2024. március 6. szerda

márc. 6
5:15
Növelték az egészségügyi kiadásokat (Vital)
A kormány kiemelt célja, hogy a magyar emberek jó egészségügyi ellátást, az egészségügyi dolgozók pedig még nagyobb megbecsülést kapjanak, ezért az egészségügyre fordított kiadások összegét jelentősen növelte.
márc. 6
5:21
Ne a nyári hónapokra időzíts, ha görög utazást tervezel (Igényesférfi.hu)
Görögország: egyre több utazó keresi fel a mediterrán országot a turisztikai főszezonon kívüli időszakban.
márc. 6
5:33
Tart még az újévi fogadalom? (Vital)
Az új év sokak szemében bír szimbolikus jelentőséggel: ilyenkor végre magunk mögött hagyhatjuk káros szokásainkat, és tehetünk valamit a kiegyensúlyozottabb életvitelért. Sokan azonban már január végén elbuknak a fogadalmaik megtartásával, többek között az akaraterő csökkenése és a fókuszvesztés miatt.
márc. 6
5:48
Ezek a jelei a gyermekkori szívelégtelenségnek (Kölöknet)
Melyek a szívelégtelenség okai gyermekkorban? Hogyan kezelhető a szívelégtelenség a gyerekeknél? Hogyan ismerhetjük fel, hogy gyermekünknél szívelégtelenség alakult ki? Válaszok a cikkben.
márc. 6
5:48
6 tavaszi körömtrend, amit idén neked is ki kell próbálnod! (Life&Body)
Ahogy beköszöntött a jó idő, talán neked is megjött hozzá a kedved, hogy több színt viselj. De vajon a különböző színek a körmeiden is megállják a helyüket? Ahogy az év színénél is láthattuk, a divat idén a kifinomultság, az elegancia és a lágyság jegyében alakul. Nincs ez másképp a körmök esetében sem. Lássuk, milyen stílusokat
márc. 6
5:51
Ezek az étkezési szokások súlyos hajhullást okozhatnak - egész frizurádat tönkreteheted, ha nem változtatsz étrendeden! (Femcafe)
A hajápolás nagyon összetett dolog és bizony nem elég hozzá, ha megvásárolod az összes csodát ígérő készítményt. Ha igazán egészséges tincsekre vágysz, érdemes az étrendedre is vetned egy pillantást.
márc. 6
5:51
Kisgyerek-elsősegély: a mérgezés ellen a legjobb megoldás a megelőzés (WMN)
A kisgyerekes szülők már egy fokkal tapasztaltabbak egészségügyi helyzetek kezelésében, mint amikor a gyerekük még kisbaba volt, de azért továbbra is sok a kérdés. Babaelsősegély-oktató szakemberrel vettük végig az 1–3 éves korosztály fontos vészhelyzeteit.
márc. 6
5:54
3 csillagjegy sok nehézséget küzd le márciusban (in.hu)
2024 márciusa most bebizonyítja 3 csillagjegy számára, hogy a nehéz idők is leküzdhetők."Óvakodj március idusától" – mondta egy jós Julius Caesarnak, de az uralkodót ez cseppet sem hatotta meg. Pedig ez a kifejezés arra utal, hogy a március árulást és váratlan fordulatokat hoz. A tavasz első hónapja csöppet sem lesz mentes a nehéz pillanatoktól. Há
márc. 6
6:00
Március 9-ig még látogatható a kültéri és jakuzzi kiállítás (Spa Trend Online)
A kültéri relaxáció és jakuzzi kiállítás meghosszabbított nyitva tartással, március 9-ig várja azokat, akik szeretnék kihozni a legtöbbet a kertjükből, teraszukból vagy erkélyükből. A SpaTrend Expo szakértőkkel, személyre szóló tanácsadással, tervezési segédlettel és egyedi ajánlatokkal készül az ország három helyszínének valamelyikére kilátogatók
márc. 6
6:03
Hallott már a kardioösvény-programról? (Vital)
Az iszkaszentgyörgyi kastélyparkkal bővült a Budapesti Szent Ferenc Kórház szív- és érrendszeri betegségek megelőzéséért létrehozott kardioösvény-programja.
márc. 6
6:09
Így néz ki a világ első átlátszó, vezeték nélküli tévéje - művészi dekorációként is megállja a helyét (Femcafe)
Vajon milyen lenne, ha a nappalinkat domináló hatalmas, fekete tévéképernyő helyett elegáns, átlátszó üveglapon nézhetnénk a kedvenc sorozatainkat?
