A világ lakosságának mintegy 15 százaléka szenved fülzúgásban. Az állapot nemcsak bosszantó lehet az érintettek számára, hanem komoly hatással lehet a mentális egészségre is. Mivel a fülzúgásra jelenleg nincs ismert gyógymód, a kutatók számára már az is nagy eredménynek számít, hogy a jelenség megértésének közelébe jutottak – írja a Science Alert.
A válás mindenki számára nehéz időszak, mindegy, hogy ki kezdeményezte, vagy mennyi ideig voltatok együtt. Bizonyos következményeire pedig sokan még csak nem is gondolnak, nem csak anyagi, de érzelmi téren is. Most öt magyar férfi mesélt nekünk arról, hogy mit sajnálnak legjobban a válásukkal kapcsolatban.
Az utazókat óva intik attól, hogy csatlakozzanak egy vitatott, de gyakori gesztushoz a repülőgép landolásakor – mivel ennek negatív következményei lehetnek.
A láthatatlan munka olyan – javarészt nőket érintő – tevékenységek összessége, amelyeket nem ismernek el hivatalosan, nem fizetnek meg, és gyakran észrevétlenek maradnak, pedig nélkülözhetetlenek a mindennapi élet és a társadalom működéséhez. Fogalommagyarázónk új részében ezzel foglalkozunk.
Kilenc hónapon át huszonhét magyarországi helyszínen vették fel az elmúlt évek egyik leglátványosabb természetfilmét, amely most felújított változatban, még jobb minőségben érhető el. A Vad víz: Aqua Hungarica című természetfilm hazánk legkülönlegesebb vízi és vízközeli életközösségeit mutatja be a kis-balatoni vadon gazdag mocsárvilágától az Aggte
A 16 éves Kai Schreiber magabiztosan, stílusosan és lenyűgöző profizmussal vonult végig a kifutón, mintha egész életében erre készült volna. Naomi Watts és Liev Schreiber lánya hivatalosan is megérkezett a divatvilág színpadára, méghozzá nem is akármilyen debütálással, ugyanis a Valentino show kifutóján varázsolta el a közönséget a párizsi divathét
Az akaratlan vizeletvesztés komoly kellemetlenségeket és életminőség-romlást okozhat. Bár sokan tabutémának tartják, a problémát nem szabad elhanyagolni, hiszen az inkontinencia, illetve az az érintettek életminősége megfelelő kezeléssel jelentősen javítható.
Rengeteg esetben emiatt szokott kigyulladni a konyha, és még tűz sem kell hozzá, hogy belehalj. Sajnos erre példa is volt a közelmúltban Magyarországon.
A tavalyi évben különösen nagy figyelem irányult a magyar filmekre, köszönhetően többek közt annak, hogy két alkotás, a Futni mentem és a Hogyan tudnék élni nélküled? is nézettségi rekordokat döntött a mozikban. De tudtad, hogy nem sokkal előttük egy igazán különleges magyar kriminek, a Ma este gyilkolunknak is premierje volt? A Futni mentemhez has
Használjuk, szeretjük, hasznos, mégis félünk tőle. De van ennek alapja? Valóban ártalmas a mikró? Tudja-e egyáltalán valaki erre a kérdésre a pontos választ?
Mitől boldog egy kutya? Korántsem olyan bonyolult a kérdés, mint embertársaink lelki világának kiismerése. Cikkünkben megmutatjuk, milyen jelek alapján következtethetünk arra, hogy kutyánk boldog-e vagy sem.
Jessica Alba, aki nemrégiben jelentette be válását, nemrég egy európai utazással kapcsolódott ki a párizsi divathét apropóján, a Garbiela Hearts bemutatón pedig egy igencsak stílusos szerelésben jelent meg.
2025-ben az olyan gourmand illatok, mint a cseresznye, a bazsalikom és a méz is népszerűek lesznek, a vanília és a citrusfélék pedig még mindig dominálnak. De ha az ilyen típusú illatok egy kicsit túl cukrosak az ízlésednek, szerencséd van, mivel a sós parfümök új hulláma is utat tör magának idén.A Fragrance Shop és a CPL Aromas közreműködésével ké
Az Európa-bajnoki bronzérmes Szöllősi-Schatzl Nadine a Moyra-Budaörs női kézilabdacsapatától a francia bajnoki címvédő és listavezető Metz HB együtteséhez igazolt.
Az Európa-bajnoki bronzérmes Szöllősi-Schatzl Nadine a Moyra-Budaörs női kézilabdacsapatától a francia bajnoki címvédő és listavezető Metz HB együtteséhez igazolt.
Újfajta csalási módszer ütötte fel a fejét Józsefvárosban: ismeretlen elkövetők a parkolóautomatákon lévő hivatalos Qr-kódokat hamis matricákkal fedik le – figyelmeztet az önkormányzat. A csalók módszere egyszerű, de hatékony: az eredeti kódokat lecserélik egy saját Qr-kódra, és a hamis Qr-kód beolvasása után a megadott bankkártyaadatok az elkövető
ALAPVONAL. Jó-e, hogy a magyar jégkorong-válogatott jelentős hányadának már most véget ért a klubidény, és a játékosok a következő két hónapban tökéletesen regenerálódnak és felkészülnek a vb-re, vagy jobb lett volna, ha még néhány hétig tűzben maradnak, a rájátszás további szakaszának kemény csatáiban edződnek, és menetből érkeznek a válogatott l

