2024. március 28. csütörtök

márc. 28
18:18
Megkezdődött a káprázatos cseresznyefa-virágzás - Íme 6 európai város, ahol te is megcsodálhatod őket (Femcafe)
Bár Ázsiában őshonosak, a cseresznyefák valójában az egész világon virágoznak, és nem is kell olyan messzire utaznunk azért, hogy káprázatos, rózsaszínbe borult utcákban gyönyörködhessünk.
márc. 28
18:21
Szülő–gyerek-távkapcsolat: meddig ér a szeretet, ha messze élünk egymástól? (WMN)
Noha Magyarországon bizonyos értelemben nincsenek nagy távolságok, a közúti, pláne a tömegközlekedés anomáliái miatt előfordulhat, hogy a válás utáni, akár csak két-háromszáz kilométernyi távolságra való költözés is tartós változást hoz a szülő-gyerek kapcsolatban.
márc. 28
18:21
Ilyen stílusos, kávéból készült karórát még sosem láttunk (Hamu és Gyémánt)
Új szintre emelte a kávézacc újrahasznosítását egy berlini székhelyű órakészítő cég. Az eredmény egy letisztult és kifejezetten megfizethető karóra, amelynek még illatán is érződik, hogy miből készült.
márc. 28
18:21
Zöldcsütörtöki fogások – ínyenceknek is! (egy.hu)
A hagyomány szerint zöldcsütörtökön – az utolsó vacsorára emlékezve – friss zöldekből készült ételeket illik fogyasztani. Idén szerencsénk van, hiszen hamarabb érkezett a tavasz, és már bőven van madársaláta, sóska és csalán, de zsenge spenótot is lehet már látni a kiskertekben. Többségünk a piacról szerzi be ilyenkor a főzelékhez, leveshez valót,
márc. 28
18:48
Beizzítanád a bulit, vagy kikapcsolnád az agyad hétvégén? Ez a zenei mix mind a kettőre alkalmas (Femcafe)
Most elfelejtheted a monoton EDM ütemeket, amiket a fesztiválokon hallasz. Itt a selymes vokálok, és dallamok kerülnek előtérbe.
márc. 28
18:57
Neoavantgárd kiállítás nyílt a Hotel Clarkban (Hamu és Gyémánt)
Március 21-én megnyílt a Leo Bistro étterem és a Hotel Clark közös kortársművészeti kiállítássorozata, az Art Corner legújabb tárlata. A Virág Judit Galériával együttműködésben megvalósított, Neoavantgarde – Made in Hungary kiállításon a magyar neoavantgárd képzőművészet világába kaphatunk betekintést. Bak Imre, Hencze Tamás, Keserü Ilona, Lantos F
márc. 28
18:59
Ebben az autóban és borban több a közös, mint gondolnánk (Hamu és Gyémánt)
Mi a közös a harmadik generációs Porsche Panamerában és a 2020-as évjáratú Gere Kopar Villányi Cuvée-ben? Elsősorban a minőség, de a két márkát egyéb értékek is összekötik: a stílus, a hagyományok iránti tisztelet és megújulás képessége.
márc. 28
19:21
Eutanázia pró és kontra: Karsai Dániel ügyének hatására Lengyelországban is felélénkült a vita az életvégi döntésekről (WMN)
Kivel értesz inkább egyet? És miért ne kapnál a másikuktól is értékes szempontokat? Lengyel társadalomtudósok járnak körül számunkra is releváns kérdéseket.
márc. 28
19:24
Utazni készülsz húsvétkor? Ezekre a változásokra mindenképpen figyelned kell (Femcafe)
A többség ki akarja majd használni a húsvéti hosszú hétvégén kínálkozó jó időt, és biztosan útra fog kelni. Azonban van néhány dolog, amire figyelni kell a közlekedésben!
márc. 28
20:24
Megérkezett a Daalarna eddigi legexkluzívabb kollekciója - Igazi királynőnek érezheted magad ezekben ruhákban (Femcafe)
Áprilisban debütál a Daalarna új kollekciója, amely olyan menyasszonyoknak készült, akik egy igazán egyedi és szemkápráztató ruhában szeretnék kimondani a boldogító igent.
