A Ruhastory egy különleges, hat hazai tervező által közösen megálmodott kapszulakollekcióval mutatja be, milyen erő rejlik az együtt-alkotásban és a slow fashion filozófiájában. Az „Az első” névre keresztelt kollekciót Korn Anita, a Ruhastory tulajdonosának kislánya, Lujzi első „ujjfestménye” ihlette. Ez az alkotás a gyermeki kreativitás, az önfele
29 szerv szöveteit vizsgálták, amelyeket közel ezer donortól gyűjtöttek be – ez az eddigi legátfogóbb vizsgálat annak kapcsán, miként idősödnek különböző mértékben a szerveink. Meglepő eredmények születtek.
Az örökbefogadás érzékeny téma, amelyet a társadalom gyakran még mindig tabuként kezel. Pedig az őszinte beszélgetések nemcsak oldhatják a szégyenérzetet, hanem közelebb hozhatják az embereket egymáshoz. Tóth Tünde újságíró számára különösen fontos ez a téma: szenvedéllyel foglalkozik érzékeny kérdésekkel. Egy közelmúltbeli stúdióbeszélgetésében eg
Magyarországon december 5-én érkezik a Wicked című Broadway-musical filmváltozata, az amerikai mozik azonban már egy hónapja játsszák a közönségkedvencet. Mivel már rengetegen ismerik a benne elhangzó zenéket, sokan dalra fakadtak a vetítéseken, ami hatalmas vitát generált az interneten. A film főszereplője, Cynthia Erivo most elmondta erről a véle
Még nem olyan régen a társadalom szinte megbélyegezte azt a nőt, akinek nem volt gyereke, ma már azonban egyre többen vállalják fel, hogy nem szeretnének anyává válni, ahogy az alábbi tíz híresség is.
A NASA és az amerikai légügyi felügyelet több mint négy évig tervezte a kontrollált balesetet. Nem úgy sült el, ahogy szerették volna, de így is nagyon hasznos repülésbiztonsági információkkal szolgált. Ha valódi utasok ültek volna a gépben, a negyedük túlélhette volna a katasztrófát.
Elérkezett az év utolsó hónapja, december, amely egyszerre hozza el a meghittség, az ünnepi várakozás és az önreflexió idejét. Mi, a Nicole.hu csapata, szeretnénk szívből megköszönni nektek, hogy velünk tartottatok az indulásunk óta. Nem csupán egy magazin vagyunk, hanem egy közösség, amelyet az a cél vezérel, hogy megmutassuk: az életminőség javít
Te mennyire tudsz rendet tartani magad körül? Nem okoz gondot, vagy előbb-utóbb mindig azon kapod magad, hogy valamelyik helyiségben rendetlenség van? Talán nem is sejtetted eddig, de pszichológusok szerint az, hogy melyik szobát tudod legnehezebben tisztán tartani, a saját lelki vívódásaidra, belső problémáidra utalhat.
A célzott diéta nélkül bekövetkező hirtelen és nagyobb mértékű fogyás okot ad arra, hogy orvoshoz forduljunk. De mit jelent a hirtelen és a nagyobb mértékű? Mely betegségek állhatnak a váratlan tünet mögött?
Az utóbbi időben rengeteget hallhattunk arról, hogy az okostelefonok használata milyen hatással van a gyerekekre, és miért kellene azt iskolai és a családi oldalról egyaránt keretek közé szorítani. Ezt a kérdéskört járták körül az M5 kulturális csatorna Ez itt a kérdés című műsorában is szakértők segítségével. Az adás a Média a Családért díj jelölt
Idén már ötödik alkalommal rendezték meg Az Év Szaloncukra versenyt, amin az összes hazai szaloncukrokat gyártó cukrászda és gyártó szaloncukrai ringbe szállhattak. Mesterek, influenszerek és gyerekek is kóstoltak a különböző kategóriákban. Bontogassuk együtt 2024 kedvenc ízeit!
