4 ország 11 régiójának legjobb rajnai rizling borai mutatkoznak be a fajta hazai fellegvárának számító Color Bar&Bistro szervezésében. 2025. április 16-án egyedülálló rajnai rizling kóstolóra kerül sor Budapest szívében. A
A levendula metszése olyan, mint egy frissítő hajvágás. Ha jól csinálod, új erőre kap, ha viszont túl nagy lelkesedéssel esel neki, lehet, hogy sírás lesz a vége.
Bivaly A Sárkány évében most iszonyú nagy a tempó számodra, és alig tudsz lépést tartani a történésekkel. Ebben az időszakban sok minden történik, és nem nagyon tudod, hogy mit is csinálj. De nem baj, hogy így teszel , mert nagyon különleges szerencsében lesz most részed március 21-től csupa jót ígérnek a csillagok. Semmiképp ne utasítsd
A magyar labdarúgó-válogatottnak sérülés miatt Sallai Rolandot és Dárdai Bencét is nélkülöznie kell csütörtökön Törökország vendégeként a Nemzetek Ligája osztályozóján, melyen az élvonalbeli tagság lesz a tét.
A rendőrség összegyűjtötte a leggyakoribb titkos kódokat, amiket a tinik a telefonjaikon használhatnak. Ezek pont azért kerültek be a köztudatba, hogy a felnőttek ne tudják őket megfejteni.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kedden Helsinkiben, Alexander Stubb finn államfővel közösen tartott sajtótájékoztatón világossá tette, hogy a béketárgyalások során vannak olyan alapelvek, amelyekből nem hajlandó engedni.
Március 20-án a csillagok különleges üzeneteket hoznak minden csillagjegy számára. Az asztrológiai előrejelzés alapján érdemes figyelni a körülötted zajló eseményekre, hiszen sok meglepetés vár rád. Nézzük meg, mit üzennek a csillagok a különböző jegyeknek! Kos napi horoszkóp Ma figyelj a környezetedre Figyelj csak, ma valami fura energia lengi kör
Kevésbé ismert, ám annál izgalmasabb madarunk a berki tücsökmadár (Locustella fluviatilis), melynek kedvenc élőhelyei a sűrű, áthatolhatatlan bokrosok. Messze földön híres műremeknek számító fészkéről, melyet növényi szálakból és levelekből kivételes ügyességgel sző. Éneke kiemelkedik a madárhangok közül: a sokszor éjjel is hallható érdekes dallam
Megfizhethető áron beutazni az egész Földet egyetlen repülőút során? Ami évtizedekkel ezelőtt még elérhetetlennek tűnt számunkra, az mára karnyújtásnyi közelségbe került.
Mindegyikünk találkozott már élete során legalább egyszer valamilyen kellemetlen bőrproblémával. Ezek általában ártalmatlan gondok, melyekre elegendő a felületi kezelés, és szerencsére ma már nagyon sok kozmetikum közül válogathatunk, melyek segítenek bőrünk egészségének megőrzésében. Ha azonban az egyes bőrproblémák nem múlnak el a folyamatos otth
Mint annyi minden, a nagyszülőkről alkotott képünk is megváltozott az elmúlt 20-30 évben. De milyen elvárásaink is vannak a nagyszülői szereppel kapcsolatban?
A túrázóknak idén nyártól fizetniük kell azért, hogy megmásszák a Fudzsi-hegyet a négy fő útvonal valamelyikén. A japán Jamanasi prefektúra az Unesco által védett környezet védelmének érdekében vezette be a díjat. Egy márciusban elfogadott új törvényjavaslat értelmében a főszezonban 4000 jen (9700 ft) belépési díjat vezetnek be – írja az Euronews.
A bélrendszer egészsége szoros kapcsolatban áll a mentális jólléttel, a természetes antidepresszáns is a belünkön keresztül hat. Egy friss harvardi tanulmány szerint a citrusfélék rendszeres fogyasztása jelentős szerepet játszhat a
Sokakban összekapcsolódik a magas vérnyomás és a fejfájás érzése, úgy vélik, ez utóbbi egyfajta tünete lehet a vérnyomás magasra emelkedésének. E téren megoszlanak a kutatói vélemények, ám az biztosnak látszik, hogy az úgynevezett hipertenziós krízis valóban okozhat erős fejfájást
Az amerikai chipgyártó összefogott a Yum Brands nevű gyorséttermi vállalattal, hogy közösen új szintre emeljék a mesterséges intelligencia alkalmazását a Taco Bell, a Pizza Hut és a KFC egységeiben.
