2025. július 31. csütörtök

júl. 31
13:09
Ezért ne dobd ki soha a beszállókártyádat (Roadster)
Utazási szakértők tanácsa.
júl. 31
13:21
A posta végre közölte, kik kapják meg először a 30 ezer forintos élelmiszer-utalványt (Femcafe)
Mintegy másfél hónapig tart majd a nyugdíjasokat célzó élelmiszer-utalványok kézbesítése. Erre az irányítószámok emelkedő sorrendjében kerül majd sor.
júl. 31
13:27
Schumacher világbajnok lett, az orvosi kocsi gázolt, Hill eltűnt – A Formula–1 Magyar Nagydíjak emlékezetes eseményei (Player)
A Hungaroringen nyert először Formula–1-es futamot Alonso, Button és Hill, de utóbbi aztán eltűnt Palik László elől. A Magyar Nagydíjon ültek be Formula–1-es autóba azok a magyar versenyzők, akik közül senkinek nem sikerült a pályafutása az autósport csúcskategóriájában. Itt avattak világbajnokot 2001-ben, itt szenvedett brutális balesetet Massa, é
júl. 31
13:27
Kajáljuk az írót – Egy maláj recept Anthony Burgess konyhájából (WMN)
Nyáron, a nagy melegben még az is szeretne kevés időt tölteni a konyhában, aki amúgy szívesen főzőcskézik az egész családra. Hoztunk hát neked egy olyan receptet – egyenesen a Gépnarancs írójától –, ami pikk-pakk megvan, az ízek terén azonban nem ismer kompromisszumot! Fiala Borcsa írása – Anthony Burgess receptje.
júl. 31
13:27
Így számold ki, miben vagy igazán tehetséges a születési dátumodból (Bien)
Mindenki szeretné tudni, mi az, amiben igazán jó vagy miben rejlik a különleges tehetsége. Ezen az úton a számmisztika lehet az egyik útmutató, egy ősi spirituális tudományág, amely a számok jelentését és hatását vizsgálja az életünk különböző területein. Ahhoz, hogy feltárjuk rejtett képességeinket a számok nyelvén keresztül, érdemes megismerkednü
júl. 31
13:33
Mennyi vizet kell inni valójában? Megdőlt a napi 8 pohár különös mítosza (EgészségKalauz)
Mindenki hallotta már a klasszikus tanácsot: „igyál meg naponta nyolc pohár vizet!” Ez a szám azonban egyre inkább elavultnak tűnik.
júl. 31
13:36
A vizelet inkontinencia típusai (WebBeteg)
A vizeletvisszatartási nehézségeket a tünetek alapján öt csoportba sorolhatjuk, így beszélhetünk stressz-, késztetéses, túlfolyásos, funkcionális és kevert inkontinenciáról.
júl. 31
13:39
Visszavonul Jamie Lee Curtis (in.hu)
A Guardien magazinnak adott interjút Jamie Lee Curtis, melyben többek között a színészetről, a hollywoodi szépségelvárosokról és arról beszélt, hogy már nem érdekli, mit gondolnak róla mások.
júl. 31
13:51
Lehet-e a puffadás és látszólagos hízás a parlagfűallergia első jele? Meglepő összefüggések derültek ki (EgészségKalauz)
Az allergiás reakció már napokkal a tüsszögés előtt beindulhat – így reagál a szervezet, amikor a levegőben már jelen vannak a parlagfűpollenek.
júl. 31
13:57
Meggypálinka, kellemes savak, csokoládé és karamell – megválasztották Magyarország tortáját (Telex)
A DCJ Stílusgyakorlat fantázianevű torta Dobos József cukrászmester világhírű kreációja előtt tiszteleg.
júl. 31
13:57
Ez került fel a "nyári lusta szülő" bakancslistámra (Bien)
A nyár közeledtével a szülők aggodalommal néznek az előttük álló hónapok elé – ha anyuka vagy, ezt az érzést neked sem kell bemutatni.
júl. 31
14:03
Megvan az első magyar érem: Kós Hubert bronzérmet nyert a vb-n (Player)
200 méteres vegyesúszásban szerzett világbajnoki bronzérmet Kós Hubert.
júl. 31
14:21
Neuroborreliózis: a Lyme-kór rejtett arca, amely az agyat támadja – ezek a tünetei (EgészségKalauz)
Magyarországon is egyre gyakoribbak a kullancs által terjesztett betegségek – súlyos szövődmény lehet a neuroborreliózis.
