Idén hatodik alkalommal valósul meg a Libri Könyvesboltok és a Jelenkor Kiadó irodalomnépszerűsítő kezdeményezése – ezúttal Visky András válogatott verseit jelentetik meg a diákok számára ingyenesen elérhető kötetben, tízezer példányban.
A Balayage gyönyörű hajszínt kínál már az 1970-es évek óta, és fél évszázaddal később is ontja a trendi megjelenéseket. Valójában ma is ugyanolyan népszerű, köszönhetően annak, hogy az árnyalatokat természetes és elegáns módon olvasztja össze. Most összegyűjtöttünk neked 8 kedvenc színpárosítást, amikkel garantáltan egyedi és természetes hatású fri
Divat lett datolyát enni: nemcsak azt fedezte fel a TikTok- és Insta-reelek világa, hogy finom, de azt is, hogy egészséges. A hype annyira jogos, hogy már megvan 3000 éves. Hogyan ér körbe a gasztrotörténet egy édes aszalt gyümölcs körül?
Valószínűleg sokan találkoztak az elmúlt napokban azzal a virálisan terjedő képpel, amely egy kamaszlányt ábrázol természetes vonásokkal az előtérben, mögötte pedig több, szinte teljesen egyforma fiatal nő áll – minden részletük megegyezik: vastagra töltött ajkak, szabályos, művi arcélek, azonos orr, azonos szemöldök. A fotó egyszerre volt szatirik
Útmutató azoknak, akik szeretnék végre visszakapni a régi életüket, és a viszketés nélküli, nyugodt éjszakáikat. Minden, amit a tünetek elmúlásáról, a kezelésről és a visszafertőződés megelőzéséről tudni érdemes.
Napfény, zöld levelek, lassabb ritmus – nyáron a kert válik a pihenés főszereplőjévé. Ezért most olyan tárgyakat válogattunk össze, amelyek nemcsak esztétikusak, hanem segítenek átláthatóbbá, kényelmesebbé és nyugodtabbá formálni a kültéri környezetet.
Évtizedek óta nyilvánvaló, hogy Magyarországon nem lehet virágkonyháról beszélni anélkül, hogy ne az ő nevét említenénk először. Aki ismeri, pontosan tudja, hogy egész életét a virágok bűvöletében éli, s ha valaki, akkor ő az, aki pontos válaszokkal szolgálhat egy-egy virágzó szépség kulináris értékeivel kapcsolatos kérdéseinkre. Halmos Monika szin
Mindannyian másképp képzeljük el életünk egyik legfontosabb napját, az esküvőnket. Egyesek számára ez a nap a tökéletes részletekről szól, míg mások számára a spontaneitás és az élvezet az elsődleges. Az, hogy hogyan közelítjük meg az előkészületeket, szoros összefüggésben áll személyiségünkkel, és sok esetben csillagjegyünk is erőteljes befolyást
A nyári szezon sem maradhat el egy-egy újabb trendi frizura vagy hajszín nélkül. Már azt is tudjuk, hogy mi lesz az idei nyár legnépszerűbb árnyalata: a tejturmix szőke. A lágy, krémes szín garantáltan mindenhol megjelenik a következő időszakban. Mutatjuk, hogyan érhető el a tökéletes végeredmény!
Kos Ha mostanában azon gondolkodsz, hogyan alakul majd a karriered és a pénzügyeid, érdemes kicsit előretekintened.A Kosok júliusi karrier és pénzhoroszkópja a hónap elején ingadozó lesz, a hónap második felében viszont kedvezően alakulhat, így összeségében átlagosak lesznek a pénzügyek, de azért ajánlatos körültekintően kezelni a kiadásaikat. Érde
A lélek létezésének gondolata régóta foglalkoztatja az emberiséget. A különböző vallások tanításaiban központi szerepet játszik, ám a modern világban leginkább a tudomány és a filozófia kereszttüzébe került. Mit mondhatunk tehát, ha a tudomány módszereit vetjük be e szellemi létezőről való értekezés során?
Nem akarunk elijeszteni senkit, mivel az online hirdetési oldalakon még mindig rengeteget lehet spórolni, de most olyan pénzlehúzós csapdát állítottak fel több helyen, ami miatt nagyot bukhatunk a jövőben.
A mindennapok során rengeteg zöldséget fogyasztunk, ám gyakran elfeledkezünk róluk, miután a tányérra kerültek. De mi lenne, ha azt mondanám, a zöldséged bizonyos részei még tovább élhetnek, és új életre kelhetnek a konyhádban?
300 forintos praktika, amivel jelentősen lehűtheted a lakást, légkondi nélkül! Nyáron a legnagyobb melegben amikor már nem bírjuk elviselni a forróságot, felmerül a kérdés, hogyan hűtsük le a lakást anélkül, hogy sokat költenénk villanyszámlára, mert klímázunk? Nos segítünk, ugyanis van egy egyszerű trükk, amit előszeretettel használnak azok, akik
Al Pacino nemrég ismét megosztotta gondolatait arról a döntéséről, amely örökre megváltoztathatta volna a karrierjét – de végül másét formálta át vele. A legendás színész a Sonny Boy című memoárjában már korábban is mesélt arról, hogy visszautasította Han Solo szerepét a Star Wars első részében, most pedig az Entertainment Weekly-nek adott interjúj
Imádok böngészni a neten, főleg azokat a megfizethető darabokat vadászva, amik simán felveszik a versenyt a drágább címkékkel. Ha viszont valami első látásra gagyinak tűnik, azonnal kidobom a kosárból, nincs helye a “talán majd jó lesz" holmiknak.
