A Hegyezd a füled! legújabb részében Csepelyi Adrienn és Bangó Bendegúz kutyatréner az élősködőkről, az általuk terjesztett betegségekről és megelőzési, kezelési módokról mesélnek.
Szolidaritási akcióra készülnek a katolikus egyetem pszichológia szakos végzősei, mert méltatlannak tartják az oktatóikkal szembeni etikai eljárást a szivárványcsaládok mellett kiálló cikkük miatt. A hallgatók is csak találgatják, mi miatt nőtt ekkorára az ügy.
Az élet néha olyan, mint egy váratlanul bekövetkező hullám, amely mindent megváltoztat körülötted. Vannak pillanatok, amikor minden a feje tetejére áll, és új irányt vesz. A csillagok most három olyan csillagjegyet hoztak a középpontba, akik számára a változás szinte varázsütésre érkezik. Légy figyelmes, hiszen lehet, hogy te is köztük vagy! A Bika
Mindannyian álmodozunk arról, hogy életünk különleges fordulatokat vegyen végre, igaz? Most két csillagjegy számára megadatott a lehetőség, hogy olyan ajtók nyíljanak meg előttük, amelyekről eddig csak álmodtak. Számukra elérkezett az idő, hogy megvalósítsák álmaikat. Az univerzum most különösen kegyes hozzájuk. Ha te is a szerencsés csillagjegyek
A szállodai vízforraló veszély nem csak a legionella szaporodásában, hanem a műanyagból oldódó BPA- és ftalát-maradványokban, valamint az elhanyagolt tisztítás miatt felhalmozódó szerves szennyeződésekben rejlik.
Tegnap este a PlayStation egy State of Play keretében végre alaposan bemutatta a Ghost of Yōtei játékmenetét. Az alapos legalábbis szerintünk pont megfelelő szó a közzétett majd' húszperces videóra.
A fiktoszexualitás fogalma 2005 óta él a közbeszédben, napjainkban pedig – részben a BookToknak, részben az AI térhódításának köszönhetően – elterjedtebb, mint valaha: egyre több ember választ "partneréül" fiktív karaktert, akihez aztán jobban vonzódik, mint ahogy egy hús-vér emberhez tenné.
A nők által végzett láthatatlan munkát, amellyel a férfiak szűkös társas kapcsolati hálóját próbálják pótolni, "mankeepingnek" nevezik – utalva ezzel Carolyn Rosenthal szociológus "kinkeeping" elméletére, amely azt a családi kapcsolattartó szerepet írja le, amit jellemzően a nők vállalnak magukra.
Az Európában idén eladott elektromos autók életciklusra vetített üvegházhatásúgáz-kibocsátása 73 százalékkal alacsonyabb, mint benzines társaiké - állapította meg a Nemzetközi Tiszta Közlekedési Tanács (International Council on Clean Transportation - ICCT).
A mai nap különleges energiákat hordoz magában, melyek minden csillagjegy számára izgalmas fordulatokat és lehetőségeket tartogatnak. Ahogy a Hold és a Mars táncot jár az égen, úgy neked is érdemes figyelned a belső intuíciódra és a környezeted finom jelzéseire.
Sokunk számára a nap vége felé, amikor a fáradtság lassan ellepi az egész testünket, semmi másra nem vágyunk, csak egy kellemes, megnyugtató menedékre. Ez az otthon melege, ahol minden részlet a kényelem és a biztonság érzetét kelti, ahol a külvilág zaja megáll, és ahol testünk-lelkünk megpihenhet. A "kuckóhatás" jelenségéről van szó, amely egyszer
A világ egyik legkülönlegesebb sajtjának szülőhelyén lehet most fillérekért ingatlant vásárolni. Az in.hu szúrta ki, hogy Olaszország akcióján felbuzdulva immár Franciaországban is vásárolhatunk 1 euróért (nagyjából 400 forintért) házat. Az
A Ford újabb masszív visszahívást jelentett be: csak az Egyesült Államokban több mint 850 ezer jármű érintett egy meghibásodott üzemanyag-szivattyú miatt, ami akár menet közbeni motorleálláshoz is vezethet.