júl. 31
14:24
Észre sem veszed, és már le is égtél: 7 hely, ahol pillanatok alatt megkap a nap (Joy)
Nyáron mindig érdemes fokozott figyelmet szentelni a napsugaraknak, hiszen egy-két óvatlan pillanat, és az ember azt veszi észre, hogy megkapta a nap és leégett. Éppen ezért a megfelelő fényvédő és naptej kiválasztása kulcsfontosságú. Mutatjuk azokat a helyeket és szituációkat, amikor nem is gondolnád, mennyire ki vagy téve a napégés veszélyének.
júl. 31
14:27
Újabb részletek derültek ki a sportkupéként visszatérő Honda Prelude-ről (Player)
Sportkupéként tér vissza a Honda kínálatába a Prelude, és az első képek után újabb fotókat mutattak és újabb információkat árultak el a hibrid hajtással is a vezetés élményét ígérő modellről. Már a visszatérés dátumát is kitűzte a Honda.
júl. 31
14:27
Az adatalapú búzanemesítés sokat tesz az egészségünkért (Roadster)
Kevesebb műtrágya, egészségesebb talaj.
júl. 31
14:27
Így a legfinomabb a padlizsánkrém. Mutatjuk az eredeti erdélyi receptet (Bien)
Számos padlizsánkrém recept létezik, köztük számos határozottan jó és kevésbé praktikus módszerrel. Hogy milyen lesz a végeredmény, az függhet a hagyományoktól, szokásoktól, vagy egyszerűen csak attól, ki hogyan szereti. Legyél vegetáriánus vagy vegán, ez a recept akkor is ideális opció, egyúttal pedig egy olyan étel, aminek mindenki konyhájában ot
júl. 31
14:39
Nem titok többé: ez lett idén az ország tortája (Femcafe)
Balogh László és Kis Roland gyulai cukrászmesterek alkotása, a "Dcj Stílusgyakorlat" fantázianevű torta viselheti idén a Magyarország Tortája címet. A Magyarország Cukormentes Tortája versenyt Kovács Alfréd váci cukrász nyerte az "Álmodozó" fantázianevű kreációjával.
júl. 31
14:45
Nem titok többé: ez lett idén az ország tortája (Femcafe)
Balogh László és Kis Roland gyulai cukrászmesterek alkotása, a "Dcj Stílusgyakorlat" fantázianevű torta viselheti idén a Magyarország Tortája címet. A Magyarország Cukormentes Tortája versenyt Kovács Alfréd váci cukrász nyerte az "Álmodozó" fantázianevű kreációjával.
júl. 31
14:45
Soha nem látott fotó került elő Dianáról (in.hu)
Charles Spencer nemrég megosztotta Diana hercegné eddig nem látott gyerekkori fotóját
júl. 31
14:57
Megérkezett a Zootropolis 2. nagy előzetese (Player)
A 2016-ban bemutatott Zootropolis – Állati nagy balhé a mai napig az egyik kedvenc animációs filmünk, hiszen a Disney alkotása egészen zseniális elegyet alkotott a hagyományos animációk, a buddy cop movie-k és a krimik elemeiből.
júl. 31
14:57
Székely-Balogh Szilvia: Lakásvásárlás (Képmás)
Igen, persze, jöjjön csak be, és jön, benyomul, kitölti a szűk helyet, ahol a fogason még ott sorakoznak a kabátjaink, apa, anya, gyerekek, a zsebekben mindenhol kavicsok és avar alól kikapart gesztenyék. A falitükörben futólag megnézi magát, éppen abból a szögből bámul bele, ahonnan mi a vicces grimaszainkkal vagy épp az ideges sietésünkkel szoktu
júl. 31
14:57
Nem akármilyen elismerést kapott a magyarok kedvenc nyaralóhelye (Roadster)
Gasztroforradalom a horvát tengerparton.
júl. 31
14:57
Az Erő lapja: ezt üzeni augusztus Tarot kártyája (Bien)
Ha hiszünk a tarot kártyák bölcsességében, akkor augusztusban nem a hangos, harsány erő hoz majd változásokat az életünkbe, hanem az, amit belülről építettünk fel magunkban.
júl. 31
14:59
"Nem szedtél fel pár kilót?" – 5 mondat, amit soha nem mondanék a lányomnak (Bien)
Nemrég egy ruhaboltban, a próbafülkében voltam fültanúja egy igen érdekes beszélgetésnek. Azt hittem, rosszul hallok, amikor az anya hangosan becsmérelni kezdte saját tinédzserkorú lányát.
júl. 31
15:03
Friends will be friends – 5 tárgy a barátság világnapjára (Hamu és Gyémánt)
A barátság világnapja remek alkalom arra, hogy kifejezzük, fontos nekünk, aki mellettünk áll. Ehhez nem mindig kell nagy gesztus: egy jól eltalált tárgy is épp elég lehet. Így ezúttal olyan ajándékokat válogattunk össze, amelyek emlékeztetnek arra, milyen jó, ha van kire számítani.
