Vibráló, meleg, intenzív színnek tartják a pirosat, izgató, sőt agresszív, de gyakran a szeretetet is előcsalogatja. Figyelemfelhívó színnek számít, különösen ha a marketingre és a közlekedési jelekre gondolunk. A három alapszín egyike.
Sokféleképpen lehet embereket kategorizálni, ennek egy érdekes megközelítése az érzelmi és értelmi beállítottságúak elkülönítése. Tudunk-e másokkal együttérezni, kellően empatikusak vagyunk másokkal, vagy csak hideg logikával észleljük, kivel mi történik…?
Az Ernelláék Farkaséknál és a Kálmán-nap után elkészült és mozikba került Hajdu Szabolcs trilógiájának színpadról már ismert fináléja: az Egy százalék indián.
A modellekről köztudott, hogy nagyon tudatosan és fegyelmezetten élnek a kifutók előtti hetekben. Szigorú diéta, rendszeres testmozgás és rengeteg lemondás a siker érdekében. Szerencsére vannak, akik nem titkolják bámulatos alakjuk titkát, amit most mi is megoszthatunk veled.
A nyelv dinamikusan változik, nem csoda tehát, hogy némely mondás idővel kikopik a köztudatból. Érdemes ugyanakkor időről-időre feleleveníteni, mi mindent beszéltek eleink, hiszen némelyik közmondásból ma is sokat tanulhatunk. Kvízünkben hoztunk néhány csemegét a múltból. Ízleljétek!
Sokan ódzkodnak attól, hogy a gyerekkel végeztessenek némi házimunkát, pedig a szakértők egyetértenek abban, hogy ez már a legkisebbeknél is nagyon hasznos.
Sára kamaszkora óta nem volt kibékülve a nemi szervével, ezért intimplasztikát vett igénybe. Az eredmény azonban nem az lett, amire számított: kisajkait – a csikló körüli rész kivételével – teljesen eltávolították, az érzékelése azóta sem állt teljesen helyre. A nő a mai napig hibáztatja magát, pedig a megfelelő orvosi tájékoztatás is elmaradt.
Hamarosan privát, saját kutyakozmetikával, étteremmel és óriási parkkal rendelkező klub nyílik, ahová emberek nem, kutyák viszont könnyedén szerezhetnek tagsági kártyát. Mutatjuk, milyen feltételeknek kell megfelelni a négylábúaknak a regisztrációhoz. Habár New York elitklubjainak nagy része kutyabarát, jövő nyári nyitással már külön a ke
Októberben itt a tökszezon, és nagyon menők a fekete sütemények. A mi egyik kedvenc muffinunkban nincs semmi ördögi: csupa jó alapanyag, aromás fűszerek, elkészítése pedig roppant egyszerű: csak összekeverem, beleöntöm, megsütöm. A sütőtökös töltelék teszi egészen ragyogóvá és ellenállhatatlanná. Akár uzsonnára, akár a délutáni kávéhoz, vagy egy hé
Ki mondta, hogy nyaralni csak nyáron lehet? Az ősz a városnézések szezonja, amikor jobban esik andalogni a sétálóutcákban, vagy beülni egy kávézóba egy csésze forró csokira. Ezeknek a közeli nagyvárosoknak pedig szerintünk még egyszerűen jobban is áll az ősz, mint a forró évszak.
Tizenegy F50-es állhat rajthoz a SailGp következő szezonjának nyitóeseményén, novemberben Dubajban. Három csapat sorsa azonban bizonytalan. Hivatalos információk szerint a mezőnyben két új nemzeti csapat szerepel majd, köztük a nemrég bejelentett Brazília, és folynak a tárgyalások egy olasz csapatról, amelynek élén a SailGp veterán Jimmy Spithill á
Az ősznek számos szépsége van, melyek egyenként is lenyűgözővé teszik az évszakot. A levelek színkavalkádja az egyre laposabb délutáni napsütésben, a szüretek gazdagsága, a kamra polcain sorakozó téli csemegék, no és persze a madárvonulás…
A magasvérnyomás-betegeknek tudniuk kell, hogy kezelésük egy életre szól és a rendszeres kontroll nem csupán formalitás. Dr. Kapocsi Judit PhD, a Kardioközpont magasvérnyomás- és érkockázat-specialistája arról beszélt, mi minden múlik az ellenőrzésen, a kezelés szükséges módosításain.
