A Ferrari kínálatának magját hosszú évek, sőt, évtizedek óta a relatíve elérhetőbb árú, középmotoros V8-as modellek alkotják. A középmotoros V8-sorozat legfrissebb tagja a 458 Italia frissített és egyben lényegesen átalakított utódja, az immár (bi)turbós 488 GTB, amelynek londoni premierjét egészen elegánsan ünnepelték meg az olaszok.
Nem vagyok könnyű helyzetben, hiszen Szabó kolléga nemrégiben részletesen górcső alá vette a kiskategória legújabb szereplőit, köztük jelen teszt alanyát, az Opel Corsát is. Mindezek ellenére természetesen megpróbálok majd friss információkkal szolgálni a villámos márka kisautójáról, mely ezúttal öt ajtóval és magyar gyártmányú erőforrással érkezett meg garázsunkba, és nagyon szívesen láttuk.
Nagyon úgy tűnik, hogy az idei szezont követően igencsak sokat kell várnunk arra, hogy újra felbőgjenek a Forma-1-es motorok – a 2016-os idény ugyanis várhatóan április elején kezdődik csak meg. Tovább »
Nem vagyok könnyű helyzetben, hiszen Szabó kolléga nemrégiben részletesen górcső alá vette a kiskategória legújabb szereplőit, köztük jelen teszt alanyát, az Opel Corsát is. Mindezek ellenére természetesen megpróbálok majd friss információkkal szolgálni a villámos márka kisautójáról, mely ezúttal öt ajtóval és magyar gyártmányú erőforrással érkezett meg garázsunkba, és nagyon szívesen láttuk.
A Lotus csapatfőnök-helyettese, Federico Gastaldi a minap egy interjúban úgy fogalmazott, a Forma-1 középcsapatai nem sokat tehetnek a sportág jövőjének formálását illetően, noha továbbra is a költségek jelentős csökkentését szeretnék elérni. Tovább »
Bár rengeteg problémával kell megküzdenie, a Red Bull csapatának sikerült előrelépéseket tennie idei autójával – ezt nyilatkozta szerdán Christian Horner, az osztrák istálló csapatfőnöke. Tovább »
Igazán eredményesen működik az a csapaton belüli filozófia, melyet a McLaren alakulata bevezetett az elmúlt időszakban – vélekedik Eric Boullier versenyigazgató. Tovább »
Augusztus 7-én rendezhetik a Forma-1-es Magyar Nagydíjat 2016-ban, Baku pedig várhatóan július elején debütál majd a jövő évi versenynaptárban. Tovább »
Az elmúlt jó néhány év, sőt, évtized tapasztalatai alapján kijelenthetjük, hogy amibe a BMW belevág, arannyá változik. A megállapítás kategóriától függetlenül igaz, azonban ha egy M-modellről van szó, még inkább borítékolható a siker.
Nemrégiben olvashattak hasábjainkon a Fiat legfrissebb büszkeségéről, a Mazda MX-5 alapjaira épülő 124 Spider modellről, aminek hivatalos premierje a legfrissebb hírek értelmében közelebb van, mint gondolnánk: a csillagok jelenlegi állása szerint az ’olasz Miata’ még az idei évben fog debütálni, nagy valószínűséggel a novemberi Los Angeles-i Autószalonon, de még az is elképzelhető, hogy a…
Az Alfa Romeo új közép-felsőkategóriás prémium modelljével, a Giuliával kapcsolatban kissé olyan érzésünk van, mint amikor a 4-es metró elkészülését vártuk: tudtuk, hogy valamikor meglesz a munka és a várakozás gyümölcse, de hogy mikor, na azt senki nem merte még megsaccolni sem. Viszont ha lassan is, de csak-csak elkészült a 4-es metró, s úgy néz ki, hogy a Giulia is ilyen jó sorsra ítéltetett:…
Bár nemrégiben varrta fel az Audi az amúgy sem túl öreg A8 zászlóshajó ráncait, most újabb változtatásokat jelentettek be a négykarikások – igaz, frissítésnek nem lehetne nevezni az apró újításokat, így inkább csak egy modellközi fejlesztésen beszélhetünk. Vagy esetleg a rövidesen érkező vadonatúj 7-es BMW híreire kapták fel fejüket az ingolstadtiak, s azt akarták, hogy az ő portékájukról is…

A háromszoros Forma-1-es világbajnok Niki Lauda szerint Nico Rosbergnek valahogy meg kell törnie csapattársa, Lewis Hamilton lendületét, ha a továbbiakban is bele akar szólni a végső győzelemért folyó küzdelembe. Tovább »
Az Audi továbbra sem tervezi, hogy csatlakozik a Forma-1 mezőnyéhez, noha a Volkswagen-konszern korábbi elnöke, Ferdinand Piech a hét elején távozott a posztjáról. Tovább »
Végre elérkeztünk a Mercedes-Benz legnagyobb magyarországi oldtimer ünnepéhez, a Csillagtúrához, mely a korábbiakhoz hasonlóan most is páratlan mezőnnyel, csodaszép helyszíneket érintve vonultja fel a Mercedes-Benz ikonikus veterán járműveit, 2015. május 1-3. között.
Sosem voltam még illegális versenyen a Hungaroringen, el sem tudtam eddig képzelni, milyen hangulata lehet annak, amikor profi és bevállalós pilóták, szuper autók, például szép számú Porsche, Lotusok, BMW Alpina B6 GT3-asok, Ferrari, no meg mérges kisautók harcolnak titokban.

Ismét Michelisz Norbi nevétől lesz hangos hétvégén a Hungaroring – a túraautó-világbajnokság (WTCC) immáron ötödik alkalommal látogat el hazánkba, a szezon harmadik fordulóját teljesíti nálunk a mezőny. Tovább »