A nyári szünetben a „mit főzzek ebédre?” kérdés nemcsak otthon kerül terítékre, hiszen hacsak nem hotelbe megyünk nyaralni vagy étteremben eszünk egy hétig, akkor a vakációra is velünk tart. Heti menütervező sorozatunk ötödik részében ezért most olyan ebédeket gyűjtöttünk össze, amelyek egy önellátós apartman konyhájában is könnyen elkészíthetők: k
Mindössze öt nappal az álomesküvő után szörnyű tragédia történt az olasz hegyekben. A 30 éves sikeres influenszer belehalt a brutális motoros ütközésbe.
A vonzerőt hajlamosak vagyunk kizárólag a külsőhöz kötni, pedig a megjelenés csak az első benyomást alakítja. Hosszabb távon sokkal többet számít, hogyan viselkedünk, mennyire tudunk kapcsolódni másokhoz, és milyen érzés mellettünk lenni. A pszichológiai kutatások szerint van hat tulajdonság, ami jelentősen befolyásolja, mennyire tartanak bennünket
Lassabban veszít a nedvességéből és tovább megőrzi frissességét. A maradékmentéstől a tökéletes főtt tojás elkészítésééig számos olyan konyhai fortély létezik, amelyet nagyszüleink még magától értetődően használtak. Ezek közül több ma
Te sem tudsz ellenállni reggelire egy laktató rántottának? Nem vagy egyedül, ugyanis ez a közkedvelt tojásos napindító étel sokaknál első helyen szerepel a kedvencek listáján. Egy idő után azonban a hagyományos változat is unalmassá válhat. A jó hír, hogy néhány egyszerű hozzávalóval teljesen új ízeket varázsolhatsz belőle. Mutatunk néhány különleg
A levendula idén is a kertek sztárja, de a nyári virágzás végével sokan tanácstalanok, hogy mi legyen a bokorral. Ha elmarad a gondoskodás, a bokor felkopaszodik, szétesik és fás, csúnya lesz. A titok a levendula metszése a virágzás után.
A szaténnadrág idén már nemcsak nyári kedvenc, hanem az ősz egyik legstílusosabb alapdarabja is lesz. Elegáns, kényelmes és sokoldalú, de egyáltalán nem mindegy, milyen cipőt választasz hozzá. A megfelelő fazonnal pillanatok alatt lehet belőle lezser hétköznapi vagy kifinomult alkalmi szett.
Friss, elegáns és meglepően könnyen kombinálható – van egy árnyalat, amely idén nyáron szinte minden lakberendezési trendben felbukkan. Ha szeretnéd felfrissíteni az otthonodat, ezzel biztosan nem nyúlsz mellé.
2026. július 19. a beteljesülés és a bölcs elengedés napja. Fedezd fel, milyen üzenetet hordoz számodra a 9-es rezgése, és hogyan hallgass a belső hangodra!
A nyári forróság sok kerttulajdonosnak és hobbikertésznek okoz fejtörést, de vannak olyan évelők, amelyek a júliusi hőségben is szépen fejlődnek. Szakértők szerint ezek a növények nemcsak strapabírók, hanem látványos színeikkel a legmelegebb napokon is feldobják a kertet. Mutatjuk is, melyek ezek!
A legtöbben a cukrot és a sót tartják a modern táplálkozás legnagyobb ellenségének. A szakértők szerint azonban van egy másik tényező, amely sokkal alattomosabban jelenhet meg a mindennapjainkban.
A magyar történelem egyik legkegyetlenebb kivégzése egy törökellenes keresztes hadjáratból kibontakozó felkelés végén történt. Miután 1514 nyarán leverték Dózsa György seregét, a fogságba esett vezért izzó koronával kínozták, kiéheztetett társait pedig arra kényszerítették, hogy a húsából egyenek. A szándék nem csupán az volt, hogy megöljék: példát
A balatoni szabadstrandok nagy része a déli parton található. Az északin inkább fizetősek a strandok, azonban itt is akad egy-két olyan kivétel, amit érdemes lehet felkeresni. Nem minden ingyenes strand ingyenes, ami nem azt jelenti, hogy mégis belépőt kell fizetni, hanem hogy más költségek is felmerülhetnek, amivel nem feltétlen számolna az ember.
Nagyot megy a savanyú káposzta diéta a világban, szakemberek szerint azért nem árt óvatosnak lenni vele. Donald Trump amerikai elnök kabinetjének több tagja a hírek szerint az úgynevezett „savanyú káposzta
A kenyérfogyasztás sokaknál érzékeny téma, különösen akkor, ha az emésztésről és a bélflóra egészségéről van szó. Táplálkozási szakértők most elárulták, miben más a kovászos és a teljes kiőrlésű kenyér, és melyik lehet előnyösebb a bélrendszer számára. Te melyiket szereted jobban?
