2024. október 13. vasárnap

okt. 13
10:18
Martin Scorsese lassan 82 éves, de esze ágában sincs visszavonulni (Hamu és Gyémánt)
Bár közel 60 év telt el rendezői debütálása óta, Martin Scorsese még mindig érzi magában a lendületet.
okt. 13
10:24
44 napig forgatták a Dűne II epikus jelenetét (Igényesférfi.hu)
A neves rendező, Denis Villeneuve szombaton a BFI Londoni Filmfesztiválon vett részt egy, a pályafutását átívelő beszélgetésen, ahol felidézte kedvenc pillanatait is a filmjeiből.
okt. 13
10:24
Így szoktasd le a felugrásról a kutyádat – és egyéb idomítási tippek (Bien)
A kutya idomítása nem egyszerű feladat, egy törődő gazdi azonban mindent megtesz, hogy kutyája el tudja hagyni rossz szokásait.
okt. 13
10:48
Úgy akarunk több százezer vendégmunkást Magyarországra hozni, hogy egymásban sem bízunk (Telex)
Orbán Viktor tavaly még azt vizionálta, hogy az akkumulátorgyárak és a kormány újraiparosítási programja miatt 300 ezer vendégmunkásra lesz szükség rövid időn belül. Közben a magyar emberek kétharmada saját honfitársában sem bízik, nemhogy az intézményekben. Ellentmondások jellemzik ezt a foglalkoztatáspolitikai tervet, a feszültségek idővel robban
okt. 13
10:54
Újabb európai síparadicsom zár be hóhiány miatt (Igényesférfi.hu)
Alpe du Grand Serre, amely hat kis faluból áll és 1 368 méteres tengerszint feletti magasságban helyezkedik el, 85 évvel ezelőtt nyílt meg téli sportparadicsomként, és az Isère régió második legrégebbi síközpontja.
okt. 13
11:18
A tíz legszebb spanyol tengerpart, ahová egyszer el kell jutni (Roadster)
Persze több is van, de most "csak" ennyit mutatunk.
okt. 13
11:24
Szerelmi horoszkóp a Mérleg hónapjában. Így alakul a szerelmi életed október 22-ig (Bien)
A szeptember 23. és október 22-i időszakot a Mérleg uralja, melyre bizonyos csillagjegyek különösen érzékenyen reagálnak. Van, aki a szépséget értékeli és az emberi kapcsolatait teszi rendbe hatására, míg mások inkább megpróbálják megtalálni a Mérleg által folyamatosan hajszolt egyensúlyt és harmóniát.
okt. 13
11:48
Olcsóbb lett a legújabb Tesla-modell ára itthon (Hamu és Gyémánt)
Közel 1 millió forinttal csökkent a Tesla Model 3 ára hazánkban. A jó hír mellé még egy új modellváltozatot is bejelentett a tengerentúli autógyártó: megérkezett a hátsókerék-meghajtású Model 3 Long Range.
okt. 13
11:48
Minden tizedik munkavállalóját kirúgja a világ leghíresebb repülőgépgyártója (Roadster)
A cég története legnagyobb válságát éli.
okt. 13
11:54
Milyen csajokra bukik a párod? A csillagjegye könnyen lebuktatja (Bien)
Kinéztél magadnak egy jóképű pasit, de nem tudod, hogyan közeledj felé? Vajon milyen lányokat szeret? Olvasd el a cikkünket és kiderül!
okt. 13
12:00
Ezért nem ajánlott sok gyógyszer mellé grapefruitlevet inni (EgészségKalauz)
Ön vajon tudja, hogy miért nem szabad grapefruitlevet inni több gyógyszer szedése esetén?
okt. 13
12:12
A népszerű ital, aminek bármelyik fajtája nagyban javít alvásunk minőségén (in.hu)
"Ha nehezen alszunk el esténként, igyunk meg egy csésze teát." Így szól Dr. Tim Bond táplálkozási szakértő tanácsa, aki szerint bár túl szépnek hangzik, de igaz, hogy a világ egyik legnépszerűbb itala nemcsak segít gyorsabban elaludni, de még az alvásunk minőségében is érezhető lesz általa a javulás.A rendszeres alvás nemcsak a mindennapi teendőink
okt. 13
12:15
Felejtsd el az öblítőt, így lesznek sokáig illatosak a ruhák! (Metropol)
A titok a mosóparfüm, amit sok dologra felhasználhatunk!
okt. 13
12:24
Magyarország kedvenc étele – nálatok hogy készül a töltött káposzta? (egy.hu)
Mindenhol más, mégis mindenhol jó.
