leszúrhatjuk.
Újra emlegethetjük a Fisker nevet, bár nem a Karmával kapcsolatban, hanem egy egészen új cég, egy egészen új autójával, ami több mint 600 kilométeres hatótávot és ultragyors töltést kínál.
Az elmúlt hetekben szépen, de biztosan emelkedett a gázolaj és a benzin ára - de a trend végül megállt. A hónap elejétől számítva már közel 10 forinttal csökkent az üzemanyagok átlagára, és a pozitív tendencia folytatódik: a benzin 3, a gázolaj 4 forinttal lesz olcsóbb szerdától. A benzin költsége bruttó 3, a gázolajé pedig bruttó 4 forinttal csökken a hét derekán. Így egy liter benzint átlagosan…