A madarak előszeretettel dézsmálják meg a turisták reggelijét vagy ebédjét a gyönyörű olasz városban, ezért a helyi vendéglátósok elsőre kissé bizarrnak tűnő módszert találtak ki az elüldözésükre. De ha működik, akkor miért ne?
A Fővárosi Önkormányzat és a Bkk munkatársai 2021 novembere óta tárgyalnak a fővárosi személytaxi-szolgáltató vállalkozások és érdekképviseletek képviselőivel. A kormány által kiadott 2022. februári jogértelmezés szerint a fővárosi taxitarifa nem tartozik azon körbe, ahol díjemelési moratórium vonatkozik az önkormányzatokra.
A pandémiának is köszönhető, hogy egyre több ember kezdett bele otthoni kertgondozásba, legyen szó kültéri nagy kertről, vagy az erkélyen kialakított termősarokról.
A forgalomban lévő fájdalomcsillapító gyógyszerek közül sok népszerű típus hatóanyaga az acetilszalicilsav, amely hatásos, de nem minden esetben veszélytelen. Kölcsönhatásba léphet ugyanis a szintén széles körben népszerű gyógynövényalapú étrend-kiegészítők egy-egy összetevőjével.
Tizennyolc évig semmibe vették az orvosi diplomáját, mégsem adta fel soha. Száz éve, 1922. március 25-én halt meg Hugonnai Vilma, az első magyar orvosnő, a magyarországi nőképzés ügyének kiemelkedő alakja.
Amikor néhány éve részt vettem közösségi szemétszedő akcióban, percekig csak álltam és figyeltem a körülöttem dolgozó embereket, hogy milyen nagy örömüket lelik ebben a rendhagyó hétvégi programban. A kisfiút, aki ifjú Indiana Jonesként pásztázta a környéket, és úgy rángatta oda az anyját a bozótba hajított ócska botmixerhez, mintha kincset talált