Wilsont 2024-ben demenciával diagnosztizálták, és egész pályáját meghatározta a mentális betegségekkel való küzdelem. A zenei hagyatéka máig meghatározó.
A Mély levegő berúgta az ajtót az Országos Színházi Fesztiválon, a Ház a blokkok között-ben játszó László Csaba pedig ha Amerikában van, világszám. Beszámolónk a szolnoki Országos Színházi Találkozó szakmai beszélgetéseiről.
Elhunyt 82 éves korában Brian Wilson, a The Beach Boys együttes egyik alapítója - közölte szerdán családja a zenész honlapján, illetve közösségi médiafelületein.
A mi kis falunk szerelmespárja nagy utat járt be a gyermekáldásig: míg Erika régóta vágyott már egy közös babára, Gyuri inkább csak ki szerette volna élvezni a szabadságát. Mikor azonban Erika áldott állapotba került, minden a feje tetejére állt, és ahogy azt megszokhattuk Pajkaszegen, a hasunkat fogtuk a nevetéstől. Mutatjuk a legmulatságosabb pil
1943-ban ezen a napon született Benkő László, Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas billentyűs, zeneszerző, az Omega zenekar tagja. Igaz, hogy a legendás formáció tagjai közül ő játszott a legtöbbet önállóan – és számos szólólemeze is megjelent –, de sem ez, sem a betegsége nem akadályozta meg abban, hogy egy kivételével az együttes minden koncertjén fell
A tíz év után újraélesztett műsor világosan megmutatta, hogy milyen az, amikor a marketingesek veszik át az irányítást egy kreativitásra épülő produkcióban.
Honnan ered a kulturális emlékezet fogalma? Mikor alakul ki? Mire vonatkozik, és van-e jól meghatározható tartalmi kerete? Voigt Vilmos néprajztudóssal és szemiotikussal beszélgettünk a témáról.
Volt egy elővételi lehetőség, amire a szemfüles és jólértesült rajongók azonnal lecsaptak. Az énekes-dalszerző-gitáros így duplázik, október 18-án is színpadra áll az MVM Dome-ban.
A mexikói irodalom és a mágikus realizmus egyik korszakalkotó regénye jelenik meg újra magyar kiadásban. Juan Rulfo Pedro Páramo című regénye idén ünnepli 70 éves évfordulóját.
Kilencven éve, 1935. június 12-én született Finta József Kossuth-díjas építész, a nemzet művésze, Budapest mai arculatának egyik meghatározó formálója, többek között a Szabadság téri Bank Center, a Teve utcai rendőrpalota, a Budapesti Műszaki Egyetem (Bme), a WestEnd City Center, a Budapest Kongresszusi Központ, valamint számos közismert szálloda t
A New York-Budapest metró egy magyar színész, Márton Gyula története, aki Amerikában próbál szerencsét. Talán egy kicsit Vámos Miklós története is, aki szerint ez a regény lett a leghumorosabb könyve.
Stephen Colbert amerikai humorista, a Late Show házigazdája saját könyvklubot indít, és már ki is választotta az első olvasmányt, Samantha Harvey Orbital című sci-fi regényét.
Az énekesnő arról is beszélt, hogy fiatal korában kétszer is életveszélyes helyzetbe került. Több filmben is szerepelt, de nem minden jelenetet vállalt el.
Változatos régészeti programokkal várja az érdeklődőket minden korosztályból Régészet Napja a Magyar Nemzeti Múzeumban című programjára június 13-án az Mnmkk Magyar Nemzeti Múzeum. Az ingyenes eseménysorozat keretében izgalmas, játékos és interaktív módon ismerkedhetnek meg a látogatók a régészeti kincsekkel.
Az irodalom közösségi élmény is lehet – erről tanúskodik az a frissesség és közvetlenség, amely Lackfi János munkáit áthatja. A 96. Ünnepi Könyvhét apropóján beszélgettünk az új köteteiről (A magam szakálla, Elmúlik), az írás és az online jelenlét kapcsolatáról, a humor szerepéről, valamint a hitről mint mindennapi túlélőkészletről.
Ókovács Szilveszter a szakszervezeti vezetőkkel kedden megtartott havi intézményi érdekegyeztető tanácsi ülésen jelentette be, hogy még a nyár folyamán felmondanak 29 dolgozónak az Operaházban.
Caragra, a pumafiúra újabb kalandok várnak Katja Brandis ifjúsági fantasy sorozatának új részében, ezúttal még a farkasok is keresztbe tehetnek neki és a barátainak.
