Mutatjuk, milyen eshetőségeket kell sorra venni, ha a bal bordaív alatt fájdalmat érzünk a hasunkban. Az orvos azt is elmondja, hogy honnan tudható az, ha csupán izomfájdalomról van szó.
A hotelszobákban található vízforralók elsőre teljesen ártalmatlannak és hasznosnak tűnnek – gyorsan készíthetünk benne teát, kávét, vagy akár egy instant levest is, ha megéheznénk. Azonban nem minden vendég használja rendeltetésszerűen ezt az eszközt, sőt egyesek olyan megdöbbentő és nem túl gusztusos célból használják, amitől a gyanútlan utazók b
Azt tartják, hogy ha mosolyogsz, akkor a világ is veled mosolyog. Ez a megállapítás korántsem egy puszta közhely, tudományos kutatások sora támasztja alá ezt a kedves és ösztönző elképzelést. A mosoly ugyanis nem csupán egy társas gesztus, hanem igazi ereje van: képes megváltoztatni a környezetünket, és pozitív hatással lehet a fizikai és lelki jól
Május 28-án, a menstruációs higiénia világnapján a vállalat arra hívta fel a figyelmet, hogy a menstruáció a világ egyik legtermészetesebb folyamata, mégis rengeteg lány és nő számára luxuskiadásnak számítanak az ehhez szükséges higiéniai termékek. A vállalat kutatása szerint a nők átlagosan 4200 forintot költenek havonta intim higiénés termékekre,
Gyermekéről, aki igazi kis örökmozgó, nemrég derült ki, hogy cukorbeteg? Bizonyára felmerül Önben a kérdés, hogyan folytathatja továbbra is biztonságosan az eddigi sporttevékenységét.
Hétvégén sok helyen lehet tapasztalni, hogy nagy sorok alakulnak ki a Mohu palackvisszaváltó automatái körül. Érkezik azonban egyre több helyre az új rendszer.
Bevallom, azokat a stand-uposokat és humoristákat szeretem, akik nemcsak poénokat mondanak, hanem az élet igazán fontos kérdéseit is felteszik. Sőt – könnyed iróniába, blőd játékosságba vagy karcos szarkazmusba csomagolva –, akár a saját életüket is színpadra viszik. Ács Fruzsina miközben megnevettet, mélyre temetett élmények, kudarcok, érzések, ma
Bárkivel előfordulhat, hogy a kedvenc szobanövénye a legnagyobb odafigyelés ellenére sem néz ki jól, és a levelein foltok, pöttyök jelennek meg, vagy netalántán a széle kezd száradni. Egyszerű ábrán mutatjuk, mi állhat a háttérben.
Az igaz szerelem megtalálása olykor hosszú és kalandos út lehet, melyet a statisztikák szerint a nők gyakran 7-10 különféle kapcsolat során járnak végig, mielőtt megtalálnák a lelki társukat. Azonban bizonyos tulajdonságok jelentősen növelhetik annak esélyét, hogy a keresés sikerrel záruljon, hiszen az igaz szerelem sokkal inkább belső értékek, min
Ne számítsunk arra, hogy Mark Hamill egyhamar visszatér a Star Wars-univerzumba: a 73 éves színész – aki Luke Skywalkert alakította a franchise-t elindító első három Star Wars-filmben – a ComicBooknak nemrégiben adott interjújában mesélt arról jövőbeni terveiről.
Mészáros Lőrinc nyílt levelet írt Magyar Péternek, amelyben emlékeztetett, hogy három hónappal a színre lépése előtt a Tisza Párt elnöke még nála pitizett melóért.
2025. június 3-án dr. Windisch László, az Állami Számvevőszék elnöke magas szintű konferencián vett részt Varsóban a lengyel uniós elnökség alkalmából. A rendezvény fókuszában a biztonságpolitikai kérdések számvevőszéki kezelése állt.
A fülzúgás és a gyakran ezzel együtt járó szédülés egyre több embert érint Magyarországon, mégis kevesen járnak utána annak. Márpedig komoly betegség is állhat a háttérben.
