2024. március 31. vasárnap

márc. 31
0:21
"Azért festem meg Isten arcát, mert hiszem, hogy láthatóvá lett" – Az ikonfestő diakónus az Athosz-hegyen is alkotott (Képmás)
Egyszerű, megkopott családi ház kapuján lépek be. A kertben madárcsicsergés, a három szobából kialakított kápolnában szent csönd. Az egri görögkatolikus közösség diakónusa, Vajda Mihály ikonfestő fogad. Végigmutatja a saját kezével alkotott falfestményeket, amelyeknek mind történetük van. Csak ámulok, hogy a szentély minden apró részletét egyedül t
márc. 31
0:25
"Ha helyet keresek, egy szék helyett öt lesz üres, mert mindenki odébb ül" – A látássérültek lazább hozzáállásra vágynak másoktól (Képmás)
Kindl Réka fiatal feleség, lelkes modell és egy tengerimalac gazdája. Amikor gondolt egyet, és jelentkezett vérplazmaadónak, az orvosi vizsgálatot követően a doktornő a szabályzatra hivatkozva elutasította őt, mert úgy vélte, hogy Réka nem lenne képes a rosszullétét szempillantással jelezni. Amikor pedig egyszer megkérdezte tőle egy testetlen hang:
márc. 31
0:27
Románia és Bulgária mától csatlakozott a schengeni térséghez a légi és a tengeri közlekedésben (Spabook)
Vasárnap 00:00 órától Bulgária és Románia részlegesen, a légi és a tengeri közlekedésben csatlakozik a schengeni térséghez. Párizsból, Bécsből, Hamburgból, Rómából, Zürichből, Münchenből, Amszterdamból és Genfből érkező repülők lesznek az…
márc. 31
4:03
Káoszt okozhat a légi közlekedésben az áprilisi teljes napfogyatkozás (Hamu és Gyémánt)
Április 9. és 11. között több helyen teljes napfogyatkozás lesz az észak- és közép-amerikai kontinensen. A különleges égi esemény a légitársaságok megszokott menetrendjét is összekuszálhatja. Az Egyesült Államok Szövetségi Légiközlekedési Hivatala (FAA) friss közleményében számolt be azokról a hatásokról, amelyet a hamarosan bekövetkező te
márc. 31
4:36
Másként bánhatnak veled a repülőn, ha bizonyos színű ruhában utazol (Roadster)
Itt az ideje átnézni a ruhatárat.
márc. 31
4:51
Gondolataival irányítja a sakkfigurákat az Elon Musk agyi chipjét viselő férfi (Hamu és Gyémánt)
Elon Musk agyi chipekkel foglalkozó cége, a Neuralink bemutatta első páciensét, aki a beültetett eszköz segítségével sikeresen mozgatta a kurzort egy számítógépen. Az áttörést jelentő eseményt a cég élőben közvetítette, írja a BBC.
márc. 31
4:54
Kígyókkal álmodsz? Jobb, ha tudod, mit jelent! (in.hu)
A kígyók álmaink legnyugtalanítóbb szereplői közé tartoznak, a pókok és az exek mellett.Az álmokban megjelenő kígyókról szóló beszámolók a klinikai álomelemzésben kezelt első páciensig nyúlnak vissza. 1895-ben Josef Breuer és Sigmund Friend írt Anna O.-ról, aki azt álmodta, hogy beteg édesapját egy fekete kígyó támadta meg. Az álmokról és jelentésü
márc. 31
5:09
Idén is lesz öntkéntes hulladékgyűjtés (Vital)
Idén tizenkettedik alkalommal, a Föld napjára időzítve, április 22-én elindul a TeSzedd! - Önkéntesen a tiszta Magyarországért akció, az ország legnagyobb önkéntes hulladékszedési programja.
márc. 31
5:18
Az alulértékelt mesebeli spanyolországi város, ahová a spanyolok nyaralni járnak (Roadster)
Vakítóan kék tenger, fehérhomokos strand, elbűvölő óváros és hihetetlen természeti adottságok.