Amikor kint perzselő hőség van, valószínűleg te is a leghűvösebb helyet keresed magadnak. Nem csak te próbálsz menekülni a forróság elől, a rovarok is igyekeznek barátságosabb helyekre eljutni, például a házadba, ha túl meleg lenne számukra odakint. Szóval ha úgy tűnik, hogy a nyár minden bogarat a kertedbe és a konyhádba vonzott, akkor nem képzelő
Ha esetleg idén nyáron Európa legjobb pénztárcabarát városát néznénk ki magunknak, meglepő helyen kell nézelődnünk: Albánia fővárosát választották meg ugyanis a legolcsóbb városi úti célnak. Mutatjuk is, hogy miért!
Ha van egy szépségtrend, ami soha nem megy ki a divatból, az a minimalista, természetes smink. Olyan, mint a divat világában a friss, fehér póló: megbízható, időtálló és mindenkinek jól áll. Persze, a "természetes" nem jelenti azt, hogy unalmas. Ebben a stílusban is rengeteg lehetőség közül választhatunk, legyen az egy csillogó, nude ajak vagy egy
A virágok gyakran nem csupán díszítik otthonunkat, hanem mélyebb érzelmi és energetikai hatással is lehetnek ránk. Ha több női energiát szeretnél behozni az életedbe, a megfelelő virágok választása segíthet ebben a folyamatban. A női energia az olyan tulajdonságokkal kapcsolható össze, mint az intuíció, érzékenység, kreativitás és szépség. Ezen tul
A Wolff–Parkinson–White-szindróma, röviden WPW-szindróma, egy olyan ritmuszavar, amelyben a szívben egy plusz ingervezető út van jelen. Ez az „extra vezeték” a normál ritmust megzavarhatja, és gyors szívdobogáshoz vezethet. A WPW a leggyakoribb úgynevezett „preexcitációs” szindróma – vagyis olyan állapot, amelyben a kamrák idő előtt kapják meg az e
A Netflix új dokumentumfilmje, a Cápákkal suttogó nemcsak lenyűgöző víz alatti felvételeket kínál, hanem fontos üzenetet is közvetít. A cápák nem szörnyetegek, hanem a tengeri ökoszisztéma sérülékeny, mégis kulcsfontosságú szereplői. Emellett érzékeny, érző lények, akik képesek mély kapcsolódásra az emberrel. Ismerősen csenghet Ocean Ramsey neve az
A 20. századi magyar oktatás történetében rendkívül nagy szerepe volt a történelemnek, gondoljunk csak a háborúkra, a különböző rendszerek kialakulására, majd ezeknek a leváltására, a forradalmakra. Ezek mind elképesztően nagy hatással voltak a magyar oktatásra, és nyomot hagytak az iskolákban, a diákok életében. Az alábbiakban olyan érdekességeket
A Paris Saint-Germain arra készül, hogy az Egyesült Államokban zajló labdarúgó-klubvilágbajnokság megnyerésével minden lehetséges trófeát elhódítson a 2024/25-ös szezonban, ehhez a Chelsea-t kellene felülmúlnia vasárnap a New York-i döntőben.
A kisgyermek beszédfejlődése, a beszédfejlődés problémái napjaink népszerű témája, ennek számos oka lehet családban vagy ismerősi körben érintettség gyanánt. Nincs olyan hét, hogy ne jelenne meg cikk, híradás a képernyők káros hatásairól a gyermek fejlődésére, így beszédfejlődésére is.
Dr. Szuromi András szülész-nőgyógyász újonnan megjelent könyvével egy kiáltványt fogalmaz meg az anyák és a babák védelmében, a mesterséges oxitocinnal szemben. Szerinte a természetes szülés szinte eltűnőben van és ennek legnagyobb vesztesei az anyák, a babák.
Azt hitted, már minden létező szőke árnyalatot ismersz? Akkor itt az ideje megismerkedni a lenszőkével, ami valahol a pezsgőszőke és a gombaszőke között van félúton – és közben olyan csendes luxust sugároz, hogy az old money stílus is megirigyelné.