Egy sztrók következtében Jean-Dominique Bauby francia újságíró teljesen lebénult, ez azonban nem akadályozta meg abban, hogy megírja az életrajzát. Ebből született a Szkafander és pillangó című regény, amit később meg is filmesítettek.
Kortárs gyerekversek és mesék – az apák nézőpontjából. Fedezzük fel együtt az Apa olvas antológia világát egy különleges könyvbemutatón, ahol a mese és a zene élménye találkozik!
Új pályázati felhívásokat jelentetett meg a Nemzeti Kulturális Alap (Nka) Hagyomány- és Ismeretátadás Kollégiuma, melyek 135 millió forintos keretösszeggel támogatják a népművészeti szakterületet – tudatta az Nka és a Nemzeti Kulturális Támogatáskezelő szerdán az Mti-vel.
A moldvai magyarság, a csángók igazán különleges tánckultúrával rendelkező, hagyományait erősen megtartó, zárt közösségekben élő népcsoportunk. A Nagy figurák 4. részéből a kettőst és a serény magyarost lehet megtanulni. De hogyan alakultak ki ezek a táncok? Tóth János írása.
Idén vadiúj évaddal tér vissza az RTL-re a LEGO Masters, 2025-ben viszont Puskás-Dallos Peti helyét Miller Dávid veszi át. A cél nem változik az új szériában sem: ezúttal is Dóczky Balázs hivatalos építőmester tetszését kell elnyerniük a versenyzőknek. A győztes 10 millió forintos főnyereményt zsebelhet be, és megkapja a 2025-ös magyar LEGO Master
Besztercén bukkantak rá egy Mátyás királynak tulajdonított, 1470-ben keletkezett levélre. A dokumentumot a Nemzetközi Levéltári Nap alkalmából a közönség is megtekintheti.
Immár tizenhatodik alkalommal rendezik meg a KaposFest – Nemzetközi Zenei és Művészeti Fesztivált Kaposváron. A Szivárvány Kultúrpalotában világsztárok kamarakoncertjei, a belváros szabadtéri helyszínein pedig kísérőprogramok sora várja az érdeklődőket augusztus 10. és 14. között.
Kerek fél évszázada, 1975 májusában látott napvilágot Koncz Zsuzsa Kertész leszek, augusztus végén pedig a Ne vágj ki minden fát! című albuma. Az előbbi az első verslemeze, amely egyúttal a legelső hazai pop-rock album, s kizárólag magyar költők verseinek megzenésítései kaptak helyet rajta.
A Kill Bill, a Chicago és a Charlie angyalai sztárja életműdíjat kap a 78. Locarnói Filmfesztiválon, amelyen legújabb filmjét is levetítik – közölték kedden a szervezők.
Az ünnepi könyvhétre jött ki az Időjel Kiadó Gáspár Ferenc Trianon unokái – Baja krónikája című kötetével. A készülő Trianon-trilógia második darabját a szerzőről monográfiát író Bakonyi István irodalomtörténész, író mutatta be a Bab Art Galériában.
Június 27-e és augusztus 17-e között idén is a műfaji sokszínűség jegyében rendezik meg a Gyulai Várszínház 62. évadát – tájékoztatta a teátrum csütörtökön közleményben az Mti-t.
A 96. Ünnepi Könyvhét alkalmából immár a 24. Gyerekkönyvnapoknak is örülhetnek kicsik és nagyok. A friss felhozatalból hét figyelemre méltó könyvet emeltünk ki.
Idén hatodik alkalommal valósul meg a Libri Könyvesboltok és a Jelenkor Kiadó irodalomnépszerűsítő kezdeményezése – ezúttal Visky András válogatott verseit jelentetik meg a diákok számára ingyenesen elérhető kötetben, tízezer példányban.
Veséjének elrablása után különös útra indul Alaca. Az igazság keresése szembesíti őt az élet kemény valóságával, a fiatal és ártatlan kisvárosi lányból öntudatos, ellenálló nővé válik. Az Alaca című török sorozat 19.00-tól látható az Izaura Tv-n, ismétlés másnap, 10.25-kor.
Az író a 2025-ös Whiting-díjkiosztó ünnepségen elhangzott beszédében osztotta meg a hallgatósággal, hogy mire költötte első irodalmi díja összegét: kifizette az anyjának vásárolt ház előlegét.