okt. 13
12:24
Éhesebb lehetsz az édesítőszertől. Ezek az édesítőszeres italok hátulütői (Bien)
Míg jó néhány évvel ezelőtt, ha az édesítőszeres italokról volt szó, valószínűleg neked is csak a light kóla jutott eszedbe, most mindannyian megannyi üdítőből láthatunk cukormentes, édesítőszeres verziókat. Egyáltalán nem biztos azonban, hogy jobb választásnak bizonyulnak, sőt. Bizonyos dolgokat figyelembe véve kifejezetten okosabb döntés kerülni
okt. 13
12:42
Ezért érdemes gyakran lenmagot fogyasztania - szinte minden szerve hálás lesz érte (EgészségKalauz)
Kevesen használják, pedig igen egészséges, ráadásul a fogyásban is segíthet.
okt. 13
13:00
Ezek lesznek 2025 legtrendibb úti céljai (in.hu)
A Skyscanner feltárta a 2025-ös év legtrendibb nyaralási célpontjait, melyek közül öt Európában található.A globális utazási oldal elemezte, hogy mely úti célokra indult megnövekedett keresés. A Travel Trends jelentés a 2023 januárja és júniusa közötti kereséseken alapul, összehasonlítva a 2024-es év ugyanezen időszakával.A jelentés szerint az első
okt. 13
13:24
Elengedtem a fejemben élő "ideált" és megtaláltam az igazit (Bien)
Egész életemben azt gondoltam, hogy álmaim férfija minimum 180 centi fölött van, bizonyos – vagány – módon él és határozott elképzeléseim voltak arról is, hogy milyen a személyisége. Aztán randira hívott egy srác, aki ennek mondhatni szöges ellentéte volt, de mégis volt benne valami, ami miatt igent mondtam. Kiderült, hogy én nem arra vágyom, amire
okt. 13
13:45
A száraz szem tünetei, okai és kivizsgálása (WebBeteg)
Szeretnénk mindenki számára egy rövid, de átfogó tájékoztatást adni a száraz szem betegségéről és annak kezeléséről, kiemelt figyelmet fordítva a műkönnyekre mint a kezelés alapját jelentő, elterjedt készítményekre.
okt. 13
13:48
Máig nem tudni, hogy a Rockefeller-örökös megfulladt, megették a kannibálok, vagy csatlakozott hozzájuk (Telex)
Michael Rockefeller 1961-ben, 23 éves korában tűnt el Új-Guinea partjainál. Eltűnésének körülményei azóta is tisztázatlanok, de több elmélet a mai napig tartja magát.
okt. 13
13:54
Kiderült, mennyire számítanak a magyarok Európa legnagyobb alkoholfogyasztóinak (Roadster)
Európában átlagosan fél literrel csökkent az egy főre jutó elfogyasztott alkohol mennyisége. De vajon mi a helyzet hazánkban?
okt. 13
13:54
Kandalló helyett: hangulatos megoldások a te lakásodba (Bien)
Egy csésze forró csokoládé, egy jó könyv, kellemes, halk zene a háttérben és persze a kandalló fénye: ha te is így képzelsz egy tökéletes őszi vagy téli estét, ám a jelenlegi otthonodban nincs lehetőséged arra, hogy valódi kandallód legyen, akkor adunk néhány ötletet. Akár a kellemes meleg, akár a meghitt fények hiányoznak, a kandalló tüzének hangu
okt. 13
14:12
Gyakori tévhitek az őszülésről, melyeknek sokan bedőlnek (EgészségKalauz)
Vajon igaz az, ha kitépünk egy ősz hajszálat, akkor sokkal több nő vissza a helyén?
okt. 13
14:12
Ezt a csillagjegyet mindenki utálja (Táplálékallergia)
Ezt a csillagjegyet mindenki utálja. Van-e alapja ennek, illetve mit tettek ezért, ebből az érdekes horoszkópból kiderül. Azt mondják erre a bizonyos csillagjegyre, hogy kétszínű, hazug, csalfa és emiatt (is) ő leggyűlöltebb állatövi jegy az összes közül. Mindenki utálja őt. De vajon ennek tényleg van alapja? De melyik csillagjegyről van szó egyált
okt. 13
14:18
Nem csak életet ad, halált is hozhat az univerzum legígéretesebb objektuma a földönkívüli élet szempontjából (Rakéta)
A vörös törpék hagyományosan kifejezetten támogatják az életet a modellek szerint. Most azonban kiderült, hogy akad velük némi probléma: halálosak is lehetnek.