Egy Kvettából Pesavárba tartó expresszvonat 182 utasát, köztük nőket és gyerekeket ejtttek túszul a Pakisztán délnyugati részén fekvő Beludzsisztán tartomány Sibi nevű városában. Egy önkormányzati tisztségviselő szerint „a

A kínai DeepSeek nevű mesterségesintelligencia-startup globális figyelmet kapott idén, ám alapítója, Liang Wenfeng egyelőre elutasítja a külső befektetéseket. Bár a cég chatbotja milliók által használt szolgáltatássá vált, gyakori leállásokkal és adatvédelmi aggályokkal küzd. A világ egyre több kormánya – köztük az Egyesült Államok – korlátozná has

Ha azt tervezed, hogy a tavasz beköszöntével annyi időt töltesz majd a természetben, amennyit csak lehet, és van egy balkonod is, akkor érdemes ezt is kicsit felújítanod, hogy itt is ejtőzhess. Mutatunk néhány csodaszép balkon-inspirációt, amelyből te is ötlelet meríthetsz ehhez a projekthez!

Egy 17 éves lány rohant a Készenléti Rendőrség X. Mélységi Ellenőrzési Osztály járőreihez Budapesten, a Nyugati pályaudvar egyik peronján. Az egyik intercityről szállt le, miután egy férfi megtámadta őt és az édesanyját. A tinédzser hadarva elmondta a rendőröknek, hogy az ismeretlen egyszer csak belépett a fülkéjükbe, és minden szó nélkül testével
Rengeteg munka és készülődés után végre eljött a nap, amit mindannyian vártunk. Megtartottuk az egész napos WMN Fesztivált, és átadtuk a SzuperWMN-díjakat. Nézd meg képgalériánkat – ha ott voltál, idézd fel a legjobb pillanatokat, ha nem, éld át velünk a fesztivál hangulatát! Kerepeczki Anna art director gyűjtése.
Oltásellenes körökben újra és újra felvetődik a kérdés, hogy okozhatnak-e gyermekkori vakcinák autizmust. És bár az utóbbi idők összes tudományos kutatása ezt megcáfolta, az Amerikai Egyesült Államokban most újra vizsgálják a kérdést. Szakértők károsnak tartják már magát a felvetést is, de tény, hogy az autizmus spektrumzavarral diagnosztizált gyer
A szakíró kulturális adottságnak, a Who kiemelten veszélyesnek, a borász gasztrokuriózumnak tartja. Ahány szakmaterület, annyiféle megközelítés, ám szembetűnő, hogy a borivás következményeiről maguk az egészségügyi kutatási eredmények is ellentmondásosak. A
A munkahelyi motiváció és elkötelezettség növeléséhez nem feltétlenül van szükség bónuszokra, céges ajándékokra vagy drága juttatásokra. Néha egyetlen apró gesztus is elég ahhoz, hogy a munkavállalók megbecsülve érezzék magukat.