márc. 31
5:21
Louis Moinet Astronef Techno (Kronometer)
Így találkozik a tradicionális óragyártás a modern művészettel egy Louis Moinet órán. 2021-ben jelent meg az első Astronef, amit a Concepto nevű szerkezetgyáró cég tourbillonokra specializálódott tervezőcsapatával hozott össze a…
márc. 31
6:00
Kényelmes és légies ülőgarnitúra a minőséget keresőknek (Spa Trend Online)
Otthonos kerti bútort keresel, ami mégis kiállja az időjárás támadásait? Egy egész évben használható teraszt szeretnél, ahol nem kell kompromisszumot kötnöd a látvány, a kényelem és a minőség területén sem? A GardenTrend új ülőgarnitúrájában nem csalódsz majd!
márc. 31
6:12
Melasma - Sötét foltok a bőrön (WebBeteg)
A melasma egy olyan bőrprobléma, amelyet sötét elszíneződések, foltok jellemeznek az arcon és a dekoltázson. Leggyakrabban az arccsontok, homlok, ajkak és az orr környékén jelenik meg. Ez a viszonylag gyakori probléma általában nem jelent egészségügyi kockázatot, de jelentős esztétikai problémát okozhat az érintettek számára.
márc. 31
6:12
Valóban fogyaszt a citromos kávé? Döbbenetes a hatása (Femcafe)
Itt az idő, hogy a teád mellett a kávédba is facsarj egy kis citromlevet. Ezeket a pozitív hatásokat ugyanis te sem akarod majd mellőzni.
márc. 31
6:18
Húsvét a nagyvilágban: van, ahol a nyulat közellenségnek tekintik (Babanet)
Van olyan ország, ahol annyira nem szeretik a nyulakat, hogy még a húsvét szimbólumának is más állatot választottak.
márc. 31
6:21
"Székelyföldön még nagyon erős az otthonfőzés kultúrája, és ezt fenn is kell tartani" – Szőcs Előd székelyföldi séffel beszélgettünk (egy.hu)
A nagy és fájdalmas váltásokból ritkán nő olyan gazdagon termő gyümölcsfa, mint Szőcs Előd életében. Az erdélyi jégkorongos, aki életét már gyermekkorában egész életét szentelte a sportnak, egy napon azzal kellett hogy szembesüljön: nincs tovább, nem tudja folytatni. Mire igazán elkeseredhetett volna, máris a konyhában találta magát, ahol kiderült:
márc. 31
6:24
Ez a meglepő, hétköznapi hozzávaló mennyeivé varázsolja a legegyszerűbb teát is (Roadster)
Abszurdnak hangzik, pedig van rá racionális magyarázat.
márc. 31
6:36
Lakatlan szigeten hagyták a lázadó tinédzsert a tehetetlen szülők - egy hajszálon múlt az élete (Femcafe)
Egy kínai házaspár kegyetlen és embertelen nevelési módszerrel rukkolt elő, miután nem tudták fegyelmezni tinédzser lányukat.
márc. 31
6:39
4 illat, amely a hangulatodat is képes megváltoztatni (Hamu és Gyémánt)
Nem véletlen, hogy szinte lehetetlennek tűnik megtalálni azt az illatot, amely minden alkalomhoz tökéletesen illik – hiszen a különböző illatjegyek különböző hangulatokat idéznek elő. Íme négy népszerű, hangulatjavító hatású illatjegy, amelyekkel érdemes lehet kísérletezni.
