Az Alpina műve lassan teljessé válik, hiszen a Gran Coupé nemesítésének befejeztével a 6-os sorozat kínálata is színesebb lesz a tuner portfóliójában. A négyajtós kupé az egyedi sportzakó felöltésével a B6 elnevezést kapja a keresztségben, s ezzel ugyanúgy VIP helyet bérel magának az autópályák legbelső sávjában, ahogy a vörös szőnyeg végében.
A párizsi bemutatón olyan hangosan lüktetett a zene, hogy a saját gondolatainkat sem hallottuk, de egy V12-es motor üvöltése még ebből a káoszból is képes volt kicsengeni. Sötétben, vakuk villanása közepette repült a színpadra a Lamborghini újdonsága, melynek egy nappal korábban gyakorlatilag még a létezéséről sem tudtunk. A cég 50 éves jubileumára készült autó volánja mögül Stephan Winkelmann, az…

A minap egy kutatócsoport érdekes eredményről tett bejelentést, miszerint sikerült feltörniük a Volkswagen konszern prémium márkáinak biztonsági rendszerét, aminek köszönhetően könnyedén, a kulcs nélkül nyithatják-zárhatják, illetve el is tudják indítani a kulcsnélküli rendszerrel is felszerelt Audikat, Bentleyket, Lamborghiniket és Porschéket.
A Mercedes Forma-1-es csapatát irányító Ross Brawn szerint egyelőre még korai kijelenteni, hogy a Pirelli új abroncsainak hála a brackley-i gárdának esélye lesz a világbajnoki cím megszerzésére 2013-ban. Tovább »
A minap egy kutatócsoport érdekes eredményről tett bejelentést, miszerint sikerült feltörniük a Volkswagen konszern prémium márkáinak biztonsági rendszerét, aminek köszönhetően könnyedén, a kulcs nélkül nyithatják-zárhatják, illetve el is tudják indítani a kulcsnélküli rendszerrel is felszerelt Audikat, Bentleyket, Lamborghiniket és Porschéket.
A 28. Forma – 1 Magyar Nagydíj rendőrségi szempontból kiemelt, rendkívüli esemény nélkül zajlott le. Idén is közel 1500 rendőr vett részt a biztosításban. Minden szolgálati ág képviseltette magát, volt lovas, kutyás, motoros, gyalogos, gépkocsizó járőr, valamint bűnügyes kollégák is dolgoztak egészen hétfő reggelig. Tovább »
A Mercedes AMG Petronas világbajnok versenyzője, Lewis Hamilton úgy érzi, csapata idei versenyautója képes lehet arra, hogy a bajnokság második felében számos futamgyőzelmet arasson. Tovább »
A Land Rover nem fukarkodik a lóerőkkel, s ezúttal a sikeres karriert befutó Evoque, valamint a sokak kedvencévé váló Range Rover Sport kap igen fontos teljeítménycsomagot, melynek révén a többi prémium terepessel is képesek lesznek tartani a lépést. Az erősebb motorral szerelt brit luxusterepjárók az RS utónevet kapják.
Az autósport szerelmesei a Monte Carlo Rally, a Le Mans-i 24 órás és a Forma-1 futamai mellett nem feledkeznek meg a kemény próbatételt jelentő Dakarról sem, ahol a sivatagban ember és gép küzd az elemekkel. A válság okán kivonult gyári csapatok lassacskán visszaszállingóznak a dűnék közé, s a Ford személyében új versenyzőt köszönthetünk a dél-amerikai viadalra készülve.

Amikor felmerült bennünk a hazánk autóipari nagyjait bemutató sorozat ötlete, már nem is volt kérdéses, hogy Barényi Béla kiemelt szerephez jut majd. Ez persze nem csak a kiváló mérnök érdemeinek köszönhető, hanem annak is, hogy többek között az ausztriai Hirtenbergben napvilágot látott szakember példamutató életútja volt az, ami lapunk szerzőit is a mérnöki pálya, illetve a közlekedésbiztonság…

A BMW ígéretének megfelelően tegnap este lerántotta a leplet vadonatúj, és egyben első szériagyártású elektromos autójáról, az i3-ról. A városi kisautó egyszerre három helyszínen, Londonban, New York-ban és Pekingben mutatkozott be, ám a hivatalos világpremierig a szeptemberi Frankfurti Autószalonig várnunk kell, s a hírek szerint az első példányok még az év végén megérkeznek leendő…

