2024. október 13. vasárnap

okt. 13
5:54
10 tény a párkapcsolatokról, ami bizony keserű pirula, de igaz (Bien)
Vannak igazságok, amiket nehezen fogadunk el, ilyen az alábbi tíz szomorú tény is.
okt. 13
6:00
6 év után visszatér a legendás Victoria's Secret Fashion Show: Itt van minden, amit tudnod kell az év legangyalibb divatbemutatójáról (Femcafe)
Már csak párat kell aludni, míg a Victoria's Secret angyalai október 15-én újra leszállnak közénk, hogy egy lélegzetelállító és őrülten szexi divatbemutatóval kápráztassanak el minket.
okt. 13
6:00
Szabadnap (Nőiváltó)
Elza szerette ezeket a szerda reggeleket. Mivel szerdán általában szabadnapos volt, legalább nem kellett annyira kapkodnia a reggeli készülődésnél. Szépen elkészítette Iza ebédjét, majd gyorsan magára rántott valamit, és nyolc körül már indulhatott is a fuvar.
okt. 13
6:00
Környezetkárosítás miatt köteleztek pénzbüntetésre vágóhidakat és marhatenyésztőket Brazíliában (Prove)
Pénzbüntetést kell fizetnie több vágóhídnak és marhatenyésztőnek is Brazíliában. A bíró indoklása szerint egyértelmű összefüggés van a szóban forgó üzemek tevékenysége és az illegális erdőirtás között. Számos hasonló ügyben a közeljövőben hirdethetnek ítéletet, így a jelenlegi büntetés jó eséllyel csak az első a sorban. Közel 270 millió forintnak m
okt. 13
6:03
Mesterek a hangulat keltésben: Limelight jakuzzik (Spa Trend Online)
A jakuzzi a pihenésről, a kikapcsolódásról és a lazításról szól. A meleg vizes masszázsmedencék emellett olyan plusz kényelmi funkciókat is tartalmaznak, amelyek még tovább képesek fokozni az élményt. Ilyen a kényelmes fejpárna, a vízesés vagy a változtatható belső világítás. Ez utóbbiban a Limelight medencék nagyon erősek.
okt. 13
6:12
Az ősz és a tél a kedvenc évszakaid? Akkor a "moody" lakberendezési stílust imádni fogod (Femcafe)
Az elmúlt évek egyik különösen népszerűvé vált irányzata a "moody" lakberendezési trend, amely egyedi atmoszférát hoz létre, egyensúlyozva a mélység, a drámaiság és az intimitás között.
okt. 13
6:12
Az ingyenes patkányirtás mindenkinek jár, csak igényelni kell – Mutatjuk, hogy kérheted (Hóvége)
Budapesten az elmúlt időszakban egyre több bejelentés érkezett patkányészlelésekről, ami aggodalmat keltett a lakosság körében. Szakemberek szerint azonban nem szükséges pánikba esni, mivel a fővárosi patkányhelyzet nem rosszabb, mint korábban, sőt az ingyenes beavatkozási lehetőségek is rendelkezésre állnak. Mint ahogy néhány helyen vidéken is. Ci
okt. 13
6:24
Őszi őrültségek (egy.hu)
Halloween party vagy Harry Potter délután? Az őszi esték fénypontjai az ilyen összejövetelek. Olyan finomságokat ajánlok hozzá, amelyek nálunk évek óta slágerek! Nekem külön öröm, hogy most már a fiatalság süt-főz, készítik a jól bevált fogásokat. Rám a megszervezésen túl az a nemes feladat vár, hogy minden évben valami meglepetéssel rukkoljak elő.