Valószínűleg már csecsemőkorod óta fürdesz, de ez még nem jelenti azt, hogy jól is csinálod. Bár a fürdés valódi relaxáló élmény lehet, a bőrgyógyászok szerint ténylegesen van egy helyes módja annak, hogy hatékonyan tisztulj és erős maradjon a bőröd védőrétege. A megfelelő vízhőmérséklettől kezdve az ideális áztatási időn át Mona Gohara, a Yale Orv
A fának erős gyökere van, Az életnek is gyökere kell legyen, Kihajtottam apám szívéből, És anyám lelkéből virágzik a szívem. És minden ember körülöttem, Mind, ki csak kedves nekem, Napsugár az életemben, …Ám eső is kell néha legyen. Kell olykor a szomorúság, Nyomán magabiztosság terem, A világba jobban megkapaszkodva, Gyökerünk még mélyebbre ér le
Ne számítsunk arra, hogy Mark Hamill egyhamar visszatér a Star Wars-univerzumba: a 73 éves színész – aki Luke Skywalkert alakította a franchise-t elindító első három Star Wars-filmben – a ComicBooknak nemrégiben adott interjújában mesélt arról jövőbeni terveiről.
Hisztamin-intolerancia esetén a sajt, a bor és a csoki már nem jó barát, és mindezzel csak akkor szembesülünk, amikor az első tünetek jelentkeznek. Sőt, sokan még akkor sem gondolnak rá, hogy a hisztamin-intolerancia lehet a bajok okozója.
A kortizolszint természetes szabályozása valójában nem bonyolult, és nem igényel drasztikus életmódváltást – inkább apró, de tudatos lépések következetes bevezetéséről van szó.
Vasárnap megtámadták Jeszenszky Gézát és feleségét, mire kedd reggel a fiuk, Jeszenszky Zsolt publicisztikájában megmagyarázta, szerinte miért történt ez. A cikk politikai haszonszerzésre használja fel a családi tragédiát, és nem az vele az egyetlen baj, hogy milyen felkavaró példa az áldozathibáztatásra. Sándor Anna véleménycikke.
Az emberi testet sokszor egy hasonló bonyolultságú rendszerhez hasonlítják, mint amilyen egy nagyváros: a különböző részek más és más funkciókat látnak el, de a legkisebb részösszetevők is nélkülözhetetlenek a zavartalan működéséhez. A mikrobiom, amely a bélflóránk lakói, szinte láthatatlan módon vesz részt testünk működésében, mégis alapvetően bef
Az autósok megszavazták, hogy melyek a legrosszabb útszakaszok hazánkban, aztán ezeket tesztelték is a szakértők. Vigyázz, mert ha rájuk tévedsz, akkor alaposan vissza kell venni a sebességből.
Sokan küzdenek azzal a problémával, hogy a lakásuk friss maradjon a nap folyamán, különösen akkor, ha épp nem a szellőztetés a kedvenc tevékenységük. Szerencsére vannak egyszerű és természetes módszerek, amelyekkel könnyedén javíthatod az otthonod illatát. Ezek a trükkök nem csak kellemesebbé teszik a belső környezetet, de még a természetet is tisz
Közel másfélszerannyi magyar repül idén nyáron, mint tavaly a Kiwi.com foglalási adatai alapján. A többség korábban vett repülőjegyet a nyári hónapokra és hosszabb vakációt tervez, mint az előző évben. A magyar utazók továbbra is a mediterrán úti célokat választják, de idén Bulgáriába kiugróan megnőtt az egyéni utazók száma, így a bolgár tengerpart
A kokain a kokacserje (Erythroxylon coca) leveleiből kivont, erős függőséget okozó pszichostimuláns. Rövid távon fokozott éberséget, energikusságot és eufóriát okozhat, hosszú távon azonban súlyos testi és pszichés károkat okoz, valamint szociális leépüléshez vezethet.