A ketchup nemcsak az ételek ízesítésére használható, hanem a háztartásban is sokoldalú segítő lehet. Fedezd fel, milyen meglepő módokon alkalmazhatod ezt a paradicsomos szószt tisztításra!
Megérkeztek a 2026-os nyári hajtrendek, amelyek idén a természetes mozgásra, az egészséges ragyogásra és a könnyed eleganciára építenek. A Dyson legfrissebb nemzetközi Trend Edit jelentése szerint a nyár slágere az "undone glamour" (lezser glamúr) lesz. Ez a stílus elveti a merev formákat, és helyette a lágy, rugalmas textúrákat helyezi előtérbe. A
Odavannak a sztárséf módszeréért, akik már kipróbálták. A brit sztárszakács, Jamie Oliver megosztott egy egyszerű forrólevegős sütős (air fryer) ízfokozó trükköt. Ezzel a mindössze 30 másodperc alatt elsajátítható módszerrel állítása
A 18-19. században nagy divatja volt az elmegyógyintézet-turizmusnak, ami jó bevételi forrás volt az intézeteknek, és a PR-nak sem ártott. A bemutatók színfalai mögött azonban gyakori volt a kegyetlenség és a kínzás, amit Nellie Bly beépülve mutatott be.
Tudtad, hogy a legmenőbb fiúnevek között újra ott sorakoznak azok, amelyeket még a nagyapáink viseltek? Miközben jönnek-mennek a divatosan hangzó keresztnevek, sok szülő ma már inkább visszanyúl a klasszikusokhoz.
Halolaj és vérnyomáscsökkentők: természetes szövetségesek vagy veszélyes partnerek? A halolaj enyhén csökkenti a vérnyomást, ezért vérnyomáscsökkentő gyógyszerekkel együtt szedve odafigyelést igényel.
Ahogy a természeti elemek kapcsolódnak az asztrológiai jegyekhez, úgy formálják azokat az élményeket is, melyek valódi feltöltődést nyújtanak a számunkra.
Sokan rendszeresen félretesznek, mégsem használják ki a befizetéseik után járó 20 százalékos adójóváírást, pedig ezzel jelentősen növelhetnék a megtakarításukat.
A sportteljesítmény növelése és az egészségmegőrzés nemcsak az edzőteremben dől el, hanem abban a 23 órában, amit az edzések között töltünk. A mindennapi szokások, az étkezések mellett egy saját masszázsmedence is hatalmas segítséget jelent az aktív életmód megtartásában és a fizikai állapot folyamatos javításában. Egy prémium jakuzziban élezhető h
Fedezd fel az idei nyár legtrendibb pedikűr stílusait, amelyek letisztultak és elegánsak. Ezek a minimalista irányzatok bármilyen szandálhoz tökéletesen passzolnak.
Harrison Ford neve mára elválaszthatatlan Han Solótól, Indiana Jonestól és a Szárnyas fejvadász Rick Deckardjától. Mielőtt azonban Hollywood egyik legnagyobb sztárjává vált, apró szerepekkel próbált érvényesülni. Hat ritka fotón mutatjuk meg pályája legizgalmasabb korai pillanatait.
Nem minden filmnek van szüksége látványos akciójelenetekre ahhoz, hogy lekösse a figyelmünket – néha elég egy lakás, néhány idegen és pár olyan mondat, amelyek után kicsit másképp nézünk a körülöttünk lévő emberekre. Olivia Wilde rendezése, A Meghívás pontosan ettől működik.
Kevés magyar szerzemény tudhat magáénak akkora és olyan sötét hírnevet, mint a Szomorú vasárnap. Seress Rezső és Jávor László dala az 1930-as években indult világhódító útjára, később pedig az "öngyilkosok himnuszaként" emlegették. Bár a korabeli újságok több halálesetet is összekapcsoltak vele, máig nincs bizonyíték arra, hogy maga a zene öngyilko
Megjelent Kovács M. István író és felesége, Szitnyai Krisztina illusztrátor első gyerekkrimije, a „Mókus és Papagáj”. Az interaktív kötet a 4-6 éves korosztály számára kínál izgalmas, humoros detektívtörténetet, amely nemcsak szórakoztat, hanem a kritikai gondolkodást és a vizuális szövegértést is fejleszti. A szerzőpárossal arról beszélgettünk, ho