Oroszlán Az Oroszlán most hétvégén valami hatalmas szerencsében részesül ezt jelzi az univerzum és a csillagok is. Ennek érdekében most mindenképpen ki kell töltenie egy lottót vagy totót, vagy vásárolni egy kaparós sorsjegyet, hiszen most van a leginkább esély arra, hogy minden idők legnagyobb nyereményét bezsebelhessék. Még ha nem is hittek ebben
Pálmafák, kristálytiszta tenger, napfény és nyugalom – ezeket mind megtaláljuk a népszerű szigeteken, de mindez kevés ahhoz, hogy egy-egy úti cél a világ legjobbjai közé kerüljön. Az Expedia idén először állította össze saját Island Hot Listjét, vagyis a világ legjobb szigeteinek toplistáját, mégpedig nem csupán a népszerűség, hanem konkrét szempon
Metszd meg így a citromfát, és ontani fogja a gyümölcsöt A citrusfélék – így a citromfa is – akkor metszhetők legjobban, amikor a téli pihenő után újra kikerülnek a szabadba. Ez általában tavasszal történik, amikor már nem fenyeget fagyveszély. Ilyenkor a termések nagy része már beérett, és jól látszik, melyik ág élő, és melyik sérült
A hortenzia igen kedvelt dísznövény, amelynek szép, színes virágai vannak, így bármelyik kert gyönyörű kiegészítőjévé válhat. Nézzünk meg egy pár javaslatot a kerti hortenzia nevelésével kapcsolatban!
A szülői minták mélyen beágyazódnak személyiségünkbe, és gyakran észrevétlenül meghatározzák párkapcsolatainkat is. Ezek a tanult viselkedésformák korán kialakulnak bennünk, és felnőttként is hatnak arra, hogyan működünk együtt másokkal. Az alábbiakban öt olyan párkapcsolati mintát járunk körül, amelyeket gyakran viszünk magunkkal a szüleinktől, so
Így szaporítsd a leandert: egy ágból lesz egy csodás virágzó csereped A leander igazi mediterrán varázslatot visz a kertedbe vagy a teraszodra. Akár rózsaszín, piros, fehér, vagy sárga virágokat hoz, szinte mindig mosolyt csal az ember arcára – még borús időben is. És a legjobb hír? Nem kell vagyonokat költened új növényekre, elég ismerni egy
A kínai selyemmirtusz (Lagerstroemia indica) gyönyörű, nyáron és ősszel hosszan virágzó díszcserje vagy kisebb fa, amely egyre népszerűbb hazánkban is. Bár melegkedvelő és alapvetően könnyen nevelhető, van néhány tényező, amit egyáltalán nem tolerál. Ezeket érdemes szem előtt tartani, ha egészséges és bőségesen virágzó növényt szeretnél.
Ha így fagyasztod le a cukkinit, télen is olyan lesz, mintha frissen szedted volna A nyár második felére a cukkini általában „beindul” – a kertből özönlik, a piacon nevetségesen olcsó, a szomszéd meg szinte könyörög, hogy vigyél el pár darabot. Bár szeretjük, amikor már tornyokban áll otthon, muszáj előre gondolkodni: mit csinálj ennyi cukkinivel?
Hailey kedvenc rúzs árnyalata a babarózsaszín, ez vitathatatlan. Emiatt pedig összegyűjtöttük a legjobb rózsaszín rúzsokat, amelyeket még Hailey is ajkaira kenne.
A világ számos kultúrájában a spirituális szimbólumok nagy jelentőséggel bírnak, hiszen segítenek megérteni a körülöttünk levő világ jelenségeit, és támogatást nyújtanak a belső béke elérésében. A horoszkópok, az asztrológia művészete által, szintén útmutatást kínálnak a személyiséghez, életútunkhoz és belső ritmusunkhoz. Különleges élményt jelenth
Pszichológiai kutatások szerint az, hogy mit iszol és milyen ízeket kedvelsz, árulkodhat a személyiséged sötétebb részeiről is, egyes esetekben pedig akár a pszichopátia jellegzetességeivel is összefügghet.
Hatalmas átalakulás jön a palackvisszaváltó automatáknál, érkeznek a büntetések Nagyon fontos levelet küldött ki a gyártói és kereskedői szövetségeknek a MOHU MOL Hulladékgazdálkodási Zrt. Az index.hu értesülése szerint a dokumentumban, amelyet pénteken a visszaváltási rendszerben közreműködő kiskereskedelmi cégek is megkapnak, de a mai kiszivárgot
Egy néni Hajdúböszörményből 15 éve nekiindult a világnak, és azóta is szünet nélkül járja az országutat, két vagy néha több kerekes kocsiját húzva maga után. Nemrégiben volt hetvenéves, de sosem panaszkodik az egészségére, van szerető családja, nem veszett el, intelligens, bölcs és makacs asszony. Hihetnénk, hogy mentális problémával küzd – menéské
A nyár utolsó hónapja a fesztiválokról, az utazásról és a szabadtéri programokról szól – de néha érdemes behúzódni egy hűvös moziterembe, mert érkezik pár olyan film, amit kár lenne kihagyni. Egy klasszikus vígjáték új köntösben elevenedik meg, de két feszült thriller és meglepetésre egy új magyar mese is érkezik.
Ki ne szeretne egy kicsit kalandosabb életet élni? A csillagok most jobb időzítést nem is kínálhatnának arra, hogy kilépjünk a megszokott kerékvágásból, és felfedezzük az ismeretlent. Nézzük meg, melyik horoszkóp mely területen tud igazán kiteljesedni idén nyáron, és milyen kalandok várnak minden csillagjegyre!