Német médiajelentések szerint nemcsak a Red Bull, hanem a Ferrari is bejelentkezett a Lotus világbajnok versenyzőjéért, Kimi Räikkönenért. Az olaszok a Hungaroringen tettek ajánlatot a világbajnoknak. Tovább »
A BMW ígéretének megfelelően tegnap este lerántotta a leplet vadonatúj, és egyben első szériagyártású elektromos autójáról, az i3-ról. A városi kisautó egyszerre három helyszínen, Londonban, New York-ban és Pekingben mutatkozott be, ám a hivatalos világpremierig a szeptemberi Frankfurti Autószalonig várnunk kell, s a hírek szerint az első példányok még az év végén megérkeznek leendő…
A Nissan, a Toyota, a Honda és a Mitsubishi bejelentették együttműködésüket az elektromos hajtású járművek töltőberendezéseinek rendszerbe állítása és egy töltőhálózat kiépítése érdekében, amely kényelmesebbé teszi a közlekedést.

Nem romlott meg Fernando Alonso, és csapata, a Ferrari kapcsolata – ezt állítja a maranellói gárda szóvivője, miután nemrég szóváltás alakult ki a kétszeres világbajnok, valamint a Scuderia elnöke, Luca di Montezemolo között. Tovább »
A szeptemberi Frankfurti Autószalonon mutatkozik be a Suzuki iV-4. A kis crossover a meglehetősen sikeres Nissan Juke-nak akar konkurenciát állítani, végleges formájában pedig 2015-ben találkozhatunk vele.

Kiválóan halad az orosz Forma-1-es versenypálya építése, így minden adott ahhoz, hogy jövő októberben ellátogasson a száguldó cirkusz Szocsiba. Tovább »
A Latin NCAP legutóbbi töréstesztjében rögtön négy autót értékelt nulla csillagra, amely az elbukással egyenértékű. Max Mosley, a globális NCAP elnöke ezért nyílt levélben fordult az autógyártókhoz.
A Lotus Forma-1-es csapatát irányító Eric Boullier elárulta, rendkívül elégedett Romain Grosjean múlt hétvégi teljesítményével, és nem ért egyet azzal a büntetéssel, amit a francia kapott a vasárnapi verseny során. Tovább »
A Latin NCAP legutóbbi töréstesztjében rögtön négy autót értékelt nulla csillagra, amely az elbukással egyenértékű. Max Mosley, a globális NCAP elnöke ezért nyílt levélben fordult az autógyártókhoz.
Elégedetten vonul a nyári szünetre a McLaren Mercedes Forma-1-es csapatának világbajnok versenyzője, Jenson Button – az angol szerint Belgiumban akár a dobogó is összejöhet. Tovább »
A Citroën új egyterűje, az ígéretes C4 Picasso nemrégiben mutatkozott be, sőt, azóta már hétüléses Grand verziója is debütált. Már a magyarországi árazás sem burkolózik ködbe, noha jelen pillanatban még csak az ötüléses Picasso árlistáját hozta nyilvánosságra a hazai forgalmazó.
Eric Boullier, a Lotus Forma-1-es csapatának első embere meg van győződve arról, versenyzőjüknek, Kimi Räikkönennek továbbra is van esélye arra, hogy világbajnok legyen 2013-ban. Tovább »
A Citroën új egyterűje, az ígéretes C4 Picasso nemrégiben mutatkozott be, sőt, azóta már hétüléses Grand verziója is debütált. Már a magyarországi árazás sem burkolózik ködbe, noha jelen pillanatban még csak az ötüléses Picasso árlistáját hozta nyilvánosságra a hazai forgalmazó.
Hamarosan búcsút mondhatunk a belsőégésű motortól. Legalábbis a Toyota tervei szerint: a japán gyártóóriás két évben belül nagyszériában kezdi meg az üzemanyagcellás elektromos hajtáslánc gyártását.
Max Chiltont és Jules Bianchit is megtartaná a 2014-es szezonra a Marussia Forma-1-es csapata – ezt nyilatkozta John Booth csapatfőnök, aki saját bevallása szerint nagyon elégedett az ifjoncok teljesítményével. Tovább »
Hamarosan búcsút mondhatunk a belsőégésű motortól. Legalábbis a Toyota tervei szerint: a japán gyártóóriás két évben belül nagyszériában kezdi meg az üzemanyagcellás elektromos hajtáslánc gyártását.
Horvátországi nyaralásom során, könnyed reggeli városnézés közben lettem figyelmes a meghökkentő márkanévre egy, az utca szegletén megbúvó autón. Hugo! Vajh’ csak a szemem káprázik az élesen vakító napsugarak és a tikkasztó hőség végett, vagy tényleg jól olvasom a feliratot? Ni-ni, egy új ígéretes prototípust, az ex-jugoszláv autóipar mára már teljesen hitehagyott önálló újjáéledésének első…