márc. 28
20:36
8 biztos mód a ragyogó bőr eléréséhez (in.hu)
Ha van egy szépségtrend, ami soha nem megy ki a divatból, az a ragyogó bőr. Ennek ápolása és fenntartása azonban kihívást jelenthet. Életmódbeli szokásaink, környezetünk és rutinjaink gyakran vezethetnek fakósághoz. Szerencsére számos módja van annak, hogy fokozzuk bőrünk természetes ragyogását.1. Következetes bőrápolási rutinAz alapkezelések követ
márc. 28
20:39
A terasz a nappali folytatása – megérkeztek a Jysk idei kerti kollekciói (x) (egy.hu)
A tavasz beköszöntével egyre közelednek a kertben vagy teraszon töltött nyári délutánok és esték. A Jysk tavaszi-nyári kollekciói kerti bútorok és kiegészítők óriási választékát kínálja a külső terek berendezéséhez. A skandináv otthonosság és funkcionalitás mellett gyönyörű színek, modern formák, természetes és fenntartható anyagok köszönnek vissza
márc. 28
21:00
Imádtad a You-t? Akkor ezeket a sorozatokat muszáj megnézned, amíg várod az új évadot! (in.hu)
A Netflix You című sorozatának elmúlt négy évada során Joe Goldberg - akit a zseniális Penn Badgley alakít - sokak szívébe belelopta magát. A sármos pszichopata teljesen megváltoztatta a szerelemről és a megszállottságról alkotott képünket. Szerencsére a népszerű sorozatnak lesz egy ötödik évada is, azonban amíg azt várjuk, mutatunk ehhez hasonló m
márc. 28
21:06
UNESCO címet kapott ez a csodálatos magyar vidék (Roadster)
Nagy lehetőséget jelent ez a nemzetközi kutatóknak is.
márc. 28
22:33
Kulisszák mögött: rengeteg múlik az internetezők lájkjain és megosztásain (Spabook)
A Spabook bloggere nagyon ritkán látható számokat tesz most közzé, hogy az internetezőknek megmutassa, a viselkedésükkel, kattintásaikkal milyen óriási mértékben alakítják részben a saját hírfolyamukat, részben mások hírfolyamát, végeredményben pedig…

2024. március 29. péntek

márc. 29
0:15
Harry herceg addig nem békül, amíg Vilmos és Katalin bocsánatot nem kér tőle és feleségétől (Blikk)
Mi történik itt?
márc. 29
0:15
Kevesek által ismert MI taszította le a trónjáról a GPT-4-et (Rakéta)
A Claude 3 Opus átvette a vezetést a Chatbot Arenában, de az OpenAI már készül a válasszal.
márc. 29
0:15
A Pilis legfurább sziklája olyan, mint egy csapat részeg kőgomba (Telex)
Megnéztük közelebbről a pilisvörösvári Zajnát-hegyek rejtett zugában álló Sólyom-sziklát, a hegység legbizarrabb sziklaalakzatát. A Vércse-sziklában aztán két érdekes, fülke-szerű mélyedést is találtunk.
márc. 29
0:19
Így ismered fel, ha egy nő nem csak játssza a kifinomultat, hanem valódi értékek vannak mögötte (Blikk)
Árulkodó jelek!
márc. 29
0:19
Mit élhetnek át a politikusok gyerekei, mikor a teljes nyilvánosság éppen a szüleik magánéletén csámcsog? (Telex)
Hogyan hathat a feszült hazai közélet azokra a gyerekekre, akiknek politikus szüleit a kortársaik is utcai plakátokról ismerik? A Hintalovon Alapítvány pszichológus munkatársa szerint a végletesen megosztó politikusokkal szembeni érzelmek rávetülhetnek a gyerekeikre is, akikben emiatt negatív érzések is megjelenhetnek a szüleikkel szemben.
márc. 29
0:23
2024 karmikus év: Mit tegyünk a boldogság érdekében (Blikk)
Egyedülálló lehetőségek.
márc. 29
2:30
Minek örülnek húsvétkor a cicák és a kutyák? (Háziállat)
A húsvéti szezonban egész nap serényen készülünk a családi lakomákra, nagy gonddal állítjuk össze a gyerekek ajándékcsomagjait, és feltérképezzük a csokitojások legjobb rejtekhelyeit. A lázas készülődések közepette hajlamosak vagyunk megfeledkezni körülöttünk sündörgő kedvenceinkről...
márc. 29
2:48
Antihősök mentik majd meg a Marvel-moziverzumot? (InStyle Men)
Már forog a Thunderbolts, Florence Pugh pedig bizalmasan becsalogatta követőit a kulisszák mögé.
márc. 29
3:15
Húsvéti varázs Lengyelországban; húsvéti szokások és hagyományok (Utazási Élmények)
A lengyel húsvét nem csupán egy vallási ünnep, hanem a tavaszvárás és a családi összejövetelek vidám időszaka is. Számos egyedülálló hagyomány színesíti ezt az időszakot, betekintést nyújtva a lengyel kultúra gazdagságába.
márc. 29
3:21
Ahol 100 évig élnek az emberek: a világ legújabb kék zónája (Igényesférfi.hu)
A régiókat az köti össze, hogy a helyi lakosok rendkívül hosszú ideig - sokszor 90-100 éves korukig - élnek, nem szenvednek a fejlett országokra általában jellemző civilizációs betegségektől, jó fizikai kondíciójukat pedig szinte a halálukig megőrzik.