Az elmúlt években különösen izgalmas tendencia kezdett napvilágot látni Hollywoodban, ugyanis egy új színészi generáció kezdte átformálni a színészvilág arculatát. Ez a változás annak köszönhető, hogy a Z generáció képviselői egyre nagyobb teret kapnak a filmvásznon, streamingplatformokon és a vörös szőnyegeken. Fiatal koruk ellenére sokan közülük
A legtöbb embernek hét-nyolc óra alvásra van szüksége naponta. Ha átmenetileg ennél kevesebb időt szánunk alvásra, az nem jár hosszú távú következményekkel, ám ha az optimális mennyiségnél több mint egy órával rendszeresen kevesebbet alszunk éjszakánként, nagy valószínűséggel jelentkezni fognak a közvetlen panaszokon túl krónikus betegségek is.
Egy jól megtervezett nyaralás nemcsak pihentető, de anyagilag is megnyugtató lehet – főleg, ha sikerül egy olyan helyet választani, ahol nem szállnak el az árak.
A Le Parisien nemrég óriási átverésen kapta a párizsi éttermek egyikét. A külföldi turistáktól itt akár 50%-kal is többet kértek el, mint a párizsi lakosoktól. Ez a gyakorlatot feltehetően számos más vendéglátóegység is alkalmazza.
Mi már teljesen be vagyunk zsongva a tudattól, hogy érkezik Az ördög Pradát visel 2. része. Most pedig mutatjuk, 20 év alatt mennyit változtak a sztárok!
A lakásunk kétségkívül otthonosabbá és élhetőbbé válik a zöldellő szobanövényekkel, azonban sokan aggódnak, mi történik velük, ha hosszabb időre távol vagyunk. Szerencsére léteznek olyan növényfajták, amelyek kevés törődést igényelnek, és képesek önállóan átvészelni akár egy több hetes nyaralást is – ráadásul visszatérve örömmel üdvözölnek majd.
A Bodrogzug rejtett világa, a ritka madarak és a különös vízinövények birodalma csak a vízitúrázók előtt tárul fel. Hazánkba érkezve 51 kilométer hosszan kanyarog a Bodrog, ártéri erdők által kísérve, fák ölelésében, Sárospatakot érintve egészen Tokajig, ahol végül a Tiszába torkollik. A lomha, csekély hajóforgalmú folyó ideális terep azok számára
Ebben az epizódban Jámbor-Miniska Zsejke két olyan embert hívott beszélgetni, akik születésüktől fogva vakok – mégis tisztán látják a világot. Talán tisztábban, mint sokan mások. A felvétel alatt sokat nevettünk, de közben komoly dolgokról is szó esett: önállóságról, kirekesztésről, kitartásról – és arról, hogyan lehet közösen, szabadon élni akkor
Ha adsz egy esélyt a minimalizmusnak, nemcsak azon fogsz meglepődni, mellyi pénz maradt a számládon, hanem azon is, mennyi minden nélkül tudsz boldogan élni hosszú távon is.
Ahogy a 2025-ös fesztiválszezon közeledik, egyre több divatrajongó keresi azokat a vintage kiegészítőket, amelyek régi idők báját hozzák vissza az aktuális outfittekbe. A retró darabok újra virágkorukat élik, hiszen a nosztalgia, valamint az egyediség iránti vágy újra visszaterelte a figyelmet ezek felé a különleges darabok felé.
Néhány hónapja még szenzációként tálalták, hogy a K2-18b nevű exobolygón életre utaló jeleket találtak. Most azonban újabb kutatások árnyalják ezt a képet – és úgy tűnik, a különleges világ közel sem olyan, mint azt sokan remélték.
Amikor relaxálsz a medence partján, nyilván nem a hajad roncsolódó mélyszerkezete jár a fejedben. Utána viszont érdemes gondolni arra, hogy a klóros víz roncsolja a haj egészségét. A medencék klórtartalma a víz fertőtlenítésére szolgál, mégis hatással van a haj természetes olajaira, ami szárazságot és fénytelenséget okozhat. A klór hajkárosító hatá
A Wednesday című széria második évadának londoni premierjén egyértelműen Catherine Zeta-Jones vonzotta a legtöbb tekintetet, ugyanis olyan ruhában érkezett, amiről csakis szuperlatívuszokban lehet beszélni.
A nyári hőség idején mindannyiunk szervezete különleges terhelésnek van kitéve, különösen azoké, akik magas vérnyomással élnek. A kánikula alatt könnyen előfordulhat, hogy a vérnyomás ingadozik, ami komoly egészségügyi kockázatokat rejt magában. Ezért kiemelten fontos, hogy tudatában legyünk azoknak a tényezőknek, amelyek befolyásolhatják a vérnyom
A modern világ rohanásában, ahol a mindennapok sokszor a stressz és a technológia kényszerzubbonyában telnek, egyre fontosabbá válik a lelkünk ápolása. A nyár tökéletes időszak arra, hogy kiszabaduljunk a hétköznapok fogságából, és feltöltődjünk az élet valódi élményeivel, amelyek nem a digitális világ tárolóiban landolnak, hanem szívünkben és lelk
Úgy tűnik, újabb fordulóponthoz érkezett a walesi hercegi pár élete. A Marie Claire értesülései szerint Vilmos herceg és Katalin hercegné komolyan fontolgatják, hogy elköltöznek jelenlegi otthonukból, az Adelaide Cottage-ból. A döntés nem egyszerű ingatlanváltást jelent, hanem a három gyermekük – György, Sarolta és Lajos – jövőjére is hatással van.
Az augusztus 21-től érvénybe lépő jogszabály célja a koldulás visszaszorítása, de a valóságban komoly törést okozhat azok számára, akik a kutyájukra valódi társként tekintenek.