márc. 6
6:18
Behúzzák a kéziféket az öko-címkék piacán: szigorú előírásokkal védik a fogyasztókat (egy.hu)
Üde citrom képével reklámozott közel sem környezetbarát mosogatószerek, egyéni, saját kritériumrendszer szerinti címkék, amiknek semmi köze sincs a valódi előírásokhoz – nagyjából ez a kesze-kuszaság uralja jelenleg az európai termékek piacát. De már nem sokáig. Nemrég ugyanis egy új törvényt fogadtak el, ami tiltani fogja a legkisebb megtévesztése
márc. 6
6:21
Baywatch: rebootot kap a 90-es évek legendás sorozata (Igényesférfi.hu)
A malibui vízimentők kalandos mindennapjait bemutató tévészéria 1989-ben indult, és egy évtizeden keresztül szórakoztatta a közönséget.
márc. 6
6:33
Traumaterapeuta: 5 dolog, amit minden szülő azonnal hagyjon abba (Femcafe)
Az okleveles traumaterapeuta szerint a szülők felesleges terhet rónak nemcsak a gyerekeikre, de saját magukra is.
márc. 6
6:36
Kínai tudósok ismét sikeresen klónoztak egy állatot (Hamu és Gyémánt)
Kínai tudósok először klónoztak sikeresen két tibeti kecskét. Remélik, hogy ez a bravúr segít majd a kasmírgyapjáért nagyra becsült állat szélesebb körű tenyésztési törekvéseinek támogatásában.
márc. 6
6:39
Rekordot döntött a bitcoin árfolyama (Rakéta)
A kriptovaluta értéke kedden átlépte a 69 ezer dollárt, igaz, az árfolyama ezután rögtön be is zuhant.
márc. 6
6:42
Egyesületi ranglista 2023 – összeállt a vitorlás eredményességi rangsor (AQUA)
A Magyar Vitorlás Szövetség elnöksége jóváhagyta a 2023-as egyesületi ranglistát, két klub mindkét kategóriában dobogós lett. 2023-ban a Magyar Vitorlás Szövetség 147 egyesülete közül 78 került fel az éves egyesületi rangsorokra. A World Sailing osztályokban 31, a  Nemzeti osztályokban 47 klubot értékeltek a szerzett pontok alapján, ami a klubok ta
márc. 6
6:51
Magyar kesztyűt viseltek a Dűne sztárjai (Igényesférfi.hu)
Denis Villeneuve vezetésével a filmipar végre igazságot szolgáltatott Frank Herbert A Dűne című könyvének. Múlt héten bemutatták a Dűne második részét, ami még nagyobb sikert aratott, mint a 2021-es első felvonás.
márc. 6
7:21
Itt az új divatőrület: Mindenki a levegőből készült táskát akarja! (Femcafe)
Sébastien Meyer és Arnaud Vaillant, a Coperni márka kreatív tervezői, minden divatbemutatójukon egy váratlan meglepetéssel szolgálnak. Gondoljunk csak a 2022-es tavaszi/nyári kollekciójukra, ahol a slágerdarab egy Gigi Hadid által bemutatott üvegfúvásos technikával készült táska volt, de említésre méltó a 2023-as tavaszi/nyári divatbemutatójuk is,
márc. 6
7:21
Munkahelyi megfigyelés az AI segítségével: kinek van félnivalója? (Igényesférfi.hu)
Múlt hónapban nagy port kavart a hír, miszerint bizonyos amerikai vállalatok a mesterséges intelligencia segítségével követik nyomon az alkalmazottaik munkahelyi kommunikációját. De vajon az AI tényleg szűkíti a privát szférát az irodában?
márc. 6
7:24
Hatalmas adagok, ismerős ízek, pazar környezet – Ilyen lett Buda megújult kedvence (Roadster)
Egy modern VakVarjú tért vissza a múlt szeretett darabjaival.
márc. 6
7:24
Így alakul át a tested, ha egy hétig koplalsz (Igényesnő.hu)
Mi történik, ha huzamosabb ideig megvonod magadtól a táplálékot? Vajon a napokig tartó intenzív böjt tényleg segíti a fogyást? Mennyire egészséges, s milyen veszélyeket rejt magában egy ennyire drasztikusnak tűnő lépés?
márc. 6
7:45
A világvége soron következő okát tényleg a hálószobákban keressük? (Rakéta)
Akad ország, ahol már kongatják a vészharangokat a csökkenő szexuális aktivitás miatt.