A walesi hercegné ragyogóan tért vissza a királyi reflektorfénybe, amikor csütörtökön a merseyside-i Southportban tett látogatást férjével, Vilmos herceggel.A királyi család kirándulásának célja az volt, hogy támogassák a Londontól mintegy öt órányira, Anglia nyugati partján fekvő tengerparti város közösségét, és találkozzanak a július 29-i tömeges
Gondoltad volna, hogy az étrended befolyásolhatja az intelligenciaszinted? Egy kutatás során arra az eredményre jutottak, hogy ez bizonyos diéta összekapcsolható az alacsonyabb IQ-val, és lustaságot is okoz.A magas zsírtartalmú ételek mindössze 9 nap alatt csökkenthetik az intelligenciát − derül ki a kutatásból. A patkányokon végzett kísérlet során
Nicole Kidman legújabb elegáns, minimalista megjelenése a 90-es évek hangulatát idézte vissza.Már megszoktuk Nicole Kidmantől, hogy vörös szőnyeges megjelenései mindig magukra vonzzák a figyelmet, ám mostanában a kényelmet is szívesen választja a színésznő. Legutóbbi nyilvános megjelenésekor is ehhez nyúlt a sztár, amikor egy egyszerű, mégis elegán
Ha már lefoglaltuk a görögországi utunkat vagy azon tanakodunk, hogy oda utazzunk, van néhány fontos dolog, amit érdemes szem előtt tartani az utazás megtervezésekor – köztük az ország gyönyörű szigetein való eligazodásra való felkészülést. Íme, öt dolog, ami segíthet abban, hogy jó utunk legyen.1. Sokkal több sziget van, mint gondolnánkA legtöbben
Megérkezett az Outer Banks 4. évada a Netflixre. Vagyis, mondhatni megérkezett.A rajongóknak ugyanis kínzóan sokáig kell várniuk az Outer Banks 4. évadának második felére, miután az első öt epizód október 10-én megérkezett a streamingplatformra.A korábbi évadokhoz hasonlóan az Outer Banks negyedik szériája is összesen tíz epizódot tartalmaz majd, b
Az elmúlt néhány hétben egyre többektől hallottam, hogy lebetegedtek, belázasodtak, megfázásos tüneteik vannak, vagy egyszerűen csak gyengébbnek érzik magukat, mint általában. Ilyenkor, ősszel sokan elsősorban az időjárásra szoktunk gondolni "bűnösként", ami tényleg közrejátszhat abban, ha mondjuk náthásak leszünk vagy köhögünk. Ha viszont a panasz
Ebben az időszakban minden a sütőtökről és a testet-lelket melengető italokról szól, így nem csoda, hogy a pumpkin spice latte, vagyis a fűszeres sütőtök latte az évszak kedvenc itala.
Ne tévesszen meg a sütő "öntisztító" üzemmódja: a sütő ajtaján felgyülemlett, megsült zsírral neked kell megbirkóznod. Ez azonban nem azt jelenti, hogy a több órás súrolással kell számolnod. A megfelelő tisztítószerrel és egy jó módszerrel hamar újra átlátsz majd a sütő üvegajtaján. Mutatjuk, hogy csináld!Amire szükséged leszA sütőajtó tisztítása a
Június-augusztusban 2023-hoz képest 14%-kal több, 3 millió külföldi látogató érkezett, ami csaknem 8 millió éjszakát eredményezett a magyarországi szálláshelyeken. Németország után a legtöbb nemzetközi vendégéjszakát a visegrádi országok és az…
A klímaberendezések tisztítása elengedhetetlen a beltéri levegő minőségének megőrzése érdekében és különösen fontos akkor, ha savanyú szag árad belőlük. A jelenség nem csupán kellemetlen, hanem komoly egészségügyi problémák forrása is lehet. A savanyú szagú klíma többnyire penész, baktériumok vagy más káros mikroorganizmusok jelenlétére utal, amely
Van, aki azért keresi fel, mert gyermeke játékszerét javíttatná meg. Más a saját babájával kopogtat be, hogy a gyermekkori kedvencet, titkai őrzőjét hozassa helyre. Barta Judit , aki több mint harminc éve javít babákat, mackókat, nap mint nap egyéni sorsokkal találkozik munkája során. Nem ismer lehetetlent, de a kihullott mackószőrt ő sem mindig tu
Fazekakban mosolygó muskátlik, színesre festett autógumikba ültetett virágok az árok szélén. Tarka növénygyűjtemény a kiszuperált monitorban, salátaköltemények a mosógépdobban. Kerti törpék, műanyagmadarak, betonvirágok – giccsek-e, vagy a kert szép díszei? Erre keressük a választ, és nem biztos, hogy megtaláljuk.
