2025. március 12. szerda

márc. 12
5:54
"Egyes részleteket még át kell gondolni" – pedagóguskar elnöke a kompetenciamérésről (Kölöknet)
Március elején akarta életbe léptetni a kormány azt a rendeletmódosítást, amely alapján érdemjegyekkel osztályoznák az országos kompetenciamérés eredményeit, az osztályzatok pedig az év végi jegyekbe és a középiskolai felvételin elérhető pontszámokba is beleszámítanának. A változtatást azonban még nem hirdették ki. Az ügy kapcsán nemrég megszólalt
márc. 12
5:54
Ki kell mosni a télikabátokat szezon végén? Így döntsd el (Bien)
Most, hogy végre itt a tavasz, sokan átrendezzük a ruhásszekrényünket, újra elővesszük a lazább, színesebb ruhákat, és alig várjuk, hogy egész délután süssön a nap. Ez egyben azt is jelenti, hogy a télikabátunkra a szezonja végéhez érve egyre kevesebbszer van szükségünk. De vajon elég, ha csak az előszobában a fogasra akasztjuk, esetleg elpakoljuk
márc. 12
6:00
Natalie Portmanre újra rátalált a szerelem (in.hu)
Natalie Portman megint randizik, és nem is lehetne ennél boldogabb. Új választottja nem táncos, de a zenéhez annál több köze van.A színésznő állítólag már egy ideje randizik Tanguy Destable zenei producerrel, miután elvált exétől, Benjamin Millepiedtől. Benjaminhoz hasonlóan Tanguy is francia származású, de vele ellentétben neki semmi köze a tánc v
márc. 12
6:12
Nem bejegyzett élettársaknak is jár a családi adókedvezmény: így kell igényelni (Hóvége)
Nem bejegyzett élettársak is igénybe vehetik a családi adókedvezményt, mutatjuk milyen esetekben és hogyan igényeljék.
márc. 12
6:18
Ropogós, friss és ínycsiklandó lesz a fagyasztott borsó, ha ezentúl így készíted el (Femcafe)
A fagyasztott borsó megfelelő elkészítése sokak számára kihívást jelenthet, de ha tudjuk, hogyan kell csinálni, akkor nemcsak gyors és kényelmes, hanem tápláló és ízletes is, így egész évben friss zöldségeket élvezhetünk a konyhában.
márc. 12
6:24
Alázattal oltsd és metszd a gyümölcsfákat, hogy teremjenek! (egy.hu)
Bár a gyümölcsfákkal egész évben érdemes törődni, a tavaszi időszak mégis kiemelt odafigyelést igényel. Legyen szó egyszerű fatisztításról, oltásról, metszésről vagy éppen ültetésről, nem árt tudni, hogyan is lássunk hozzá!
márc. 12
6:24
Rövidre vágattam a hajamat: nem számítottam rá, hogy Ez történik (Bien)
Amióta csak az eszemet tudom, hosszú hajam volt. Anyukám imádta betölteni a fodrász szerepét, mindig befonta, feltűzte, díszítette a frizurámat, ezért elég sokáig fel sem merült otthon, hogy én levágassam a hajamat.
márc. 12
6:30
Drámaian romlik a diákok matematikai teljesítménye (Táplálékallergia)
Európai vészhelyzet a matematika oktatásban, de nincs minden veszve. A legtöbben nem is értjük és nem is tudjuk, miért tanuljuk a tantárgyat. Drámaian romlik a diákok matematikai teljesítménye az Európai Unió tagállamaiban – derül ki az Európai Bizottság friss jelentéséből. Eszerint az alulteljesítők aránya rekordmagasságba emelkedett, míg a kiváló
márc. 12
6:36
A lakosság közel 60 százaléka túlsúlyos vagy elhízott a szomszédban (EgészségKalauz)
A most nyilvánosságra hozott statisztika szerint a vizsgált korcsoportban az emberek felének nőtt a testsúlya az elmúlt egy év során.