okt. 13
6:24
Almás sütőtökszelet: ez a mennyei őszi finomság az egészségednek is kedvez (Bien)
Ha van gyümölcs és zöldség, aminek minden ősszel nagy sikere van, az minden kétséget kizáróan az alma és a sütőtök. Nem is csoda, hiszen ezekből a szezonális finomságokból nagyszerű ételek és italok is készíthetőek, miközben az egészségünknek is kedvezhetünk velük. Ha pedig szívesen ennél egy mennyei süteményt, amiben mindkettő megtalálható, akkor
okt. 13
6:24
Saját kultúrájával megy szembe legfőbb csempészcikkével India (Prove)
Az indiai tehén a húsipari felhasználástól alapvetően védett, levágása ugyanis az ázsiai ország legtöbb államában tiltott. Sokan azonban csempészettel oldják meg, hogy az állatok húsából is profitálhassanak. Ezt elégelte most meg a belügyminisztérium: felszólították több állam főtitkárát is, hogy tegyenek lépéseket a probléma felszámolása érdekében
okt. 13
6:39
Alacsony a vízszint, bajban az Amazonas-vidék (AQUA)
Több mint 120 év, 1902 óta a legalacsonyabb a vízszint a brazíliai Amazonas-vidék legnagyobb városa, Manaus folyami kikötőjében, veszélyeztetve a gabonaexportot és térség számára létfontosságú szállításokat. Tavaly óta az átlagosnál alacsonyabb esőzés sújtja az Amazonas vidékét és Dél-Amerika nagy részét, aminek következtében egy évtizede a legsúly
okt. 13
6:42
Invázió: így tartsd távol a poloskákat az ajtóktól és ablakoktól (Femcafe)
Néhány egyszerű megelőző intézkedésekkel hatékonyan távol tarthatod őket.
okt. 13
6:42
Megfáztál? Ez a kínai wonton leves szinte gyógyír lesz – recept! (Hamu és Gyémánt)
Ez az aromákban és egészséges összetevőkben gazdag fogás egy esős, hűvös napon nemcsak felmelegít, de akár enyhítheti is a megfázás tüneteit is. A fokhagyma, a gyömbér és a forró húsleves egyvelege tökéletes lehet akár ebédre vagy vacsorára. Mutatjuk, mit kell tudni a wontonról, és hogyan készül a legfinomabb formája. Habár az ázsiai konyh
okt. 13
6:48
"Segítsetek kitalálni, hogyan lehet a gyerekkel ennyit tanulni, mint amennyi házi feladatot feladnak nekik?!" (Kölöknet)
Alig telt pár hét, amióta elkezdődött a tanév, de a szülői közösségi fórumok már tele vannak panasszal, ami a gyerekek értelmetlen iskolai leterheltségét taglalja. Nyolcadikos gyerek anyukájaként átérzek minden, de minden nehézséget, amit a mögöttem járó szülőgeneráció az iskolával, tanulással kapcsolatban átél. Csak azzal tudom biztatni a most fel
okt. 13
6:54
A hungarikum, aminek titkát 9 varrónő ismeri: több ezer órán át készül a halasi csipke (WMN)
Kiskunhalas ékkövét, a halasi csipkét a világ minden táján együtt emlegetik a brüsszeli és a velencei csipkével. Méltó vetélytársuk ugyanis, pedig ezt a hungarikumot kilenc halasi asszony varrja fáradságot nem ismerve. Királyok, császárnők, pápák, elnökök házában díszeleg a kezük munkája, és csipkéiket mintha selyemszálból varrnák, olykor éveken át
okt. 13
6:54
10 elfeledett édesség, gyerekkorunk ízei, amelyek lassan eltűnnek, de örökre emlékezetesek maradnak (Bien)
Emlékszel még a kedvenc édességedre a gyerekkorodból? Azokra az időkre, amikor egy kis zsebpénzzel a kezedben rohantál a sarki boltba, hogy megvedd azt a finomságot, amitől az egész napod szebbé vált? Vajon lehet még kapni ezeket az édességeket, vagy már csak az emlékeidben élnek? Az idő múlásával sok ikonikus édesség sajnos eltűnt a polcokról, de
okt. 13
7:06
20 év börtönt kaphatnak a turisták Balin, ha elkövetik ezt a hibát (in.hu)
A Bali idilli partjaira özönlő hátizsákos turistákat és nyaralókat mostantól súlyos börtönbüntetés fenyegeti, ha túllépik a vízumukat, mivel Indonézia szigorít a bevándorlási bűncselekményekkel szemben.Korábban az Indonéziában a vízumuk határidejét túllépő turistákat hat hónaptól egy évig terjedő börtön fenyegette. Az indonéz kormány által múlt hét
okt. 13
7:12
Ügyfélszolgálat: „Micimackó vagyok és van egy problémám. Nagyon felment a méz ára, mit tegyek?” (Hóvége)
A magyarországi infláció senkit nem kímél. A méz ára is nagyon felment. Ezt még Micimackó is megsínyli. Az elmúlt évek magyarországi inflációja különösen megviselte a családok költségvetését. Az élelmiszerek ára drámaian megemelkedett, az energiahordozók költségei is folyamatosan nőnek, és sokak számára nehézséget okoz az alapvető kiadások fedezése
okt. 13
7:24
Ismét edzőváltás volt Ádám Martin görög csapatánál (Igényesférfi.hu)
Pantelidisz már a harmadik szakvezető a mostani szezonban Ádám Martin együttesénél, amely a szerb Milan Rastavac irányításával vágott neki az idénynek.