márc. 6
7:48
100 éve nyitották fel Tutanhamon sírját – 6 érdekesség a titokzatos egyiptomi fáraóról (Hamu és Gyémánt)
1924. március 6-án, azaz pontosan 100 évvel ezelőtt nyitották fel Tutanhamon király, az i. e. 14. századi egyiptomi uralkodó sírját. Milyen érdekességek történtek egy évszázad alatt? És mit lehet tudni a popkultúra egyik legismertebb fáraójáról?
márc. 6
7:48
Medvehagymás ínyencségek – madárdallal tálalva (egy.hu)
Medvehagymát enni egészséges, medvehagymát gyűjteni pedig trendi. Akiben bármi kétely merülne fel, hogy összetévesztené a medvehagymát a gyöngyvirággal, a salamonpecséttel vagy bármi más zöld levéllel, az hagyja meg a gyűjtés örömét másoknak! A piacon, sőt már a szupermarketben is hozzájuthatunk szép medvehagymához.
márc. 6
7:51
Ígéretes előzetest kapott A tehetséges Mr. Ripley sorozatváltozata (Igényesférfi.hu)
Tom Ripley, Patricia Highsmith híres regényhőse eddig ötször bukkant fel a nagyvásznon, most viszont egy nyolcrészes tévésorozatban láthatjuk viszont. Végre megtekinthető a széria hivatalos előzetese, mely egyetlen megrögzött thrillerrajongónak sem fog csalódást okozni.
márc. 6
7:51
Hét maratont futott le hét kontinensen egy férfi, hogy beváltsa a nagyapjának tett ígéretét (WMN)
Hogy hírét vigye a demencia elleni küzdelemnek, Alexander megígérte a nagyapjának: a bolygó legkeményebb tájain fut maratont.
márc. 6
7:54
4 mondat, ami egészséges párkapcsolatban sose hangzik el (in.hu)
A vitatkozás szinte elkerülhetetlen minden kapcsolatban. Az azonban elkerülhető, hogy a másikat a szavaink súlyával bántsuk. Vannak kifejezetten toxikus mondatok, melyek visszafordíthatatlan károkat okozhatnak a kapcsolatunkban. Ezeket kerüljük el, ha pedig azt tapasztaljuk, hogy rendszeresen kapjuk őket, ideje kilépnünk a kapcsolatból.1, "Nőj már
márc. 6
8:15
Miért göndörödik be az ember haja esős időben? (Rakéta)
Sokak életét megkeseríti a párás időben kezelhetetlenné váló haj, pedig előnye is van jelenségnek: a 18. században például hatékony higrométert építettek emberi hajból.
márc. 6
8:21
F1: A versenyzés új dimenziója épül Szaúd-Arábiában (Igényesférfi.hu)
Új Forma-1 pálya épül Szaúd-Arábiában, amely a versenyzés új dimenziójával tartogat izgalmas lehetőségeket versenyzők és nézők számára egyaránt.
márc. 6
8:30
Nemcsak testi, de lelki egészségünkre is jó hatással van ez a 3 sportág (Hamu és Gyémánt)
A testmozgás valamennyi formája jótékonyan hat a mentális egészségre, az alábbi három sportág viszont kiemelkedik a többiek közül.
márc. 6
8:54
Jön a Nem férek a bőrödbe folytatása (Igényesnő.hu)
A Nem férek a bőrödbe Mary Rodgers azonos című, 1972-ben megjelent regényének harmadik filmes adaptációja volt, a két évtizeddel ezelőtti premier pedig hatalmas sikert aratott.
márc. 6
9:33
Vallott a magyar klímakutató: egyenesen ijesztő, milyen tavasz vár ránk az idén (Femcafe)
Kovács Erik, a Klímapolitikai Intézet vezető kutatója új elemzésében azt írta, idén májusban már kora nyári hőhullámokra is számíthatunk, de az idei tavasszal az úgynevezett nyári napok száma is meghaladja majd az átlagot.
márc. 6
9:36
Probléma van több határátkelőn és a budapesti reptéren, megnövekedett a várakozási idő (Roadster)
Dolgoznak a hibán.
márc. 6
9:51
Mire számíts péntektől a benzinkutakon? (Igényesférfi.hu)
Pénteken a benzin és a gázolaj ára is változik.
