Sokan azt hiszik, hogy a tónusos, formás karok csakis kemény edzésekkel érhetők el. Az étrend legalább ennyire fontos szerepet játszik abban, hogy eltűnjenek a nem kívánt zsírrétegek.
Az "érzelmi kiégés" kifejezés ma már nem ismeretlen az emberek számára, hiszen egyre többen szenvednek ettől a modern kor egyik legösszetettebb mentális problémájától. Elsősorban a tartós stressz, a folyamatos túlterheltség és a kontrollálatlan érzelmi hullámzások eredményeként jelentkezik. Noha előfordulhat szinte bárkinél, gyakran azok az egyének
Néhányan minden reggel szinte katonai fegyelemmel hajtják végre szokásos rutinfeladataikat, míg másoknál egy kávéscsésze elhagyni a konyhapultot is jelentős kihívás lehet. Az állandó rendetlenség vagy éppen a pedáns tisztaság egyaránt a csillagjegyek különböző jellemvonásaira vezethető vissza. Nézzük meg, hogyan hat mindez a mindennapi életükre!
A Jedlik Ányos Energetikai Program és a Magyar Falu Program közös felhívása 18 milliárd forinttal segíti a vidéki kistelepüléseket az energiatakarékos lámpatestek telepítésében.
Repülni úgy, hogy nem ül melletted senki? A fapadosok idején egy megvalósult álom. A stewardess most elárulta a trükköket, amivel ez könnyen lehetséges.
Tóth Vera: inzulinrezisztencia-diéta és életmódváltás – így jött az áttörés. Tünet Tatár Csillával, amelyben Tóth Vera és endokrinológus orvosa mesélnek.
Dakota Johnson ismét bebizonyította, hogy a merész, áttetsző öltözködés mestere. A Zürichi Filmfesztiválon nemcsak elnyerte az Arany Szem-díjat, de a vörös szőnyegén egy egyedi, Gucci által tervezett "szikrázó ibolya" árnyalatú ruhában vonzotta magára a tekinteteket.
Ugye te is egyre több időt töltesz négy fal között az őszi hónapok beköszöntével? Bezártak a strandok, lehűlnek a parkok, a természet lassul, az éjszaka megnyúlik, a hajnalok vacogósak…
Stephen King művei továbbra is kimeríthetetlen forrást jelentenek Hollywood számára: most a 2020-as Minél véresebb (If It Bleeds) című novellás kötet egyik legsötétebb darabja, a A patkány (Rat) kerül filmvászonra.
Nem, nem a közösségi média állandó pörgetése áll a háttérben, hanem valami, ami ennél is váratlanabb: a 12 lépéses arcrutin lehet az oka, hogy kevesebbet szexel a Z generáció?
Ezúttal a hajónk tesztelésére hívjuk fel a figyelmet, hogy kikötéskor minden rendben legyen. Emellett megtudhatjuk azt is, hogy egy mentés során mi lesz a hajónk tulajdonjogával, illetve mekkora jutalom jár a minket kimentőnek. Amikor egy ismeretlen bérhajóval első alkalommal elindulunk a kikötőből, célszerű letesztelni a gépet és a kormányberendez
Tíz férfi vallomása arról, hogy miért érzik úgy, hogy szégyellik párjukat. Ezek az őszinte megnyilvánulások elgondolkodtatnak a kapcsolatok mélyebb dinamikájáról.
Woody Allen mondta: "Bármely egyszerű probléma megoldhatatlanná fejleszthető, ha eleget töprengünk rajta." Volt férjem pedig azt mondta, hogy olyan az agyam, mint az atomerőmű. Ha egyszer beindul, lehetetlenség leállítani. A Facebookon pedig azt olvastam, hogy a női agy olyan, mint a Google: még nem is tudja az egész szót, és már találgat.
Aki ismer, pontosan tudja, mennyire rajongok a bűnügyi történetekért, a valódi bűnesetekért, amelyeket a mai napig homály fed. Nem véletlen – tagadjuk vagy nem –, a legtöbb embert vonzzák az ilyen történetek, felkeltik az érdeklődésüket, és egyszerűen tudni akarják, mi történt, miért nem találtak a hatóságok válaszokat, miért nincs felellőségre von
Mindannyian egészséges fogakra vágyunk, amelyek megtartásához természetesen a fogmosás is elengedhetetlen. Ha pedig a jó fogmosási szokásokról van szó, akkor nem csak az a fontos, hogyan, hanem az is, hogy mikor mosunk fogat. Gondolkoztál már azon, hogy mikor van a megfelelő idő a fogmosásra? Vannak, akik úgy gondolják, hogy közvetlenül az étkezés
Vajon tényleg csak az számít, ami itt és most, a szorítóban történik? A versenyzők valóban maguk mögött hagyják korábbi szerepléseiket? És egyáltalán: valódi sporteseményre érkeztünk? A Sztárbox népszerűségének okait vizsgáltuk.