márc. 31
6:42
Hétfőn indul a viharjelzés a Balatonon (AQUA)
Április elseje és október vége között üzemel a viharjelzőrendszer a nagyobb magyarországi tavakon. A katasztrófavédelem a Balatonon, a Velencei-, a Fertő- és a Tisza-tavon működtet viharjelző állomásokat. A viharjelzőrendszer évről évre százezrek kikapcsolódását teszi biztonságosabbá. A viharjelzőpontok villogó sárga fényjelzéssel jelzik, ha erős s
márc. 31
6:48
"Az energiánkat a saját belső gyermekünk megismerésére fordítsuk, ne arra, hogy megpróbáljuk megsemmisíteni, vagy mások számára kényelmesebbé nevelni" (Life&Body)
Sok trauma érhet minket gyermekkorunkban, melyek lenyomata felnőttként is bennünk marad és a tudattalanban irányít minket. A bennünk lévő belső gyermek sok arccal rendelkezik és ezerféleképpen hathat jelenlegi életünkre. Az önismereti munka egyik legfontosabb pillére a bennünk lévő sérült gyermeki rész gyógyítása és a kreatív, szabad belső gyermekk
márc. 31
6:51
Mindig a szüleid leszünk – Julcsi és Dávid átsuhanó babájának története (WMN)
Nimród elvesztése óta négy év telt el. De ilyen a gyász, egy időre jéggé dermeszt, és sokszor azt érzed, az örök tél már sosem ér véget. Aztán mégis elkezd kitavaszodni.
márc. 31
7:00
3 tipp a kényelmes teraszhoz (Spa Trend Online)
Egy átalakítás mindig izgalmas és kihívásokkal teli. A számtalan lehetőség közül azonban nem is olyan egyszerű kiválasztani azt, ami a kényelmes élettérhez szükséges. Erre a három dologra mindenképpen figyelj, hogy örömmel a végeredmény megelégedettségedre szolgáljon!
márc. 31
7:21
Lázadás egyetlen pixellel - jó okkal rejtettek programozók húsvéti tojásokat a számítógépes játékokba (Rakéta)
Az ismeretlenség homályából próbáltak kitörni az első számítógépes húsvéti tojásokkal a programozók, akik apró meglepetést hagytak a legkitartóbb játékosoknak és egyúttal bemutattak az akkori nagyvállalati kultúrának.
márc. 31
7:30
Ezzel az egyszerű trükkel tovább maradnak meg a tulipánok (Femcafe)
Eláruljuk, hogy mit kell tenned, ha még sokáig akarsz gyönyörködni bennük.
márc. 31
7:51
Sokkal egészségesebb lesz a brokkoli, ha így készítjük el (Hamu és Gyémánt)
A brokkolit tartják az egyik legegészségesebb zöldségnek, ami elsősorban egy benne található vegyületnek, a szulforafánnak köszönhető. De hogyan érdemes elkészíteni a zöldséget, ha elsősorban az egészségünket tartjuk szem előtt? Egy kutatás ennek próbált utánajárni.
márc. 31
7:54
Te milyen főzőolajat használsz? Biztos vagy benne, hogy jó döntés? (in.hu)
Függetlenül attól, milyen gyakran főzünk, nagyon nem mindegy, milyen olajat használunk ehhez. A legjobb olajak a főzéshezTöbb tényezőtől függ, hogyan válasszuk ki a legjobb olajat a főzéshez.A főzéshez a telítetlen, azaz egészséges zsírokat tartalmazó olajokat válasszuk, melyek magas füstponttal rendelkeznek, amelyek ellenállnak a nagy hőhatásnak.
márc. 31
8:12
Kiss Róbert Richard: új úti célokat fedeznek fel a magyar turisták (Infostart)
Kiss Róbert Richard turisztikai szakértő szerint az áremelkedés nem vetette vissza a magyarok utazási kedvét. Az InfoRádió Világszám című utazási magazinjának szerkesztő-műsorvezetője úgy véli: Horvátország, Görögország, Törökország, Olaszország és Spanyolország idén is népszerű külföldi úti célok lesznek.
márc. 31
8:12
Ezeknek a csillagjegyeknek ma nagyon fárasztó napja lesz (Metropol)
A jókedv mellett a nosztalgikus hangulat is eluralkodik ma a Szűz jegy szülöttén.
márc. 31
8:30
Sosem találnád ki: A légiutaskísérő elárulta, hogy melyik a legjobb étel, amit érdemes fogyasztani a repülőút alatt (Femcafe)
Azt is eláruljuk, hogy inkább mit ne kérj egy repülőút során.
