2025. március 20. csütörtök

márc. 20
0:18
Húsvét után új élet kezdődik 3 csillagjegy számára (StoryMix)
Húsvét után új élet kezdődik 3 csillagjegy számára. Horoszkóp. Komoly változásokat hoz a húsvét 3 csillagjegy életébe. A tavasz az újjászületés, a komoly és látványos változások időszaka. Felfrissül a természet, az ember is. Ebben az intenzív, érdekes, izgalmas évszakban mi más hozhatna nagyobb változásokat, mint a Húsvét illetve az azt követő hete
márc. 20
0:18
Ez a 4 csillagjegy túl sokat vállalt magára, komoly baj lehet belőle (FreeMix)
Ez a 4 csillagjegy túl sokat vállalt magára és ebből komoly baj lehet. A horoszkóp megmutatja melyik állatövi jegyek nem tudják hol a határ és azt is mi vezetett idáig. Fontos lenne, hogy mindenki csak annyit vállaljon, mint amennyit elbír. De néha az élet és a körülmények úgy alakítják a dolgokat, hogy ez nem megvalósítható.
márc. 20
0:18
Halogató típus vagy? A ,,majd holnap,, mentalitás sok mindentől megfoszt, szokj le róla (Mirage)
A majd holnap mentalitás egyike azoknak a szokásoknak, amik sok mindentől megfosztanak, sok mindenben hátráltatnak, ezért érdemes elhagyni.
márc. 20
0:22
Napi horoszkóp 03.20.: A Rák helyrehoz egy barátságot, a Vízöntőt várja egy buli (Mirage)
Ismét egy átlagos csütörtök? Nos, az egyáltalán nem biztos, bármi előfordulhat. Nézzük a napi horoszkóp mit mond erről:
márc. 20
4:18
Utolsó esély a Netflixen: Tom Hanks 2022-es sikerfilmje hamarosan eltűnik a platformról (Mafab)
A Tom Hanks főszereplésével készült Az ember, akit Ottónak hívnak című film március 23-á nézhető utoljára a Netflixen.
márc. 20
5:12
Mától a Netflixen: A hátborzongató, 16+-os krimisorozat visszatért a 2. évaddal (Mafab)
Megérkezett a 2022-ben bemutatott A férjem nevében második évada a Netflixre.
márc. 20
6:06
Elektronikus állam: Sisakos álmok (Mafab)
Egy pillanatnyi varázs és egy csodás disszonancia az egész film. Az első 30 perc alatt nem voltam benne biztos, hogy végig tudom nézni. Úgy hullámzik a film stílusa, mint a Balaton vihar idején. Hol megnyugtatóan barátságos, hol ijesztően taszító. Hiába a három szupersztár, ha megbízzuk őket, hogy bugyuta szövegeket mondjanak érthetetlen jelenetekb
márc. 20
6:54
Port Arthur: Jó, de a beleölt pénz nem helyettesítheti az eszmei tartalom közepességét (Mafab)
Egy feltörekvő hatalom a már pozícióban lévő ellen mindig módot ad egy látványos történelmi film összehozására. Két császár küzdelme pedig a történelmi helyzetet eleve izgalmassá teszi. (Oroszországban hivatalosan nem cár uralkodott már igen régóta. A birodalom élén császárok álltak. Az más kérdés, hogy a köznyelv megőrizte a régi méltóságot, egész
márc. 20
7:42
A brutalista: Betonba írt sorsok (Mafab)
Brady Corbet grandiózus eposzt alkotott, mely több mint 3 évtizedet felölelve mesél egy magyar származású zsidó építész hányattatásairól, aki a II. világháború poklát és Buchenwaldot túlélve az USA-ba emigrál. A lehetőségek földjén egy monumentális projekten kezd dolgozni, mely hátralévő életének nagy részére jelentős hatással van.Tóth László elism
márc. 20
8:30
Alien: Romulus: Ritkán csalódok ekkorát...2,5*, de a legenda miatt 3* (Mafab)
Szívem szerint 2,5* lenne a "ítélet". Egy legendás sorozat méltatlan folytatása, illetve nem is folytatás. Hiszen az Alien - Nyolcadik utas: a Halál (1979) és az Alien 2. - A bolygó neve: Halál (1986) eseményei között játszódik.Talán tekinthetjük egy kicsit a Prometheusz "magyarázatának". A nyolcvan milliós költségvetés bőven visszahozta az árát.