márc. 6
9:54
Szakértők szerint gond lehet Harry és Meghan házasságában (in.hu)
Zűr lehet a királyi paradicsomban. Meghan Markle talán soha többé nem szeretne már Angliába menni, míg Harry herceg idén visszatérne az Invictus Games eseményre.Harry herceg - szakértők elmondása szerint - nyomást gyakorol feleségére, hogy együtt térjenek vissza az Egyesült Királyságba az Invictus Games támogatására.Idén várhatóan Sussex hercege br
márc. 6
9:57
Országos leállás a határátkelőkön, a reptéren is megnőtt a várakozási idő (Spabook)
Informatikai rendszerprobléma lépett fel 7 óra 55 perctől több közúti határátkelőhelyen és a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren (a Schengen zónán kívülre utazók számára) – jelentette a rendőrség hivatalos oldala,…
márc. 6
10:18
Lenyűgöző felvétel: Magyarországon is megfigyelhető volt a sarki fény (Hamu és Gyémánt)
Március 3-án este ismét láthatóvá vált Magyarországról a sarki fény – a jelenséget egy dobai, fonyódi és prédikálószéki webkamera is rögzítette.
márc. 6
10:18
Leteszteltük az ország jelenleg leghíresebb büféjét, az Operaház Feszty Bárját (Telex)
Csajkovszkij Pikk dáma című operája háromfelvonásos, ezért kényszerszünet nélkül is kipróbálhattuk az Operaház büféjének kínálatát. Nem volt olcsó, de nem is ez volt vele a legnagyobb probléma.
márc. 6
10:18
A depresszió egyik legjobb természetes ellenszere (Igényesnő.hu)
Egy új tanulmány szerint a tánc az egyik legjobb módja a depresszió kezelésének. Ausztrál kutatók a depresszió kezelésének módjait vizsgálták, ideértve a különböző mozgásformákat, gyógyszeres kezeléseket, a kognitív viselkedésterápiát, illetve ezeknek a lehetőségeknek a kombinációit.
márc. 6
10:54
Dakota Johnson szerint ezért bukott meg a Madame Web (Igényesnő.hu)
Világszerte óriási csalódást okozott a Dakota Johnson főszereplésével készült Madame Web, a film alig érte el a 100 millió dolláros árbevételt és a kritikusok sem kímélték a produkciót.
márc. 6
11:03
200 forintodba kerül: öntsd a szobanövényeidre ezt a folyadékot, ha haldoklásnak indultak - Pikk-pakk rendbe teszi őket! (Femcafe)
Ha kedvenc növényed épp haldoklásnak indult, nem kell megijedned: van ugyanis egy olyan trükk, mellyel szinte rögtön új életet tudsz lehelni a kiszáradt virágba.
márc. 6
11:15
Nagyon különös helyről eredhetett az élet a Marson (Rakéta)
Már persze ha volt ott élet valaha is – egy új tanulmány azonban épp ennek a lehetőségét erősíti.
márc. 6
11:21
Áttörő eredmény a rákkutatásban: a ketogén diéta hatása (Igényesférfi.hu)
Népszerű diéták, például a ketogén étrend vagy az időszakos böjt és a velük járó kalória- és tápanyag-korlátozás, illetve a behatárolt étkezési időtartam gátolhatja a daganatok növekedését és terjedését.
márc. 6
11:48
Ingyenes művészettörténeti kurzussal segíti a középiskolásokat a Képzőművészeti Egyetem (Kölöknet)
A tanfolyam márciusban indul, és május végéig folyamatosan be lehet kapcsolódni.
márc. 6
11:51
Döntöttek a Cápák között folytatásáról (Igényesférfi.hu)
A Cápák között című üzleti showműsor hetedik, kimagasló nézettségi eredményeket produkáló műsora még idén tavasszal folytatódik a tizedik epizóddal, az RTL pedig hivatalosan is bejelentette, 2025-ben jön az új évad.
márc. 6
11:51
"Hogy kerülsz te ide?" – ausztrál tevék, római papagájok, Escobar vízilovai (WMN)
Hogyan foglalták el a papagájok Rómát?
márc. 6
12:00
Franciaország az első, amely alkotmányos joggá tette az abortuszt (in.hu)
Franciaország lett a világ első országa, amely alkotmányába foglalta az abortuszhoz való jogot.France is the world’s first country to enshrine in its Constitution women’s freedom to voluntarily terminate their pregnancy!#feministdiplomacy pic.twitter.com/cSst8T5XK1— French Embassy in India ???????????????? (@FranceinIndia) March 5, 2024 A történelmi döntésre 2
márc. 6
12:06
Semmi sem lehetetlen az Emírségekben: Abu-Dzabiba vitték Görögországot (Roadster)
Bár kívül tiszta Görögország, belül azért a közel-keleti csillogás sem hiányozhat.
márc. 6
12:09
Idegen csillag közelítette meg a Naprendszert, még Földünk pályáját is módosította (Femcafe)
A kutatók a Naprendszer születésének körülményeit vizsgálták, amikor egy, Földünk fejlődése szempontjából is izgalmas megfigyelést tettek.

Keresés