Magyar archeogenetikusok és régészek megtalálták a hiányzó genetikai láncszemet a földművesség közép-európai elterjedésében. Genetikai vizsgálataik azt mutatták, hogy nem kultúraátadás, hanem valódi népvándorlás zajlott a mai Nyugat-Magyarországon át - adta hírül portálján a Magyar Tudományos Akadémia (MTA).
A német meteorológiai szolgálat egyik pincéjében porosodott fontos időjárási adatokat dolgoznak fel helyi klímakutatók. A több mint 100 évre visszanyúló feljegyzések segíthetnek pontosan leírni Németország tengerparti vidékének klímáját, egyúttal az előrejelzéseket is pontosabbá tehetik.
Továbbra sincs bizonyíték arra, hogy Petőfi Sándor földi maradványait találták volna meg a szibériai Barguzinban - hangsúlyozza a Magyar Tudományos Akadémia (MTA), amely az elmúlt időszakban Kínában elvégezett DNS-vizsgálattal kapcsolatban több hiányosságra is felhívja a figyelmet az MTI-hez szerdán eljuttatott közleményében.
A 67P/Csurjumov-Geraszimenko üstököst kutató Rosetta űrszonda 14 kilométerre közelítette meg március 28-án az üstökös felszínét, ám jelentős tájékozódási nehézségek léptek fel nála, emiatt a földi irányítók távolabbi pályára navigálták az űrszondát - közölte csütörtökön az ESA németországi irányítóközpontja.
Az energiaitalok önmagukban nem veszélyesek, a koffein túladagolása azonban a fiataloknál, fiatal felnőtteknél és a szívbetegséggel élő felnőtteknél életveszélyes ritmuszavart okozhat.
Március közepén jelentette be a Megamorv-Petőfi Bizottság elnöke, Morvai Ferenc két kínai szakértővel közösen, hogy a birtokában levő csontok genetikailag 99 százalékos hasonlóságot mutatnak két ma élő, női ágon leszármazott Petőfi-rokonnal. A Magyar Tudományos Akadémia bejelentéssel kapcsolatos fenntartásáról Mende Balázs paleoantropológus, az MTA Régészeti Intézetének laborvezetője beszélt az…
Az emberi táplálkozásban is jelentős szerepet játszó édesvízi garnélarákfajok majdnem egyharmadát kisebb-nagyobb mértékben fenyegeti a kihalás - állapította meg egy nemzetközi kutatócsoport, amely Plos One tudományos folyóiratban tette közzé tanulmányát.
Lopakodó hópárducokat fedeztek fel a délnyugat-kínai Szecsuán tartomány hegyeiben több mint 4 ezer méter magasban, a pandák élőhelyén - jelentette a Vulungi Nemzeti Park munkatársának közlése nyomán a kínai média.
Személyre szabott vakcinával biztató eredményeket értek el a klinikai vizsgálatok során három betegnél amerikai kutatók. A St. Louis-i Washington Egyetem tudósai kutatásaikat a Science tudományos folyóirat legújabb számában ismertették.
Mintegy háromszáz tüntető hawaii őslakos gyűlt össze helyi idő szerint csütörtökön a Mauna Kea vulkánon, hogy tiltakozzon a világ legnagyobb teleszkópjának megépítése ellen, számukra ugyanis szent hely a távcső építési helyszíne.
Két óegyiptomi sírhelyet tártak fel francia régészek egy Szakkarától délre fekvő régészeti lelőhelyen - jelentette be az egyiptomi műemlékvédelmi minisztérium.
Feltehetően egy néhány deciméteres nagyságú meteorit megsemmisülését lehetett látni hétfő este Miskolc fölött az MTI által megkérdezett szakértő szerint.
A bőrrákkal küzdő brit nyugdíjasok számának "aggasztó növekedéséért" részben az 1960-as években megszaporodott olcsó, szervezett nyaralások a felelősek - hozta nyilvánosságra adatait a Cancer Research UK elnevezésű brit rákkutató intézet.
A gyíkok és a kígyók nagy csoportjainak egymáshoz való viszonyát rajzolták meg újra amerikai kutatók, akik az evolúciós családfán elhelyezték a kréta időszak gigantikus tengeri csúcsragadozóit, a dinoszauruszokkal együtt 65 millió éve kihalt moszaszauruszokat is.
Kaméleonpókokat" figyeltek meg amerikai kutatók: az ízeltlábúak prédára lesve képesek lassan megváltoztatni a színűket, hogy beolvadjanak a környezetükbe.
Eddig ismeretlen információkkal szolgáltak a tuberkulózissal kapcsolatban a váci múmiákon végzett újabb kutatások, amelyek eredményéről a Nature Communications című tudományos folyóiratban jelent meg tanulmány kedden.
A 2011-es fukusimai atomerőmű-baleset nyomán a Csendes-óceán vízébe került radioaktív izotópok jelenlétét mutatták ki olyan vízmintákban, amelyeket Kanada nyugati partjainál gyűjtöttek.
Kétszáz évvel ezelőtt tört ki az indonéz Sumbawa szigetén található Tambora vulkán. Az írott történelem legnagyobb vulkánkitörésének következtében tízezrek haltak meg, emellett hosszú távú éghajlatváltozást is okozott a katasztrófa - mondta el az MTI-nek Karátson Dávid vulkanológus, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) doktora.
Egy nagyon ritka genetikai betegségben, spinális izomatrófiában szenvedő 30 éves férfi jelentkezett az első fejátültetésre, amelyet a témával régóta foglalkozó olasz orvos, Sergio Canavero hajtana végre két-három éven belül.
Közvetlen kapcsolat mutatható ki az alacsony termet és a szívbetegség fokozott kockázata között - derül ki egy új tanulmányból, amely részben genetikai, és nem csupán táplálkozás- vagy életmódbeli tényezőknek tulajdonítja az összefüggést.