Sok szempontból előnyös a vastag szálú haj, de jó néhány dolog ronthat a minőségén. A vastag hajat az egyes szálak sűrűsége és átmérője jellemzi. Általában több szőrtüszővel rendelkeznek, és a szálak általában durvábbak és erősebbek, ami teltebb, nagyobb volumenű megjelenést eredményez. Formázás szempontjából a vastag haj jobban megtartja a frizurá
Kerkez Milos megszerezte első gólját a Premier League-ben, csapata, a Bournemouth pedig győzött a Wolverhampton Wanderers otthonában az angol labdarúgó-bajnokság 13. fordulójának szombati játéknapján.
A családon belüli erőszak komoly tabutéma, a többség nem szívesen veszi észre akkor sem, ha a közvetlen környezetében lesz tanúja – abba pedig végképp nem gondolnak bele a kívülállók, hogy ez a probléma mennyi embert érinthet. Erre hívta fel a figyelmet írásában Madár Anikó . A szerző cikke a Magyar Szó nyomtatott és online felületén jelent meg, és
Van egy régi mondás, miszerint a nő legnagyobb fegyvere egy jól időzített mosoly – és lássuk be, van benne némi igazság. A női hatalom nem az uralkodásban rejlik, hanem abban, hogy tudatosan és játékosan élhetjük meg önállóságunkat és nőiességünket. Míg a társadalom gyakran arra tanítja a nőket, hogy vagy domináljanak, vagy engedjenek, valójában lé
Guy Ritchie neve mára összeforrt a stílusos gengszterfilmekkel, és úgy tűnik, a rendező nem lassít. Legújabb projektje, a The Associate, ígéretes csapatot és történetet hoz, amivel újra elmerülhetünk a londoni alvilág világában – ezúttal Tom Hardy főszereplésével.
Kutatók arra hívják fel a figyelmet, hogy a krónikus mentális stressz és a magas vérnyomás közt összefüggés áll fenn. A krónikus mentális stressz többféle okra vezethető vissza.
A már világbajnok Max Verstappen nyerte a Forma-1-es Katari Nagydíj szombati időmérő edzését, mégsem ő rajtolhat az élről a vasárnap 17:00 órakor kezdődő futamon.
Már nagyon régóta foglalkoztat a kérdés, hogy valóban több életünk van-e, valósak-e azok a beszámolók, amelyek már-már lehetetlennek tűnő történeteket mesélnek el számunkra. Ezért is mentem el egy reinkarnációs utaztatásra.
Ahogy a novemberi szürkeség lassan az ünnepek meghitt csillogásába fordul, elérkezik az advent első vasárnapja, amikor meggyújtjuk az adventi koszorú első gyertyáját. Ez a pillanat nem csupán az ünnepi készülődés kezdete, hanem egy mély spirituális jelentést hordozó rítus is. Ahogyan azt az Advent: A lélek csendes rítusa című cikkünkben is írtuk, a
Az ország több iskolájában, így a Veresegyházi Katolikus Gimnáziumban is fut egy kiváló program annak érdekében, hogy a gyerekek szerető családban nőhessenek fel, és felnőttként is jól működő, egészséges család vegye őket körül. Ezt a kezdeményezést mutatta be az MTA Vallási Főszerkesztősége az Isten kezében című műsorban, ami a Média a Családért d
A modern családmodell átalakulásával a szülők szerepe is újraformálódott. Míg az anyák egyre több fronton helytállnak – a gyereknevelés mellett teljes állásban dolgoznak –, az apák szerepe sok esetben továbbra is háttérbe szorul a gyermeknevelés terén. Miért van ez így, és hogyan lehetne az apákat jobban bevonni a családi élet mindennapjaiba?
Végtelen vagy véges a világegyetem? Mennyi galaxis, csillag és bolygó található benne? Folyamatosan tágul, vagy épp ellenkezőleg: egyre inkább zsugorodik? Egy van belőle, esetleg több? Ezek mind olyan kérdések az univerzumunkról, amikre még a legfelkészültebb tudósok sem tudják a választ. Egy dologban azonban meglehetősen nagy egyetértés van a csil
A Manchester United ismét mélyen a zsebébe nyúlt, hogy új lendületet adjon a csapatnak. Erik ten Hag menesztése és Ruben Amorim érkezése összesen 21,4 millió fontot emésztett fel – de vajon megtérül ez a befektetés?