Még azok a férfiak is meglepődnek pár női dolgon, akik lánytestvérekkel nőttek fel. Az alábbi tíz esetben is érdekes felfedezést tett a pár férfi tagja.
Az ősz mindig is a megújulás évszaka volt: ilyenkor nemcsak a természet változik, de mi magunk is hamarabb vállalunk be egy új frizurát, próbálunk ki egy új bőrápolási rutint vagy akár teljes stílusváltást. Asztrológusok szerint most három jegy számára különösen kedveznek a csillagok egy teljes körű megújuláshoz.
Te is azt szereted, ha egy könyv az utolsó betűig csupa izgalom, és még a legvégső lapokat olvasgatva sem lehetsz egészen biztos benne, hogy mire is számíthatsz? Akkor ezeket a történeteket imádni fogod!
Az elmúlt napokban sokan kapták fel a fejüket arra a hírre, hogy a Buckingham-palota idén rendhagyó módon karácsonyi vásárt rendez. A valóság azonban jóval prózaibb, a palotában ugyanis nem lesz…
A Duna németországi forrása szinte kötelező úti cél magyar turistáknak, de azt már kevesebben tudják, hogy a Pest vármegye kiterjedésű középhegység egy igazi biciklis- és túraparadicsom is.
Afrikai eredetű kullancsfajok jelentek meg Magyarországon, amelyek terjeszthetik a halálos krími-kongói vérzéses láz vírusát. A klímaváltozás kedvez az ittmaradásuknak, és bár emberi fertőzést még nem észleltek, a szakértők szerint adottak a feltételek egy új járvány megjelenéséhez.
A répatortillát elvileg egy lisztmentes, zöldségből álló lepénynek mutatják a TikTok milliós nézettségű videói, amibe mindenfélét lehet tölteni. Ez nem igaz, bár ettől még a recept használható, sőt a receptek igazi világában vannak olasz rokonai is.
Mi lenne, ha a kelet Porschéjaként is emlegetett, legendás 110 R Coupé ma, a legmodernebb technológiával és dizájnnal születne újjá? A Škoda egyik tervezője megálmodta, az eredmény pedig egy brutálisan vagány sportkupé lett, ami egyszerre tiszteleg a múlt előtt, de közben a jövőbe mutat.
Épp itt az ideje, hogy elővedd az őszi dekorációt - már ha még nem tetted! Most pedig mutatjuk, milyen színekre építs, hogy stílusos legyen az otthonod!
Az idő múlását senki sem kerülheti el, ám a szupercentenáriusok – azok, akik megérik a 110. születésnapjukat – különös képességgel rendelkeznek: késleltetni tudják az elkerülhetetlent.
A kérdés, hogy mennyire van állítva a traffipax, már legalább két éve nem úgy működik, ahogy sokan hiszik: a készülékek pontosan a tényleges sebességet rögzítik, és akár 1 km/órás túllépésért is bírság járhat.
A mindfulness és meditációról közismert, hogy a stressz elleni tökéletes eszközök, ráadásul otthon, akár ingyenesen gyakorolhatók. Bár a nyugati világban milliárdos iparággá nőtte ki magát, egyre több kutatás figyelmeztet arra, hogy ezek a gyakorlatok nem mindig ártalmatlanok.
Könnyed, mégis tartalmas nap jön: sok jegynél most a kimondott szavak és a kicsi, praktikus lépések hoznak látványos megkönnyebbülést. Nézd meg, mit üzennek a csillagok ma a munkádról, a pénzügyeidről és a kapcsolataidról – hétköznapi, érthető tanácsokkal.
A máj a legnagyobb belső szervünk, számtalan funkciót betölt és rengeteg folyamatban szerepet játszik. Éppen ezért a betegsége, a károsodása az egész szervezet működését befolyásolhatja. Dr. Németh Alíz, a Hepatológiai Központ hepatológusa, gasztroenterológus a máj 5 fő funkciójáról beszélt, valamint a veszélyeztettek szűrésének jelentőségére hívta