márc. 12
6:42
Új technológiák a balatoni nádaratásban (AQUA)
A klímaváltozás miatt technológiai váltásra van szükség a balatoni nád aratásánál. Az idén az 1200 hektárnyi balatoni nádasból mindössze 66 hektárt arattak le, háromféle kísérleti nádaratás keretében. A februárban zárult balatoni nádvágási szezonban az illetékes Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság 67 mederkezelői hozzájárulást adott ki – a Balaton-
márc. 12
6:42
Ezek a festékszínek teljesen elrontják a nappalit – A szakértők is rosszul vannak tőlük (Femcafe)
Minden otthon más, és minden család más igényeket támaszt, ezért az ideális színválasztás a helyiség egyedi sajátosságait is tükrözni fogja. A sikeres színválasztás titka tehát abban rejlik, hogy megtaláljuk azt a színt, amely nemcsak a térhez, hanem a személyiségünkhöz is passzol - azonban van pár árnyalat, amelyet jobb elkerülni.
márc. 12
6:48
Március végén úgy nézhetjük meg a Balatont, ahogy eddig még nem (Vince)
Március végén egy különleges tavaszi programmal várják az érdeklődőket a Gasztrohegy szervezői. Fedezzük fel Badacsony ízeit kétkeréken! Finom borok, különleges fogások és egy gasztrotúra, ahol személyesen is megismerhetjük a vendéglátókat
márc. 12
6:54
8 étel, ami segít enyhíteni a menstruációs fájdalmakat: ezeket érdemes fogyasztanod (Éva Magazin)
Te is fájdalmas menstruációval küzdesz, görcsölsz és fáradékony vagy? Tudtad, hogy az étkezésed nagy mértéken befolyásolhatja azt, hogy mennyire fájdalmas a menzeszed? Nos, az alábbiakban olyan ételeket és gyógynövényeket hoztuk, amelyek segíthetnek a menstruációs fájdalmaid enyhítésében.
márc. 12
6:54
Ha nyugalomra vágysz, inkább máshova utazz: ezek 2025 legkevésbé turistabarát európai városai (Hamu és Gyémánt)
A Dipndive nemrégiben készült kutatásának köszönhetően kiderült, melyek 2025 legkevésbé turistabarát városai – ezeknek közös vonása, hogy hihetetlenül felkapottak, és az elharapódzó túlturizmus ellenére is rengetegen látogatják meg őket. A vállalat a turisták lakosságszámhoz viszonyított arányát, a zajszintet, a levegő minőségét és a hétköznapi szo
márc. 12
6:54
Minimalizmus – egyszerűség, ami gyógyít! (Life&Body)
A felgyorsult világ és az állandó rohanás köztudottan nincs jó hatással testi és lelki egészségünkre. Manapság fizikailag és szellemileg is túlterheljük magunkat, amely gyakran megbetegedéshez vagy kiégéshez vezethet. A folyamatos ingergazdag környezet kimerítő hatású, ám van egy szemlélet, amely segíthet a belső béke megtalálásban és az egyensúly
márc. 12
6:54
7 apró tipp, ami segít, hogy ne vegyél mindent magadra (Bien)
Ha mindent személyes támadásként élsz meg, az legtöbbször azt jelenti, hogy egy-egy beszólást vagy helyzetet megkérdőjelezhetetlen igazságnak veszel (például: "Biztosan utálják a prezentációmat" vagy "Nem vagyok elég jó").
márc. 12
7:00
A PSG tizenegyesekkel kiejtette a Liverpoolt (Igényesférfi.hu)
A Szoboszlai Dominikkal felálló Liverpool FC egygólos idegenbeli sikerét követően a keddi visszavágón 1-0-s vereséget szenvedett a vendég Paris Saint-Germaintől, amely tizenegyesekkel jutott tovább a labdarúgó Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjéből.
márc. 12
7:12
Így kapcsolhatod ki, hogy lehallgasson a telefonod (Hóvége)
Sokan észrevették már, hogy egy-egy beszélgetés után a telefonjukon hirtelen olyan hirdetések jelennek meg, amelyek pontosan arról a témáról szólnak, amiről nemrég szó esett. Vajon tényleg lehallgat minket a telefonunk? És ha igen, hogyan lehet ezt kikapcsolni? „– Haverom mondta, hogy a telefonom állandóan lehallgat. Ez igaz?” – Tette fel a kérdést
márc. 12
7:24
Sertések vírusfertőzésével szemben fejlesztenek új terápiás eljárást az SZTE részvételével (EgészségKalauz)
Egy új vírusvariáns bármikor megjelenhet a sertésekben, illetve fennáll annak a kockázata is, hogy az influenzavírusok átlépnek a fajhatárokon is.
