Sokan keresik a módját, hogyan varázsolják otthonukat ősszel is izgalmas és hangulatos hellyé. Azonban nem mindenkit vonz a műanyag és bolti dekorációk világa. Ha te is inkább a természetes anyagokat részesíted előnyben, akkor ez a cikk neked szól. Összegyűjtöttünk öt kreatív megoldást, amiket könnyedén elkészíthetsz saját kezűleg, és amelyek garan
Ha nem is ünnepi előzmények után, de az ünnephez méltó körülmények között emlékezett meg Németország az újraegyesítést. Három és fél évtized telt el az egykori NDK és NSZK 1990. október 3-i egyesülése óta, és ez a nap a német egység napjaként (Tag der Deutschen Einheit) került be a német történelemkönyvekbe.
Az elmúlt hetekben Magyar Péter országjárása során váratlan dolog került fel a színpadra, Orbán Viktor papírmásának formájában. A Tisza Párt vezetője ezzel ismét szerzett néhány derűs és figyelemfelkeltő pillanatot, ám Dull Szabolcs joggal tette fel a kérdést: mi volt a célja Magyarnak a papír-Orbánnal?
A pikkelysömör a bőr fokozott elszarusodásával járó autoimmun, nem fertőző betegség. Leggyakrabban 20-30 éves kor körül jelentkezik, hullámzó lefolyású krónikus megbetegedés. Jelenleg nem létezik végleges gyógyulást elérő gyógyszer vagy kezelési eljárás, ám a rendelkezésre álló terápiás módszerek sokat javítanak a betegek állapotán.
Vannak ruhadarabok, amelyek egyszerre időtlenek és újítóak, és amelyek egyetlen apró változtatással teljesen átformálhatják a megszokott szettjeidet. Van egy olyan ruhadarab, ami egykor a nagymamáink kedvence volt, ma pedig a divat legizgalmasabb kombinációiban tűnik fel, új életet lehelve a klasszikus stílusba.
A hónap első felében mindenki találhat kedvére való programot: filmvetítésektől és kvízestektől kezdve a madármegfigyelésen át az állatokkal való találkozásokig, izgalmas kulturális, természeti és szórakoztató élmények várják a látogatókat.
Számos mítosz és legenda szól arról a Kvarnert és Isztriát összekötő hegy tetején áll toronyról, ahonnan Horvátország legszebb kilátása nyílik. Számos legenda övezi az építményt, ezek egy részében mitikus lényeknek (például tündéreknek és óriásoknak) ad otthont. Az Učka és az Isztriai-félsziget legmagasabb pontján, a Vojak-csúcson áll, a hatalmas h
A felduzzasztott Által-éren szombaton Dunaalmásig 13 kilométeres túrát szerveznek, ahol a legváltozatosabb, saját készítésű vízijárművek flúgos futamára is sor kerül. Elsőként a hagyományos kajakok és kenuk rajtolnak el október 4-én, szombat reggel 9-kor a Berta malomtól, előtte a helyi evezős fiatalok kajakokkal a hídról csobbannak bele az Által-é
Valójában sosem érzed azt, hogy az agyad kikapcsolna, és a jelenben lenne. A gondolataid folyton cikáznak, és mindig van valami, ami stresszes érzéssel tölt el. Az intelligens lányok sokszor megtapasztalják ezt a problémát, és oka van annak, hogy miért gondolják túl még a legapróbb dolgokat is. Egy kívülálló sokszor nem is érti, az egyszerű dolgok
Az állandó rohanás és a stressz egyre nagyobb hatással van az étkezési szokásainkra (is) – ami aztán az egészségünktől kezdve, a hangulatunkon át, tényleg mindent befolyásol.
Ha ma csak egy sztár outfitjét csekkolod le, akkor az mindenképpen Julia Roberts legfrissebb szettje legyen, a szóban forgó öltözék ugyanis a színésznő egykori ikonikus megjelenésének vadonatúj verziója volt.
"Legidősebb lánygyerek-szindróma? Úgy is nevezik: a harmadik szülő" – meséli videójában egy TikTokker, majd hozzáteszi: a legidősebb gyereknek azért is nehéz lenni, mert az ember könnyen elveszíti a saját gyerekkorát azzal, hogy parentifikálódik.
Már egy ideje ismeritek egymást, de nem tudsz kiigazodni rajta? Lehet, hogy titkon beléd szeretett a pasi, csak még nem adta tudtodra? Most kiderítheted, mit érez valójában! Olvasd el cikkünket, amelyben eláruljuk, mik az árulkodó jelek!