Elfelejtheted a szóbabikarbónát Amennyiben kellemetlen szagokra lettél figyelmes, vagy lassan lefolyó vízre ami furcsa gurgulázó hangot ad akkor jelezzük számodra, hogy nagy valószínűséggel eldugult a mosogatód! Bemutatunk egy jól bevált háztartási anyagot ennek megoldásra, ami nem más mint a citromsav: Ez is fontos lehet: Ezért nem érdemes többé h
Az, hogy valaki mennyire hatékony a munkájában, sokszor nem csak képesség vagy motiváció kérdése – a személyiség is kulcsszerepet játszik. Már az ókori görögök is felismerték, hogy négy alaptípus – a szangvinikus, a kolerikus, a melankolikus és a flegmatikus – mentén jól leírható az emberi viselkedés. Ha felismered, melyik típusba tartozol, tudatos
Közel másfélszer annyi magyar repül idén nyáron, mint tavaly. A többség korábban vett repülőjegyet a nyári hónapokra és hosszabb vakációt tervez, mint az előző évben.
A WMN Karcokban a legnépszerűbb íróktól olvashattok arról, milyennek látják a világot, amelyben élünk, és milyenek vagyunk mi magunk ebben a világban. Nevetés és fájdalom, líra és irónia, mese és fekete humor – felkavaró képek és gondolatok hétről hétre. Felkészültetek? Akkor gyerünk!
Kevés dolog frusztrálóbb annál, mint amikor egy repülőút után hiába várjuk a bőröndünket a futószalagnál. Bár a legtöbben ilyenkor panaszt teszünk, meglepően sokan vannak, akik végül nem követelik vissza az eltűnt csomagjukat, mit sem sejtve arról, hogy számos országban az ilyen poggyászokat árverésen értékesítik, a bevétel pedig jótékonysági célok
A magas vérnyomás sokáig rejtve maradhat, miközben csendben rongálja az érrendszert, túlterheli a szívet és megnöveli a stroke vagy a szívroham kockázatát. Talán meglepő, de bizonyos esetekben már néhány perc alatt is lehet tenni a vérnyomás csökkentéséért – természetes, biztonságos és azonnal alkalmazható eszközökkel.
Van valami megnyugtató abban, amikor egy zöldellő szobanövény otthonossá teszi a nappalinkat vagy egy kis életet csempész a dolgozósarokba. De mi van akkor, ha kedvenc növényeink nem fejlődnek úgy, ahogy szeretnénk? Lehulló levelek, sárgulás vagy épp teljes leállás a növekedésben - ezek mind árulkodó jelek lehetnek, hogy nem a megfelelő helyet vála
Talán mindannyiunk ruhásszekrényében lapul egy-egy régi kendő, amire már évek óta nem is gondoltunk. Az elfeledett ruhadarabok azonban rendkívül hasznosak lehetnek idén, hála a legújabb nyári trendnek – amire a sztárok is esküsznek.Egy nagyobb méretű kendő hihetetlenül változatos darabja lehet a ruhatárunknak, hiszen akár a strandon magunkra tekerv
Amilyen mélyről indult, olyan magasra jutott a 100 évvel ezelőtt született magyar származású, világhírű színész. De igencsak hepehupás út vezetett a bronxi nyomortól Hollywoodig.
Az ősi kínai hagyomány szerint az étel egyfajta gyógyszerként hathat, vagyis képes gyógyítani a különféle betegségeket. A feng shui rendszerében a tányéron is rendnek kell lennie ahhoz, hogy az elfogyasztott étel valóban egészséges és testünk-lelkünk folyamatait harmonizáló táplálékként hasznosuljon.
Az emberi természet számos árnyalatát átszövi a lojalitás, míg egyesek átlátszóan őszinték, mások mesterien bújnak meg a szavak mögött. A csillagjegyek érdekes bepillantást nyújthatnak abba, hogy ki az, aki mindig az igazat mondja, és ki az, aki nélkülözhetetlenül képes a füllentés művészetére. Nézzük meg, hogyan formálja az asztrológia ezen vonáso
Van egy olyan alapanyag, amit érdemes a lángos tésztájába keverni, hogy a végeredmény egy isteni finom nyalánkság legyen, ami egyszerre puha és omlós is.