márc. 12
7:24
10 ötcsillagos grill terasz inspiráció, és ahogyan kialakíthatod (Bien)
A grillezés, a szabadtéri sütés-főzés a legtöbb családban egyet jelent a jó idővel, a kinti programok legjavával. Nincs ez másként nálunk sem – de milyen alternatívák kínálkoznak, ha a teraszon dobnátok össze a vacsorát?
márc. 12
7:30
Arne Slot: tökéletes meccset játszottunk, egy dolog hiányzott (Igényesférfi.hu)
A Liverpool hiába nyerte meg az első mérkőzést 1–0-ra a PSG ellen, a visszavágón ugyanilyen arányban alul maradt, majd a tizenegyespárbajban végül a párizsiak jutottak tovább a Bajnokok Ligájában.
márc. 12
7:48
Jennifer Garner megosztotta kedvenc fahéjas pirítósának receptjét (in.hu)
Nincs is jobb reggeli, mint egy szelet frissen pirított kenyér, megkenve egy kis vajjal és megszórva fahéjas cukorral. Egyszerű, édes és isteni finom! Jennifer Garner a The Pretend Cooking Show egyik korábbi epizódjában lelkesen áradozott Ali Slagle New York Times-os fahéjas pirítósáról, és most mi is megosztjuk a minden szempontból tökéletesnek mo
márc. 12
7:54
Napi horoszkóp március 12.: a Kosoknak igen kellemetlen szituációban kell tudniuk boldogulni, az Ikreknek érdemes bátrabban nekifutniuk egy bizonyos feladatnak (Éva Magazin)
A csillagok állása szerint a hét közepén sem fogsz unatkozni, ahhoz azonban, hogy megtudd, pontosan mire számíthatsz, érdemes elolvasnod a szerdai horoszkópot!
márc. 12
7:54
"Sokféle mesebeli nő van, nem csak megmentésre váró" – Interjú Vaskor Gréta meseterapeutával (WMN)
Egyre többen ismerik a vitéz leányokat: az aktív, kezdeményező mesehősnőket. Róluk is beszélt Vaskor Gréta meseterepauta, aki szerint a mese felnőtt műfaj, amely a saját életünkhöz, a külső-belső erőforrásainkhoz visz minket közelebb. Bánosi Eszter interjúja.
márc. 12
7:54
Sült camembert céklatatárral (egy.hu)
Macsinka János receptje
márc. 12
7:54
A 6 legfontosabb érték, amelyet át kell adnunk gyermekeinknek (Bien)
Még csak 8 éves a lányom, de amikor anyaként visszatekintek életének első éveire, akkor a legnagyobb ajándékot a megélt élményeiben és a számára átadott, fizikailag megfoghatatlan értékekben látom. Azokban az elvekben, amelyek akkor is irányt mutatnak majd számára, amikor már nem leszek mellette. Az örökség távolról sem csupán a vagyont jelenti, ha
márc. 12
8:00
A te munkádat is képes elvégezni a legújabb mesterséges intelligencia (Igényesférfi.hu)
A kínai szakemberek által kifejlesztett Manus - korunk legkeresettebb chatbotjaival ellentétben - már a proaktív munkára is képes: önállóan hoz döntéseket, és az egyes feladatok végrehajtásában sem szorul rá az emberi közreműködésre.
márc. 12
8:24
Meg akarta vesztegetni az orvosát egy nő, vádat emeltek ellene (EgészségKalauz)
20 ezer forintos bankjeggyel érkezett a rendelőbe.
márc. 12
8:24
Jó ötlet micellás vízzel tisztítani a fejbőröd? Most kiderül! (Bien)
A micellás víz az utóbbi időben nagyon felkapott kozmetikai termékké vált, hiszen a smink- és szépségipar előszeretettel alkalmazza. Kíméletesen bánik az arcbőrrel és segítségével pillanatok alatt megszabadulhatunk az aznapi sminkünktől. Na jó, ezeket eddig is tudtuk, de vajon azzal is tisztában vagyunk, hogy a micellás víz mihez kezd a hajunkkal?