Kevés olyan fogás van, amely ennyire egyszerű és mégis ennyire sokoldalú, mint a tonhalsaláta. Egy gyors vacsorához, könnyed ebédhez vagy akár egy piknikre is ideális: készíthetjük szendvicsbe, vagy akár ropogós salátalevelekre halmozva. Az ízvilág friss, üde és kellemesen pikáns – egy olyan klasszikus, amit bármikor összedobhatunk otthon.
Aaron Sorkin folytatást készít a Social Network – A közösségi háló című filmhez, és ezúttal nemcsak a forgatókönyvet írja, hanem a rendezést is átveszi David Finchertől. Amikor a hír napvilágot látott, két kérdés tartotta lázban a szakmát: visszatér-e Jesse Eisenberg Mark Zuckerberg szerepében, és lesz-e hely Andrew Garfieldnek, aki az első részben
Az éjszakai szorongás nemcsak megzavarhatja az alvást, de olykor pánikrohamokkal és intenzív félelmekkel járhat, amelyek visszaalvást szinte lehetetlenné teszik. Bár gyakori jelenség, nem kell beletörődni.
Szülőként kevés dolog tud idegesítőbb lenni, mint a gyerekek közötti konfliktus és versengés. Néha, a testvérek közötti komolyabb veszekedés után, hajlamosak vagyunk azt hinni és attól tartani, hogy felnőtt korukban nem lesznek közeli viszonyban vagy teljesen eltávolodnak egymástól a gyermekeink. Ezt senki sem szeretné. Több módszer is létezik arra
A KlikkTV Egyenleg című műsorának extra részében Palotás János közgazdász-politikus és Veres Gábor újságíró közösen tárják fel a közmédia működésének hátterét. Szó esik arról, hogyan torzítja az M1 híradó a valóságot, miként vált a közszolgálatiságnak álcázott propaganda eszközévé, és miért lehet bizonyíték egy friss kutatás arra, hogy a magyar dem
A Linux 6.18 kernelben további javítások érkeztek az Apple HFS és HFS+ fájlrendszer-driveréhez, amelyeket évek óta karbantartanak a kernelen belül. Bár korábban felmerült, hogy az elavult HFS/HFS+ drivereket eltávolíthatnák a Linuxból, új karbantartók léptek elő, és azóta folyamatos javítások látnak napvilágot.linuxkernel6.18Linux Kernelfájlrendsze
Életveszélyt okozó testi sértés bűntette és garázdaság bűntette miatt indult eljárásban hozott ítéletet a Nyíregyházi Törvényszék. Az ítélet tényállása szerint egy gergelyiugornyai szórakozóhelyen több száz fős rendezvényt tartottak, melyen jelen volt a négy vádlott - 2-2 testvérpár - is. Éjfél után a vádlottak észlelték, hogy a bejára
A KlikkTV Egyenleg című műsorának extra adásában olyan ügyet tárgyalnak a résztvevők, amely túlmutat egyetlen ember tragédiáján. Kuncze Gábor volt belügyminiszter és Sermer Ádám kommunikációs tanácsadó, a DK országgyűlési képviselő-jelöltje közösen elemzik, hogyan vezethetett egy helyi lapban megjelent cikk, a Lázár János batidai kastélya körüli ti
A Harry Potter-rajongók most biztosan nagyot néznek: Majka bevallotta, hogy soha nem látta végig a világhírű filmsorozatot. Az első részt ugyan moziban elkezdte, de néhány perc után elaludt. A Tizenkét okos ember egyik játékosa megdöbbent a vallomáson, szerinte ugyanis nincs is jobb őszi program, mint bekuckózva végignézni a varázslótanonc kalandja
Gyermekvédelem, pedofil-botrány, kormányzati felelősség – ezek a szavak mostanra összefonódtak a magyar közélettel. A Szőlő utcai ügy, a belügyminisztérium hallgatása és a gyermekvédelmi államtitkár szerepe mind olyan kérdéseket vet fel, amelyek mellett nem mehetünk el szó nélkül. A videóban őszintén beszélünk arról, hogyan sodródhatnak gyerekek ki
Szombaton 18 órától a Dávid Kornél Ka-t fogadja a Sopron Basket a bajnokság harmadik fordulójában. A címvédő mindkét mérkőzését megnyerte, a székesfehérváriak eddig két vereséggel rendelkeznek, de a közelgő Euroliga-rajt kifejezetten érdekessé teszi az előttünk álló bajnokit. Október 4., szombat 18:00 Sopron Basket – Dávid Kornél Kosárlabda Akadémi