Veled is előfordult már, hogy azt kívántad, bárcsak létezne egy csodaszer, aminek a segítségével egyből jobban aludhatsz? Ilyen általános, mindenkinél egyformán hatékony módszer ugyan nem létezik, de sok olyan trükk van, ami hozzájárulhat ahhoz, hogy jobban aludj. Gondoltál már például arra, hogy szemmaszkban aludj? Míg vannak, akik számára elképze
Elképzelhető, hogy nemsokára fizetnünk kell, ha pénzérmét dobnánk a Trevi-kútba, amely a legenda szerint valóra váltja a kívánságunkat. Az Euronews cikke alapján mutatjuk, mit kell tudni a Róma legnépszerűbb látványossága körül kialakult helyzetről.
Az alábbi két csillagjegybe tartozó személyek sokszor rendkívül empatikus karakterek, ezért könnyen eshetnek abba a hibába, hogy túlságosan is adnak a külvilág véleményére. Mutatjuk, melyek ezek.Mérleg (szeptember 23. - október 21.)A legtöbb mérleg nyitott a világra és tájékozott, mindezt irigylésre méltó ízléssel és emberismerettel megfűszerezve.
Mit tudnak a fűszerek és a gyógynövények? Hogyan támogathatják a szervezetünket? Számos gyógynövény és fűszer rendelkezik olyan tulajdonságokkal, amelyek hozzájárulhatnak az egészség megőrzéséhez, mint például a gyulladáscsökkentés terén a kurkuma, a vércukorszint-szabályozásban a kömény vagy a fahéj, sőt egyesek akár a rák elleni küzdelemben is s
Süthetsz benne húst, piríthatsz benne zöldséget - a légsütődet valószínűleg már most is rengeteg mindenre használod. De próbáltad már az alábbi trükköket is?
Egy házastárs elvesztése nagy megrázkódtatás, a tetejébe pedig ott van az a rengeteg tenni- és elintéznivaló, amelyekkel ilyenkor az özvegynek, családnak foglalkozniuk kell. Egy közülük az özvegyi nyugdíj, amit a bejegyzett élettárs, az elvált házastárs és az élettárs kaphat meg. A nyugellátást hivatalból nem állapítják meg, azt minden esetben az ö
Mozgalmas a Watches of Switzerland órakereskedő cég 100. születésnapja. Pár napja vették meg a Hodinkee magazint az LVMH csoporttól, most pedig bemutatták legújabb saját limitált kiadásukat az Ulysse Nardinnal közösen.…
Miközben a megfelelő bútorok és színek kiválasztása létfontosságú az otthon kialakításánál, ne hanyagold el az akusztikát sem! A hangok és a rezonancia nagyban befolyásolják a helyiség hangulatát és az ott eltöltött idő minőségét. A következő tippekkel otthonod hangulata még kellemesebbé és barátságosabbá válhat. Emeld tehát a komfortérzetet a köve
A CGD (krónikus garnulomatózus betegség) egy ritka, genetikai hátterű eltérés, a veleszületett immundeficienciák közé tartozik. Az úgynevezett falósejtek, más néven fagociták enzimdefektusa áll a hátterében.
Mielőtt bárki azt feltételezné, hogy az olyan tüneteit, mint a légszomj, a kimerültség, az ödémás láb vagy a terhelhetőség csökkenése kizárólag csak szívelégtelenség okozhatja, mindenképpen vegyen részt egy kivizsgáláson, hiszen számos más betegség, állapot is járhat ilyen panaszokkal.
Egy új svéd kutatás szerint a kevesebb cukrot és keményítőt fogyasztó IBS (irritábilis bél szindróma) betegek tünetei ugyanolyan mértékben javultak, mint azoké, akik a jelenleg ajánlott FODMAP diétát követik. A Lund Egyetem tanulmányából az is kiderül, hogy az SSRD (keményítő- és cukorcsökkentett) étrendet követők súlyvesztése nagyobb volt, és az é