Akár kicsi étkezővel, akár kompakt étkezősarokkal rendelkezel, vagy csak a nappalid egy sarkát tudod kihasználni, a megfelelő asztal valóban sokat számít. A titok abban rejlik, hogy olyan darabot találj, amely jól illeszkedik a helyiségbe és elég helyed lesz, hogy kihúzd az étkezőszékeidet anélkül, hogy a falnak ütköznének.
Ekkor kell rózsát metszeni márciusban! Ne mulaszd el ezt a dátumot Nos, kedves kert tulajdonos, nem tudja mikor érdemes a rózsákat meg metszeni, hogy szépen virágozzanak? Ezek a virágok kivételes gondozást igényelnek, és a megfelelő időben és megfelelően elvégzett metszés egészséges, dúsan virágzó bokrokat eredményez a kertünkben. Ezzel érdemes tis
Egy tanulmány összefüggésbe hozta a várandósság ideje alatt elfogyasztott ételeket a magzatban kialakuló, egyes idegrendszeri fejlődési rendellenességekkel. A dániai Koppenhágai Egyetem tudósai szerint a terhesség ideje alatt fogyasztott, nyugati típusú étrend – ami magas zsír-, cukor- és finomított ételeket, ugyanakkor kevés halat, zöldséget és gy
Mit látsz meg először a képen? A válaszod elárulja, mit rejteget előled az elméd Ha készen állsz egy újabb személyiségtesztre, akkor görgess le és vess egy pillantást a képre, rögtön kiderül mit láttál meg rajta először! Szeretnél egy kicsit jobban belelátni az elmédbe és abba miként látsz bizonyos dolgokat? Ezzel a különleges személyiségteszttel
A regeneratív orvoslás alapvetően úgy gyógyít, hogy új, egészséges szöveteket „növeszt” a sérülés, károsodás helyén, így akár teljességgel helyreállítva azt. Dr. Páll Zoltán, a Fájdalomközpont traumatológusa, a regeneratív orvoslás specialistája azt fejtette ki összefoglalójában, milyen mozgásszervi fájdalmaknál válhat be, ha a test öngyógyító képe
Molnár Petra biológia szakos tanárként végzett, majd Londonba költözve fogászati higiénikusként dolgozott, ám 2024-ben magával ragadta az AI világa. Ma az AI Cinelab alapítójaként londoni producerekkel és filmrendezőkkel dolgozik együtt.
Ha léteznek kifejezetten női átkok, akkor a vásárlás biztosan ezek egyike. Néha a legtudatosabb női vásárlóknak is nehéz nemet mondani egy gyönyörű táskára, cipőre, vagy ruhára. Az impulzív vásárlásra, viszont a gatyánk is rámehet, ezért előtte jó, ha inkább érzelmileg tesszük helyre magunkat.
Április 1-től a segítő kutyák mellett minden eb díjmentesen utazhat a társaság autóbusz-, trolibusz- és villamosjáratain, az új szolgáltatás bevezetéséről márciusi ülésén dönt a város közgyűlése - jelentette be a város polgármestere.
A gerincünk nem csak a tartásban és az állásban, de szinte minden mozgásunkban érintett, ezért, ha bármilyen probléma merül fel és nem funkcionál egészségesen, az gyakorlatilag a teljes egészségünkre negatívan hat. Ennek ellenére sokan sokáig élnek a hátfájdalommal, a gerincproblémákkal, holott dr. Arnold Dénes Arnold MSc, a Fájdalomközpont sebésze
Az egyik legegészségesebb fehérjeforrás, alacsony a zsírtartalma és magas a fehérjetartalma, ráadásul könnyen emészthető. A nyúlhús az egyik legegészségesebb fehérjeforrás, alacsony a zsírtartalma és magas a fehérjetartalma, ráadásul könnyen emészthető.
A világhírű színészt nemrég a Daytona Bike Week nevű floridai motoros rendezvényen szúrták ki, ahol személyesen tesztelte a Harley-Davidson új, 110 ezer dolláros kétkerekű csodáját, a CVO Road Glide RR-t.
