A sport- és szuperautók piaca kétségkívül szárnyal, mindezt pedig mi sem mutatja jobban, mint a nagy gyártók folyamatos igyekezete. A Ferrari, Porsche és a McLaren mellett már az Aston Martin és a Mercedes-AMG boszorkánykonyháján is készülőben van egy-egy világverő négykerekű – ráadásul Forma-1-es alapokat felhasználva. Ezúttal a németek újdonságáról derült ki néhány friss információ, mely…
A MINI már évek óta aktív résztvevője a tereprali világának, és bár minden évben folyamatosan fejlesztik az autójukat, idén valamivel látványosabb újításokat hajtottak végre. Ez természetesen a vadonatúj Countryman bemutatásának is köszönhető, hiszen a versenygép megkapta a gyáriak legfrissebb modelljének formai megoldásait – de természetesen a lemezek alatt még több a változás.
Ha az újabb jobb, akkor ők most bizton a világ legjobb kombijai. A Mercedes-Benz E-osztály és a Volvo V90 fel is vállalja a címet: luxuskategóriába illő felszereltségekkel és kidolgozással kényeztetnek minket, miközben racionalitáshoz szokott gondolatainknak takarékos, kétliteres dízellekkel szolgáltatnak táptalajt.
A luxuskategóriában sokszor nem elég egy tökéletes autó megalkotása, hiszen az ügyfelek többre vágynak, valami pluszt szeretnének kapni, amitől még vonzóbbnak érzik az adott márkát. A Bentley pedig folyamatosan ezen ügyködik: legutóbb a Daylesford névre hallgató rendkívül felkapott organikus farmmal állt össze, hogy egy Linley piknik szettet kínáljon a Bentayga vásárlói számára.