okt. 13
7:24
Tökös teraszok: 7 szemet gyönyörködtető őszi kültéri dekoráció (Bien)
Tavaly beszereztem három almásládikát, amiket lecsiszoltam és befestettem: egymásra rendezve kiváló alapot biztosítanak a szezonális dekorációkhoz. De más ötletek is akadnak még!
okt. 13
7:24
Életet menthet a helyes újraélesztéssel (EgészségKalauz)
Október 16-án ünnepeljük az újraélesztés világnapját. Ön vajon tudja, hogy működnek a nyilvános defibrillátorok?
okt. 13
7:36
Te sem tudsz neki ellenállni? Valójában ezért ragadós az ásítás (Femcafe)
Nem kell ásítanod, de ha meglátod, hogy valaki megteszi, rád tör a kényszer? Van rá tudományos magyarázat!
okt. 13
7:36
Sötét múltról mesél az idilli kis sziget: ez az egyetlen brit hely, ahol náci munkatáborok működtek (Roadster)
A Csatorna-szigetekhez tartozó Alderney második világháborús atrocitások nyomait őrzi.
okt. 13
7:38
Ezt a két szabályt kell betartanunk, ha jó áron szeretnénk repülőjegyet kapni (Roadster)
Hasznos trükköket osztott meg az utazási szakértő.
okt. 13
7:40
Késgaléria és használt újságok az Év enteriőrje pályázat döntőjében (Roadster)
Meghökkentő projektek szerepelnek az egyik legrangosabb belsőépítészeti díj döntősei között.
okt. 13
7:42
1970 óra 73 százalékkal csökkent a vadon élő állatok állománya (Hamu és Gyémánt)
Aggasztó jelentést közölt a WWF, mely szerint egyre nagyobb veszélyben vannak a vadon élő állatok. A természetes élőhelyük kiszorítása és a globális felmelegedés is komoly problémát jelent A Föld biodiverzitása számára. Az elmúlt 50 évben az emberi jelenlét hozzájárult a vadon élő állatok populációjának drámai mértékű csökkenéséhez. A WWF
okt. 13
7:42
Tíz titkos hely a világban, ahová sohasem léphetünk be (Roadster)
Az MI6-tól a Vatikáni Titkos Levéltárig ezek a szerkezetek érzékeny anyagokat és kormányzati titkokat tárolnak.
okt. 13
7:54
147 év után gépekre cserélik a vonalbírókat Wimbledonban (Igényesférfi.hu)
147 éven keresztül az elegáns öltözetben, a pálya szélén ülő vagy guggoló vonalbírók a wimbledoni tenisztorna díszletének állandó és nélkülözhetetlen elemei voltak. Pontok, sőt, szettek és meccsek múltak az ő szemeiken és persze pártatlanságukon.
okt. 13
7:54
Egyáltalán nem egészséges túl sok brokkolit enni. Ezt okozhatod vele, ha nem figyelsz a mennyiségre! (Bien)
A brokkoli tele van értékes vitaminnal és ásványi anyaggal, egészségünkre gyakorolt pozitív hatásai pedig vitathatatlanok. Vagy mégsem? A legújabb megállapítások szerint ugyanis a brokkoli fogyasztást is túlzásba lehet vinni, hiszen nem egy kellemetlen hatása lehet a szervezetünk működésére nézve.