Az összhatás és persze a fotók szempontjából sem mindegy, hogy mi van a fa alatt - különösen akkor, ha már minden ajándékot kibontottatok. Hoztunk 10 kreatív ötletet, amikkel stílusosan rejtheted el a fenyőfatalpat, illetve a cserepes, élő fákat is ünnepi köntösbe öltöztetheted.
Bár sajnos gyakoriak, tabunak számítanak az olyan tragédiák, mint a vetélés, a halva születés vagy egy csecsemő elvesztése. Ezeket a történeteket szeretjük elfeledni, nem szeretünk azzal foglalkozni, hogy érintettjeikben milyen gyászfolyamatok zajlanak le. Ezt a témát boncolgatta Nőszemközt című műsorában az Erdélyi Magyar Televízió, amelynek adása
Tagadhatatlan, hogy december 6.-a, azaz Mikulás napja az édességekről szól a gyermekek számára – na meg persze az örök gyerekeknek is, mint mi –, így nem is bíztatunk senkit arra, hogy ne lepje meg a kicsiket valami ínycsiklandozó nassolni valóval!
Szeretnéd már most karácsonyi hangulatba hozni az otthonod, de nem akarod az év hátralévő részében a tűleveleket sepregetni? Akár egy régi műfenyő ágait is felhasználhatod ezekhez a dekorokhoz!
Margot Robbie még mindig értetlenül áll azelőtt, hogy Damien Chazelle 2022-es Babylon című filmje ekkora anyagi veszteséggel járt, írja a Deadline. A színésznő szerint ez azonban nem von le a film értékéből, és reméli, egy-két évtized múlva már klasszikusként tekintünk majd rá.
Ha egy családanyát arról kérdeznek, hogy mi volt élete legboldogabb pillanata, akkor a válasz szinte borítékolható: a házasságkötése és a gyermekek születése – és ez akkor is így van, ha ezeket az élményeket később nehezebb időszakok is követték. Így érzi ezt Tóth D. Lívia is, aki ezzel kapcsolatos gondolatait cikkében osztotta meg olvasóival. A Ma
A vírusfertőzés következtében kialakuló akut megbetegedés, a nátha, más néven megfázás leggyakoribb tünete az orrdugulás. Mindenki számára ismerős a kellemetlen érzéssel járó állapot, melynek biológiai magyarázata, hogy a kezdődő fertőzés terjedésének megakadályozása érdekében az orrnyálkahártya megduzzad. Miért fontos, hogy kezeljük az orrdugulást
Tóth Flóra lányai előtt már lelepleződtek a Nagy Ünnepi Titkok, de azért még senki nem mozog otthonosan ebben az új helyzetben. Elmeséli, hogyan tervezik így az ünnepet.
Lehet józanul bulizni, táncolni, kocsmázni? Valóban erősebbnek érzi magát az ember egy hónap alkoholmentesség után? Mi a nehezebb, a megvonás vagy a mértékletesség? Szerkesztőségünk alkoholmentes novemberének tapasztalatai.
Az utóbbi években karácsony környékén egyre-másra kerülnek elő a hírportálok statisztikái arról, hogy milyen sokat is költünk az ünnepek idején. Hajlamosak vagyunk ilyenkor túlzásokba esni és komoly extra összegeket költeni közeli és sokszor távoli szeretteink, ismerőseink ajándékára is. De vajon lehet anélkül is varázslatos az ünnep, hogy még egy
A karácsonyhoz közeledve egyre többen kapunk kedvet az otthonunk dekoráláshoz, ünnepi hangulatúvá varázsolásához. Persze a boltok polcain is rengeteg csillogó dísz csábít, de ha te is szeretsz kreatív lenni, vagy néhány pénztárcabarátabb verziót keresel, akkor nézz szét, milyen éppen felesleges üveg tárgyaid vannak otthon, ugyanis gyakorlatilag bár