márc. 20
9:18
Mától a Netflixen: Egy halálos forgószélről szól a lebilincselő, új dokumentumfilm (Mafab)
.
márc. 20
10:00
Vér, homok és szabadság: Női gladiátorok az ókorban (Mirage)
Bár sokáig fikciónak tűnt, egyre több a bizonyíték rá, hogy a női gladiátorok valóban léteztek, és bizony nyomós okkal léptek az arénába.
márc. 20
10:18
Max: Ennyi volt, 3 évad után elkaszálták a népszerű vígjátéksorozatot (Mafab)
A Max a harmadik évad után elkaszálta az Egyetemista lányok szexuális élete című sorozatot, írja a Variety.
márc. 20
10:18
5 garantált trükk, amivel felemeled a feneked a fotelből, és eljuthatsz az edzőterembe (Mirage)
Mindannyian tudjuk, hogy a rendszeres testmozgás elengedhetetlen az egészségünk megőrzéséhez, mégis nehezen vesszük rá magunkat, hogy ténylegesen elinduljunk az edzőterembe.
márc. 20
11:06
Érkezik a Brit Filmnapok a Puskinban (Mafab)
Március 20-23. között a Puskin moziban kerül megrendezésre a Brit Filmnapok, a British Council és a BIFF (Budapest International Film Festival) közös programja. A nyolc filmes válogatásban a legnagyobb fesztiválokról érkező kortárs brit nagyjátékfilmek, két dokumentumfilm és két, a legendás manchesteri zene- és bulikultúrát megidéző alkotás kapott
márc. 20
11:48
Kvíz: 10 kérdés a magyar labdarúgó válogatott történelmének első 999 mérkőzéséről (SzMo)
Egy kis focitörténelem: a magyar labdarúgó válogatott első 999 mérkőzéséről teszünk fel kérdéseket.
márc. 20
11:54
Már júniusban a mozikban: Végre itt a John Wick-spinoff, a Balerina új előzetese! (Mafab)
Új előzetest kapott a John Wick univerzum legújabb fejezete, a Balerina című spin-off, amelyben Ana de Armas (legutóbbi szerepei a cikkünk galériájában) alakítja a főszereplőt, Eve Macarrót.
márc. 20
12:42
Játssz és Nyerj: 25(!) páros mozijegy keresi a gazdáját egy általad választott filmre márciusban is (Mafab)
Ahogy már megszokhattátok, a Mafab.hu legaktívabb tagjai egész évben a mi kontónkra nézhetik a legnagyobb kasszasikereket! Ha Te is szeretnél mozizni már ezen a hétvégén, csatlakozz a Mafab.hu és a Lurdy Mozi közös játékához, ahol 25 darab, két főre szóló mozijegy kerül kisorsolásra, bármelyik, a mozi műsorán szereplő film vetítésére, a mozi által
márc. 20
13:24
Hová menj nyaralni? Tippek a megfelelő hely kiválasztásához (FreeMix)
Hová menj nyaralni? Tippek a megfelelő hely kiválasztásához. Szárazföldi nyaralás vagy hajós utazás? Így válasszunk nyári vakációt. Berobbant a foglalási szezon, a legtöbben javában tervezik a nyári vakációjukat. Nagy kérdés ilyenkor, hogy mire essen a választás, hova menjünk nyaralni, klasszikus szárazföldi nyaralásra vagy egy régóta vágyott, izga
márc. 20
13:30
Ajjaj, Robert De Niro új filmje könnyen a 2025-ös év legnagyobb bukása lehet (Mafab)
.
márc. 20
14:24
Netflix heti top10: Több mint 50 millió megtekintett órával vitte a prímet az új sikerfilm (Mafab)
Bár a kritikusoknak a hátán felállt tőle a szőr, a külföldi rajongók imádják a Netflix legújabb sci-fi kalandfilmjét. Nem csoda, hogy rögtön a nézettségi toplista élén indított, de azért valószínű, hogy nem sokáig fog ott is maradni. Most viszont még mindenki ezt nézi.