okt. 13
8:06
Egy világhírű magyar és német feltalálóban sok közös volt, az örökségük pedig megváltoztathatja a világot (Rakéta)
Richter Gedeon és Robert Bosch egymástól távol, de ugyanabban a korban éltek és tizenegy év eltéréssel ugyanazon a napon, szeptember 23-án születtek. A két feltaláló más-más területen tevékenykedett, de munkásságuk hatalmas változást hozott a gyógyszer-, és autóipar terén. Vállalataik, a magyarországi Bosch csoport és a Richter Gedeon Nyrt közösen
okt. 13
8:08
A legnagyobb feszültségű sugárágyú az elektront a fénysebesség 80 százalékára gyorsítja fel (Rakéta)
Az Elektron-Ion Ütköztető (EIC) célja az atommag titkainak a feltárása – az ágyú pedig ennek az eszköznek az alapvető eleme.
okt. 13
8:24
5 premier, ami jövő héten érkezik a Netflixre (Igényesférfi.hu)
Többek között folytatódik a népszerű, Az igazság ára című sorozat, amely immár a harmadik évaddal tér vissza izgalmas fordulatokat ígérve a nézők számára és bemutatkozik Anna Kendrick első rendezése is.
okt. 13
8:24
Így csillapíthatja műtét nélkül az aranyér okozta fájdalmat (EgészségKalauz)
Az orvos elárulja, mi mindent tehet a fájdalmak ellen.
okt. 13
8:24
A holdfázis és a szerelem. Hogyan befolyásolja a párkapcsolatot a Hold? (Bien)
A Holdnak több különböző fázisa létezik, és attól függően, hogy épp melyikben jár, a te hangulatod - sőt, még a szerelmi életed - is egészen máshogy alakul!
okt. 13
8:42
1700 éves csontvázakat találtak egy ház pincéjében (Hamu és Gyémánt)
Párizstól nem messze található a ház, ahol a tulajdonos szerette volna felújítani a pincét. Hamar kiderült azonban, hogy otthona egy ősi temetkezési helyre épült. A területet azóta kibővítve vizsgálják a régészek, akik maguk is meglepődtek egyes leletek korán. Párizs környékén, Corbeil-Essonnes nevű településen egy háztulajdonos a pince f
okt. 13
8:54
Szoboszlai üzenete a hollandok elleni mérkőzés után (Igényesférfi.hu)
Pénteken a magyar labdarúgó-válogatott 1-1-es döntetlennel zárta a hollandok elleni hazai mérkőzést a Nemzetek Ligája harmadik fordulójában.
okt. 13
8:54
Balla Eszter: Új korszak jött el mind a szakmámat, mind az anyaságomat illetően (WMN)
A színésznő Kaszás Attila és Tompos Kátya emlékéről, a 40 felett kapott szerepeiről, a társulati lét melletti döntéséről, és készülő TEDx-előadásáról is mesélt Széles-Horváth Annának.
okt. 13
8:54
A burgundi kiegészítők tarolnak idén ősszel − mutatjuk a legjobbakat (in.hu)
A színek kétségkívül uralják az idei szezon trendjeit, de van egy, amely még a többi közül is kiemelkedik − a burgundi vörös árnyalat, amely az ökörvér színtől a legmélyebb gesztenyebarnáig terjed, egy enyhe vöröses beütéssel. View this post on Instagram A post shared by Hannah Strafford-Taylor (@hannahstraffordtaylor) A ruháktól
okt. 13
8:54
3+1 dolog, amit csinálok, ha nem sikerül motivációt találnom a munkához (Bien)
Több mint 10 éve dolgozom szabadúszóként, úgyhogy elmondhatom, hogy mesteri szintre fejlesztettem az időm beosztását. A munkához hozzálátni viszont, ha nem áll mögöttünk a főnökünk, néha meglepően nehéz. Az évek során azonban kifejlesztettem néhány módszert, amivel motiválhatom magam. Remélem, találsz közte olyat, ami esetleg neked is segíthet egy
okt. 13
9:15
Bébiételek - házilag (WebBeteg)
A csecsemők egészséges fejlődése érdekében az anyatejes táplálás fontossága vitathatatlan.