márc. 12
8:30
A könyvelő 2. simán felülmúlja az első részt – állítják a kritikusok (Igényesférfi.hu)
Ben Affleck visszatér A könyvelő 2. főszerepében, és úgy tűnik, a folytatás nemcsak hogy felnő az első részhez, hanem túl is szárnyalja azt. A Gavin O'Connor rendezésében készült film a Rotten Tomatoes oldalán már 87%-on áll a kritikusok értékelése szerint, ami jelentősen jobb az első rész 53%-os pontszámánál.
márc. 12
8:30
Folsav: hogyan kell pótolni, és mire kell figyelni? (Babanet)
A folsav, vagy más néven a B9-vitamin kiemelt jelentőséggel bír a várandósok körében, hiszen a velőcső záródási rendellenességek hátterében ennek az anyagnak a hiánya húzódik meg a legtöbb esetben. Nem csoda, ha minden kismama tudja, a folsavat pótolni kell. De hogyan? Miből? És mire kell figyelni a pótlás során?
márc. 12
8:42
Szokatlan szabályt kell betartania Vilmos és Katalin alkalmazottainak (Hamu és Gyémánt)
A legtöbb királyi szakértő szerint a leendő király és királyné modernizálni fogják a monarchiát, így talán senki számára nem meglepő, ha azt mondjuk, Vilmos és Katalin természetessége és közvetlensége a mindennapjaikban is megmutatkozik – ezt állítják legalábbis a hozzájuk legközelebb álló alkalmazottak, írja a Marie Claire. Bár megtehetné
márc. 12
8:54
Bezárják az aluljárókat? Személyes történetek a föld alól (+18) (Éva Magazin)
Tavasszal eldől, lerácsoznak-e éjszakára budapesti aluljárókat. Az ötlet elindította az emlékezést.
márc. 12
8:54
Vakcina készül szívroham és stroke ellen (Igényesférfi.hu)
A kínai tudósok áttörést értek el egy olyan vakcina kifejlesztésében, amely megakadályozhatja az artériák elzáródását, így csökkentheti a szívroham és a stroke kialakulásának kockázatát.
márc. 12
8:54
Kinek kell fizetni a fogamzásgátlóért egy kapcsolatban? (Bien)
Egy hosszú távú kapcsolatban idővel szinte biztosan szóba kerül a fogamzásgátlás kérdése, aminek nem csak praktikus vagy egészségügyi szempontjai, de pénzügyi, sőt erkölcsi oldala is van. Sokan úgy vélik, hogy mivel a legtöbb hormonális fogamzásgátló módszert a nők használják, az ő felelősségük a költségek viselése is. Szerintem viszont ennek egyál
márc. 12
9:12
Már a nyugdíjasok is felvehetik az otthonfelújítási támogatást, ha megfelelnek ezeknek a feltételeknek (Femcafe)
A kedvezményre a korábbiakban csak a legalább egy gyermeket nevelő nők voltak jogosultak, ám a kedden napvilágot látott kormányrendelet szerint immáron a nyugdíjasokra is vonatkozik majd.
márc. 12
9:18
Hogy is mondta a doktor, likvor vagy liquor? Mit jelent ez a kifejezés? (EgészségKalauz)
A liquor az agyvelőt és a gerincvelőt körülvevő folyadék. Ha felmerül a lumbálás, gerinc-csapolás szükségessége, nagy eséllyel találkozik ezzel a kifejezéssel is.
márc. 12
9:24
Matthew McConaughey elárulta 6 éves visszavonulása okát (Igényesférfi.hu)
A 2010-es években nem létezett nála menőbb amerikai színész (a True Detective, a Mielőtt meghaltam és a Csillagok között is óriásit lendített a karrierjén), hat évvel ezelőtt mégis úgy döntött, egy időre hátat fordít Hollywood rózsaszín, cukorhabos álomvilágának.
márc. 12
9:24
A 8 leghatásosabb ásványkő és kristály, ha besegítenél az univerzumnak (Bien)
Hallottál már a gyógyító kövekről és ásványokról? Ezek mind olyan hasznos védelmező és valamilyen pozitív hatást magukból árasztó kövek, melyekre a kristálygyógyászat és a népi orvoslás nagy hangsúlyt fektet. Ráadásul mind egytől egyig csodaszép és nagyon dekoratív, így, hogyha nyakláncot vagy karkötőt keresel magadnak, miért ne választanál olyan d
márc. 12
9:42
Leonardo DiCaprio lett a Rolex új arca (Hamu és Gyémánt)
A világ minden bizonnyal legismertebb óragyártója, a svájci Rolex újabb hatalmas lépést tett a popkulturális beágyazottság felé: nem más lett ugyanis a vállalat új arca, mint korunk egyik legfelkapottabb színésze, Leonardo DiCaprio.