márc. 29
3:24
Méregdrága filmes ereklye a fekete Pókember-ruha (InStyle Men)
Tobey Maguire hálószövőjén láthattuk a Pókember 3-ban, a Sam Raimi-féle trilógia utolsó részében.
márc. 29
3:51
Yellowstone: Kevin Costner mégis visszatérhet a fináléra (Igényesférfi.hu)
Nemsokára lezárul korunk legsikeresebb neowestern-sorozata. Többször lehetett hallani arról, hogy a főszerepet alakító Kevin Costner nem fog feltűnni az ötödik évad utolsó epizódjaiban, most viszont úgy tűnik, minden akadály elhárult a visszatérése elől.
márc. 29
4:21
Cillian Murphy súlyos áldozatot hozott Thomas Shelby szerepe miatt (Igényesférfi.hu)
Akár Birmingham bandái rajongó vagy, akár az Oppenheimerrel lopta be magát az ír színész a szívedbe, akár valamelyik más szerepben láttad, egy dologban mindannyian egyetérthetünk: Cillian Murphy szívét-lelkét beleteszi az általa játszott karakterekbe.
márc. 29
4:21
Megérkezett Duna óra, itt a Taktus (Kronometer)
Újabb magyar órás projekt indult nemrég Duna óra néven. Valami biztosan van a csapvízben, mert a megszokottnál több magyar vonatkozású óra bukkan fel mostanság. A Duna óra egy magyar grafikus…
márc. 29
4:24
Ezért vannak apró lyukak a repülőgép ablakain (Roadster)
Nem kell megijedni, sőt!
márc. 29
4:24
Vendéget vársz húsvétra? Ezt veszik észre először (InStyle Men)
Amikor beengedsz valakit az otthonodba, olyan dolgok tűnnek fel neki, amikhez te hozzászoktál, vagy észre se vetted.
márc. 29
4:30
Ettől az extra lépéstől lesz tökéletes a húsvéti sonka: ezt az egy dolgot kell megtenned ahhoz, hogy omlós és puha legyen a végeredmény (Femcafe)
Sokan kihagyják ezt a jelentéktelennek tűnő, ámde annál fontosabb lépést a sonkafőzés során. Vajon te is itt hibáztál eddig?
márc. 29
4:42
Így készül a tökéletes, pihe-puha kenyér: Egyetlen filléres összetevőben rejlik a titka! (Femcafe)
Nincs ahhoz fogható érzés, mint amikor a frissen sült, meleg kenyér illata járja át a házat. De tudtad, hogy van egy titkos összetevő, melynek köszönhetően nemcsak finom, de hihetetlenül puha is lesz?
márc. 29
4:45
51 millió forintot gyűjtöttek vadászok a gyermekgyógyászati intézményeknek (Vital)
Az Országos Jótékonysági Vadászat Közhasznú kft. 51,2 millió forintot gyűjtött a 2023. évi Országos jótékonysági vadászaton a magyar gyermekgyógyászati intézmények számára.
márc. 29
4:51
Ha valami különlegeset tennél a húsvéti asztalra: így készül a pestós babka (Hamu és Gyémánt)
Ünnepi alkalmakra sokszor keresünk új és izgalmas fogásokat, idén húsvétra pedig tökéletes választás lehet a pestós babka. Ha rajongunk az édes változatért, akkor ezt muszáj elkészítenünk!
márc. 29
4:54
5 divatszabály, amit mindannyiunknak el kellene lesnie a francia nőktől (in.hu)
Brigitte Bardot-tól és Françoise Hardy-tól kezdve Léa Seydoux-ig és Clémence Poésy-ig a francia nők a stílus megtestesítői − és mindig is azok voltak. Van valami könnyedség abban, ahogyan a legegyszerűbb ruhákat is viselik, amivel visszafogott eleganciát és sikket sugároznak magukból.Itt az idő, hogy eless egy pár titkot a párizsi sœurs-eidtől. Köv
márc. 29
5:03
A fővárosiaknak jár a CT és MR vizsgálat (Vital)
A főpolgármester szerint "minden vitát és harcot megért", hogy Budapest a kerületekkel közösen biztosít CT- és MR-vizsgálatokat a fővárosiaknak.
márc. 29
5:06
Ijesztően hétköznapi tünetek, amelyek magnéziumhiányra utalhatnak - Könnyű őket figyelmen kívül hagyni (Femcafe)
A magnéziumhiány sokakat érint, nagyon fontos, hogy időben felismerjük a problémát és mielőbb tegyünk ellene.
márc. 29
5:24
85 éves Terence Hill – ezek a kedvenc filmjeink tőle (InStyle Men)
Ma ünnepli nyolcvanötödik születésnapját a legendás pofonosztó páros hupikék szemű tagja.