júl. 31
15:09
Dobostorta 140: a magyar cukrászat remekének kreatív újragondolásai (Balatonica)
A Magyar Cukrász Ipartestület idén 19. alkalommal rendezte meg a Magyarország Tortája versenyt. 2025-ben a verseny tematikája a „Dobostorta 140” volt, tisztelegve Dobos C. József ikonikus desszertje előtt, amely először 1885-ben jelent meg nyilvánosan. A győztes desszertet hivatalosan augusztus 20-án "vágják fel."
júl. 31
15:09
Újragondolt klasszikus lett idén Magyarország Tortája (InStyle Men)
Balogh László és Kis Roland gyulai cukrászmesterek alkotása, a „DCJ STÍLUSGYAKORLAT” fantázianevű torta viselheti idén a Magyarország Tortája címet. A Magyarország Cukormentes Tortája versenyt Kovács Alfréd váci cukrász nyerte az Álmodozó” fantázianevű kreációjával.
júl. 31
15:27
Újragondolt, meggyes-mandulás dobostorta lett a 2025-ös Magyarország Tortája (Player)
Djc Stílusgyakorlat a neve. Magyarország Cukormentes Tortája pedig az Álmodozó.
júl. 31
15:27
Törökország: miért jönnék ide nyaralni, ha nem itt élnék? (egy.hu)
Az ország elhelyezkedéséből és méreteiből adódóan mindenki megtalálhatja a neki való nyaralási célpontot.
júl. 31
15:27
Így készíts látványos Tiffany-hatású díszítést az ablakodra (Bien)
Valljuk be, az ólomüveg ablakok egy része nem igazán illeszthető be a mostani lakberendezési trendekbe, arról nem is beszélve, mennyire drágák. Azonban ha szeretnéd feldobni az ajtódat egy hasonló, ám újragondolt díszítéssel, akkor akár te magad is elkészítheted az ólomüveg-utánzatot.
júl. 31
15:30
Magyar utalást rejtettek el a Jóbarátok főcímében - 23 év kellett ahhoz, hogy észrevegyük! (Joy)
Több mint két évtizeden át rejtve maradt egy apró magyar utalás a Jóbarátok főcímében - most végre felfedezték, és minden rajongó meglepődött!
júl. 31
15:39
A Netflix páratlan szereplőgárdát húzott be az új Harlan Coben-thrillersorozathoz (in.hu)
A Netflixen hatalmas sikert arató Hiányzol thrillersorozat remek példája annak, hogy mi történik, amikor Harlan Coben és a streamingszolgáltató együttműködik. Részben ezért is nagyok az elvásárok az író Úgyis megtalállak című regényének adaptációja kapcsán, amely a következő gyártásban lévő Coben-regény. Ez azonban megugorhatónak látszik, ha megnéz
júl. 31
15:45
Vonatablakból a világ: Európa 3 legelbűvölőbb vasútvonala (Balatonica)
Panorámás ablak, kanyargó sínek, lélegzetelállító tájak: Európa vasútvonalai között vannak olyanok, ahol már maga az utazás is felejthetetlen élmény. Svájc gleccserei, Skócia vadregényes felföldjei és Norvégia fjordjai mind elérhetők vonattal – ráadásul nem is akármilyennel. Mutatunk három ikonikus útvonalat, amin egyszer mindenképp érdemes végigzö
júl. 31
15:57
Maga Stephen Curry köszön be a Pókverzum-mozikról ismert stúdió új filmjének első előzetesének elején (Player)
Az angol Goat egyszerre jelent magyarul kecskét, betűszóként pedig azt, hogy minden idők legnagyobbja (greatest of all time). Ebből a szófurfangból csinált mozit a Sony Pictures Animation, amikor egy kosárlabdázó kecskét tett meg legújabb animációs filmje főszereplőjévé.
júl. 31
15:57
Megérkezett Magyarország Cukormentes Tortájának első gyermekzsűri különdíjasa (Femcafe)
Új fejezet nyílt az Egy Csepp Figyelem Alapítvány Magyarország Cukormentes Tortája versenyében. Idén először nem csak a felnőtt szakmai zsűri döntött, hanem az édességek legőszintébb rajongói, a gyerekek is választhattak a cukrászati remekek közül. Az 1-es típusú cukorbeteg kisgyerekekből álló zsűri döntésének komoly tétje volt: azt a tortát kellet
júl. 31
15:57
Ha ezen a napon felnézel az égre, szabad szemmel is követhető csodálatos jelenséget láthatsz (Roadster)
Különösen sötét, fényszennyezéstől mentes helyről nézve lesz szép.