márc. 12
9:54
5 egyszerű trükk, amivel már ma jobban érezheted magad (Igényesférfi.hu)
Gyakran hisszük azt, hogy a boldogság és a hatékonyság eléréséhez nagy változásokra van szükség, pedig sokszor épp az apró, hétköznapi szokásoknak van a legnagyobb hatása.
márc. 12
9:54
Januárban harmadszor voltam covidos, azóta se ízeket se szagokat nem érzek, fog ez változni? Az orvos válaszol (EgészségKalauz)
A fertőzés lefolyása alatt minden büdös volt, ami hála isten megszűnt, viszont sem a szaglásom sem az ízérzésem nem jött vissza azóta.
márc. 12
9:54
Mi az az egyértelmű dolog, amit valamiért te csak nemrég tudtál meg? (Bien)
Vannak dolgok, amikkel kapcsolatban csak kínosan későn világosodik meg az ember.
márc. 12
10:18
Fogyassz ebből a népszerű italból minden nap, és nem kell többé tartanod a vastagbélráktól (Femcafe)
Világszerte és hazánkban is a vastagbélrák az egyik leggyakoribb rosszindulatú megbetegedés, mely sajnos napjainkban a fiatal korosztályt is egyre súlyosabb mértékben érinti. Pedig van egy közkedvelt ital, melynek gyakori fogyasztásával kivédhetővé válik a rettegett ráktípus.
márc. 12
10:24
2 milliárd fontos gigastadiont épít az MU – de ki fogja ezt kifizetni? (Igényesférfi.hu)
A Manchester United nehéz időszakot él át, de a klub vezetése már a jövőt építi. A terveik között szerepel egy vadonatúj, 100 ezer férőhelyes stadion, amelyet Jim Ratcliffe, a klub kisebbségi tulajdonosa „a világ legnagyszerűbb futballstadionjaként” emleget.
márc. 12
10:24
Felháborodtak a rajongók a királyi család legutóbbi posztja miatt (in.hu)
A rajongók kritikával illették a brit királyi család legutóbbi Instagram-posztját, amelyben a Nemzetközi Nőnapot ünnepelték és ahol sokak szerint méltatlanul mellőzték Katalint.A brit királyi család rendszeresen reflektorfénybe kerül. A Nemzetközi Nőnap alkalmából közzétett bejegyzésükben a királyi család női tagjairól készült, női fotósok által me
márc. 12
10:24
Ez tehet arról, hogy imádod a kutyákat, vagy sem (Bien)
Rengeteg ember van, aki megőrül a kutyákért, és legszívesebben az utcán sétálva mindegyiket egyesével megsimogatná. Aztán ott vannak azok, akiknek ugyan nincs semmi gondjuk velük, de nem igazán vágynak kutyát tartani az otthonukban. Erről az egészről pedig egy bizonyos dolog tehet. Nemrég svéd és brit kutatók együttesen próbálták megvizsgálni azt,
márc. 12
10:30
1 eurós nyaralás Szicíliában? Mutatjuk a részleteket! (Hamu és Gyémánt)
Szicília neve az elmúlt években összefonódott az "egyeurós" kifejezéssel – csakhogy most nem felújítandó házakról, hanem egy háromnapos utazás áráról van szó.
márc. 12
10:54
Meghalt Bényi Ildikó, az Önök kérték műsorvezetője (EgészségKalauz)
Hosszan tartó, méltósággal viselt betegség után kedden elhunyt Bényi Ildikó.
márc. 12
10:54
Mila Kunis: A Szovjetunióból Hollywood csillagává (Bien)
A hollywoodi sztárok élete sokszor felhőtlennek tűnhet, azonban bőven vannak köztük, akik valójában rengeteg megpróbáltatáson mentek keresztül, amíg szép sikereket értek el. Igaz ez Mila Kunisra is: a színésznő mindössze 7 éves volt, amikor a családjával Ukrajnából, amely akkor a Szovjetunió részét képezte, Los Angelesbe menekült, majd meglehetősen

Keresés