márc. 20
15:12
Netflix: Hát ennyien látták eddig a legújabb nagy dobásnak szánt Elektronikus államot (Mafab)
.
márc. 20
16:06
Toronymagas győzelem: a Toldi lányok projekt nyerte a Richter Anna közönségdíjat! (SzMo)
Az érzékenyítő film, amely a toldi mélyszegénységben élő nők történeteit hozza közelebb a társadalomhoz, egy lépéssel közelebb került a megvalósuláshoz. De az út még nem ért véget – a teljes elkészítéshez további forrásokra van szükség. Mutatjuk, hogyan segíthetsz Te is!
márc. 20
16:06
Hamarosan a Netflixen: Már tudjuk, mikor jön Julianne Moore sötét humorú vígjátéksorozata, a Szirének (Mafab)
Premierdátumot kapott a Netflix legújabb nagy dobásának ígérkező Szirének című minisorozat, amely mellé néhány friss jelenetfotót is kaptunk, amelyeket a fenti galériánkban tudtok megtekinteni.
márc. 20
16:48
Megmenthetik a Warner által kikukázott élőszereplős Kengyelfutó gyalogkakukk-filmet! (Mafab)
Több mint egy évvel azután, hogy a Warner Bros. gyakorlatilag kispadra küldte a Coyote Vs. Acme című projektet, most a Ketchup Entertainment szeretné megszerezni a jogokat.
márc. 20
17:42
Max: Krimithriller-sorozattal tér vissza a Lost alkotója, előzetest kapott a Duster J.J. Abramstől (Mafab)
A Duster egy izgalmas drámasorozat, amelyet J.J. Abrams és LaToya Morgan közösen készít. A film 1972-ben játszódik, története középpontjában Rachel Hilson karaktere, az első fekete női FBI-ügynök áll, aki a Josh Holloway által alakított merész sofőrrel áll össze, hogy felszámolják az Ezra (Keith David) által vezetett bűnszervezetet.
márc. 20
18:36
Már áprilisban a Netflixen: Végre előzetest kapott ​Guy Ritchie true crime dokusorozata, a Londoni gyémántrablás (Mafab)
Guy Ritchie új dokusorozattal jelentkezik a Netflixen Londoni gyémántrablás címmel. A háromrészes sorozat a 2000-ben történt Millennium Dome gyémántrablás történetét dolgozza fel, amikor egy délkelet-londoni bűnbanda megkísérelte ellopni a világ egyik legértékesebb gyémántját. .
márc. 20
19:24
A kritikusok ítéletet mondtak az élőszereplős Hófehérkéről (Mafab)
A Disney legújabb élőszereplős adaptációja, a Hófehérke - ami mától már itthon is nézhető a mozikban -vegyes kritikai fogadtatás mellett debütált.
márc. 20
20:12
Mától a Netflixen: Ez az új krimi-vígjátéksorozat a hét nagy dobása! (Mafab)
.
márc. 20
21:06
Disney+: Igazi nagyágyúktól jöhet az új, élőszereplős Power Rangers-sorozat (Mafab)
.
márc. 20
21:12
Horoszkóp, amiből rengeteg elfojtott érzelem derülhet ki (FreeMix)
Horoszkóp, amiből rengeteg elfojtott érzelem derülhet ki. Ha pedig ezzel tisztába jössz, akkor világosabban fogod látni mit, miért teszel és miért érzel úgy, ahogy. Ez pedig mindenképpen megoldást jelenthet bizonyos problémákra, élethelyzetekre, gondokra. Halak – Horoszkóp: Nagyon erős energiáid vannak és a haragod, a sok negatív érzésed egy másik
márc. 20
21:54
Már streamingen: Óriási siker az A-listás sztárokkal készült westernsorozat 2. évada (Mafab)
Az 1923 - 2. évada jelentős nézettségi növekedést ért el, 56 százalékkal előzi meg az első évad nézettségi adatait a Paramount Global szerint.

Keresés