2025-ben a digitális környezetünk épp olyan – ha nem még – meghatározó(bb) a mindennapjaink tekintetében, mint a lakásunk elrendezése vagy az utcánk lokációja, mégis hajlamosak vagyunk figyelmen kívül hagyni a jelentőségét. Pedig Sipka Bence környezetpszichológus szerint az érzelmi stabilitásunk, a monotonitástűrő képességünk, a társas kapcsolatain
Szendehely-Katalinpuszta a Börzsöny és a Cserhát kapujában található. A nógrádi kirándulóközpontba látogató családok, baráti társaságok bármilyen időjárási körülmények mellett hatalmasat kirándulhatnak, pihenhetnek. Minden korosztály számára bátran ajánljuk. A lenti fotók február végén, még a természet ébredése előtt készültek.
Sokszor előfordult velem, hogy megtaláltam azt az illatot, amiről úgy gondoltam, hogy tökéletesen illik hozzám, de pár óra elteltével csalódott lettem, mert úgy éreztem, mintha már semmi sem lenne rajtam. Talán te is ismered ezt az érzést, amikor a parfüm, ami elsőre olyan varázslatosnak tűnt, egyszerűen eltűnik. Én is sokszor szembesültem ezzel, m
A Csendes-óceán déli részén található sziget, Bougainville lakossága 98,3%-ban szavazott amellett, hogy önálló országként legyenek a továbbiakban jelezve a világtérképen.Egy új ország létrejötte nem mindennapi esemény, azonban hamarosan valósággá válhat, amint ennek a Csendes-óceáni szigetnek a függetlenségét véglegessé teszik.Olvasd el ezt is! 10
A jó idő még egy kicsit kéreti magát, de a tavaszi grillszezon már elstartolt. Válaszd te is ezt a remek programot, ami összehozza a társaságot, finom ételeket garantál és még az egészségedért is tehetsz a jobbnál jobb tavaszi zöldségeknek köszönhetően! A királyok zöldségét vagyis a spárgát, ki ne hagyd!
Ha szeretnénk egy kis kikapcsolódást anélkül, hogy mélyen a zsebünkbe kellene nyúlni, akkor a kiruccanok buszos utazások 2025-ben tökéletes lehetőséget kínálnak erre. Egy jó szervezésű buszos kirándulás nemcsak pénztárcabarát, hanem izgalmas kaland is lehet. Cikkünkben három remek ajánlatot mutatunk, amelyek között mindenki találhat kedvére valót –
Sokan nem is sejtik, hogy az iPhone okostelefon rendelkezik egy olyan funkcióval, amely jelentősen felgyorsíthatja a napi kommunikációt és értékes perceket spórolhat minden felhasználójának.
Novak Djokovic és játékostársai hadat üzentek a teniszversenyekért felelős szervezeteknek: a szerb világklasszis által alapított Profi Teniszezők Szövetsége (PTPA) 146 pontban foglalta össze a sportágat érintő súlyos problémákat, amelyeket a BBC információi szerint a bíróságon kívánnak érvényesíteni.
Sokan eredtek már a boldogság nyomába, remélhetőleg a többségük célba is ért. Mindenki csak a saját életében találhatja meg azt, bár az odavezető út olykor meglehetősen kacskaringós is lehet. Mit tehetünk, hogy mi is boldogok legyünk? Ennek próbáltunk utánajárni!
Hetedik alkalommal készült el a brit klímavédelmi jelentés, melynek célja, hogy segítse a 2050-re kitűzött nettó nulla kibocsátási célok elérését. A javaslatban többek között szerepel a hús- és tejtermékek lecserélése növényi élelmiszerekre vagy alternatív fehérjeforrásokra. Az Egyesült Királyság nem kisebb célt tűzött ki maga elé, minthogy 2050-re
A népszerű olasz városban tavaly tavasszal vezették be a meghatározott napokon fizetendő, 5 eurós belépődíjat azoknak a látogatóknak, akik nem helyben szállnak meg. Több mint 2,4 millió eurót szedtek be ezen a címen mintegy 485 ezer regisztrált látogatótól. Belépődíjat az idén az április 18. (nagypéntek) és május 4. közötti napokra, majd május máso