okt. 13
14:24
Ez a 3 csillagjegy egyszerűen odavan az őszért! Köztük vagy? (Bien)
Nem mindenki szereti az esőt és azt, hogy korábban sötétedik, azonban valaki imádja ezt az időszakot és boldogan marad otthon egy jó könyvvel és egy bögre meleg kakaóval. Ezek főleg azok az emberek, akik szeretnek egyedül lenni és nem hiányzik nekik a nyári pörgés. Nézzük, melyik az a három csillagjegy, amely egyszerűen odavan az őszért.
okt. 13
14:54
Ha a nyakfájás mellett ezt is érzi, mihamarabb forduljon orvoshoz! (EgészségKalauz)
Eláruljuk, mikor érdemes nyakfájásával orvoshoz fordulni.
okt. 13
15:15
Meddig élnek a halak? (Háziállat)
A legtöbb állattartó tudja, hogy a kutyák körülbelül 8-10, a macskák pedig 12-14 évig élnek. De mi a helyzet a halakkal? Amikor úgy döntünk, hogy beszerzünk egy-két halat otthonra, többnyire nem gondolunk azok várható életkorára.
okt. 13
15:24
Először sikerült két embernek álmában egymással kommunikálni (Rakéta)
Ez az első alkalom, hogy két ember sikeresen kommunikált egymással álmodás közben – nagyjából, mint az Eredet című filmben.
okt. 13
15:24
"A költemények a nyelv mágikus szertartásai" – A Magyar Nyelv Múzeuma pedig "szent" zarándokhelyünk (egy.hu)
Kevés olyan múzeumot láttam életemben, mint a Sátoraljaújhely-Széphalomban található A Magyar Nyelv Múzeuma. Ez a múzeum üdítően csendes megálló,: egy töltekezésre, elmélázásra és gondolkodásra késztető hely, amely a gyönyörű magyar nyelv sokszínűségének megmutatásával és anyanyelvi kultúránk varázslatának átadásával áll, mint egy bástya az egykori
okt. 13
15:24
Szomorú látvány az üres dohányzóasztal! 10 dekor ötlet, amit imádni fogsz (Bien)
Egy dohányzóasztal fontos eleme a szobának, hiszen fontos "lerakat" ételnek, italnak, ugyanakkor remek lehetőség arra is, hogy hatásosan dekoráljuk vele a nappalit. Add meg az enteriőr hangulatát az alábbi tíz remek dekor-ötlettel.
okt. 13
15:42
Beyoncé "Old Hollywood" bobja a legmenőbb rövid haj idén ősszel (in.hu)
Beyoncé bebizonyította, hogy az "Old Hollywood bob" hivatalosan is 2024 legnagyobb frizuratrendje. De ha ez nem lenne elég, számos másik sztár is a vintage lány esztétikához nyúlt a hajválasztás terén.Az énekesnő az amerikai GLAMOUR Women of the Year 2024 díjátadón jelent meg új hajával. Beyoncé azt sem tudta megállni, hogy ne ejtsen néhány könnycs
okt. 13
15:51
Tanulmány mutatta ki: így kerülhető el az őszülés 30 éves kor előtt (Metropol)
Ha odafigyelsz erre, lelassíthatod az őszülési folyamatot!
okt. 13
15:54
Az ősz sztárja a felejthetetlen desszert: így készül a sütőtökös sajttorta (Hamu és Gyémánt)
A sajttorta önmagában is fantasztikus édesség, ám a sütőtökös változata az őszi hónapoknak köszönhetően egyre népszerűbb. Ha már úgyis javában tart a zöldség szezonja, készítsük el belőle a mennyei, krémes desszertet, amely izgalmas, egyedi ízélményt nyújt. Habár első hangzásra szokatlannak tűnhet, a sütőtök és a sajttorta kombinációja va
okt. 13
16:24
Súlyosbodni fog a menstruációs fájdalmad, ha ilyen italt iszol (Femcafe)
Viszont van egy folyadék, ami meg pont ellenkezőleg hat, vagyis segít enyhíteni a menstruációs fájdalmat.
okt. 13
16:24
Ízorgiába torkollik ennek a két szimpla alapanyagnak az összekeverése (Roadster)
Az affogato-ban a kávé és a vaníliafagylalt összeolvadásának lehetünk tanúi.
okt. 13
16:24
A pszichológusok elárulták a titkot: így nevelhetsz jó gyereket (Bien)
Nem könnyű jószívű, udvarias és gondoskodó gyermeket nevelni, de mindenképp törekedni kell rá és hinnünk kell abban, hogy sikerülni fog. A Harvard Egyetem kutatói összegyűjtötték azokat a tippeket, amely segítségével mindez elérhető. Nézzük, melyek ezek!