okt. 13
9:24
A 17 éves Lamine Yamal minden idők legdrágább spanyol játékosa (Igényesférfi.hu)
A Transfermarkt statisztikai portál közzétette a La Liga játékosainak frissített értékeit októberben. A tíz legmagasabb értékű futballista közé kizárólag a Real Madrid és a Barcelona játékosai kerültek be.
okt. 13
9:24
"Amit a feketetói vásárban nem árulnak, az nem is létezik" – mutatjuk a sűrűjét (egy.hu)
Aki járt már Körösfeketetón a hagyományosan október második hetében megrendezett éves nagyvásárban, pontosan tudja, hogy igaz a mondás, miszerint, ami itt nem kapható, az nem is létezik. A csütörtöktől vasárnapig tartó, a Sebes-Körös partján 2 kilométer hosszan elhúzódó színes forgatagban a gombtól a cimbalomig, a pléh Krisztustól a Ceauşescu-portr
okt. 13
9:24
Ezeket a dolgokat ingyen is megkapod a repülőn (Roadster)
Nem nagy tételek, de azért jó tudni róluk.
okt. 13
9:24
Teszt: Mennyire anyáskodsz a párod felett? A válaszaidból kiderül (Bien)
Vannak nők, akik szinte tyúkanyóként terelgetik a párkapcsolatukat, mások inkább háttérbe vonulnak, megint mások próbálnak az arany középúton maradni. Te vajon mennyire szoktál anyáskodni?
okt. 13
9:36
Több mint ötven éve emelkedett magasba az első igazi repülő autó (Rakéta)
Sokszor halljuk, hogy a repülő autókból soha nem lesz semmi, holott ezek a járművek olyannyira nem a távoli jövő hírnökei, hogy az újságok már 1973-ban arról cikkeztek, hogy a repülő autók hamarosan fenekestül forgatják majd fel a közlekedést. Hogy a technológia mégsem terjedt el, abban többek között egy szörnyű tragédia is szerepet játszott.
okt. 13
9:38
Felfedezték, hogy miért sétálgat ez a furcsa hal a tenger fenekén (Rakéta)
A morgóhalakfélék családjába tartozó állatok a tenger fenekén osonnak lábnak tűnő testrészeiken. A "lábak" jó célt szolgálnak a halak életében.
okt. 13
9:42
Zöld színű a széklet - vajon van ok aggodalomra? (EgészségKalauz)
A zöld szín széklet olykor normálisnak is tekinthető, ám van, hogy betegségekre hívja fel a figyelmet.
okt. 13
9:54
9 egyszerű módszer, amivel erősítheted mentális állóképességed (Igényesférfi.hu)
Természetesen, ha valami igazán nehéz helyzeten mész keresztül, ezek a tippek önmagukban nem feltétlenül oldják meg a problémákat. Egy olyan világban viszont, ahol kevés dolgot irányíthatunk, ezek a tippek könnyen megvalósíthatók, azonnal alkalmazhatók és segíthetnek a helytállásban.
okt. 13
9:54
Vissza a ’80-as évekbe: retró frizurák, amik idén ősszel újra hódítanak (Bien)
Az utóbbi években rengetegszer megtapasztalhattuk, hogy aminek már egyszer nagy slágere volt, az modern köntösben könnyen visszatérhet, sőt, a legnagyobb trendek közé is emelkedhet. Nincs ez másként a frizuratrendekkel sem, idén ősszel pedig különösen sok olyan hajviselettel találkozhatunk, amelyek azokban a ’80-as években hódítottak, amelyekben ig
okt. 13
10:00
12 órás maratoni felolvasás a pszichiátriai előítéletek ellen (EgészségKalauz)
Maratoni felolvasás volt az országos pszichiátriai intézetben a mentális egészség világnapján.

Keresés