márc. 31
8:33
Csak gázokat szerettek volna kutatni, helyette felfedeztek 49 új galaxist (Hamu és Gyémánt)
49 új galaxist fedezett fel csillagászok egy csoportja. A tudósoknak mindössze 3 órára volt szükségük a hihetetlen eredményhez, pedig eredetileg teljesen más volt a kutatásuk témája.
márc. 31
8:51
Meghalt Tordy Géza (Igényesférfi.hu)
Meghalt Tordy Géza színművész - jelentette be a szomorú hírt a Nemzeti Színház szombat este.
márc. 31
8:51
A belga férfi, aki igazi erdélyi gazda lett, és ízes gyimesi tájszólással beszél – Jonas Mertens története (WMN)
Ismerd meg Jonas Mertenst, a belga gazdát, aki miután bejárta a világot, Erdélyben találta meg igazi otthonát: gyimesi ember tanította beszélni, magyar és román nő szeretni, a sok-sok idős gazda és gazdasszony pedig az életre nevelte. Hajómérnökből lett parasztember, aki mindennél jobban ragaszkodik "szülőföldjéhez", annak hagyományaihoz és termész
márc. 31
9:30
Ha allergiás a nyírfapollenre, a keresztallergiával is számolni kell (WebBeteg)
A tavaszi szezonális allergiák tünetek jelentős részét a nyírfapollen okozza, az erre allergiások között pedig különösen magas a keresztallergia előfordulása.
márc. 31
9:33
Hosszas mérlegelés után döntött Xabi Alonso (Igényesférfi.hu)
Hosszas mérlegelés után döntött Xabi Alonso, a spanyol szakember a Bayer Leverkusen pénteki sajtótájékoztatóján jelentette be, a következő idényben még biztosan a klub vezetőedzője marad.
márc. 31
9:48
Amikor a méhed ellened fordul: élet endometriózissal (Igényesnő.hu)
Március már évek óta az endometriózis hónapja: számos szervezet igyekszik felhívni a figyelmet erre a sokáig félvállról kezelt állapotra, és tudatosítani a nőkben, hogy a fájdalom nem a menstruáció elkerülhetetlen velejárója.
márc. 31
9:51
Április 1. fontos változásokat hoz a pénzügyekben! (Igényesférfi.hu)
Jön a kötelező fizetési kérelem, véget ér a lakásbiztosítási kampány, kivezetnek két kamatstopot, a lakossági állampapírok kamata is csökken, sok banknál pedig emelkednek a díjak.
márc. 31
9:54
Egy légiutaskísérő elárulta, hogy a legjobb ülés a repülőn nem való mindenkinek (in.hu)
Egy légiutas-kísérő a TikTok-on osztotta meg a repülőgép kijárati sorában való ülésfoglalás előnyeit és hátrányait.Henny Joyce Lim utaskísérőként dolgozik, és rendszeresen posztol rövid videókat a TikTok-oldalára, amelyekben a repülőgépek szokatlan jellemzőit és olyan tippeket mutat be, amelyek segíthetnek a turistáknak a levegőben töltött idő alat
márc. 31
10:09
Családi filmezést terveztek? Ez a 4 animációs mesefilmet minden korosztály imádni fogja! (Hamu és Gyémánt)
Kevesebb meghittebb családi program létezik annál, mint amikor mindenki összekuporodik a nappaliban és elindul egy közösen választott film. Persze egy dologra nem árt figyelni: olyan mozit válasszunk ki, amit kicsik és nagyok egyaránt élveznek. Mutatunk is négy ilyet!
márc. 31
10:27
Indul a 10. Jubileumi Terézanyu pályázat! (Nőiváltó)
Újra indul a Terézanyu pályázat! Írd meg történeted első szám egyes személyben. Remek díjak várnak és több magazin is támogatja a pályázatot.
márc. 31
10:51
Kitünteti az ABBA tagjait a svéd király, de már csak az avatarok lépnek fel (Igényesférfi.hu)
ABBA - Fél évszázados sikertörténetük, a nemzetközi zenei színtéren elért kiemelkedő eredményeik és nem utolsó sorban Svédország imázsának erősítése miatt, XVI. Károly Gusztáv svéd király hamarosan kitünteti az ABBA tagjait, a Vasa Királyi Renddel.