márc. 29
5:33
Emelkedik a nyírfapollen koncentráció (Vital)
A kora tavaszi fák - az éger, a ciprus- és tiszafafélék, valamint a mogyoró - pollenjének mennyisége várhatóan hétvégére lecsökken, míg a nyírfapollen koncentrációja jelentősen emelkedni fog a levegőben.
márc. 29
5:36
Így tehetsz a legtöbbet azért, hogy ne lopják el a poggyászod (Roadster)
Az egyik leggyakoribb módszer valójában nem nagyon működik.
márc. 29
5:42
Üzentek a stylistok: ezek lesznek a legmenőbb cipőtrendek idén tavasszal (Femcafe)
A különféle izgalmas ruhatrendek mellett idén természetesen a figyelemre méltó cipőkből sem lesz hiány.
márc. 29
5:48
Életveszélyes brahiból felmászni a vonat tetejére, szakember magyarázza el, miért! (Kölöknet)
Az utóbbi időben megszaporodtak a fiatalok körében terjedő eszement vonatkihívások és a vakmerőséget fitogtató szelfizgetés a vagonok tetejéről, ezért a MÁV nyomatékosan kéri a szülőket és pedagógusokat, hívják fel a fiatalok figyelmét: hogy vasútüzemi területen tartózkodni életveszélyes és tilos. A MÁV biztonsági szakemberei kérdéseinkre azt is el
márc. 29
5:48
Újra jön a retrográd Merkúr: kerüljük az elhamarkodott döntéseket és a nyílt konfliktust! (Life&Body)
Intenzív hangulatban telik április első hete. Elkezdődik a retrográd Merkúr periódusa, így mozgásra és kommunikációra irányuló impulzív késztetéseink felszaporodnak. A cselekvés helyett érdemes megfigyelő álláspontra helyezkedni és szembenézni életünket meghatározó negatív gondolatokkal és hiedelmekkel. Szerelmi csalódásokat és fordulópontokat tart
márc. 29
5:54
A rajongók imádni fogják ezt a törölt Szex és New York-jelenetet (in.hu)
A jelenetet az eredeti sorozat 5. évadának fináléjához forgatták.A Szex és New York című sorozatban Charlotte (Kristin Davis) második férje, Harry (Evan Handler) soha nem találkozott felesége exével, Trey-vel (Kyle MacLachlan). Vagy mégis? A sorozat egy most előkerült, törölt jelenetében a két férfi összetalálkozik egymással, és bebizonyosodik, hog
márc. 29
6:00
8 érv a Softub jakuzzik mellett (Spa Trend Online)
A felfújható jakuzzik nagyon népszerűek, de tartósságuk, hőszigetelésükés masszázsélményük is elmaradegy profi masszázsmedencéjétől. Ha mégis a hordozhatóságot és a puha falakat részesíted előnyben, de a felfújható medencéknél tartósabb megoldást keresel, akkor a Softub lesz a neked való jakuzzi! Ebben a kiváló és tartós masszázsmedencében mindent
márc. 29
6:18
Ez a hobbi segíthet lelassítani agyunk öregedését - bármikor csinálhatod és egy forintodba sem kerül! (Femcafe)
Rengetegféle hobbi közül választhatunk a mindennapok során, teljesen eltérő, hogy kinek mi válik be, mit élvez a legjobban. Létezik viszont egy hobbi, mely egyetlen forintba sem kerül, bármikor végezhető és ráadásul a kutatások szerint lelassíthatja agyunk öregedését is.
márc. 29
6:18
Mikortól alussza át a baba az éjszakát? 9 módszer, amivel te is segíthetsz (Babanet)
A nyugodt éjszakai alvás olyan mérföldkő a baba alvásában, amelyről sok kimerült szülő álmodik. De mégis, mikor jöhet el ennek az ideje, és hogyan segíthetünk szülőként?
márc. 29
6:21
Egyáltalán nem a valóságot érzékeljük, csupán irányítottan hallucinálunk (Rakéta)
Azt rég tudjuk, hogy a valóságot nem közvetlen érzékeljük, hanem az érzékszerveink szűrőjén keresztül. Egy relatíve új elképzelés szerint azonban az utóbbi állítás sem igaz, valójában az érzékszerveink csak időnként mankót nyújtanak nekünk egy hatalmas álomban, egy végtelen hallucinációban, amit valóságnak nevezünk.
márc. 29
6:21
Nagyböjti beszélgetés Hortobágyi T. Cirill atyával (egy.hu)
Miközben a telet követő kikeletben a természet kirobbanó erővel ünnepli az életet, a régi hagyományrend szerint a húsvét előtti időszak az emberek számára a befelé fordulás, az önként vállalt szűkség, a böjt időszaka. Fölösleges önsanyargatás vagy testet-lelket építő gyakorlat? A tavaszról, a böjt és az önként vállalt kereszthalál erejéről Hortobág

Keresés