júl. 31
15:57
"Kiderült, hogy nagyfaterék euromilliomosok voltak" – A legfurcsább végrendeletek (Bien)
Az ügyvédek szerint mindenkinek kellene végrendelkeznie, mert így sok kellemetlenségtől védhetnék meg családjukat. Az alábbi tíz esetben egészen érdekes dolgok derültek ki a végakaratokból.
júl. 31
16:03
Menet közben veszítette el két, utasokkal teli vagonját a vonat - merész lépésre vállalkozott a mozdonyvezető (Femcafe)
Elvesztette menet közben két utolsó, utasokkal teli vagonját Romániában a Nagyváradról Konstancára tartó Irn 1922-as jelzésű régióközi éjszakai vonat.
júl. 31
16:05
Október 2-án betelik a pohár – Előzetest kapott az Oscar-díjas Deák Kristóf új filmje (Femcafe)
Megjelent Deák Kristóf Oscar-díjas rendező új, független nagyjátékfilmjének első hivatalos előzetese. A film októberben debütál a hazai mozikban.
júl. 31
16:15
Kós Hubert szerezte meg az első magyar érmet a szingapúri vizes világbajnokságon (Femcafe)
Kós Hubert bronzérmet nyert 200 méteres vegyesúszásban a szingapúri világbajnokság csütörtöki versenynapján – írja az Mti.
júl. 31
16:15
Különleges finomság lett az idei ország tortája (in.hu)
A 2025. évi versenyt a "Dobostorta 140" témakörben hirdették meg, mivel a hungarikum dobostorta idén ünnepli megjelenésének 140. évfordulóját. Dobos C. József a tortáját 1884-ben alkotta meg, de első alkalommal 1885-ben a Budapesti Országos Általános Kiállításon mutatta be a nagyközönségnek.
júl. 31
16:21
Augusztus 9. a Lidl Balaton-átúszás új időpontja, újra megnyílik a nevezés is (Holmozogj)
A HungaroMet siófoki obszervatóriumának időjárás-előrejelzése alapján a szervező, Budapest Sportiroda a Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitány egyetértésével úgy döntött, hogy a 43. Lidl Balaton-átúszást a 2025. augusztus 2-i hétvégén Nem tartja meg. Az esemény tervezett új időpontja augusztus 9. Az új időpontról augusztus 7-én, csütörtökön döntene
júl. 31
16:24
Aggasztó kilátások: a szakértők szerint a következő években megduplázódhat a májrákban szenvedők száma (Metropol)
A betegség szinte járványszerűen terjed.
júl. 31
16:24
A véralvadás folyamata és rendellenességei (WebBeteg)
A véralvadás bonyolult, összetett folyamat, melynek elemei mind szükségesek ahhoz, hogy a szervezetben ne jöhessen létre vérzés, vagy ha keletkezett, akkor időben elállhasson.
júl. 31
16:27
A hétvégi Magyar Nagydíj sokkal többet kínál, mint az F1, az F2 és az F3 (Player)
A Formula–1-en túl is mindenki megtalálhatja a kedvére valót.
júl. 31
16:27
Mennyire egészséges a kánikulában lángost enni? (Femcafe)
A magyar strandok egyik felkapott slágerterméke a lángos, azonban mennyire jó, ha ezt esszük a kánikulában?
júl. 31
16:27
5 + 1 túlélőtipp hőhullám idejére – városlakóknak, sportolóknak és nyaralóknak (Képmás)
A kánikula nem válogat: legyen szó egy hétköznapi városi sétáról, délutáni kertészkedésről vagy intenzív edzésről, a hőbetegség bárkit utolérhet. A klímaváltozás miatt egyre gyakoribbak a 35 fok feletti napok, amikor nem elég csak "sok vizet inni". Összegyűjtöttük a legfontosabb tudnivalókat arról, hogyan védd meg magad – és másokat – a hőség alatt
júl. 31
16:27
7 mondat, amit egy nárcisztikus sosem fog kimondani neked (Bien)
A nárcisztikus személyiségvonásokkal rendelkező emberek gyakran különleges kihívások elé állítják azokat, akik kapcsolatba kerülnek velük. Bár első pillantásra vonzónak és megnyerőnek tűnhetnek, a mélyebb megértés hiánya és az önzés az, ami igazán meghatározza őket. Noha nem minden nárcisztikus felel meg a legtöbb sztereotípiának, van néhány dolog,
júl. 31
16:39
Barangolj a Rábán – Vízitúra a nyár csúcspontján (Holmozogj)
Augusztus 16-án újra vízre száll a RáBarangolás! A Rába egyik legszebb, legizgalmasabb szakaszán evezhetsz végig egy olyan vízitúrán, ahol a természet vadregényes oldala, a sportos kihívás és a közösségi élmény találkozik.

Keresés