A krónikus légúti betegségek – köztük az asztma, a krónikus obstruktív tüdőbetegség (COPD) és más tüdőproblémák – súlyosan aluldiagnosztizáltak és alulkezelt állapotok a WHO európai régiójában. A WHO és az Európai Légúti Társaság (ERS) friss, közösen kiadott jelentése szerint ezek a betegségek jelenleg is legalább 81,7 millió embert érintenek, de a
Ha a szülei nem tanítják meg a gyereket arra, hogyan kell viselkedni állatok közelében, annak könnyen tragédia is lehet a vége. Épp ezért nagyon fontos, hogy edukálódjunk, és úgy szeressük a kutyákat, ahogy az nekik is jó.
A tökéletes görögdinnye kiválasztása nem csupán szerencse kérdése. Így találhat rá a tökéletes görögdinnyére a boltban: profi trükkök, tudományos alapokkal.
A világ nyelveinek sokszínűsége lenyűgöző látlelete annak, hogy az emberek miként tapasztalják meg és írják le a környezetüket, érzelmeiket és élményeiket. Néha előfordul, hogy egy adott nyelv szókincsében megbúvó kifejezés valósággal megbabonáz bennünket a sajátos jelentésével és azzal, hogy magyarul nem találunk rá megfelelő fordítást. Lépjünk be
Rengeteg magyar étel alapját képezi a hagyma, ami olykor alaposan meggyötri a hobbiszakácsok szemeit. Most tudományosan megvizsgálták, miért könnyezünk tőle.
Az emberi idegrendszer finomhangolt hangszer. Ha túl sokáig feszesre húzzák a húrokat – repedni kezd. A szorongás nem más, mint ez a túlhangolt állapot: egy végtelen készenlét, ahol a test, a légzés és az elme egyaránt megfeszül. Mégis, ahogyan minden zenei feszülés oldódhat egy tiszta hangban, úgy van egy mozgásforma, amely nem küzd, nem kényszerí
A párkapcsolatok világában mindenki szeretné, hogy a lehető legjobb oldalát mutassa. De vajon mi történik, amikor az első benyomások elmúlnak, és a mindennapok rutinszerűvé válnak? Mit árul el a csillagjegyed arról, hogy milyen partner vagy a szerelem tengerén hajózva?
Hónapok óta folytak arról a találgatások, hogy Dua Lipát eljegyezte szerelme, Callum Turner, melyet az énekesnő a brit Vogue-nak adott interjújában erősített meg.
A PMS a premenstruációs szindróma rövidítése. Egy olyan, a menstruációt megelőzően jelentkező tünetegyüttesről van szó, aminek számos jele és tünete lehet, beleértve a hangulatingadozásokat, a mellek érzékenységét, az ételek utáni sóvárgást, a kimerültséget, az ingerlékenységet és a depressziót, szorongást, sírósságot, alvászavart és koncentrációcs
Ez a lépés sokak számára meglepő lehet, hiszen a rendelet olyan tevékenységeket érint, amelyeket eddig a fürdőzők sok helyen teljesen természetesnek vettek.
Bábszínházi előadásokat szervez, koncertezik, dalokat ír – és ez még nem minden, ha Cserihannáról van szó. A pécsi énekes is nehezen tud nemet mondani: egyszer még a ChatGPT-t is megkérte, hogy segítsen neki ezt a képességet elsajátítani. Dalaiban őszintén ír a szorongásról, és ha kell, akkor káromkodik is. Számára az élőbeszédszerűség fontos a szö
A kerék jelentősége felmérhetetlen az emberi civilizáció fejlődésében, mégsem tudjuk pontosan, hogy ki találta fel, mikor és hol. Egy kutatás szerint úgy tűnik, hogy a Kárpátok bányászai – a mai Magyarország területén – körülbelül 6000 évvel ezelőtt fejlesztették ki annak érdekében, hogy könnyebben szállíthassák a rézércet.
A mindennapi életünk egyik apró, mégis figyelemreméltó részlete a házszámunk, amely számos titkot hordozhat. Nem csupán a postás vagy a pizzafutár tájékozódását segíti, hanem azon is elgondolkodhatunk, vajon hogyan hat ez az egyszerű szám az életünkre. A számmisztika, amely az évezredek óta fennálló hagyományokkal rendelkezik, egy izgalmas módja le
Megjelentek az első tiszavirágok a Tisza-tavon, ezzel egy időben a kora esti kérésznézők túrákat is elindítják. A Tisza egyik legcsodálatosabb pillanata a kérészrajzás, amikor több tízezer vagy akár több millió apró kérész éli életét néhány perc erejéig. Általában június közepe környékén szoktak a vízből feltörve megjelenni a kérészek, ám már júniu
A táplálék-kiegészítők igen hasznosak lehetnek – de csak akkor, ha megfelelő indokkal, tudatosan és mértékkel használja őket. Ha nem figyel a mennyiségre vagy egyszerre többféle készítményt szed, könnyen túladagoláshoz vezethet, amelynek súlyos következményei lehetnek.
Hamarosan egyre melegebb lesz, és az autósoknak már rutinná vált, hogy folyamatosan bekapcsolják a klímát, van azonban egy eset, amikor nem lenne szabad.
Sok ember egész életében kergeti a pénzt, miközben valójában arra vágyik, amit képviselhet: szabadságra, biztonságra, kreativitásra, élményekre, kapcsolatokra. Tony Robbins, a világ egyik legismertebb business guruja szerint a valódi gazdagság azonban nem a bankszámlánkon kezdődik, hanem a gondolkodásmódunkban. Abban, ahogyan az életünkre és a pénz
Tiltott, de izgalmas? Egyre több tinédzser olvas olyan romantikus regényeket, amelyekben tanár-diák, felnőtt-kiskorú vagy manipulatív kapcsolatok szerepelnek. Ezek a történetek általában kritika nélkül idealizálják a bántalmazást. Mit okoz ez?