márc. 31
11:12
A csalánkiütés és lehetséges okai (WebBeteg)
Csalánkiütés valószínűsíthető, amennyiben a bőrön viszkető, vörös duzzanatok alakultak ki, égő érzéssel és fájdalommal párosulva, amelyek 24 órán belül eltűnnek, majd napokig más-más bőrfelületen jelennek meg. A csalánkiütés a leggyakoribb bőrgyógyászati elváltozások egyike.
márc. 31
11:18
A világ legszebb útvonalain visz majd végig az ismert szállodalánc új luxushajója (Roadster)
2026-ban több mint százharminc különböző úti célt érint majd a luxushajó, és legalább harminc országon halad keresztül.
márc. 31
11:21
Málta Tűzijáték Fesztivált rendez 2024 áprilisában (Spabook)
2024. áprilisában ismét a Máltai Nemzetközi Tűzijáték Fesztivál borítja színes fényárba a máltai és gozoi égboltot. A színpompás tűzijáték előadások idén április 20. és 30. között 5 helyszínen kerülnek megrendezésre.…
márc. 31
11:24
Végig improvizálta Anne Hathaway a Neveletlen hercegnő egy ikonikus jelenetét (in.hu)
A színésznő a Vanity Fair Scene Selection című videósorozatában beszélt arról, hogy a film egyik emlékezetes jelenetét valójában végig improvizálta.Anne Hathaway a 2001-es Neveletlen hercegnő című filmben a főszereplő Mia Thermopolist alakította, aki megtudja, hogy egy kis ország trónörököse. A lánynak emiatt kívül-belül átváltozáson kell átesnie.
márc. 31
11:27
A franciák többsége szerint az ország nincs felkészülve az olimpiára (Igényesférfi.hu)
Egy friss felmérés szerint a franciák több mint fele gondolja úgy, hogy az ország nem áll készen az idei nyári olimpia és paralimpia megrendezésére.
márc. 31
11:33
Újranyitott a Paskál fürdő a termálkút javítása után (Spabook)
A Paskál Gyógy- és Strandfürdőt vízzel ellátó termálkút váratlan meghibásodása miatt a kút vizsgálata és haladéktalan javítása vált szükségessé. Mivel a fürdő termálvíz nélkül nem tud működni, ezért 2024. március…
márc. 31
11:51
Ezeken a lakásokon lehet leggyorsabban túladni (Igényesférfi.hu)
Tavaly az ingatlanpiacon a panellakások keltek el leggyorsabban, eladásukhoz átlagosan 70-90 napra volt szükség, míg a téglalakások lényegesen tovább, 112-140 napig időztek a kínálatban a Duna House adatai alapján.
márc. 31
12:03
Hamarosan újranyithat a felújított Tiszaligeti Strand Szolnokon (Spabook)
A szolnoki tiszaligeti strand felújítása jelentős csúszásban van, de a minap jó hírt közölt Szalay Ferenc polgármester, aki Facebook videón jelentette be, hogy célegyenesbe érkezett a 10 milliárd forintos fejlesztés…
márc. 31
12:21
Ismered más nemzetek húsvéti szokásait? Kvízezz, és kiderül! (egy.hu)
Piros tojás, locsolkodás, sonka és kalács – a húsvét magyar hagyományait mindenki ismeri. Egyedi szokásokkal találkozhatunk a különböző országokban, amik segítenek  egy kicsit közelebb kerülni más kultúrákhoz, egy kicsit jobban megismerhetjük általuk az ott élő embereket. Te ismered más nemzetek húsvéti szokásait, érdekességeit? Kvízezz, és kiderül
márc. 31
12:39
Különleges szoborpark a Duna mentén: a dunaújvárosi művésztelepen készült több tucat alkotás kedvelt látványossága a városnak (SzMo)
Egy hatalmas partszakadásnak köszönhető, hogy létrejött a part menti sétány, amely a városban készült 58 műalkotásnak adott otthont.

Keresés