okt. 13
16:54
Allergiás a penicillinre? Lehet, hogy mégsem! (EgészségKalauz)
A magukat penicillin-allergiásnak mondók 95 %-a téved és mégsem ez a bajuk.
okt. 13
17:12
Zöldhályog - családi előzmények nélkül is kialakulhat (EgészségKalauz)
A zöldhályog (glaukóma) egy olyan szemészeti betegség, amely kezelés hiányában folyamatosan romlik, és visszafordíthatatlanul, súlyosan károsítja a látást.
okt. 13
17:15
Tojásdiéta: 5 nap alatt 5 kilót is fogyhatsz (Metropol)
A héten tartották a tojás világnapját.
okt. 13
17:18
Három híres látványosság, melyről sokan azt gondolják, hogy turistacsapda, pedig nem az (Roadster)
A zsúfoltság nem hoz magával automatikusan minőségromlást.
okt. 13
17:24
Nem rizsa: a rosszul tárolt rizs halálos is lehet (WMN)
Szakértő mondja el, hogyan tároljuk, melegítsük a maradék rizst, hogy ne betegedjünk meg a benne felszaporodó baktériumok, gombák miatt.
okt. 13
17:24
Szívmelengető hangulat: 10 őszi dekoráció, amit a meleg fények uralnak (Bien)
Gondolkoztál már azon, mivel tudnád otthonodat olyan hangulatos, meleg fészekké alakítani, amiben az őszi esték varázsa minden pillanatban érezhető? Hát meleg fényekkel!
okt. 13
17:36
Fügés-sajtkrémes torta (egy.hu)
Füge-bőségben sorra cserélnek gazdát a fügés receptek, hiszen idén soha nem látott bőséggel ontották a gyümölcseiket idehaza is. Ha még van az édes gyümölcsből, ezt a sajtkrémes tortát mindenképpen ki kell próbálni az utolsó, érett, akár kicsit szottyos fügékkel. Ha ízlett, akkor a tél folyamán előre beáztatott, aszalt fügével is meg lehet ismételn
okt. 13
17:54
Egy kis pocival is lehetsz szexi, csak meg kell találnod a tökéletes ruhát! (Bien)
Mindannyian ismerjük az érzést, amikor egy ruha éppen tökéletesen állna rajtunk, de akkor oldalra fordulunk és megpillantjuk a tükörben a pocinkat. Ha máskor nem is, a piros betűs napokon biztosan érezzük, hogy milyen diszkomfort érzést okoz ez nekünk. Ezekre a napokra jól jönnek majd ezek az outfitek.
okt. 13
18:15
Tanácsok a derékfájás megelőzéséhez (WebBeteg)
A derékfájdalom jó eséllyel megelőzhető a fizikai állapot karbantartásával, erős gerinc körüli izomzat kialakításával, megfelelő testtartással, illetve helyes mozgás- és emelési technikákkal. Az alábbi módszerekkel tarthatja hátát egészségesen és erősen.
okt. 13
18:18
Kiderült, mikor keletkeztek az ausztrál sivatag furcsa oszlopai (Hamu és Gyémánt)
Ausztrália a számtalan látványossága mellett természeti kincsben és gyönyörű tájakban is bővelkedik. A nyugaton található Pinnacle-sivatagban azonban egy olyan képződményt fedezhetünk fel, amelynek kialakulását a mai napig rengeteg kérdés övezi.
okt. 13
18:24
A lány, aki Vivaldit fuvolázik a debreceni bringaboltban (WMN)
Ritkán találkozik az ember ilyen pozitív személyiséggel manapság, amikor az alapvető attitűd az elégedetlenség. Miközben Fodor Dorka, a bringaboltos művész magáról mesélt, szinte végig mosolygott, és felcsillant a szeme, ha a zenekara vagy a versei kerültek szóba.
okt. 13
18:24
Vesevelő (egy.hu)
Borbás Marcsi receptje
okt. 13
18:24
Indul a fűtés szezon! Egyszerű praktikák, amikkel rengeteget spórolhatsz (Bien)
Az ősznek és télnek persze megvannak a maga szépségei, de sajnos vele együtt érkeznek az anyagi megterhelések is - főként idén, amikor még soha nem tapasztalt energiaárakat kell megfizetnünk. Nézzük, milyen trükkökkel lehet kissé lefaragni a havi gázszámlából!

Keresés