A kannabisz lassíthatja bizonyos rákfajták növekedését a haifai Technion egyetemen kutató izraeli tudósok első laboratóriumi eredményei alapján - értesült a Háárec című újság.
Április 11-e a Parkinson-betegek Világnapja. A Delta Magyar Parkinson Egyesület sétát szervez szombat délelőtt a Lánchídon, hogy felhívja a figyelmet a betegségre, amely egyre több fiatalt is érint.
A Nap a Tejútrendszer "kései" gyermeke - erre a következtetésre jutottak a Texasi A&M Egyetem csillagászai, akik csaknem kétezer, a galaxisunkhoz hasonló csillagvárost térképeztek fel.
Egy gyilokmadár 3,5 millió éves, csaknem teljes csontváza került napvilágra Argentínában, a lelet rekonstrukciója alapján a Córdobai Nemzeti Egyetem paleontológusai feltételezik, hogy a csúcsragadozónak mély hangja volt.
Az idén április 19-én ötvenéves Gordon E. Moore tézise, a Moore-törvény, amely szerint a számítógépek adatfeldolgozási sebessége, valamint a chipekbe építhető alkatrészek száma exponenciálisan nő, vagyis minden második évben megduplázódik.
Belátható időn belül lehet bizonyíték a Földön kívüli életre a Magyar Tudományos Akadémia Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpontjának munkatársa szerint.
Fényfestéssel, sétáló szivárványokkal, óriási szappanbuborékokkal és interaktív kísérletekkel népszerűsíti a tudományt az Eötvös Loránd Fizikai Társulat április 18-i programjai, amelyekre országszerte több mint harminc városban várják az érdeklődőket.
A Nobel-díjas Aaron Ciechanover professzor laboratóriumában az egyébként gyulladást okozó fehérjék magas koncentrációban jelentősen összezsugorították a rosszindulatú daganatos szöveteket, ez áttörést jelenthet a rákkutatásban - közölte a Háárec című izraeli újság hétfőn.
Átadták hétfőn a Magyar Tudományos Akadémia Természettudományi Kutatóközpontjában (MTA TTK) azt az új mágneses rezonanciás képalkotó berendezést (MRI), amely révén élvonalbeli kutatási és fejlesztési feladatok megvalósítása válik lehetővé az agyi képalkotás területén Magyarországon is.
"Pokoli" bolygó titkait fedték fel svájci csillagászok, akiknek sikerült meghatározni az égitest felszínén uralkodó hőmérsékletet és a szelek átlagos sebességét is.
Régóta köztudott, hogy a Marson vízjég található, ám a Curiosity legújabb mérései alapján dán kutatók arra a következtetésre jutottak, hogy a vörös bolygó talajában, közel az égitest felszínéhez folyékony víz lehet.
Egy és negyed évvel későbbre, 2018 októberére halasztották a Napot minden másnál közelebbről megfigyelő Solar Orbiter európai űrszonda felbocsátását - jelentette be kedden a misszió gazdája, az Európai Űrügynökség (ESA).
A korábbiaknál jobban sikerült, mégis kudarccal végződött kedden a SpaceX amerikai magáncégnek az a próbálkozása, hogy Dragon teherűrhajójuk felbocsátása után épségben visszanyerjék a Falcon 9-es hordozórakéta első fokozatát, egy úszó platformra letéve azt.
A legmodernebb utasszállító gépek repülőelektronikai rendszerébe be lehet törni a legtöbb kereskedelmi járaton ma már elérhető vezeték nélküli internetkapcsolat segítségével - figyelmeztetett egy kedden közzétett jelentésében az amerikai Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (GAO).
Virtuális szeleteléssel részletes agyi térképet tudunk majd készíteni, mindezt pedig okos algoritmusokkal 3 dimenziós képben ábrázolni. Képesek leszünk azoknak az agyi területeknek a jelenleginél pontosabb megfigyelésére, amelyek fontos szerepet játszanak az emberi kognitív folyamatokban - mondta az MTA TTK Agyi Képalkotó Központ korszerű MRI-berendezésének ünnepélyes avatása alkalmából adott…
Sok mozambiki köszönheti életét az óriás hörcsögpatkánynak, amely éveken át a polgárháborúból hátramaradt taposóaknákat segített felkutatni, most pedig a tuberkulózis kórokozóját azonosítja laboratóriumban.
Több tucat tonna ezüstpénzt hozott fel egy második világháborúban elsüllyedt brit gőzhajóról egy nemzetközi mentőalakulat az Atlanti-óceánból, 5150 méter mélységből.
Az ételmérgezést okozó szalmonella-baktérium génmódosított törzsei hatékonyan semmisítik meg a daganatos sejteket anélkül, hogy károsítanák a gazdaszervezetet - bizonyították sejttenyészeteken és állatkísérletekben az Arizonai Állami Egyetem tudósai.
A terhesség korai szakaszában kialakuló anyai diabétesz növelheti az autizmus kockázatát a gyereknél - erre a következtetésre jutottak a Kaiser Permanente amerikai magán-egészségbiztosító szakemberei, akik eredményeiket a Journal of the American Medical Association (JAMA) legújabb számában ismertetik.
Vélhetően ismétlődő kisebb agyvérzésektől szenvedett Julius Caesar, ez magyarázhatná hadjáratai során elszenvedett eséseit vagy szédüléseit, valamint az uralkodása végén tapasztalt túlérzékenységét - vélik brit kutatók.
Százmillió éve jelen lévő aprócska, mélytengeri csontevő férgek tüntethették el az őskori tengeri állatok csontjainak egy részét, mielőtt azok megkövesedtek volna - sugallják egy új kutatás eredményei.